Hajdú-Bihari Napló, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-20 / 43. szám
Hogyan is lesz az idén? Hogyan is lesz? Nem lesz könnyű a bérből, fizetésből élőknek sem, még kevésbé a többgyermekeseknek. Senki sem irigyli a szülői segítséget nélkülözni kényszerülő pályakezdő fiatalokat, de talán a legnehezebb mégiscsak a nyugdíjasoknak, közülük is a régebben nyugalomba vonultaknak lesz. Egy hatvannyolc éves, tehát már tizenhárom éve nyugalomba vonult asszony kérdezte tőlem: — Azt magyarázza meg nekem, hogy a hetvenévesnek miért emelik a nyugdíját 15 százalékkal, és az enyémet még mindig csak kettővel? Mit válaszoltam volna erre? Azt, hogy valahol csak meg kellett húzni egy határt, és ezt általában kerek számnál tanácsos meghúzni? Azt, hogy a hetvenen felüliek nyugdíja, még ha az szép összeg is volt annak idején, ma már bizony igen kevés ? Azt, hogy hetven felett igen kevés az olyan ember, aki még valami kiegészítő munkával (keresettel) pótolni tudja a nyugdíját? Vagy azt, hogy a hetvenen felüliek jórésze olyan támogatásra is szorul, amiért csekélyke nyugdíjából fizetnie is kell, ha azt akarja, hogy legyen otthon mindig friss kenyér? Ha mindezt el is mondom — mert mindez igaz is —, tudom, hogy nem vigasztalja, aki még nem érte el a hetvenet, így nem emelik évi 15 százalékkal a nyugdíját, és nem utazhat ingyen a villamoson, metrón. Vigasztaljam azzal, hogy majdcsak megéri a hetvenet, lesz még öregebb is, és akkor rá is vonatkoznak majd a kedvezmények? Gondolom, az a bizonyos nagy állami zseb most enynyit bírt ki; ha kibírt volna többet, akkor lejjebb szállította volna a bűvös korhatárt. De menjünk vissza a fiatalabb nyugdíjasok körébe, vagy akik közelítenek a nyugdíjas korhoz. Új nyugdíjtörvény még nem született, de dolgoznak rajta, s tervezetten esztendő múlva, 1989-ben várható reform. Ám már most életbe lépett néhány új intézkedés. A nyugdíjalapként számító időszak tartama nem változik, továbbra is a nyugdíj előtti öt naptári év három legjobb évét fogják számítani. Ám természetszerűen ehhez már az idei évben (ha például valaki 1989-ben vagy később megy nyugdíjba), a jelenlegi nettó keresetet veszik majd figyelembe. Eddig is fizettek a keresetüknek megfelelő nyugdíjjárulékot azok is, akik a nyugdíj mellett vállaltak munkát. Ezután az aktív dolgozók egységes tíz százalékával szemben, öt százalék nyugdíjjárulékot fognak fizetni. Ugyanez a kedvezmény vonatkozik azokra is, akik özvegyi nyugdíj mellett vállalnak munkát. Több új rendelkezés már jól ismert. A nyugdíjasokra vonatkozó utazási kedvezmények, a munkavállalási plafonok eltörlése, vagyis nem behatárolt már az a plusz munkamennyiség, amit a nyugdíj mellett valaki elvégezhet. Nem behatárolható — jogilag. De mégiscsak behatárolja egyrészt az adott munkalehetőség, másrészt saját fizikai energiája. A szellemi energiát ugyanide sorolhatjuk, ez gyakran még hamarabb kezd csökkenni, mint a fizikai erő. És ha nem is volt szándékom, de óhatatlanul visszakanyarodtam a cikk elején idézett ismerősöm kérdéséhez: miért kapnak több kedvezményt, magasabb évenkénti nyugdíjemelést a hetvenen felüliek? Talán elsősorban és mindenekelőtt ezért: nem fogy az energia. Nem könnyű dolog megöregedni, nem könnyű az öregséget elviselni. Ezért nem kell irigykedni a hetvenen felüliekre. Jobb lenne inkább abban reménykedni, hogy valamennyien megérjük ezt a kort. Hogy tehetünk-e érte? Mindent nem, de sokat igen. Nem akarom agyonismételgetni az egészséges életmód írott és íratlan szabályait, nem akarok prédikálni a dohányzás, az italfogyasztás mérsékléséről, az egészséges (ám drága) táplálkozásról. Inkább a mozgásra kész edzett testet, a békességben élő lelket tartom a legfontosabbnak. Túltenni magunkat az apróbb bosszúságokon, a kor bölcsességével fogadni, amit a mindennapok nyújtanál, megtalálni a szépet, az örömöt az élet minden korszakában, örülni annak, hogy tavasz közeleg, és már hosszabbak a napok, örülni annak, hogy a tél első felét már enyhe idővel megúsztuk, örülni annak, hogy meglátogatott az unokánk, hogy láttunk egy szép filmet a televízióban, hogy segíthetünk egy még rászorultabb szomszédunknak, hogy az egészségünk úgyahogy még rendben van, örülni annak, hogy élünk, hogy süt a nap, hogy jókedvűek a fiatalok. Hogy ez nem mindig megy könnyen? Meglehet. De ha mindenre tudatosan ráneveljük magunkat, magunknak teszünk vele jót, és az sem baj, ha a környezetünknek is. Sárdi Mária Segíthetek? Munka közben a ház legidősebb lakója Együtt a társalgóban (Fotó: Horváth Katalin) Íme a családom Fa hajun-bihak: N'.pr.O — 1981. febru.átí .o. Született: 1883-ban . Nem vette korul népes család. Ült magányosan, törékeny hátát a rekamiénak támasztva, apró kezeit egymáson pihentetve. Ruhája sötétjét megtörte gondosan megfésült hófehér, rövid, egyenes szálú haja. Feje kicsit előrebillent, ahogy maga elé révedt, beletörődve sorsába. Nem hallotta, mi hárman miről beszélgetünk. Szemét sem erőltette, jó ideje már homályosság veszi körül. Erzsike néni, azaz özvegy Sárközi Sándorné született Kelemen Erzsébet január 28-án ünnepelte 105. születésnapját. A nem mindennapi esemény másnapján kerestem fel otthonában Debrecen, de valószínűleg a megyének is legidősebb polgárát. Két gyermeke fogadott. Dr. Sárközi Béla és Nagyné Sárközi Viola is túl vannak már a hetvenen, bár ez éppen úgy nem látszik meg rajtuk, mint édesanyjukon a száznál is több év nyoma. Minden bizonynyal családi örökség ez náluk, mert Erzsiké néni nővérei is jócskán benne jártak már a kilencvenes éveikben, amikor végső álomra hajtották le a fejüket. Ők öten voltak testvérek, Erzsiké néni négy gyermeket nevelt fel. Féltő gonddal óvta őket minden bajtól, megpróbáltatástól, most gyerekei viselik gondját, vigyázzák bizonytalan lépteit. Sajnos nem mindig sikerrel. Az elmúlt évben elesett, megütötte a fejét, attól kezdve rohamosan romlott az állapota. Elvesztette a hallását, és erősen meggyöngült a látása, így most ül a rekamién, s csendes beletörődéssel fülel az elnémult világba, hogy aztán időnként magához ragadva a szót, elmondja, ami számára még fontos. Addig gyerekei beszélnek helyette. Mondataik nyomán megidéződik a múlt század végi, e század eleji Debrecen. Szabó Magda Régimódi történet című regényének hangulatával telik meg a szoba. Szinte látni vélem magam előtt a Csokonai utca, Zúgó utca sarkán álló családi házban szigorú erkölcsök szerint felnövő Kelemen Erzsébetet. Megannyi a városhoz elválaszthatatlanul hozzátartozó intézmény, fogalom és emlékkép. A kereskedő anya, a városi tisztviselő apa . .., az elemi után a Svetits Katolikus Gimnázium ..., a Női Ipari Iskola ... Alföldi a táncmester, bálok ..., a boldog békeidők nosztalgiázásra ingerlő szalonkékje. Évszámok, dátumok, sorsfordítók és kevésbé fontosak. A két világégést keretbe foglalók mellett, 1908. július 25. feltétlenül az előbbiek közé tartozik. E napon esküdött örök hűséget Kelemen Erzsébet Sárközi Sándornak, a kereskedőnek. Frigyükből előbb fiú, Béla született, majd három lány következett, sorrendben Elza, Viola és Stefánia. A történelem először az I. világháború idején szólt bele az életükbe. Sárközi Sándor betegen tért vissza az olasz frontról. Ettől függetlenül ő is szép kort megért, 1963-ban, 82 évesen hunyt el. Erzsike néni mindig mértékletesen élt. Soha nem ivott alkoholt, és a dohányzás káros szenvedélye sem tudta megkísérteni. Legnagyobb feladatának gyermekei felnevelését tartotta. Ritkán mozdult ki a város határán lévő kunhalomnál messzebb, s utazásai során nem fordult meg külhonban. Leginkább az Újkertbe, a Lehel utcán lévő kertjükbe járt el. Kínosan ügyelt a rendszerességre és a tisztaságra. Ma is. Mindig ugyanabban az időpontban étkezik, étvágyával semmi gondja. Manapság is a kolbász és a szalámi a kedvenc eledele. Beteg is csak a kilencvenedik éve után volt. Százesztendős korában meg ő maga sütötte a születésnapi süteményt. Egészen a múlt év elejéig rendszeresen olvasott. Kiolvasta egy fiókkönyvtár szépirodalmi készletét. Különösen az életrajzi regényeket szerette — mondván, azoknak legalább igaz a fele. „A maiakat már nem olvastam, mert nagyon sok bennük a gorombaság” — zsörtölődik, mikor rájön, hogy a könyvekről beszélünk. „Ezt a világot már nem szeretem, mert nem olyan, mint a régi volt” — ítélkezik a sokat megértek életbölcsességével. Két éve ki sem mozdult a lakásból. Élettere arra a pár tíz négyzetméterre korlátozódik. Lakásába nem jön el a nagyvilág, hisz nem hallja a rádiót, s nem látja a televízió képernyőjét. Kapcsolatot leszármazottjain keresztül tart a külvilággal. Tíz unokája, húsz dédunokája és három ükunokája rendszeresen látogatja. Ha tehetik. A sors széjjelszórta őket a négy égtáj felé. Azért nem mulasztják el megköszönteni a mamát, aki mindannyiukról tud, gondol rájuk. Beszélgetésünknek a rohanó idő szab határt. Jócskán elmúlt már hat óra, s tudom, az a vacsora időpontja Erzsike néninél. Búcsúzkodom hát éppen, amikor egy hatalmas virágkosár érkezik. Az egyik Amerikában élő unoka küldte. A szín pompás bukétáról lekerül a celofánborító. A nagymama megtapogatja, megsimogatja a gyönyörű gerberákat, biztosan távolban élő unokájára és családjára gondol. Szerte a szobában mindenütt virágok. A népes rokonság napok óta köszönti az ünnepeltet, egyszerre el sem férnének a lakásban, így megosztva ünnepelnek. Egerházi Péter Cukorbetegeknek járó kiegészítés Azok a cukorbeteg nyugdíjasok, akik I., II. csoportbeli rokkantak vagy már betöltötték a hetvenedik életévüket, 1988. január 1- jétől jogosultak a cukorbetegeknek járó nyugdíjkiegészítésre. A következőképpen kérhetik ezt. Az érintett nyugdíjasnak részletes orvosi igazolást kell kérnie kezelőorvosától, s ezt el kell küldeni a Budapesti Nyugdíjfolyósítási Igazgatóságra. Az igazoláson feltétlenül fel kell tüntetni a nyugdíjas-törzsszámot, mert ennek alapján azonosítják a kérelmezőt. Az igazolás beérkezése után az igazgatóság a cukorbeteg nyugdíjasoknak havi száz forint kiegészítést ad, amit január 1-jéig visszamenőleg is megküld. Az átfutási idő miatt várhatóan csak két hónapos késéssel kapják meg a járandóságot a kérelmezők.