Hajdú-Bihari Napló, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-15 / 165. szám
Végső búcsú Kádár Jánostól (Folytatás a 2. oldalról) vállalásán alapuló, a nemzet felemelését szolgáló öszszefogással. Tisztelt Gyászolók! Személyemben is búcsúzom Kádár Jánostól, meghatottan, szomorúan. Több mint negyven esztendeig voltunk politikai fegyvertársak a társadalmi haladásért folyt küzdelemben. Együtt vettünk részt a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesítésében Nagy-Budapesten. Együtt küzdöttünk a kritikus időszakban a Rákosi-vezetés és a dogmatizmus ellen. Együtt dolgoztunk sokáig a reformokért. Egy bizonyos ponton különváltunk a változások méreteinek, módszereinek és ütemének kérdésében, de sohasem az eszmében és a fő irányban. Meditálva, sokszor vitázva, de mindig egymásra is figyelve jártuk ugyanazt az utat. Most érzem mennyire igaz: ha hozzánk közel álló társunkat veszítjük el, saját énünkből is hiányozni fog valami. De vallom, hogy nemcsak nekem, hanem az egész országnak hiányozni fog. Korszakos munkásságával olyan politikát képviselt, amely az embereket a haza felemelkedése érdekében nem elválasztani, hanem összefűzni akarta. Olyan nemzeti közmegegyezésre törekedett, ami termékenyítő energiát adó, a gyümölcsöző együttműködést, a számára mindenekfelett tisztelt egyszerű, dolgos embert, a munkást, a parasztot, a művészt, az értelmiségit, a politikust szolgálta. Rokonszenves, bölcs, szerény egyéniségére nagy szükség lenne ma is. Az életben már nem, de emlékezetünkben és szívünkben még sokszor leszünk együtt halott barátunkkal, elvtársunkkal. , Kádár János barátunk, elvtársunk, honfitársunk, búcsúzik tőled a párt, búcsúzik tőled a nép! Nyugodjál békességben! Isten veled, János! Ezután Straub F. Brúnó, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke lépett a mikrofonhoz, választóbeszédei megtartásakor, találkozásainkkor személyesen győződhettünk meg arról, hogy értünk, velünk, a munkásokért dolgozik. Közvetlenségével, egyszerű, közérthető előadásaival, a dolgokat nevén nevező beszédével értünk, hozzánk szólt. Érdeklődése a dolgozók iránt, felelősségérzete sorsunkért nem a hivatásos és fizetett politikus, hanem az osztályából kinevelődött, azt haláláig hűen szolgáló ember becsületessége volt. Szeretik önt Angyalföldön a munkások, értelmiségiek, a választópolgárok és egyáltalán az emberek. Lehet, hogy nem is mindig tudtuk, miért, de éreztük, nem hivatalból, hanem hivatástudatból törődött velünk. Beszédemből úgy tűnhet csak a miénk volt ez az érzés, de azt hiszem nemcsak Angyalföldé, hanem minden jóérzésű ember véleménye ez. Ők nem felejtik el, hogy az ön vezetése idején, becsületes munkával milliók jutottak el a nincstelenségből odáig, hogy ma van veszítenivalónk. Tudom sokan nem értették meg. Úgy látszik azok, akik igazán közelállóként, mint mi munkások, és akik távolról, mint sok világhírű külföldi politikus ■ látták, értékelik igazi nagyságát. A párt megújulása, melyen egy emberöltőn át dolgozott, nem egy, de több fiatalos, dinamikus, tettre kész Kádár Jánost igényel ma ,is. Céljaink eléréséhez olyan vezetők kellenek, akik nem felejtik el, honnan jöttek, kikért dolgoznak, hová és kikkel akarnak elérni, olyanok, mint ön, Kádár elvtárs. Most mi jöttünk el önhöz, mint ahogy rengeteg gondja, munkája, kötelezettsége ellenére ön is rendszeresen eljött közénk. Ezek az alkalmak számunkra ünneppé váltak, feltöltött minket és jelenlétével erőt adott az egész mozgalomnak. Kádár elvtárstól tudjuk, nemcsak nekünk volt szükségünk ezekre a találkozásokra. A köztünk töltött idő, a beszélgetések, szabad programok őt is pihentették, magabiztosabbá tették. Nemegyszer utólag jöttünk rá, hogy mikor véleményünket kérte, készülő sorsdöntő kérdésekben osztotta meg gondolatait. Búcsúzom öntől egy munkáskerület, Angyalföld, a Magyar Szocialista Munkáspárt hajógyári tagjai, a pártonkívüliek és az önt szerető, becsülő és tisztelő emberek nevében. A Kádár János emléke előtt tisztelgő, pályafutását felidéző, munkásságát méltató beszédek elhangzását követően az elhunyt politikus koporsóját ugyancsak vállon, katonai díszkísérettel és tiszteletadás mellett vitték át végső nyughelyére. A sírhely előtti gyepet elborították a kegyelet koszorúi és virágai. A koporsót Kádár János özvegye és hozzátartozói, a Politikai Intézőbizottság tagjai, a külföldi delegációk vezetői, valamint számos közéleti személyiség kísérte. A temetés megrendítő és visszavonhatatlan aktusa előtt Kádár Jánosné koszorút dobott férje koporsójára, majd fenyőgallyakkal borították azt. Kádár János koporsója fölé a Szózat hangjai mellett emeltek sírhantot. A gyászszertartás végén felhangzott az Internationale, majd a díszzászlóalj díszmenetben vonult el a nyughely előtt. Straub F. Brúnó búcsúbeszéde Tisztelt Gyászolók, Családtagok! Államférfiútól búcsúzunk, századunk nagy magyar politikusától. Azt a harmincnál is több esztendőt, amit hazánk első embereként élt meg, immár végérvényesen Kádár-korszakként őrzi meg a históriai emlékezet. Neve egy hosszú és tanulságos időszak jelzője lett. Ez ellen már hiába tiltakozna szikár Puritanismusa, a személyiség kultuszát következetesen elutasító erkölcsi és politikai érzékenysége. De hát ki tudta volna nála jobban, hogy a személyes szándéknak mindig meg kell hajolnia az élet valóságai előtt?! Hiszen sokszor meghajolt ő is, mert meg kellett hajolnia. Nem önmagáért, hanem a vállalt szolgálatért. Mert Kádár János szolgált. Előbb talán csak egy osztályt és egy pártot, majd a magyarság millióit, bennünket, a nemzet párton kívüli többségét is. Szolgált a Biblia bölcsességéből is merítve, amikor küldetése úgy kívánta, mondván: „Aki nincs ellenünk, az velünk van!’' — olyan ismerősen és megkönnyebbülést hozóan csengenek fülünkben ezek a szavak. És ez a mondat a hihetetlennek tűnő nemzeti közmegegyezés legsérthetetlenebb, első számú alapelve lett. Mindenki számára érthető és mindenki számára biztató, mert emberséget sugallt. Emberséget az embertelenség évei után. Reményt a reménytelenség évei után. Társadalmi békét a békétlenség évei után. Államférfiúként talán a legnagyobb tette volt az, hogy ráérzett a nemzet óhajára, és elvállalta annak szolgálatát. Pedig bizonyára végiggondolta százszor, hogy az ideológia bilincseinek lazítása, a magánboldogulások„ felszabadítása, vagy a sajátosan, kádári módon értelmezett szövetségi hűség olyan láncreakció kezdőpontja lehet, amely függetlenedik akaratától, sőt félreállítja őt is, őt, a kis engedékenység és a nagy kompromisszumok mesterét. De Kádár János elvállalta ezt a sorsot. Olyan korban és olyan környezetben vált reformkezdeményezések támogatójává, sőt oltalmazójává, amelyik a kövületek kora volt, eszmekövületekkel és kövületemberekkel. Az utókor biztosan igazolni fogja majd, hogy ha akkor nem az ő személyisége áll ennek az országnak az élén, úgy ma nem a demokratizálódás és a liberalizáció szép feladataival birkózna társadalmunk, hanem a legjobb esetben is csupán az elavult intézmények bontogatásával küszködnénk. Tisztelt Gyászolók! Államférfiútól búcsúzunk Olyan magyar államférfitól, akinek nevét nemcsak egy nemzet emlékezete őrzi meg, hanem Európa emlékezete is. Hiszen Kádár János felismerte, hogy a kettészakított Európa nem realitás, csupán egy korszak torzszülöttje. Felismerte, hogy a fenyegetések párhuzamos monológjai helyett a kölcsönös megértés érdemi dialógusaira van szükség. És minél előbb, míg az emberiség nem tesz maga ellen valami jóvátehetetlent. Megértésre nem mindig és nem mindenhol talált. De a párbeszéd elkezdődött, s napjainkra már a rendszerek és az országok természetes érintkezési módszerévé vált. Így vált egyetemes értékű történelmi tetté az a külpolitikai nyitás, melyhez Kádár János személyisége, mentalitása, a sajátos kádári észjárás kellett. Nehéz elhinni, hogy földi valóságban nincs már közöttünk. Nehéz elhinni, hogy ő, aki hűséggel szolgált — ha nem is feddhetetlenül —, felmondott nekünk örökre. Űrt hagyott maga után. És ezt az űrt érezzük valamennyien, pártállástól függetlenül. Hiszen ez a magyar nép végül befogadta, legendákat szőtt alakja köré, botlásaira talált mentséget, hibáira magyarázatot, gyengéire, vétkeire feloldozást adott.___ ___ Most a föld fogadja be. Vele legújabb kori történelmünk egy darabja száll a sírba. Búcsúzom tőle. Hiszem, hogy egy ország búcsúzik tőle és kívánja velem együtt, hogy fedje béke porait! Végezetül Kolláth Pál, a Ganz Danubius Angyalföldi Hajógyár lakatos csoportvezetője mondott búcsúbeszédet. Kolláth Pál búcsúbeszéde Tisztelt Kádár elvtársi Búcsúzni jöttem. Több ezer társam nevében, akik felmondva, kimondatlanul hasonlóan éreztek ön iránt, mint én. Angyalföldi munkás vagyok. Munkahelyem a Hajógyár, lakóhelyem a XIII. kerület, melyhez Kádár elvtárs is sok szállal kötődött, ahová szinte hazajárt. A környezetemben élők, pártunk tagjai, pártszervezetem, pártonkívüli munkatársaim, ismerőseim szeretőtét, tiszteletét, nagyrabecsülését kívánom kifejezni. Az ön munkássága, élete, szorgalma, töretlen tenni akarása, elkötelezettsége, nemcsak a sajtóból, televízióból jutott el hozzánk. Gyárlátogatásai alkalmával, országgyűlési Találkozó külföldi delegációkkal Nyers Rezső, az MSZMP elnöke és Grósz Károly, a párt főtitkára a gyászszertartás közben találkozott a Kádár János temetésére érkezett külföldi küldöttségekkel. A találkozón jelen volt Németh Miklós, Pozsgay Imre, az MSZMP Elnökségének tagjai, Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, Barabás János, a Központi Bizottság titkára, a temetést szervező bizottság tagjai. Nyers Rezső köszönetet mondott a testvérpártok vezetőinek azért, hogy részt vettek Kádár János búcsúztatásán. Hangsúlyozta: együttérzésük erőt ad a további munkához. „Nagy forradalmárt, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakját, népünk hű fiát temetjük. Eszméit megőrizzük a jövőnek. Politikájából annyit változtatunk, amennyit az idő megkövetel, és„ amennyit ő is változtatna, ha teljes erejével közöttünk lehetne” — mondotta. A találkozón Jegor Ligacsov, az SZKP PB tagja, a Központi Bizottság titkára, a szovjet küldöttség vezetője tolmácsolta a szovjet párt- és államivezetés, a Szovjetunió népe részvétét. Kijelentette: a kiemelkedő személyiségek jelentőségét a történelem mutatja meg, azonban a ma élőknek is ismerniük kell Kádár János életét, munkásságát. Emlékeztetett arra, hogy ő vezette ki Magyarországot az 1056-os nemzeti tragédiából, s indította el a korszerű szocialista fejlődés felé. A szovjet emberek nagy tisztelettel emlékeznek Kádár Jánosra, akinek internacionalizmusa, a Szovjetunió és más népek iránti megbecsülése ma is példaértékű a munkásmozgalomban. A szovjet kommunisták nem felejtik Kádár János szavait: „nincs, nem volt, és nem is lehet szovjetellenes kommunizmus”. Felszólalt Giancarlo Paletta, az Olasz Kommunista Párt Garanciális Bizottságának elnöke, aki a baráttól, a kommunista és munkásmozgalom nagy alakjától búcsúzott. Tolmácsolta az olasz kommunisták, személyesen Achille Ochelto főtitkár, s minden olasz dolgozó részvétét. Elmondta, hogy az elmúlt másfél napon a ravatalhoz járuló gyászolók tízezrei mély benyomást tettek rá. Az MSZMP iránti új bizalom jeleként, a jövő hírnökeként és garanciájaként értékelte. A mintegy 40 perces találkozó végén Nyers Rezső köszönetet mondott azoknak a nem kommunista vagy szocialista politikai erőknek, amelyek képviselői a békéért és a földrészünkért érzett felelősség tudatában érkeztek Budapestre, hogy megadják az utolsó tisztességet Kádár Jánosnak, az európai népek békéjéért és együttműködéséért dolgozó magyar államférfinak. Nyers Rezső, az MSZMP elnöke és Grósz Károly, az MSZMP főtitkára pénteken fogadta Jegor Ligacsovot, az M SZKP Politikai Bizottságánaktagját, a Központi Bizottság titkárát,aki az SZKP képviseletében Kádár János temetésére érkezett hazánkba. Jegor Ligacsov tolmácsolta a szovjet párt- és állami vezetés részvétét a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének elhunyta alkalmából. A megbeszélésen a felek hangsúlyozták: továbbrra is kölcsönösen fontosnak tartják az MSZMP és az SZKP szoros elvtársi viszonyának fejlesztését, hazánk és a Szovjetunió kölcsönösenelőnyös együttműködésének bővítését. Ez felel meg annak a szellemnek, amelyet Kádár János egész életében képviselt. A megbeszélésen jelen volt Anatolij Dobrinyin, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökének tanácsadója, valamint Borisz Sztuka Pn, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. (MTI) Francia nemzeti ünnep Franciaország nemzeti ünnepén ezúttal is megtartották a hagyományos katonai díszszemlét, amely a forradalom 200. évfordulójának tiszteletére most a szokásosnál nagyobb szabású és impozánsabb volt. Francois Mitterrand elnök pontosan tíz órakor köszöntötte a Diadalívnél Párizs katonai kormányzóját, majd helyet foglalt a Concorde téren, a parádé befejező helyén felépített dísztribünön, az ünnepségekre Párizsba érkezett 33 állam- és kormányfő társaságában. Csúcsértekezlet Párizsban Párizsban megnyílt a gazdaságilag legerősebb hét tőkés ország vezetőinek tizenötödik csúcsértekezlete, amelynek vezető témái a kelet-nyugati viszony, a fejlődő országok adósságválsága és a környezetvédelem feladatai. Francois Mitterrand francia elnök a Louvre nagy üvegpiramisa alatti térségben fogadta kollégáit az első ülésszakra: George Bush amerikai elnököt, Margaret Thatcher brit, Ciriaco de Mita olasz, Brian Mulroney kanadai, Uao Szószuke japán miniszterelnököt és Helmut Kohl nyugatnémet kancellárt. A háromnapos értekezlet további üléseit a francia főváros másik új impozáns építményében, a száz méter magas Grande Arche-ban tartják. A csúcsértekezleten részt vesz nyolcadikként Jacques Delors, az Európai Közösségek bizottságának elnöke. Az állam- és kormányfőkkel egyidejűleg összeültek a hetek külügyminiszterei és külön a pénzügyminiszterek is. Eszmecsere a szövetkezés jövőjéről Az MSZMP KB kezdeményezésére pénteken a Szövosz székházában megbeszélésre került sor a Központi Bizottság és a három szövetkezeti mozgalom országos érdekképviseleti szervei vezetői között. Az MSZMP delegációját Fejti György és Iványi Pál, a Politikai Intézőbizottság tagjai, a Központi Bizottság titkárai, a TOT küldöttségét Szabó István elnök, az Okisz delegációját Köveskúti Lajos elnök, a Szövosz tárgyalóküldöttségét pedig Szlamenicky István főtitkár vezette. ~ Emléktábla gróf Széchenyi István tiszteletére (Folytatás az 1. oldalról) lyerték el a Nagy Lajos szobrászművész alkotta reliefet. A résztvevőket Medveczky Géza, a debreceni városvédő és -szépítő egyesület alelnöke köszöntötte. Avatóbeszédében Körtvélyesi Gyula, Debrecen város tanácselnök-helyettese méltatta Széchenyi István munkásságát, mint a polgárosodás felé vezető ösvényeket kereső reformerét, aki egyébként többször is járt Debrecenben. A beszéd után a Debrecen Városi Tanács, a helyi városszépítő egyesület és a Széchenyi kör elhelyezte koszorúit az emléktáblánál. Az avatást követően a Nagyerdőben, a Régi Vigadó mellett Széchenyi Istvánemlékfát (egy csemetét a híres nagycenki hársfasorból) ültetett át. Péter Ernő, a Széchenyi kör jelen levő legidősebb tagja. A gondozást a háromnapos programot szervező kollektíva, a Pannonplast Széchenyi István szocialista brigádja vállalta. A faültetés után a Régi Vigadóban a Széchenyi kör zártkörű estjét rendezték meg. Pohárköszöntőt Székelyhídi Ágoston mondott. Körtvélyesi Gyula leleplezi az emléktáblát (Fotó: F. Szilágyi Imre) HAJDÚ BIHARI NAPLÓ - 1989. JÚLIUS 16. |pc|