Hajdú-Bihari Napló, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-15 / 165. szám

Végső búcsú Kádár Jánostól (Folytatás a 2. oldalról) vállalásán alapuló, a nem­zet felemelését szolgáló ösz­­szefogással. Tisztelt Gyászolók! Személyemben is búcsú­zom Kádár Jánostól, meg­­hatottan, szomorúan. Több mint negyven esztendeig voltunk politikai fegyvertár­sak a társadalmi haladásért folyt küzdelemben. Együtt vettünk részt a kommunis­ta és a szociáldemokrata párt egyesítésében Nagy-Bu­­dapesten. Együtt küzdöttünk a kritikus időszakban a Rá­­kosi-vezetés és a dogma­­tizmus ellen. Együtt dolgoz­tunk sokáig a reformokért. Egy bizonyos ponton külön­váltunk a változások mére­teinek, módszereinek és üte­mének kérdésében, de soha­sem az eszmében és a fő irányban. Meditálva, sok­szor vitázva, de mindig egymásra is figyelve jár­tuk ugyanazt az utat. Most érzem mennyire igaz: ha hozzánk közel álló társun­kat veszítjük el, saját énünkből is hiányozni fog valami. De vallom, hogy nemcsak nekem, hanem az­ egész or­szágnak hiányozni fog. Kor­szakos munkásságával olyan politikát képviselt, amely az embereket a haza felemel­kedése érdekében nem elvá­lasztani, hanem összefűzni akarta. Olyan nemzeti köz­­megegyezésre törekedett, ami termékenyítő energiát adó, a gyümölcsöző együtt­működést, a számára min­­denekfelett tisztelt egyszerű, dolgos embert, a munkást, a parasztot, a művészt, az értelmiségit, a politikust szolgálta. Rokonszenves, bölcs, szerény egyéniségére nagy szükség lenne ma is. Az életben már nem, de emlékezetünkben és szí­vünkben még sokszor le­szünk együtt halott bará­tunkkal, elvtársunkkal. , Kádár János barátunk, elvtársunk, honfitársunk, búcsúzik tőled a párt, bú­csúzik tőled a nép! Nyugod­jál békességben! Isten ve­led, János! Ezután Straub F. Brúnó, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke lé­pett a mikrofonhoz, választóbeszédei megtartá­sakor, találkozásainkkor sze­mélyesen győződhettünk meg arról, hogy értünk, velünk, a munkásokért dolgozik. Köz­vetlenségével, egyszerű, köz­érthető előadásaival, a dol­gokat nevén nevező beszédé­vel értünk, hozzánk szólt. Érdeklődése a dolgozók iránt, felelősségérzete sor­sunkért nem a hivatásos és fizetett politikus, hanem az osztályából kinevelődött, azt haláláig hűen szolgáló em­ber becsületessége volt. Sze­retik önt Angyalföldön a munkások, értelmiségiek, a választópolgárok és egyálta­lán az emberek. Lehet, hogy nem is mindig tudtuk, miért, de éreztük, nem hivatalból, hanem hi­vatástudatból törődött ve­lünk. Beszédemből úgy tűn­het csak a miénk volt ez az érzés, de azt hiszem nem­csak Angyalföldé, hanem minden jóérzésű ember vé­leménye ez. Ők nem felej­tik el, hogy az ön vezetése idején, becsületes munkával milliók jutottak el a nincs­­telenségből odáig, hogy ma van veszítenivalónk. Tudom sokan nem értették meg. Úgy látszik azok, akik iga­zán közelállóként, mint mi munkások, és akik távolról, mint sok világhírű külföldi politikus ■ látták, értékelik igazi nagyságát. A párt megújulása, melyen egy emberöltőn­ át dolgozott, nem egy, de több fiatalos, dinamikus, tettre kész Kádár Jánost igényel ma ,i­s. Cél­jaink eléréséhez olyan ve­zetők kellenek, akik nem fe­lejtik el, honnan jöttek, kikért dolgoznak, hová és kikkel akarnak elérni, olya­nok, mint ön, Kádár elv­társ. Most mi jöttünk el önhöz, mint ahogy rengeteg gondja, munkája, kötelezettsége elle­nére ön is rendszeresen el­jött közénk. Ezek az alkal­mak számunkra ünneppé váltak, feltöltött minket és jelenlétével erőt adott az egész mozgalomnak. Kádár elvtárstól tudjuk, nemcsak nekünk volt szükségünk ezekre a találkozásokra. A köztünk töltött idő, a beszél­getések, szabad programok őt is pihentették, magabiz­tosabbá tették. Nemegyszer utólag jöttünk rá, hogy mi­kor véleményünket kérte, készülő sorsdöntő kérdések­ben osztotta meg gondola­tait. Búcsúzom öntől egy mun­káskerület, Angyalföld, a Magyar Szocialista Munkás­párt hajógyári tagjai, a pár­­tonkívüliek és az önt sze­rető, becsülő és tisztelő em­berek nevében. A Kádár János emléke előtt tisztelgő, pályafutását felidéző, munkásságát mél­tató beszédek elhangzását követően az elhunyt politi­kus koporsóját ugyancsak vállon, katonai díszkíséret­tel és tiszteletadás­ mellett vitték át végső nyughelyé­re. A sírhely előtti gyepet elborították a kegyelet ko­szorúi és virágai. A kopor­sót Kádár János özvegye és hozzátartozói, a Politikai Intézőbizottság tagjai, a kül­földi delegációk vezetői, va­lamint számos közéleti sze­mélyiség kísérte. A temetés megrendítő és visszavonha­tatlan aktusa előtt Kádár Jánosné koszorút dobott férje koporsójára, majd fe­nyőgallyakkal borították azt. Kádár János koporsója fölé a Szózat hangjai mellett emeltek sírhantot. A gyászszertartás végén felhangzott az Internationa­le, majd a díszzászlóalj dísz­menetben vonult el a nyug­hely előtt. Straub F. Brúnó búcsúbeszéde Tisztelt Gyászolók, Családtagok! Államférfiútól búcsúzunk, századunk nagy magyar po­litikusától. Azt a harmincnál is több esztendőt, amit hazánk első embereként élt meg, immár végérvényesen Kádár-kor­szakként őrzi meg a histó­riai emlékezet. Neve egy hosszú és tanulságos időszak jelzője lett. Ez ellen már hiába tiltakozna szikár Pu­ritanism­usa, a személyiség kultuszát következetesen el­utasító erkölcsi és politikai érzékenysége. De hát ki tudta volna nála jobban, hogy a személyes szándék­nak mindig meg kell hajol­nia az élet valóságai előtt?! Hiszen sokszor meghajolt ő is, mert meg kellett hajol­nia. Nem önmagáért, hanem a vállalt szolgálatért. Mert Kádár János szolgált. Előbb talán csak egy osztályt és egy pártot, majd a magyar­ság millióit, bennünket, a nemzet párton kívüli több­ségét is. Szolgált a Biblia bölcses­ségéből is merítve, amikor küldetése úgy kívánta, mondván: „Aki nincs elle­nünk, az velünk van!’' — olyan ismerősen és meg­könnyebbülést hozóan csen­genek fülünkben ezek a sza­vak. És ez a mondat a hi­hetetlennek tűnő nemzeti közmegegyezés legsérthe­tetlenebb, első számú alap­elve lett. Mindenki számára érthető és mindenki számá­ra biztató, mert emberséget sugallt. Emberséget az em­bertelenség évei után. Re­ményt a reménytelenség évei után. Társadalmi békét a békétlenség évei után. Államférfiúként talán a legnagyobb tette volt az, hogy ráérzett a nemzet óha­jára, és elvállalta annak szolgálatát. Pedig bizonyára végiggon­dolta százszor, hogy az ideo­lógia bilincseinek lazítása, a­­ magánboldogulások­„ felsza­badítása, vagy a sajátosan, kádári módon értelmezett szövetségi hűség olyan lánc­reakció kezdőpontja lehet, amely függetlenedik akara­tától, sőt félreállítja őt is, őt, a kis engedékenység és a nagy kompromisszumok mesterét. De Kádár János elvállalta ezt a sorsot. Olyan korban és olyan kör­nyezetben vált reformkezde­ményezések támogatójává, sőt oltalmazójává, amelyik a kövületek kora volt, eszme­kövületekkel és kövületem­berekkel. Az utókor bizto­san igazolni fogja­ majd, hogy ha akkor nem az ő személyisége áll ennek az országnak az élén, úgy ma nem a demokratizálódás és a liberalizáció szép felada­taival birkózna társadal­munk, hanem a legjobb esetben is csupán az elavult intézmények bontogatásával küszködnénk. Tisztelt Gyászolók! Államférfiútól búcsúzunk Olyan magyar államférfitól, akinek nevét nemcsak egy nemzet emlékezete őrzi meg, hanem Európa emlékezete is. Hiszen Kádár János fel­ismerte, hogy a kettészakí­tott Európa nem realitás, csupán egy korszak torz­szülöttje. Felismerte, hogy a fenyegetések párhuzamos monológjai helyett a kölcsö­nös megértés érdemi dialó­gusaira van szükség. És mi­nél előbb, míg az emberiség nem tesz maga ellen valami jóvátehetetlent. Megértésre nem mindig és nem minden­hol talált. De a párbeszéd elkezdődött, s napjainkra már a rendszerek és az or­szágok természetes érintke­zési módszerévé vált. Így vált egyetemes értékű törté­nelmi tetté az a külpoliti­kai nyitás, melyhez Kádár János személyisége, menta­litása, a sajátos kádári ész­járás kellett. Nehéz elhinni, hogy földi valóságban nincs már kö­zöttünk. Nehéz elhinni, hogy ő, aki hűséggel szolgált — ha nem is feddhetetlenül —, felmondott nekünk örökre. Űrt hagyott maga után. És ezt az űrt érezzük vala­mennyien, pártállástól füg­getlenül. Hiszen ez a ma­gyar nép végül befogadta, legendákat szőtt alakja kö­ré, botlásaira talált mentsé­get, hibáira magyarázatot, gyengéire, vétkeire feloldo­­­zást adott.___ __­_ Most a föld fogadja be. Vele legújabb kori történel­münk egy darabja száll a sírba. Búcsúzom tőle. Hi­szem, hogy egy ország bú­csúzik tőle és kívánja velem együtt, hogy fedje béke po­rait! Végezetül Kolláth Pál, a Ganz Danubius Angyalföldi Hajógyár lakatos csoportve­zetője mondott búcsúbeszé­det. Kolláth Pál búcsúbeszéde Tisztelt Kádár elvtársi Búcsúzni jöttem. Több ezer társam nevében, akik fel­­mondva, kimondatlanul ha­sonlóan éreztek ön iránt, mint én. Angyalföldi mun­kás vagyok. Munkahelyem a Hajógyár, lakóhelyem a XIII. kerület, melyhez Ká­dár elvtárs is sok szállal kö­tődött, ahová szinte haza­járt. A környezetemben élők, pártunk tagjai, pártszerveze­tem, pártonkívüli munkatár­saim, ismerőseim szeretőtét, tiszteletét, nagyrabecsülését kívánom kifejezni. Az ön munkássága, élete, szorgal­ma, töretlen tenni akarása, elkötelezettsége, nemcsak a sajtóból, televízióból jutott el hozzánk. Gyárlátogatásai alkalmával, országgyűlési Találkozó külföldi delegációkkal Nyers Rezső, az MSZMP elnöke és Grósz Károly, a párt főtitkára a gyászszer­tartás közben találkozott a Kádár János temetésére ér­kezett külföldi küldöttségek­kel. A találkozón jelen volt Németh Miklós, Pozsgay Imre, az MSZMP Elnöksé­gének tagjai, Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, Ba­rabás János, a Központi Bi­zottság titkára, a temetést szervező bizottság tagjai. Nyers Rezső köszönetet mondott a testvérpártok ve­zetőinek azért, hogy részt vettek Kádár János búcsúz­tatásán. Hangsúlyozta: együttérzésük erőt ad a to­vábbi munkához. „Nagy for­radalmárt, a magyar és a nemzetközi munkásmozga­lom kiemelkedő alakját, né­pünk hű fiát temetjük. Esz­méit megőrizzük a jövőnek. Politikájából annyit változ­tatunk, amennyit az idő megkövetel, és„ amennyit ő is változtatna, ha teljes ere­jével közöttünk lehetne” — mondotta. A találkozón Jegor Liga­­csov, az SZKP PB tagja, a Központi Bizottság­­ titkára, a szovjet küldöttség vezetője tolmácsolta a szovjet párt- és állami­­vezetés, a Szov­­­jetunió népe részvétét. Ki­jelentette: a kiemelkedő sze­mélyiségek jelentőségét a történelem mutatja meg, azonban a ma élőknek is is­merniük kell Kádár János életét, munkásságát. Emlé­keztetett arra, hogy ő vezet­te ki Magyarországot az 1056-os nemzeti tragédiából, s indította el a korszerű szo­cialista fejlődés felé. A szovjet emberek nagy tisz­telettel emlékeznek Kádár Jánosra, akinek internacio­nalizmusa, a Szovjetunió és más népek iránti megbecsü­lése ma is példaértékű a munkásmozgalomban. A szovjet kommunisták nem felejtik Kádár János szava­it: „nincs, nem volt, és nem is lehet szovjetellenes kom­munizmus”. Felszólalt Giancarlo Pa­letta, az Olasz Kommunista Párt Garanciális Bizottságá­nak elnöke, aki a baráttól, a kommunista és munkás­­mozgalom nagy alakjától búcsúzott. Tolmácsolta az olasz kommunisták, szemé­lyesen Achille Ochelto fő­titkár, s minden olasz dol­gozó részvétét. Elmondta, hogy az elmúlt másfél na­pon a ravatalhoz járuló gyászolók tízezrei mély be­nyomást tettek rá. Az MSZMP iránti új bizalom jeleként, a jövő hírnökeként és garanciájaként értékelte. A mintegy 40 perces ta­lálkozó végén Nyers Rezső köszönetet mondott azoknak a nem kommunista vagy szocialista politikai erőknek, amelyek képviselői a béké­ért és a földrészünkért ér­zett felelősség tudatában ér­keztek Budapestre, hogy megadják az utolsó tisztes­séget Kádár Jánosnak, az európai népek békéjéért és együttműködéséért dolgozó magyar államférfinak. Nyers Rezső, az M­­SZMP elnöke és Grósz Károly, az MSZMP főtitkára pénteken fogadta Jegor Ligacsovot, az M SZKP Politikai Bizottságá­nak­­tagját, a Központi Bi­zottság titkárát,­­aki az SZKP képviseletében Kádár János temetésére érkezett hazánkba. J­egor Ligacsov tolmácsolta a szovjet párt- és állami vezetés részvétét a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemel­kedő személyiségének el­hunyta alkalmából. A meg­beszélésen a felek hangsú­lyozták: továbbr­ra is kölcsö­nösen fontosnak tartják az MSZMP és az SZKP szoros elvtársi viszonyának fejlesz­tését, hazánk és a Szovjet­unió kölcsönösen­­előnyös együttműködésének bővíté­sét. Ez felel meg annak a szellemnek, amelyet Kádár János egész életében képvi­selt. A megbeszélésen jelen volt Anatolij Dobrinyin, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa elnökének tanácsadó­ja, valamint Borisz Sztuka­ Pn, a Szovjetunió magyar­­országi nagykövete. (MTI) Francia nemzeti ünnep Franciaország nemzeti ün­nepén ezúttal is megtartot­ták a hagyományos katonai díszszemlét, amely a forra­dalom 200. évfordulójának tiszteletére most a szokásos­nál nagyobb szabású és im­­pozánsabb volt. Francois Mitterrand elnök pontosan tíz órakor köszöntötte a Diadal­ívnél Párizs katonai kor­mányzóját, majd helyet fog­lalt a Concorde téren, a pa­rádé befejező helyén felépí­tett dísztribünön, az ünnep­ségekre Párizsba érkezett 33 állam- és kormányfő társa­ságában. Csúcsértekezlet Párizsban Párizsban megnyílt a gaz­daságilag legerősebb hét tő­kés ország vezetőinek tizen­ötödik csúcsértekezlete, amelynek vezető témái a ke­let-nyugati viszony, a fej­lődő országok adósságválsá­ga és a környezetvédelem feladatai. Francois Mitterrand fran­cia elnök a Louvre nagy üvegpiramisa alatti térség­ben fogadta kollégáit az első ülésszakra: George Bush amerikai elnököt, Margaret Thatcher brit, Ciriaco de Mita olasz, Brian Mulroney kanadai, Uao Szószuke japán miniszterelnököt és Helmut Kohl nyugatnémet kancel­lárt. A háromnapos értekez­let további üléseit a francia főváros másik új impozáns építményében, a száz méter magas Grande Arche-ban tartják. A csúcsértekezleten részt vesz nyolcadikként Jacques Delors, az Európai Közösségek bizottságának el­nöke. Az állam- és kormány­főkkel egyidejűleg összeültek a hetek külügyminiszterei és külön a pénzügyminiszte­rek is. Eszmecsere a szövetkezés jövőjéről Az MSZMP KB kezdemé­nyezésére pénteken a Szö­­vosz székházában megbe­szélésre került sor a Köz­ponti Bizottság és a három szövetkezeti mozgalom or­szágos érdekképviseleti szer­vei vezetői között. Az MSZMP delegációját Fejti György és Iványi Pál, a Po­litikai Intézőbizottság tag­jai, a Központi Bizottság titkárai, a TOT küldöttségét Szabó István elnök, az Okisz delegációját Köveskúti La­jos elnök, a Szövosz tárgya­lóküldöttségét pedig Szla­­menicky István főtitkár ve­zette. ­~ Emléktábla gróf Széchenyi István tiszteletére (Folytatás az 1. oldalról) lyerték el a Nagy Lajos szobrászművész alkotta re­liefet. A résztvevőket Medvecz­­ky Géza, a debreceni város­védő és -szépítő egyesület alelnöke köszöntötte. Ava­tóbeszédében Körtvélyesi Gyula, Debrecen város ta­nácselnök-helyettese mél­tatta Széchenyi István mun­kásságát, mint a polgároso­dás felé vezető ösvényeket kereső reformerét, aki egyébként többször is járt Debrecenben.­­ A beszéd után a Debrecen Városi Tanács, a helyi vá­rosszépítő egyesület és a Széchenyi kör elhelyezte koszorúit az emléktáblánál. Az avatást követően a Nagyerdőben, a Régi Viga­dó mellett Széchenyi István­­emlékfát (egy csemetét a híres nagycenki hársfasor­ból) ültetett át. Péter Ernő, a Széchenyi kör jelen levő legidősebb tagja. A gondo­zást a háromnapos progra­mot szervező kollektíva, a Pannonplast Széchenyi Ist­ván szocialista brigádja vál­lalta. A faültetés után a Régi Vigadóban a Széchenyi kör zártkörű estjét rendezték meg. Pohárköszöntőt Szé­kelyhídi Ágoston mondott. Körtvélyesi Gyula leleplezi az emléktáblát (Fotó: F. Szi­lágyi Imre) HAJDÚ BIHARI NAPLÓ - 1989. JÚLIUS 16. |pc|

Next