Hajdú-Bihari Napló, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-28 / 282. szám
PÓLÓRAVALÓ KWSSZ BKM HBH Művészet és természet száz év alakult meg a Magyar Néprajzi Társaság, s a jubileumra nemzetközi szimpóziumon emlékeznek Budapesten. Akár véletlenszerű egybeesés, akár időzítéssel történt így, mindenképpen a magyar néprajztudomány jelentős eseménye Balassa Iván A határainkon túli magyarok néprajza című átfogó munkájának megjelenése Első alkalommal vehetünk kézbe olyan munkát, amely a kisebbségnek számító magyarság szokásait, tárgyi és szellemi kultúrájét veszi számba Burgenlandtól a moldvai csángókig. A legnagyobb terjedelem természetesen a romániai magyarságnak jutott, a legkisebb a kárpát-ukrajnaiaknak. A szomszédos országokban mintegy három és fél millió magyar él kisebbségben, nem kétséges, hogy fennmaradásuk elemi feltétele anyanyelvük, hagyományos népi kultúrájukápolása. Tudvalevő, hogy ez több helyütt akadályokba ütközik, ezért is vállalt fontos küldetést Balassa Iván az eddigi kutatási eredmények összegzésével, az anyaország körül élő magyarok néprajzának bemutatásával. A debreceni Déri Múzeum egyik büszkesége Munkácsy Mihály Ecce homo című hatalmas festménye. A kép a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota címűekkel a festő Krisztus-trilógiáját alkotja (a két utóbbi kép amerikai magángyűjteményben van). Sz. Kürti Katalin, a múzeum igazgatóhelyettese Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája című könyvében e három kép keletkezési körülményeit és sorsát tekinti át. Ez a sors bizony hányatott volt, s nagy szerencse, hogy az Ecce homo végül magyar közgyűjteményben kötött ki. A sok fényképpel, rajzzal, dokumentummal és színes reprodukcióval illusztrált kötet fontos adalékokkal bővíti a Munkácsyval kapcsolatos ismereteinket. Az önző gén. Ez volt a címe az angol Richard Dawkins magyarul korábban megjelent művének, a legújabbénak pedig ez. A hódító gén. Az 1982-ben íródott könyv az evolúcióelméleti irányzat alapműve, amely a génközpontú világkép felrajzolásával ad választ az emberi átöröklés és létezés biológiai kérdéseire. Módszeresen veszi sorra a tárgyhoz tartozó fontosabb fogalmakat, eszméket és téveszméket, hogy — mint írja — kísérletet tegyen arra, hogy „az önző gént kiszabadítsam az egyedi szervezetből, amely eleddig fogalmi börtöne volt”. A párkapcsolati zavarok jelentkezése és megszüntetésének lehetősége a témája Tóth Miklós Házasságterápia című könyvének. A szerző pszichiáter, aki konkrét esetleírások segítségével mutatja be a tipikus kontaktusokat s a megoldás lehetőségeit. A hazai és a külföldi szakirodalom eredményeit összegezve felvázolja a házasságterápia elméleti és történeti vonatkozásait, de az alapfogalmak tisztázásával is a gyakorlati kezelést igyekszik segíteni. A könyvet nemcsak az orvosok és a pszichiáterek forgathatják haszonnal, hanem azok is, akik problémáikat maguk akarják orvosolni. A francia rendőrség munkatársa volt Guy Isnard akit munkaköre a műkincsek hamisítványaira specializált. Eredeti vagy hamis? című könyvében érdekfeszítő foglalkozásának legizgalmasabb eseteit meséli el könnyed, humoros stílusban. A történetekből kiderülnek azok a praktikák, amelyekkel a műkincshamisítók dolgoznak — de képet kapunk az ellenük bevetett rendőrségi módszerekről is, amelyeket a szerző leírása szerint oly eredményesen alkalmazott. Különös arcú, vonzó színésze korunknak a svéd Ingrid Bergman. Gázláng. Casablanca. Forgószél... legendás filmek fűződnek a nevéhez, s immár egy könyv is Életem címmel, amely Alan Burgess közreműködésével a színésznő pályafutását kíséri végig. Az egykori hollywoodi bálvány humánus emberként, józan gondolkodóként jelenik meg a könyv lapjain. Visszaemlékezése több mint a valamikori sztártípus karriertörténete: kirajzolódik belőle annak a filmes mechanizmusnak is a háttere, amely meghatározó szerepet töltött be a világ filmízlésének alakulásában (Gondolat) T. G. Orvosként is a betű szeretetére nevel Ferenczy Miklós, a Csokonai-kutató Nemrég ünnepelte Debrecen Csokonai Vitéz Mihály születésének 216. évfordulóját. Ünnepelte és mégis megfeledkezett róla kicsit a város: a debreceni költő nevét viselő — némelyek szerint bitorló — intézmények közül sokan még a jelképes koszorúkról is megfeledkeztek. Nem úgy a Komárom megyéből hozzánk érkezett Csokonaiig itató körzeti főorvos, Ferenczy Miklós, az almásneszmélyi Csokonai-kultusz életre keltője. A Debreceni Irodalmi Múzeumban tartott élvezetes és színes előadását a költőről és annak szerelméről, Lilláról sokan meghallgatták. — 1956-ban szereztem orvosi diplomát Szegeden — kezdi a bemutatkozást —, 1965-ben kerültem Almásneszmélyre (régebben Dunaalmás), ahol szinte azonnal foglyul ejtett Csokonai és Lilla szelleme. A költő szerelme ebben a községben élt és itt is halt meg. Lassan huszonöt éve már annak, hogy a Csokonai Lilla problémakörrel foglalkozom, és különös véletlen folytán kezdődött e szenvedélyem. Adatokat gyűjtöttem a múlt század első felének kolerás megbetegedéseit vizsgáló tudományos orvosi dolgozatomhoz, amikor egv anyakönyvi bejegyzést találtam: „Csokonai Vitéz Mihály Lillája köt házasságot Végh Mihály esperessel’ . A rákényszerített házasságból első férje, Léva István által kisemmizett Lilla — már idős korában és kissé betegen — kötötte életét az espereshez. Attól, hogy mindez Almásneszmélyen történt, és egyébként is szerettem a költőt, teljesen meg lettem babonázva, s elkezdtem kutatni kettejük kapcsolatát és Lilla életét. A községben szépen ápolják az emléket, gyarapodik Csokonai—Lilla emlékszoba állománya, avattak ■ szobrot, megalakult és évek óta eredményesen működik a helyi Csokonai-kör, Ferenczy doktor „működése" óta valóságos irodalmi emlékhellyé avanzsált Almásneszmély. Szép számmal születtek könyven Lilláról, Csokonai Komárom megyei tartózkodásáról, helyi emlékekről, a Lilla-perről, némelyik könyv több, átdolgozott kiadást is megért. Ferenczy Miklós munkáját elismerne úgy helyben és a környékén, mint a hivatásos irodalomtörténészek. A Csokonai-könyvecskék megjelentetését mindig egy-egy vállalat vagy üzem vállalta fel, s a szép kivitelű könyvek, amellett, hogy sokan irigyelhetik e sikert a mai áldatlan kiadási viszonyaik közepette, Csokonai igazi szeretetéről is tanúskodhatnak. — Azt kérdezi, hogyan függ össze egymással az orvosi hivatás és az irodalom emlékeinek ápolása? Nagyon egyszerű a válasz. Nem vadászattal vagy horgászattal töltöm szabad időmét, engem az irodalom érdekel, a múltban való kutatás, és örömmel dolgozom ebben a témában. A betegeimmel kialakított kapcsolat, azt hiszem, jóval túlmegy a szokásos orvos-beteg kapcsolaton Módszerim, ha lehet ezt mondani, a beszélgetés. Szabad és kell beszélni hagyni az embereket, s személy szerint ön is, de az emlék is sokat köszönhet az embereknek. Nagyszülőjét,élhallott történeteket mesélnek, kibeszélik saját problémáikat is, a Lilla-emlékszobát pedig nagyrészt az általuk előkeresett tárgyakkal rendezhettük be. Betegeinek a recept mellé egy meghívót is ad v.hídig a következő irodalmiestre - mondja —, ahová elmennek az emberek és már várják az ilyen alkalmakat. — Arra szeretnék nevelni mindenkit, hogy szeressék a betűket és a szép gondolatokat. Nagyon jól megfér ez a fajta feladat az orvosi hivatás mellett. Most, hogy munkám elismeréseképpen Csökönaiemlékplakettet is kaptam a tanácstól, még nagyobb inspirációt érzek Csokonai szellemének további ápolására, s úgy érzem, hogy a dunaalmási Csokonai-kultusz vetekszik a debrecenivel. Vitéz Ferenc SÖTÉT SAROK Buszra vártam a szomorú szürkületben, őszi ballonkabátomba kuporodott a testem, és végtelen parányinak éreztem magam. A fal tövében kerestem menedéket, s azt hiszem, valami egészen jelentéktelen dologra gondoltam talán arra, hogy vegyek-e kenyeret estére vagy sem, amikor a hátam mögött megszólalt egy hang: — Elnézést kérek, mi a véleménye a többpártrendszerről ? Hirtelenjében még szavamat is alig leltem, azt hittem, már megint a közvéleményt kutatják, de a pálinkagöröslehelet és az imbolygó felsőtest meggyőzött ennek ellenkezőjéről. — Nincsen véleményem róla — válaszoltam. — Ez úgy hangzik, mint a Fideszállásfoglalások. Nem tudtam, hogy miről beszél, inkább visszakérdeztem: — Kis önnek mi a véleménye? — Alapítottam én is egy pártot. — Forró Bitumen. Ez a neve. Egyedül vagyok a tagja, ötven fillér a tagsági díj, az anyámat és a húgomat ki kellett zárni a pártból, mert nem fizették be a tagsági díjat. — Ötven fillérre lenne szüksége? — kérdeztem meg, mert azt gondoltam, hogy már csak ennyi hiányzik a következő feleshez. — Nem erről van szó. Miért ne alapíthattam volna én is egy pártot? Úgyis olyan nagy már a széthúzás, a szétdarabolódás. Teljesen letörtnek látszott, legyintett egyet, majd elkacsázott a presszó felé Buszra szálltam, s a kabátok langyos naftalinszagában elgondolkodtam azon hogy nagyon is találó ez a név: Forró Bitumen. Aki be(le)lép, odaragad, és még jól meg is égeti a lábát. Aztán pedig rajta gázol, tapos, siet át boldog boldogtalan. V. F. Forró Bitumen Zsindely Attila: Délibáb Ginzapusztán KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ Hortobágyi horizontok s néhány kivétel (A Hortobágyi Alkotótábor idei termésének kiállítása). Az előzményekkel együtt az idén éppen tízéves a Hortobágyi Alkotótábor. AHajdú-Bihar Megyei Vendéglátó Vállalat hortobágyi fogadójában és Orange eszpresszójában párhuzamosan látható két kiállítási anyag a télitavaszi művésztelep munkájából. (A Piremon társadaldalmi munkájában megjelent kis katalógusfüzet részletes adatszerű tájékozódást nyújt, az előző évekhez hasonlóan.) Egynéhány figurális festménytől, fotótól és csendélettől eltekintve a két kiállítási anyag túlnyomó többsége — természetszerűleg — tájkép. Kezdjük tehát az ismertetést a tematikai kivételekkel, hogy aztán annál bővebben szólhassunk a tájkép műfajáról. Portrékkal jelentkezik Józsa János és Kelemen Marcell, a fotósok közül Szekeres Tibor és Erwin Weierstahl. Felesége, az ugyancsak NSZK-beli Bronja Weierstahl, megszerkesztette a magyar ikont, az államalapító királyi pár és a puszta „szentháromságát”. Az állatfigurákat ezúttal Horváth János, Breznay András és közvetve mások szerepeltetik. A csendéletet Hézső Ferenc (napraforgók eredeti környezetükben!), Baráth Pál és Ineke Verhegyen képviselik. A tájképpel jobban el van kényeztetve a közönség, igényesebb tehát a kritikus is. Klasszikus műfaj, a Hortobágyon különösen az. Kötelez a tradíció, amelyet a kilencvenhez közelítő Maghy Zoltán márkissé fáradtan, de élősben képvisel. Kell a hagyomány ápolása, ám kell a megújulás is, amit most Burai István bizonyít a legvirulensebben. A tájkép a természet, a természetkultusz művészi szolgálata. Feltételezi, hogy festője együtt él, együtt lélegzik a tájjal. Nem véletlen, hogy a külföldiek ebből keveset értenek. Elmenekülnek más témák felé, mérnöki hidegséggel számítgatnak (Gilbert Lupfer), pedig az csak a pénzügyekben helyénvaló. Vagy kínlódnak, elmaradva a tehetséges magyar amatőrök színvonalától. (Antonio Moscioni olasz képei messze érdekesebbek, mint kezdetlegesnek számító puszta képei.) Mindez nem „Hortobágy mellyéki” okoskodás. Kenneth Clark, a jeles angol művészettörténész, mondta 1941-ben: „Meggyőződésem, hogy nagy tájképeket csakis az emberi értékek erőteljes érzékeltetésével lehet festeni, nem elég, ha a kép a táj puszta leírását adja, a festőnek arra kell törekednie, hogy kifejezze mindazt, amit csak a motívum lehetővé tesz. Ezért kell szerintem a festőnek meghitt kapcsolatban lennie a tájjal. A tájhoz kell tartoznia, és a tájnak őhozzá. Épp ezért teljes képtelenségnek tartom, hogy egy angol festő a Provence-ban töltve szabadságát, nagy tájképet tudjon ott festeni.” Mindenki számára megszívlelendő szavak ezek. Telnek az évek, s egyre szaporodnak a horizont-képek. Jó lesz vigyázni, mert ezkezd unalmassá válni. Ezért , gondolom úgy— a Hortobágyi Alkotótábor művészi megújulása érdekében is —, ahogymost nem leltárszerű felsorolásra van szükség. (Ismételten felhívom olvasóim figyelmét a katalógusra.) Az üdítőkivételek alkotóit emelem ki: Bőd Lászlót, Torok Sándort, Petkes Józsefet, Holb Margitot, Fátyol Zoltánt és Fehér Imrét. Bődi Lászlót azért, mert egy összhatásában igen szép és hangulatos téli utcaképet állított ki egy hamisítatlan téli estét. Torok Sándort, Fátyol Zoltánt és Holb Margitot azért, mert a legmesszebb jutottakbizonyosmélyen rejtőző, ritkán megnyilatkozó, „lekopaszított” törvényszerűségek megértésében és megmutatásában,máss nincs itt valami tévedés ?—–kérdezhetné az olvasó. Héll Margit gyapjúszövéséről lenne szó? Igen, arról: itt minden megvan, ami egy tájképen szép, s nem unalmas. Az aranymetszés, a föld barázdái, az ég, a fellegek. A tárgyi valóság költői röntgenfelvétele: előbb az alkotói tudatban, aztán fáradságosan megszőve.) S végül Fehér Imrét azért, mert itt van egy „amatőr” —egy csöppet sem amatőr képpel. A Hortobágyi Alkotótábor több, alaptagsággal bíró művésze rövidesen Hortobágy Art néven Képző- és Iparművészeti Alkotóközösségként fogja magát bejegyeztetni. Egy ilyen társulás az eddiginél is több munkát és a „fizetőképes vásárlóközönség igényeihez való igazodást” kíván meg. A művész élete és üdvössége egy: a pokol szorítása kettős. Pénz és művésziség. Megoldás természetesen van, ötletekre művészi kutatómunkára és kísérletekre, különös egymásra figyelésre, az alkotóképesség kondicionálására, az alkotóidő védelmére stb. vanszükség. Mellesleg a művészeti élet jó infrastruktúrájára, menedzselésére, szervezőmunkára. Művészeinket a bimbózó magyar demokrácia tanítja meg arra, hogy milyen széles is a művészeti kultúra marxi fogalma! — Ez a kissé szokatlannak tűnő befejezés csak látszólag visz távol a művészeti kritika műfajától. Éles Csaba