Hajónapló, 2001 (6. évfolyam, 1-6. szám)
2001 / 1. szám
TOMPA ANDREA: Amit a tolmács látott a takarásban [ TURANDOT - BULANDRA SZÍNHÁZ ] November 15., Bukarest Személyesen Bukarestben találkozunk először, a Nemzeti Fesztiválon nézem meg a Mediterrán című elődását, melyet „vidéki" színházban rendezett. Mediterrán, krémfehér előadás ez, napsütéssel, zongorával, valami bágyadt, kedélyes, századeleji pajzánsággal, mely egy görög származású, franciául is alkotó román regényíró, Panait Istrati művéből született. Az átiratot ő, Catalina csinálta. -Szólíts Catalinának, mondja pár nap múlva Budapesten, bár fele annyi idős vagyok, mint ő, és románok közt nem szokás a tegeződés, én is nehezen mondok le az amélyes „Buzoianu asszony" megszólításról. De most még nézem ezt a Mediterrán előadást, ezt a felszabadult játékot milyen is az? Jókedv látszik a színészen, akkor is játszik, amikor „pihen", szeret énekelni, táncolni, és elomlani-meghalni egy kelet-európai voyageon. Nézem ezt a boldog játékot, s előadás után, amikor nem akaródzik hazakászálódnom, a kihalt utcán taxi után integetek, egy autó majdnem elgázol, de valaki hátulról megfog: egy színész az, az előadás egyik színésze, aki röhögve mondja, hogy „na, most megmentettem az életét egy magyarnak". Amúgy nem sok fogalma lehet a magyarokról, gondolom én, ott Bráilában, a Duna-deltában, ott inkább lipovánok élnek, meg görögök, bolgárok, cigányok, talán örmények is, és főként románok. Ebben a valamikori kereskedővárosban született Istrati, a szerző, meg a remek két háború közötti drámaíró, Mihail Sebastian is. Megmentem is előbb görögöt, majd arabot, aztán zsidót játszik ebben az előadásban. A nagy ijedtségre elmegyünk egy éjszakai színházba, amely az off keretén belül megy, s mit ad isten, ugyanaz a nő zongorázik, aki Catalina előadásában is játszott, és aki Pesten, a Bárkán tavaly ősszel kísérte Maia Morgensternt, ez a dús, kifogyhatalan energiájú és kedvű Dorina Crisan Rusu; most megjegyzem a nevét. És ott ül éjszaka a vidéki csapat, a füstös pincében, az elegáns direktornő is, eljöttek meghallgatni Dorinát, vagy csak úgy. Pedig még másnap is játszanak egyet. Nézem ezt a mediterrán előadást, s most azon gondolkodom, vajon megtudtam-e valamit róla, Catalináról. Talán azt, hogy milyen a kedve, hogy bármilyen nyelven hajlandó beszélni, hogy egy igazi jó értelemben vett kelet-európai délről, aki szeret mesélni, élni, embereket tudni maga körül, s a lehetőségekhez képest jókedvűnek lenni. És akkor este, az előadástól kissé mámorosan elmondom, hogy majd én leszek a tolmács Pesten, de vajon miért mondom ezt? Majd megtudja Pesten. Persze, csak szerettem volna odamenni ehhez az asszonyhoz és fejet hajtani. November 19., Budapest Pesten megnézzük a számomra kiábrándító Parazitákat, ő lelkesedik, én meg azon csodálkozom, hogy egy ennyire másféle színházat művelő rendező hogyan tud egy az övével szinte ellentétes színházcsinálásért rajongani. Azt az erőfeszítést látom, amellyel meg akarja érteni, hogy van itt egy fiatal rendező, Ostermeier, akire most Európa odafigyel, és neki, a hatvanéves embernek fontos megértenie egy nála jóval fiatalabb alkotónemzedéket, aki a világ másik égtáján (hiszen Berlin az) dolgozik. Kíváncsi ember, gondolom magamban, s a kíváncsiság az önelégültség ellentéte, az alkotás záloga. Néhány szót vált Warlikowskival (lásd: Nemzedékváltás című írást - a szerk.). „Everybody is talking about you" - mondják egymásnak, a világ különböző pontjain különböző emberek beszélnek róluk. Warlikowskihoz közelebb esik Berlin. Estemég megnézzük, hogy megérkeztek-e a dísza Bulandra Színházban. Csak másnap tudom meg, hogy a szép díszlettervező lány a lánya, a bozontos