Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1946-07-11 / 26. szám
MOTORKERÉKPÁR JVSV * BKW • BMW VAISZ, HAJÓS UTCA 15 (OPERA MELLETT) HALADÁS elnökei ürítették poharukat egészségére. Még nem alakult ki az udvari etikett, a szónokok sokszor zavarban vannak, nem tudják, hogyan szólítsák a köztársasági elnököt. Leggyakrabban „igen tisztelt Államelnök Úr"-nak titulálják, aztán egyszerűen „Elnök úrnak", ami legjobban felel meg a francia „Monsieur le President"-nak és csak egyetlen szónok szólította Tildy Zoltánt úgy, ahogyan helyes: köztársasági Elnök úrnak. A szónoklatok, felköszöntők osztályzata átlagosan három. A legtöbb szónok banális frázisokat vonultatott fel — főképpen a hivatalos szónokok —, míg a falusi gazdaemberek egyszerű, közvetlen szavakkal beszéltek. Feltűnően tartalmas, kerek, nyomdafestékre érett felköszöntőt mondott Kecskeméten a „Beretvás" udvarán, az ottani kommunista párt elnöke. Nem lehet több, mint huszonnégy éves. ÍzLESES MEGBÍZHATÓ TÖKÉLETES ÚJ GYÚJTÓK Kapható minden jobb szaküzletben Gyári lerakat: Lehnoder Sándor Budapest, IV., Aranykéz utca 2. Telefon 182-230. Zsoldos Andor LEVÉL TRANSJORDÁNIÁBÓL Aman, 1016 július Irán, Irak, Palesztina!... Azok a hírek, amelyek a közelmúltban ezekből az országokból futottak szét a nagyvilágba, az egész világ érdeklődését a Közel-Kelet felé irányították. Az átlagos újságolvasó, miután megállapította, hogy valami nincs rendben arrafelé, sürgősen továbblapozott, abból kiindulva, hogy vannak sokkal közelebbi problémái is, mint azok a zűrzavarok, amilyenek ezekben a távoli országokban lejátszódnak. Az azonban, aki itt él a puskaporos hordó tetején, mélyebben próbál a kérdésekbe beletekinteni, megkísérli az összezavart közelkeleti problémák szálait szétbogozni, a fentebbi három név mellett még egy negyedikkel is igen gyakran találkozik s ez Transzjordánia, amely legközelebb fekszik a puskaporos hordó tüzes gócához. Transzjordánia egészen a legutóbbi időkig a brit birodalom gyarmati területe volt s egy arab herceg, Emir Abdullah kormányzása alatt állott, akit a palesztinai főmegbízott alá rendelt angol tanácsadók ellenőriztek. Néhány hónappal ezelőtt döntő események következtek be a kis ország életében. Az angol kormány megbízásából egy napon felállt a brit parlamentben Bevin külügyminiszter és kijelentette, hogy a kormánynak elhatározása Transzjordániát független országgá deklarálni. Az angol külügyminiszternek ez a kijelentése az amúgy is zűrzavaros közelkeleti helyzetben újabb hatalmas viharokat kavart fel. A világpolitika és a sajtó érdeklődése egyszeriben az alig százezer kilométer területű kis ország felé fordult. A hatalmas világlapok egyre azt kutatták, hogy menynyit ér ez a függetlenség, valójában miben is nyilvánul meg, s általában megegyeztek abban, hogy az arabok könnyen és gyorsan befolyásolhatók külsőségek útján, mit sem törődve a dolgok lényegével s így azzal sem, hogy az új állam függetlensége Transzijordániának az angol tőkével új ipari és kereskedelmi bázissá való kifejlesztését jelenti. S mialatt a világ vitatkozott Transzjordánia függetlensége felett, az események hátterét keresve, Anglia gyors cselekedetre határozta el magát: látványos külsőségek között, királlyá koronázta Abdullah Emirt, az eddigi kormányzót, a hirhedt palesztinai főmufti közeli rokonát. A koronázási ünnepségek külsőségei valamelyik Egyesült Államokbeli nyugati kisváros népünnepélyéhez voltak leginkább hasonlíthatók. Aman, Transzjordánia fővárosa a koronázási ünnepségekre zsúfolásig megtelt. A város utcáin mindenfelé előkelőségek rajzottak, akik a környező országokból jöttek, hogy tiszteletüket tegyék a «világ királya» előtt. A szűk, bazárokkal határolt utcákat zászlókkal díszítették fel és mindenfelé a hatvannégyéves uralkodó képe volt látható. Az ünnepség azzal kezdődött, hogy a király palotájában beszédet intézett a néphez, amelyben megköszönte Istennek és alattvalóinak, hogy megérhette ezt a boldog napot. Majd egyrészt annak a reményének adott kifejezést, hogy egyszer majd Szíria, Libanon és Irak is az ő királyságához fog tartozni, másrészt annak, hogy az arab államok hamarosan egy hatalmas és hatásos szövetségbe fognak az ő segítségével tömörülni, amelynek feladata a palesztinai zsidó veszedelem leküzdése lesz. A beszédet, amely csupán néhány percig tartott, egészen monoton hangon olvasta fel az új uralkodó, aki fekete díszruhát és fehér turbánt viselt,, a nyakában pedig aranylánc lógott. Két fia, miniszterei, az angol delegáció és a meghívott államférfiak voltak jelen a teremben A palotában lezajlott ünnepségeit után mindenki kivonult a repülőtérre, hogy a király mesés arab légiójának felvonulásában gyönyörködhessék, amely különféle lovas, tevés és gépesített egységekből állt. A csapatok nagy részét dezertált beduinok alkották, akik most arra vállalkoztak, hogy a többi beduint visszatartsák a szabálytalanságoktól. A szemle után káprázatos arab népünnepséget nézett végig a király kíséretével és a külföldi vendégekkel együtt. Száguldó lovakon lobogó burnuszokkal, állandóan a levegőbe lövöldözve, suhantak el a vendégek emelvénye előtt a népünnepély résztvevői. Akik nem lovakon voltak, azok is lövöldöztek. Mindenki lövöldözött. A lövöldözés együttjár minden arab népünnepéllyel. A baj csak akkor kezdődött, amikor a népünnepély szereplői és résztvevői visszatértek a városba, ahol tovább folytatódott a lövöldözés. Lelkesedésükben a kávéházak emeleti ablakaiból az autóikon távozó vendégekre kezdtek lövöldözni. A sebesültek számáról nem adak ki hivatalos jelentést. K. Z. 9 // HÍVTUK A MAGYAR NÉPET, DE NEM JÖTT!" Párin professzor őszintén elmondja, hogyan élnek a tudósok és művészek Moszkvában A harmadik magyar köztársaság első elnöke három nap, három éjjel járta múlt héten a pusztát. Három nap alatt kilenc szónoklatot tartott. Kár, hogy ezt a kilenc szónoklatot nem jegyezték le szóról-szóra. Néhányat kiadott a hivatalos távirati iroda — azokat sem teljes szöveggel — de a legtöbbnek nincs írott nyoma. Ott jártam a köztársasági elnök nyomában ezen a három napon. Negyvenfokos pusztai forróságban, sötét ruhában, mindig frissen borotválva állt ki a szónoki emelvényre az elnök. Kíséretének tagjai éltek a demokrácia kevésbé szigorú etiketttörvényeivel. Kabinetiroda főnöke világossárga vászonruhában állott két lépésre a háta mögött. A miniszterelnök, a külügyminiszter, a kultuszminiszter nyitott inggel védekeztek a bőség ellen. A szegedi kenyérszentelési ünnepen reggel kilenctől délig tartott a díszprogram. Déli harangszó után az elnök szólásra emelkedett. Körültekint. Meghatott fényesség csillámlik a szemében. Egyetlen pillanat szünetet sem tart beszédében, pedig biztos, hogy nem betanult szónoklatot mond. Még csak jegyzet sincs előtte. Hallottam szónokolni a francia köztársaság néhány elnökét, valamennyi beszéd alig különbözött egymástól. Tildy Zoltán mind a kilenc beszédében, felköszöntőjében mást mondott. Csak úgy terebélyesednek mondatai. Szenvedélyes szónok. Viszi, ragadja a szavak, a gondolatok árja. Nem papos. Református lelkészek mindig valami kenetteljes színt adnak beszédeiknek, de Tildy Zoltánból teljesen hiányzik ez a szószéki alaphang. Feljegyeztem néhány mondatát, amelyeknek nem látom nyomát a beszámolókban. Pedig ezek a mondatok igen komoly jelentőségűek. Az alsótanyai pártok előtt a nagyvendéglő udvarán, csak néhány mondatos beszédben akart válaszolni az üdvözletekre meg a panaszokra. Jó húszperces beszéd lett a néhány mondatból. Mert panaszkodtak is a szónokok. Azt kérték, hogy a beszolgáltatási gabona mennyisége ne legyen egyforma még akkor sem, ha ugyanannyi földje van a két két szomszédnak. Mivel hogy az egyik föld jobban fizet, a másik meg gyengébben. Tildy Zoltán mindjárt érzi, hogy itt komoly kérdésről van szó: a beszolgáltatásról. Ezen múlik, hogy lesz-e mit ennünk a télen itt a városban. El is mondja. — Tudom, kedves testvéreim, hogy sok a baj. De miből eredtek ezek a bajok? Abból, hogy elvesztettük a háborút. Hosszú esztendőkkel ezelőtt mindent megtettünk, én és azok, akik együtt dolgoztak velem, hogy elkerüljük ezt a háborút. De senki sem hallgatott ránk. Valljuk meg, hogy a magyar nép többsége nem állott szemben azzal a politikával, amely a háborúba sodorta. Hívtuk ezt a magyar népet, de nem jött, egyedül hagyott bennünket. — Amikor panaszkodunk, ne felejtsünk el a magunk hibáira gondolni. Ezek a bajok majd elmúlnak. De újak jönnek, ha nem fogunk vigyázni. Rendkívül figyelemreméltó, hogy az elnök egyetlen beszédéből sem hagyta ki az ipari munkásságot, meg a bányászokat. Amikor a paraszt a maga küzdelméről beszélt, mindig az ipari munkásság és a bányászok hasonló, vagy sokszor még nagyobb küzdelmeit állította elébük. — Mondhatatlanul megszerettem az ipari munkásságot, amikor közöttük jártam a gyárakban, meg a bányákban. Az ipari munkásságot, akik az ezerkétszáz lerombolt magyar híd helyére új hidakat építenek, a bányászokat, akik lenn a bányák mélyében rongyosan, bukkancs nélkül dolgoznak. Néztem az elnök szemébe, amikor ezeket a szavakat mondotta. Úgy gondolom, igen nagy szeretet, valam apai jóság, valami nagy emberi együttérzés lakik a szívében. Általában: minden szava tiszta. Nem lehet másképpen meghatározni, csak úgy: tiszta. Tiszta ember Tildy Zoltán. Bátran odaállíthatnák a háta mögé az új amerikai hazugsággépet, annak a gépnek a mutatója meg se mozdulna, ha az elnök beszél. Az orosz tisztek, a külföldi újságírók, akik nem értették a szavát, hozzánk fordultak magyarázatért. Néhány humanista mondatát jegyezték fel legfontosabbnak, ilyeneket: — Ne engedjük, hogy a szegényekből koldusok legyenek. Az életnek vannak dolgai, amelyeken nem lesz úrrá se törvény, se hatalom, se semmi más paragrafus a világon. A legnagyobb szó ma az a szó, hogy élünk! Ma kevés elégedett embert látok, pedig gondoljunk arra, hogy amikor az odúkból kijöttünk, mennyire tudtunk örülni a puszta életnek. Az elnök után a miniszterelnök szónoklata már tiszta politikum. Több, mint egy órát beszélt Nagy Ferenc egyfolytában. Csak akkor tartott egy perc szünetet, amikor delet harangoztak. Akkor is csak azért, mert a harangszó elnyomta a hangját. Mindent elmondott, amit hosszú külföldi utazásán tapasztalt. Nem száraz szónok, de nem is magával ragadó. Minden szava tiszta logika. És tiszta politikum. Rendkívül érdekesnek tartottam egy mondatát, amelyet a különböző pártok erőviszonyáról mondott: — Ismerjék el, hogy erőik arányában követeljenek részt! A túlnyomó részt kisgazda hívekből álló hallgatóságnak nagyon tetszett ez a mondat. A szegedi színházban díszelőadást tartottak Tildy tiszteletére. Komoly, szép zenei program volt. A színészek hetek óta készültek. Pedig a színháznál sok szomorú arcot is lehet látni, mert most került ki a B-lista. A kultuszminiszter személyesen közölte, hogy a nagy társulatot le kell redukálni. A zenekart egyéb okokból redukálták már néhány hónappal ezelőtt. Igaz, hogy csak egy emberrel, a hárfással. Nyilas volt a hárfás, leinternálták. Néhány nappal ezelőtt, az ünnepségek egyik próbáján kijelentette a karmester, hogy hárfás nélkül nem játszhatják a műsor egyik számát. Elmentek a városparancsnokhoz, Drégely Miklós ezredeshez, kérték, hogy bocsássa ki a hárfást szabadságra. Az ezredes, aki mellesleg a polgári demokrata párt tagja, megkérdezte, melyik operához szükséges a hárfás. A Higolettóhoz, mondotta az eljáró színháztitkár. — A Rigolettóban nincs hárfa — válaszolt az ezredes. A hárfás most szidhatja Verdit, aki miatt nem kapott szabadságot az internáló táborból. Az ünnepségek alatt nem kevesebb, mint kilenc marhapörköltöt fogyasztottak el a vendégek, délben, este, Szegeden. Kecskeméten, felsőtanyán, alsótanyán pörkölt volt a menü. Semmi egyéb. Persze, bár hozzá bőségesen. A külföldi újságírók eleinte bírták az iramot, de aztán valamenynyien pörköltmérgezést kaptak és sztrájkba léptek. Az utolsó kecskeméti lakomán rántottát követeltek pörkölt helyett. Meg is kapták. Egyik dán kolléga elmondotta, hogy John Haire azt híresztelte a magyarokról: a vendéget agyon etetik, ők maguk meg éheznek. Szeged város orosz katonai parancsnoka. Kartyenoff százados a moszkvai színház drámai színésze. Az egész város szereti. Maga ellenőrzi, hogy a gyerekek megkapják-e a tejet. Mindent megtesz az újságírókért, színészekért. A művészeknek és újságíróknak gyönyörű klubjuk van, amelyet a városparancsnok segítségével rendeztek be. A klubban igen szép hangversenyt rendeztek a vendégek tiszteletére. Valóságos kis szegedi „Fészek" a művészek klubja. Az elnök jobbján a szegedi fogadtatáskor ott ült a szegedi püspök, dr Hamvas Endre, aki a kecskeméti plébániáról került magas egyházi méltóságába. Most, a harmadik köztársaság első elnökének vendéglátó házigazdája. Együtt jelentek meg a püspöki palota erkélyén is, amikor a szegediek kiéljenezték az elnököt. Ott volt a püspök valamennyi banketten. A színházi díszelőadáson is. Sokan különös jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy a protestáns köztársasági elnök, aki maga is lelkész, három napon keresztül alig jelent meg valahol a szegedi püspök nélkül. Nem kevesebb, mint huszonkilenc felköszöntőt hallgatott végig az elnök. Polgármesterek, főispánok, egyesületek vezetői, de főképpen a négy párt Megtudtam, hogy Giless nemcsak kért hangversenyt ad Pesten, hanem a Munkás Kultúrszövetség és különböző rohammunkás alakulatok zenebarátainak is játszik. Boldogan szaladtam hát, remélve, hogy néhány áhítatosan figyelő munkás közt még közvetlenebb élményben lesz részem, mint a zeneakadémiai koncerten. Jókedvem hamar lelohadt. Közölték, hogy nagy hangverseny nagyon megviselte a Mestert, most betegen pihen a lakásán. Elkeseredve ballagtam a lépcsőn, midőn egy hangot hallok— Vaszillij Purin professzort keresem. — A főtitkár úr szobájában van — válaszol a portás. Öt perc múlva Háy Gyula főtitkár szobájában ülök Párinnal, Gudzijjel, a moszkvai egyetem orosz-ukrán irodalom tanárával és Ligeti Lajos, pesti orosz-szakos professzorral. A szót Párin, a világhírű orvostanár viszi. Ő a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság kongresszusára kiküldött delegáció vezetője. — A toksi, a külföldi kapcsolataink ápolására létesített társaság jóvoltából jöttünk Budapestre — mondja. — Célunk kettős: ismertetni és megismerni akarunk. Ismertetni a Szovjetunió haladását tudományos és művészeti téren, de megismerni a szomszédos népek kulturális fejlődésének eredményeit is. Szomorúan látom itt a háború szörnyű pusztítását, de különösen bánt a magyar tudományos élet nagy elesettsége. A professzort választékos beszédmódja, öltözködésének hanyag eleganciája tökéletes európaernek mutatják. — Professzor úrék már többször elmondták alapos véleményüket a Szovjetúnió kulturális fejlődéséről, sokat hallottunk az utolsó negyedszázad eredményeiről is, most a tudósok és művészek életviszonyait szeretnénk megismerni. — Kormányunk — kezdi — már a forradalmi harcok napjaiban felismerte, hogy önmagának használ, ha nem engedi a szellemi élet kipusztítását. Maxim Gorkij Lenin támogatásával szervezetet létesített a kultúra nélkülöző harcosainak megsegítésére. A szeretet az éhínség napjaiban is rendkívüli cukor- és húsadagokkal segítette tagjait. Később a prosperitás éveiben a támogatás egyre erősödött. A húszas évek derekán már művészklubbok létesültek Moszkvában. Munkánkat a háború zavarta meg, de ekkor éreztük igazi áldását az állam támogatásának. Mein Dopping zur Geistesarbeit ist Kaffee und Chokolade, és ezt a kávét és csokoládét sose nélkülöztük. A háború befejezése óta még jobban megy dolgom. Fizetésemet április elsején hatezer rubelre emelték, úgy, hogy könnyen vásárolhattam magamnak éppen elutazásom előtt egy gyönyörű új autót. — Mennyit ér hatezer rubel? Mibe került például ez a ruha?— teszem fel az indiszkrét kérdést. — Ruhám nyolcszáz rubelbe, cipőm száznyolcvanba került. — És az autó? — Ja, azt én negyedáron kapom az állami autógyárból. Elmondja, hogy a legszűkösebb jegyrendszer idején is jól élt, sőt taxival járt a háború alatt. Megtudom, hogy villáját most építik egy Moszkva melletti nyaralótelepen. Kedvenc szórakozása vadászat, horgászat és a gombaszedés. Színháziba is gyakran jár, jegyét az úgynevezett kultúrmunkás kasszánál akkor is azonnal megkapja, ha a másik pénztár előtt hosszú sorban várakozó tömegek fele már nem is jut be a nézőtérre. A kongresszus tiszteletére adott kormányfogadáson találkoztunk Kabalevszki professzorral, aki hosszan és nyurgán ült az egyik asztalnál és Hegyi Bélával, a kitűnő magyar tenoristával — aki éppen oroszországi turnéra készül — beszélgetett. Kabalevszki mesél: — Huszonöt konzervatóriumunk és még sokkal több zeneiskolánk van. Akadémiánk, mely független a tudományos és képzőművészeti akadémiától, kizárólag a szovjet zenével foglalkozik. Számos egyéb szervezetünk is van.. A szovjet komponisták egyesületének például én is tagja vagyok. Szükséget szenvedő tagjaink az egyesületen keresztül kapják az állam támogatását. Prokofjev professzor kollégám például másfél évig betegeskedett egyhuzamban egy tengerparti szanatóriumban — természetesen az állam költségén. — Hallottam, hogy mostanában kapta meg professzor úr a Sztálindíjat— mondja Hegyi. — Kinek adják ezt a kitüntetést? A szerény zeneművész helyett az időközben hozzánk csatlakozott Párin veszi át a szót. — Kabalevszki barátom igazán rászolgált a kitüntetésre. Műveit az egész Szovjetúnióban ismerik és szeretik. Nemrég, midőn bejelentene, hogy nekifogott első operája komponálásának, hat hónap szabadságot és havi tízezer rubelt biztosítottak számára, hogy nyugodtan dolgozhasson. A Sztálin-díj még ennél is sokkal többet, százezer rubelt jelentett. — Dilettánsok nincsenek Moszkvában? — kérdi Hegyi Béla. — .4 dilettáns menjen könyvelőnek — válaszolja Kabalevszki. Elmerengve megyek haza. Párin mondta, hogy tudomány a nép igazi tőkéjet, Kabalevszki, hogy «a művészet a Szovjetúnió igazi aranyalapja». És eszembejut a pesti zongoraművész, aki a múlt héten adta f el zongoráját, hogy krumplit vehessen. És eszembe jut a magyar írók keserű kenyere... Makó András MERGE KERÉKPÁRGUMI