Haladás, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1947-01-09 / 2. szám
MIM. ÉVFOLYAM FOSZERKESZT 2. SZÁ 31 1 . A megvert hadseregek tábornokai gyakran megkísérelték a közelmúlt történelmében, hogy a politikában regresszálják magukat, s azt a háborút, amely a külső ellenséggel dicstelenül végződött, saját fegyvertelen népük felé állandósítsák. Így lett diktátorelnök Mac Mahonból, akit a poroszok ugyan megvertek, de miután a Pere Laeieuse-temetőben legyőzte a szabadságát puszta kézzel védelmező francia népet, évekig Franciaország vezére volt. Így lett a német köztársaság elnöke Hindenburgból, aki elvesztette a német császár háborúját. S így lett kormányzó Horthy Miklósból, aki puskalövés nélkül kiszolgáltatta a jugoszlávoknak a parancsnoksága alatt álló osztrák-magyar flottát, de huszonhat éven keresztül nem szűnt meg nemzeti háborút viselni a szellemileg és lelkileg is lefegyverzett magyar nép ellen. * Ex államférfi-katonák az államvezetés, a diplomácia, a nemzetgazdaság és kultúra feladatait rendszerint a kaszárnyaudvar perspektívájához szabott dilettáns, parlagian úrhatnám s végül vakmerően brutális eszközökkel próbálták megoldani. A két háború között minden országot, amelyben felülkerekedtek, előbb-utóbb a legsúlyosabb válságba sodortak, mert már előtérbe állításuk puszta tényével elárulták az ország politikájának kifelé és befelé egyformán agresszív céljait. E rossz és fatális politikus-tábornokok azonban még lehettek jó szakember-katonák, annak ellenére, hogy nem értettek a politikához, sőt attól is, hogy a háborút elvesztették. Ám az a társaság, amelyet most a demokrácia és a köztársaság ellen megszervezett összeesküvés címén letartóztattak, nemcsak politikailag, hanem katonailag is silány elemekből került ki. * A második világháborúban — amelyért nálunk a félkutya és megvásárolható politikusok mellett elsősorban a fehér terror zászlósaiból tábornokká öregedett katonai maffia a felelős, alig akadt hadvezér, akinek neve kiemelkednék a lelkiismeretlen, tudatlan és kegyetlen tábornoki karrieristák közül. Ez a háború a mi részünkről különben is kezdettől fogva olyan volt, hogy lovagias és valóban hivatásos katonának alig volt benne feladata. A magyar Hadsereg előbb itthon, majd idegenben, a frontok mögött főként a politikai ellenfelet, a fasizmussal ellenséges polgárságot pacifikálta — a hogy ezt a rendőri feladatkört gyakran árnyalatokkal humánusabban látta el a németeknél, nem annyira a magyar tábornokok parancsain, mint népünk eredendő jobbravalóságán múlott — bár még jóravalókor, mertek sem tudták elkerülni Osvillék, Zsablya és Temerin őrök gyalázatát. De állítom, hogy még a régi osztrák-magyar hadseregben sem akadt volna tábornok, aki végrehajtott volna az újvidékihez hasonló parancsokat, s aki katonához illő feladatnak tartotta volna akár ellenséges területeken is a polgári lakosság hasonlóan embertelen meghajszolását, politikai, faji és felekezeti okokból való lemészárlását, és saját állampolgárai rabszolgatartásának ezt az egyedülálló militarizálását, amelynek e sorok írója másfél éven keresztül nemcsak szemtanúja, de szenvedő részese is volt! S azt is állítom, hogy 1914 előtt nem akadt volna lelkiismeretes és hivatásos katona, aki vállalkozott volna arra, amire a magyar tábornokok túlnyomó része vállalkozott: hogy ócska fegyverekkel és hiányos felszereléssel ellátott csapatait nekivezesse a legmodernebbül s állig felfegyverzett hadseregnek, minden katonai cél és értelem nélkül, pusztán azért, hogy a magyar fasizmusnak a német fasizmussal való politikai szolidaritását dokumentálja. • A magyar tábornokok előbb felelősek voltak Magyarországnak a háborúba való belesodrásáért, amit a népbírósági tárgyalások adatai szerint a riadt, korlátolt és habozó florihgból Wertn Henrikkel az élükön jóformán „pronunciamento" formájában erőszakoltak ki. Felelősek voltak azért, hogy a hazai tár-Aragma- toremikívta megölka*. /wA tünk azon a cikken, amely a svájci „Sie and Er" című nagy illusztrált lap hasábjain megje" len£ képekkel dseítve M«gJ»ro»szám ellen. És csodálkoztunk, hogy ezt a helyszint riportot, amelyben tótágast áll az igazság, minden cáfolat nélkül hagyták azok, akiket a cáfolat kötelessége ilet és csak m®st három hét múlva jelenik meg a kellő visszautasítása mindannak, amit ez a tudósítás a magyar politikai álapotokról és tanfoalatról össze-vissza mesél. Senki sem tiszteli jobban nálunk Svájc demokratikus tabadságát, de senki Inkább nem várja mint mi, hogy ez a demokrácia nem ad jogot arra, hogy egy olyan küzbe és napvilágra Igyercve* demokráciát, mint a magyar, mesihercolja és kompromittálja. Nem szimatoljak, kik voltak azok, akik a svájci nmágíróban azt a képet festették a mi politikai berendezkedésünk. rfit é* » megháló orosz hatóságok Iránt érzett hansnatainkro', ah egy ebben a tudósításban elénk tárat. Elvégre tudják, hogy még aotr akadnak, akik készek arra, hogy egy idegen újságíró tájékozatlanságával visszaéljenek és a magyar demokráciát szégyenpadra vonják a várt előtt ,de azon szerfelett csodálkozunk, hogy Kovács Imre, a nemzeti parasztpárt alelnöke nem verte vissza mindjárt a megjelenés után mindazt, amit vele kap.de talán ebben a cikkben olvasunk. Kovács Imre a szerencsétlen magyar-szlovák viszony alakulása felett mond drámai bírálatot és amikor az Idegen ul'ág'ró frtteszi a kérdést mlfcéni lehe'ne a vlorít mégolyan', háborúval-e, akkor Kovára Imre fa Kvátel Ira Szerinti azt fp'e'te: Ifeti. Kovács Imre szóval megvrfisteni társadalmut és a rájuk bízott megszállott területek lakosságát a magyarságtól addig merőben idegen katonarendészettel és katonai inkvizíciós rendszerrel terrorizálták. De mindennél felelősebbek azokért a cinikusan feláldozott magyar katonákért, akiket egyetlen ósdi Mannlicherrel nekiszalasztottak az orosz `›?/›pisztolyoknak. E sorok írója két ízben is futott ebben a háborúban hanvanhomlok a magyar hadsereggel. S bár egyéni sorsa a rühes lovakénál is állatibb volt, az első világháború katonájaként gyakran mégis belepirult a katonai vezetés lelkiismeretlenségének és tehetetlenségének lépten-nyomon jelentkező következményeibe. S miközben megállapította, hogy az inturrekció óta nem volt ilyen magyar futás, azt is feljegyezte az utókornak, hogy ebben a háborúban nem a bakák futottak elől, hanem némely törzstisztek, akik személyautóikra kapva, sorsukra bízták a legénységet. • S most ugyanezek az urak, nem egészen két évvel a háború után, amely jórészt politikai machinációjukból keletkezett, amelyet katonailag százszázalékosan elvesztettek, a legtermészetesebbnek tartják, hogy az ország sorsának irányítását ismét a kezükbe vegyék. Reakciós osztályöntudatból és a fasiszta faji öntudatból eredő sajátos logikával és nagyzási hóborttal abból indulnak ki, hogy a felgyújtott házra » külföldi olvasó «tórt a svájci cikk botoralitását, hogy nánnk ma is változatlanul a »nem, nem, soha' gondolatvilágai és Nagymugyarorszég erőszakos vonzaáitásának álma nem veszet ki a telkekből. Vájjon akad-e még komok polikus, aki egy külföldi újságírónak arra a kérdésére, hogy háborúval akarjuk-e a szlovák differenciát megoldani, Igennel felelje®? Amikor Nagyhritannia nagyon súlyos sérelmeket, amiket ez a világhatalom a pöttöm Albánia részéről szenvedett sorozatosan, úgy véli megoldhatónak, hogy az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa elé visz, holott sokkal könnyebben elsüthetne néhány hajóágyút az albán partokon, mint mi a Dana mentén, akkor egy baloldali blokkvezér háborús kedvteléssel akarja beigazolni azt a vádat, amit a cikk ma említ, hogy Magyarországon a közvélemény gondolkozásmódja semmit sem változott. Mi önmagunktól készek vagyunk elhinnni, hogy Köváes Imre nem mondta mindazt, ami vele kapcsolatban a svájci lap tudósításában11, de azt feltétlenül rossz néven vesszük, hogy három hétig nem ért rá megcáfolni ezeket az oiai-'zns sorokat. fjrfvi&cben valn Darvas József, azgitán Tabáni Áron, majd Szabó ** Zoltán, utánuk pedig "ismét a nagy semmi Magyarországnak nem találnak kultuszminisztert. A vat'.inr. Ró muzulmánnak nem olyanszint a Korán minden delfije, mint a magyar polit'kánek »e a hrtva''ása, hogy a ku'tuazminiszternek okvetlenül a nemzeti parasztpár'ból ke'l kikerfi'nie, még akkor ha ez a pár nem tum»!«fc'el* ura' produkálni erre a nozív'óra. A wSTti-székénység én házaim! d tom.illy dogmája miatt éppen arra a gyujtogatónak van jussa s a gyilkos jogosult örökösödésre az áldozat után, akit megölt. Amikor a franciák udvariasan, de energikusan félretolják De Gaulle-t, akinek mégis csak van aktív része Franciaország menekülésében és feltámadásában — mert az ország sorsát békében nem hajlandók letenni egy katona kezébe —, nálunk máris földalatti fővezérré ütöttek egy tábornokot, akinek semmiféle jelentékeny haditényéről nem hallottunk, s akinek politikai idiotizmusát, ha egyéb nem, akkor az összeesküvés minden bűnjele ordítóan bizonyítja! A földalatti Magyarországnak — alig, hogy katonailag úgy megvertek bennünket, ahogy m mi történelmünkben — Mohácsot és Mohit beleértve—, sohasem, máris tábornok-vezérre van szüksége, hogy elárulja az elkövetkező évszakban megvalósítandó harcias céljainkat! Tábornoki fővezér kell, ha másért nem, hogy a csehek telelármázhassák a világot, hogy mialatt őket békés kereskedelmi iskolai tanárok és péksegédek kormányozzák, a magyarok ott akarják folytatni, ahol abbahagyták: ellentengernagy helyett vezérezredessel a szentistváni birodalomért! S hogy a románok megint ne bízzanak jószándékainkban, s ennek megint a székelyek igyák meg a levét! S a jugoszlávok ajkán is megfagyjon a barátságos mosoly, s eszükbe jusson, hogy az 1941-es tavaszi és nyári „rendcsinálás"-t a helyre nem találnak senkit, ahol valóban a demokrácia léte fordul meg. Adjank végre az istenért valamely más palotában minisztert ennek a pártnak is keressenek kultuszminisztert az ország kultúrvilágában esetleg olyat, aki más pártban , vagy semmiféle pártban nem talál eddig magusnak elhelyezkedést. Franciaországban egész kormány tudott megalakulni abból a pártból, amelynek nincs többsége, nálunk pedig a pártegyensúly miatt gazdátlanul hagyják a népnevelés, a közoktatás, a művészeti és Irodalmi élet irányítását ugyanakkor, amikor szónoklatnk és cikkek garmadája hitegeti a közvéleményt azzal, hogy csak a társadalom átnevelése és egy új ifjúság kiművelése garantálhatja az ország jövőjét és védheti meg minden vissza?sé£ ák kaland örvényesül. Legyen már vite ennek a színjátéknak, ne akarják kifárasztani a közhangulatot, amíg azt fogja mondani: legyen akárki, csak eleven miniszter legyen. A magyar demokrácia új nevelési politikájának megteremtéséhez nem pártember kell, hanem arra termett, művelt, biztos, szemfi, erős akaratú, habozás nélküli, demokrata gondolkozású férfiú, akire annyi próbálkozás után rábízhatjuk a mai és jövenció nemzedék sorsát, aki közoktatásunkat az egyetemtől a népiskolákig valóban átaszkítva, új szellemmel tölti meg, aki akkor is méltó a bizalomra, ha nincs pártigazolványa. A kultúra kérdésénél szaba 0 tudójik meg a pártigazolvány mítoszától és a kabr-alisztikus koalíciós egyensúly fanatizmusától. Táncot járunk olyan egyensúly körén, amúgy sincs, vagy ha van csupán látszat és nem nyugszik rajta el,amt még nem számolták el a vajdasági magyarokkal! Lapjaink, igen helyesen, nem ijednek meg túlságosan ettől az összeesküvéstől — de a tréfa olyan rossz, hogy nálunk azért komolyan lehet venni. Nem volt-e akkor rossz tréfánál, alig több, hogy Horthy ellen tengernagy államfőként vonult be a budai várba? S ki hitte akkor, hogy ezt a rossz tréfát huszonhat éven keresztül komolyan kell venni? Ki hitte, hogy ebből a tengerészbitorlóból olyan nemzeti eszménykép lesz, akinek kedvéért a király és a császár tábornokainak érdemes hűségesküjüket sorozatosan megszegniük? S ki hitte, hogy tábornokai ezt az eszményképet is percei alatt elárulják egy diagnosz tizált elmebetegnek. Az öszszeesküvés talán nem veszélyes — főkép azért nem, mert idejében leleplezték —, de állítom, hogy nálunk komolyan lehet A* kell venni minden olyan lázálmot, amely másutt nyilvánvaló lehetetlenség vagy képtelenség. * E sorok írója német koncentrációs tábor drótsövényén keresztül 1944 július végén beszélt német S SS közemberekkel, akik már akkor tudták, hogy a háború elveszett. Ezzel szemben Beregffy nyilas hadügyminiszter, még a népbíróság előtt is azzal akarta jóhiszeműségét bizonyítani, hogy csak 1945 április végén eszmélt rá a végső győzelem kilátástalanságára. De maga Bárdossy László is, — az ellenforradalom egyik legképzettebb és legértelmesebb politikusa — szintén azt vallotta, hogy még decemberben is hitt a győzelemben s ezért akadályozta meg Horthyt a fegyverszünet megkötésében s ezért kollaborált végig Szálasival! S ugyanígy hitt benne a magyartársadalom, főként a középosztály túlnyomó része. S miért ne hinne ma, amikor méginkább úgy érzi, hogy nem azok követtek el a német ellen jóvátehetetlen bűnöket, akik az országot háborúba és gyalázatba sodrották, hanem a demokrácia ejtt rajtuk méltatlan sérelmeket — a háborús és fasiszta bűnök megtorlásával, az ezeréves feudalizmus megszüntetésével, a vagyonok és jövedelmek nivellálásával! Miért ne hinne ma is minden őrült kaland sikerében az, aki a Liszt Ferenc-téren még akkor is hitt a végső győzelemben, amikor az oroszok mint a nagy mező utcában voltak? Miért ne higgjen azoknak, akitől azt várja, hogy visszakapja tőlük a hatalmat, a hivatalt, a földet, a címet, a rangot, a monopóliumot, az elcsatolt területet, sőt ráadásul még a két zsidótörvényt is? * Nent, attól természetesen én sem tartok, hogy ez effajta kamik írtai: ZSOLT BÉLA