Haladás, 1948 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1948-02-05 / 6. szám
* SZÍNHÁZ* ÍRJA: ANTAL GÁBOR Nehéz dolga van a bírálónak, hiszen egyszerre három jelentős színpadi művet mutattak be a pesti színházakban, a bírálói hevet azonban ugyanilyen jelentősen megköti a hely rövidsége. Táviratstílusban írhatok hát jóformát csak, elsősorban Kassák Lajos első színművéről, a Nemzetiben bemutatott az *... És átlépte a küszöböt»-ről, mely új oldaláról mutatja be az írót. Nem kétséges ugyan, hogy a problématika és a mű egész keretének zártsága elkerülhetetlenül és szükségképpen magán viseli a kassáki regények és novellák szinte rideg zártságát, nem enged bepillantást a oldalról*, a nézőtér és a kulisszák felől. Alakjai azonban olyan élők és újak, hogy nem is kívánjuk meg tőle a színpadi «mache»-k alkalmazását. (Bár néhány, egészen finom fogást azért felfedezhetünk: a varrógép eltűnésével érzékeltetett gyász, a fotel helyzete a szobában, mint a családfő hangulatának finom és biztos szeizmográfja, stb.) A robbanás előtt álló, határait feszítő kispolgári sivárság rajza ez, nem a cselekménye a fontos tehát, hanem önmagában rejlő, mély drámaitémája. Biharty József színészi pályájának magasló csúcsára érkezett a hisztérikus, magát nyomoréknak érző apa szerepében: egy jelenetében sem alkalmazta ugyanazokat a színészi fogásokat és mozdulatokat és mégis mindvégig magtartotta a figura, asorsverten jellegét, anélkül, hogy túljátszotta, túlillusztrálta volna önmagát. Méltó párja volt az elnyomott, bibliás anya szerepében Ladomerszky Margit, aki vígszínházi beszédtechnikáját, permanens báját és egyensúlyozó mértéktartását kiválóan egyesítette az új Nemzeti, új realista játékstílusával. De Bánki Zsuzsáról, Ladányi Ferencről, — neki volt talán a legnehezebb szerepe és meg tudta állni, hogy ne fullassza humorba — Gárday Lajosról, Árva Jánosról is csak igaz elismeréssel szólhatunk. Somogyi Bogyó azonban sehogy sem tudott megbirkózni a darab legklasszikusabb tragikus szerepével, az öngyilkos lánnyal, míg Sallay Kornélia játéka egyenetlen. (Az első felvonásban megfelelő, a végén azonban fülsértően disszonáns. Olthy Magda mulatságos, csak éppen szerepének kis közjátékát tartjuk indokolatlannak. Ez esetben szóljunk két szót csak a díszletekről is: ragyogóan sivárak! Színház, végre igazi színház! Ezt érezük a „Mélyek a gyökerek" előadásán, ahol izgalmas, mozgalmas, mindvégig feszült mindenkit megragadó és lekötő drámát láttunk, melyben mégsem sikkadt el a fontos társadalmi, sőt történelmi — de mégis, legjobb, ha így mondjuk: emberi — mondanivaló. A négerkérdés tematikája nagy csábítás az immár elavult és megmerevedett „Programm-Kunst" számára, hogy az amerikai szerzők (bizonyos Goto és d'Ussea urak) ezt mégis ki tudták kerülni, önmagában is igen nagy érdem. Az igaza propaganda társadalmi hatást és e hatás megszervezését jelenti, nem pedig a dolgok mindenáron való „megnevezéssé", ha e ,,nevek" a közönség számára többféle jelentéssel bírnak. Hiába mondaná valaki a színpadon, hogy „régielek humnisták" vagy hogy ,,szeressétek a békét"', ha a színpadi keret, a színpadi „előzmény" nem teszi e szavakat hitelessé. Hogy aztán miképpen formálódik ez a hitelesség, nem könnyű és nem egysíkú kérdés, annyi azonban bizonyos, hogy a színpadnak nincs „külön világa" és külön logikája, hanem a színpadi eseményeknek a közönség világáig a közönség logikáját kell megadniuk. A , Mélyek a gyökerek" azért valóban jó és hasznos propaganda-darab, mert nemcsak Bret néger hadnagynak az arisztokratikusan „yankee" Langdoncsaláddal való összeütközéséről, nem erről az egyetlen és elmúlt esetről van szó, hanem a színmű kinyújtja a drámai magot a lehetőség maximumáig rámutat, mi minden következhet egy ilyen összeütközésből, mi történhet egy négerrel és minden elnyomottal a földön. És a nézők — mégha nem is négerek, csak kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek, csak olyanok, akik szembetalálták már magukat a gőggel és elfogultsággal — borsódzó háttal tudatosítják saját kérdéseiket. Ezért igazi propagandadarab a „Mélyek a gyökerek", anélkül, hogy egy fikarcnyi megalkuvás is lenne benne a művésziesség rovására. A szereplők közül ki kell emelnünk Gombaszögiől a néger anyáját, mely a tárgyi, sőt biológiai valóság és a pesti ember amerikai filmekből vett néger asszony képzetéből van mesterien összeszőve. (Ezt a szintézist nevezik modern realizmusnak különben!) (Meghatóan nagynagysága, szerénysége és nem modora az, ami meghal) drámai művésznő Gombaszögi Ella és csak meglepő, hogy egyes kritikusok ezen egyáltalán meglepődtek. Szabó Sándor néger Dreyfussán érezhető volt az Anna Christie vad matrózának hatása, az utolsó jelenetben azonban egészen kiváló. Földényi Lászó és Pécsi Sándor maradandó értékű alakítást nyújtottak, Várkonyi Zoltán, de különösen Szennyei Vera mintha kissé félvállról vették volna szerepüket. Apátsy Imre rendezése nemesen mértéktartó. Levél a Vásott Apostolról Lukács Gyula szerkesztő úrnak Kedves Gyidám! Azt hiszem, az embert bemutatója után leginkább valami meghatottságféle jellemzi. Nem tagadom, hogy a közönség szíves fogadtatása, az értékes, tanulságos és biztató sajtó a színészek és a színház lelkes szeretete még az én — most már szerzőivé avatott — cinizmusomat is kikapcsolta egy időre. Ehhez a szerzői meghatottsághoz most még külön magán meghatottságom is csatlakozott, mert megtudtam, hogy darabomról Te akarsz írni kritikát. Elmondhatatlan hálás vagyok ezért és arra kérlek, hogy ne ij. Megtudtam ugyanis, hogy komédiámról túlzottan elismerő véleményed van s a dicséretekben — ez alapvető tulajdonságom — afféle kitüntetést látok, csaknem hivatalos rendjelet. Meg aztán az irántam érzett szereteted különben is alkalmatlanná tesz arra, hogy tárgyilagos tudj maradni darabom ügyében. Ha nem is ugyanilyen, de hasonló okokból kell megkérnem Antal Gábort is, hogy a színház rovatából hagyjon ki, mert csak így tudjuk elkerülni a reklámszerűséget. Furcsa lenne, ha éppen abban a lapban sorolnátok fel jó tulajdonságaimat, amelynek minden Számában ott szerepel a nevem. Úgy érzem, meg kell védenem magammal szemben a kritika szabadságának jogát s erre, a Haladás hasábjain csak az a lehetőség áll a ti baráti rajongásotokkal szemben, rendel-Icézéír®, ha a Vásott Apostolt szabadon hagyjátok kalandozni és nem ültetitek le baráti köretökbe. " Tudnod kell, hogy bemutatómmalkapcsolatban a már említett szubjektív örömökön kívül sokkal jelentősebb öröm is ért, mégpedig az, hogy a színházi kritikák iránt visszanyertem bizalmamat. Ne érts félre, nem szerzői erényeim elismerésének örültem s a további darabokra ijló buzdítás sem töltött el egyéni lelkesedéssel, hiszen ez úgyis az én dolgom. De mint irodalomértékeléssel is foglalkozó írót kelemesen lepett meg, hogy kritikusaim csaknem teljes számban rajtam keresztül az új magyar dráma ügyét kívánták szolgálni és első darabom hibáit szinte minden, még csak ezután jelentkező színpadi író számára is kiértékelték, ezzel nemcsak a saját utamat egyengetve, hanem a kibontakozásra váró új színpadi művekét is, így a levelemben már eddig is szép számmal szereplő meghatottságokhoz újabb hálaérzetet kell csatolnom, egyenesen kritikusaimnak szegezve, akik előttem, mint irodalmi tanú előtt a legnagyobb sikert aratták. Hidd el, hogy nem kis dolog az, amikor a szerző elragadtatva nyilatkozhat kritikusairól, azoknak megnyerően tárgyilagos, építőszándékú írásai után, melyeknek legfeljebb egy-egy meggondolatlanul lelkes dicsérete hat zavaróan. Persze, mindez nem jelenti azt, hogy írói tulajdonságaimat most államosítva érzem s az eminens tanuló buzgalmával új emberi bohózatomat kritikusaim szemszögéből írom meg, szerencsére ezt nem is kíbánja tőlem senki, hiszen csak jó bírálók kritizáltak, rossz írók nem. A tanulságokat tehát nem érzem magántulajdonomnak, ami valóban felemelő érzés és bevallom, kicsit büszke is vagyok rá. Őszintén Szólva nem reméltem, hogy néhány színpadi fintort ennyire komolyan vehetnek és azok HALADÁS ból saját személyemen kívül a magyar vígjátéki rák jövőjére is kedvező következtetéseket vonjanak le. Rendkívül fontosnak találom, hogy ezt az irodalmi startra emelt színdarabot a kritikusok szinte ugyanazzal a pengevillanással operálták és diagnózisuk csaknem teljesen megegyezett. Elég szerénytelen vagyok ahhoz, hogy ennek okát részben hibáim tökéletességében lássam, de ugyanakkor mint megfigyelő nem tudom letagadni, hogy a kritikának ez a biztonsága egy szenvedélyes tárgyilagosság diadalát hirdeti, azokkal a kritikákkal szemben, amelyek nem is olyan régen mér, csak zavaróan hatottak a színház, a közönség és az író ügyére. Ezt az újkebtű s a magam bőrén élvezettel tapasztalt egyensúlyt akarom megvédeni akkor, amikor arra kérlek, hogy baráti érzésedtől esetleg befolyásolható kritikádat ne jelentesd meg a Haladásban. Ezt az írást különben sem tudnám komolyan venni, az ilyenfajta bírálat éppen úgy hatna rám a maga rajongásával, mintha valaki darabom hibáit egészséges fogsorom vagy publicisztikai erényeim dicséretével ellensúlyozná. Azt hiszem, hogy a Vásott Apostol kedvező fogadtatásának éppen a hibák nyílt feltárása egyik okozója, s ehhez annál nagyobb lendülettel csatlakoznak azok a színpadi erények, amelyek miatt nem kell álszerénynek lennem. Úgy érzem, a Vásott Apostol találkozása ezért nevezhető szerencsésnek a kritikusokkal. Kár lenne ezt a kitűnő irodalmi helyzetet barátságunkkal felborítani. GYÁRFÁS MIKLÓS A világsajtóban újabb cikkei jelentek meg arról, hogy az Amerikaellenes cselekedeteket vizsgáló bizottság félelmetes bajszát indított Emmet Lavery ellen. A Világhírű katoikus írót, az .,Ür katonái szerzőjét azzal „vádoják", hogy kommunista. Lavery többször is nyítan szembeszállt a bizottság jogtalan és igazságtalan tevékenységévé. A bizottság tagjai és hívei azonban elhatározták, hogy elnémítják e kiváló írót. Mrs. Lella Rogers, a fürgelábú, szép, szőke Ginger anyja, rádióelőadás keretében kommunista propaganda darabnak „bélyegezte"' Lavery ,,The gentleman from Athena" cíű új komédiáját. Lavery és Martin Gosch, a producer, bepörölték Mrs. Leila Rogerst és kétmilló dollár kártérítést követelnek lől. A komédiát bemutató színház ugyanis hét előadás után, az Amerika-ellenescselekedeteket vizsgáló bizottság kívánságára Lavery darabját levette műsoráról. Ezek után kíváncsi voltam arra, miről szól a nagy port felkeverő Laverydarab? Főhőse, Stephan Socrates Christofer, görög származású amerikai, a kongresszus tagja. A kaliforniai Athens nevű kis város képviselője, aki megválasztását pénzért vásárolta meg. Véletlen folytán kerül az érdeklődés középpontjába, mert megszavaztatja a világbékére vonatkozó törvényjavaslatot. A képviselő-kalandor gyanús népszerűsége szemetszúr a Parlament többi tagjainak, akik elhatározzák, hogy kikutatják az athensi gentleman múltját. Socrates Christofor titkárnőjének és szerelmének a tanácsára önként visszavonul, elmenekül a botrány elől. A kritikusok mindenekelőtt megállapították, hogy a darab nem kommunista, hanem általános emberi problémákról szólt. Lavery komédiájáról többet vitatkoznak, mint amennyit megérdemel A „Gentleman from Athens" írói erényei ugyanis jóval soványabbak, mint Lavery eddigi műveié. Sokan kifogásolták, hogy a világbékéért olyan ember harcol a darabban, aki nem méltó erre a magasztos feladatra. A főhős karakterének a megrajzolása rendkívül bizonytalan. Az érdekes per eredménye dönti majd el, hogy a newyorki színház újra műsorára tűzi-e a darabot? Néhány nappal ezelőtt kaptam meg Gandhinak az éhezés gyötrelmeiről nemrégen írt izgalas vallomásának a szövegét, amely a „Harijan" című hindu újságban jelent meg. Egy órával a cikk elolvulása után értesülem Gandhi tragikus haláláról. Gandhinak ez a kilása megdöbbentő és megható. Sohasem gondoltam arra, hogy a koplalás szenvedés számára. Azt hittem, hogy a böjtölésnek is megvan a maga technikája, aki szorgalmasan gyakorolja lassan-lassan megszokja. Most látom, milyen cinikus elképzeés volt ez. A nagy nemzeti hős kertelés nélkül, olyan őszintén beszél lelki és testi kínlódásairól, mint egy ijedt kisgyermek. — Az utóbbi időben mindig megrohan a gyávaság, amikor elhatározom, hogy böjtölök. 1933 augusztusában, noha rövid ideig koplaltam csak, rettenetesen szenvedtem. A böjtölés befejezése előtt, azt hittem kilehelem a lelkemet. Azóta a böjtölés gondolata is rémületet kel bennem. Barátaim megígértették velem, ha rászánom magamat a böjtölésre, előre értesítem őket. A napalast megelőző napokban forrón imádkoztam. Az utolsó éjszakán reszkettem a rémülettől. De mire megvirradt határozottan tudtam: akármi is az ára, böjtölnöm kell. Tudtam, hogy ezt az áldozatot Isten kívánja tőlem A böjtölés, a lelki erő arzenáljának egyik leghatalmasabb fegyvere Nem mindegy, hogy ki koplal. A böjtölési,ez nem elegendő a fizikai adottság, őszinte hit nékül semmit sem ér. Nem szabad, hogy a koplalás gépies erőlködés legyen csupán, a léekből kell fakadnia. Azt hiszem le,kig alkalyi vagyok a böjtölésre. Politikus kollégáim, soha sem hatották meg ennek az áldozat- ÍRJA : YÜ - nak a hivő szavát. De meg kell mondanom azt is: há ás vagyok nekik'', hogy böjtöléseim miatt soha nem sértődtek meg . A „Ce Soir" című francia újság nagy riportban mutatja be Olga Skorokhodovat a tehetséges szovjet költőnőt, aki megrázó módon mondja el tragikus élettörténetét. Az újság az „Álmaim muzsikája" című verseskötet költőjének a fényképét is közli. Szelid arcú, réveteg mosolyú, barnahajú fiatal nő. Süket néna és vak. — Négy éves voltam — írja —, amikor betegség következtében megfakultam és megsüketültem. Néhány hét múlva beszélőképességemet is elvesztettem. Később az emlékezetem is elhomályosult, nem tudtam ki vagyok, nem tudtam hol vagyok. Olgát tizenötéves koránan beíratták egy karkovi Intézetbe, ahol lassan-lassan csodálatos energiával és türelemmel visszavezettek az életbe. A háború alatt a németek megrohanták az intézetet: az orvosokat, az ápolókat és a betegek nagy részét meggyilkolták. Olga és Korbatov nevű kis társa hogyhogy nem életben maradt. Korbatov azóta a Szovjetunió egyik legtehetségesebb szobrászává fejlődött. Olga megtanult írni-olvasni, sőt egy kicsit beszélni is. Írónő lett. Könyvei sokszázezer példányban jelennek meg a Szovjetunió területén, írásai közül az önéletrajza a legemberibb és legizgalmasabb. Címe: „Hogyan ismerkedtem meg a világgal.* A francia újság szemelvényeket közöl belőle. „Hosszú és fáradságos munka eredménye az, hogy ma már szaglóérzékem, tapintásom és ízlésem segítségével kiismerem magaman a mindennapi életben. Sétálok az utcán és soha njra tévedek el Gyakran ellátogatok a múzeumokba is. Meglapogatom a szobrokat és a hideg márvány megforrósodik ujjamn tapintásának a nyomán. Nem a nzememmel hanem tapintóérzékemmel örülök a képzőművészet remekeinek. Emlékezetem annyira fejlődött, hogy két év múlva is megismerem a szobrokat, ha megtapintom őket. Az emberek beszédét is megértem. Amikor valaki szól hozzám, ujjam végével megérintem az illető torkát. Hangszáljainak a rezgéséből értem meg, amit mond." Olga a Braille rendszer segítségével a világirodalom nagy műveit is olvassa. Legkedvesebb írói: Puskin, Alexander Dumas és Shakespeare. Kisgyermek korában Gorkij és Pavlov bíztatták az élit szeretetére. Ma már nemcsak örül az életnek, hanem önbizalma is megnövekedett A siker a szovjet költőnő számára is a legjobb orvosság. 10| Francia újságokban szellemes hírhrdezés jelnt meg: Arme la comtesse de la Moissoniére közli, hogy a kölcsön- J könyvtárai mintájára lalapkölcsönzőtt nyit. Sivár gazdasági viszonyok idején szültnek eféle merész elhatározások. Párizsban divatosabb a kalapviselet, mint bárhol a világon, még nyáron is 4 1/ etlennek bélyegzik azt, aki hajadon- 7 főtt sétál az utcán. A kalapüzletek kirakataiban a legfantasztikusabb l a- lapcsodák kelletik magukat: a párizsi 2 nők elérzékenyülten gyönyörködnek bennük, de csak kevesen jutnak hozzá, hogy bemenjenek az üzletbe és meg- vásárolják a kiszemelt knapot. 2 Moissoniére bárónő most megkönyö- 4 rült a nőkön és nyilván önönmagán is, mert a kalapkücsönző kétségtelenül 4 nem jótékonysági intézmény, hanem a busásan jövedelmező üzleti vállakozás. Egy estére nyolcszáz frankért a leg- 4 divatosabb kalapot kölcsönzi, három- 6 százért a szerényebb kivitelűt. De az J fejében nemcsak egy-eggy alkalomra kaphatók a ka apok, henem az elő- 4efizetők — aszerint, hogy az előfizetés J összege ötezer frank e vagy hatezer — + két hónapig hetenként kétezer vagy • három hónapig két naponként váltó- igathatják a ka apókat. .1 bárónő nem- £ Csak a divatra érő nők csinosságára ügyel, hanem arra is, hogy kalapjai hygienikusak legyenek. A kalapot — va ahányszor gazdát cserel — fertőtlenítik, új bélést varrnak bele és új fátyllal díszítik. .1 kalapkölcsönzés ötlete nemcsak mulatságos hanem egy kicsit eszomorító is. Még jó, hogy igen rohamosan közeledik a nyár, a forró napsütésben nálunk nem kötelező a kalapviselés. Egyik angol folyóirat érdekes cikketközöl André Malraux feleségéről Clara Marauxról, abból az alkalomból, hogy „A second Grelda" címen könyve jelent meg aigol nyelven. A cikkírónak az a véleménye, ha Clara Malraux nem fejlődik hiivatásos íróvá, soha sem vált volna el André Malrauxtól. Válásukat néhány hónappal ezelőtt mondták ki. Ha Clara férje melett marad, Malraux talán nem szegődik el De Gaulle propaganda főnökének. Clara Malraux az újságíró megállapítása szerint, negyvenéves elmúlt szőke hajú, rendetlen, de rendkívül attraktív nő, ízlése sohasem egyezett Malraux-éval, aki mindig rajongott a luxusért, a rendért meg a hatalomért. Madame Malraux azt mondja: az urát a külsőségek szeretete rántotta a jobboldal felé. Clara Malraux német-zsidó származású, 1921-ben ismerkedett meg Mairaux-val, aki abban az időbel, szocialista cikkeket írt. Házasságuk első éveiben Clara angolra, németre és olaszra fordította férje írásait. Beutalták az egész világot. Amikor Indokínában jártak Malraux bármilyen meglepően hangzik is, Si egyik templomból ellopott egy kis régi bálványt, amiért egy évi börtönre ítélték. Clara Malraux usó írói munkája, a Livre de Compte a Nouvele Revue Francaise-ben jelent meg. Malraux úgy érezte, hogy felesége ebben a novellában a házasságukat írta meg. Azt követelte, hogy Chira ne folytassa az írást Úgy látszik ekkor romlott el a házasságuk. Clara M.Krux inkább elvált, semmint lemondjon arról, hogy író legyen A neme, megszólás alatt hamis papírokat szerzett és Florence nevű tizennégy éves kislányává, együtt Elszászban bújkál Ma Párizsban és Florence-al, a Szajna bal partján. Lakása rendetlen, szobájában szedettvedett holmik éktelenkednek. „Nem érdekel a jó étel és a puha párna" — mondja mérgesen. Könyvei rendkívül népszerűek „Fájdalom, sikeremet főként annak köszönhetem, hogy a férjem nevét viselem" — mondja tiszteletreméltó önkrtikával. Az angol kritikusok viszont lelkesen megdicsérik a Second Griselda-t, amely inkább a nőkhöz szól, mint a férfiakhoz. • Kff különös kis sokszorosított füzetet változott mostanában a posta többezer budapesti és vidéki címre, „üzenet a zsidóknak" a címe és egy Rákos Andor nevű elhalt fiatalember írásaiból állította össze és adta ki bizonyos Pál Lujza. Első pillanatban azok közé a nem kismennyiségű kiadványok közé sorolluk, melyeket „hakni"-nak nevezett és találóan a pesti nyelv. De amikor elolvastuk Rákos Andor „üzeneteit", megdöbbenve tapasztaltuk, hogy nem más, mint vulgáris és korlátolt v,«iszeutita uszítás. Pál Eniza — vajhi ő és merre van hazája — azt írja a füzetecske előszavában, hogy „pincelakásból, nyomorült helyzetből küldi ezt az üzenetet". Ha valóban olyan szegény, hogyan volt mégis pénze ezt a füzetet kiadni? Ha a legjobb szándék vezette, a füzetecske akkor is a legsúlyosabb félreértésekre adhat alkalmat, talajt ad a leselkedő fasiszta fenevadnak. És miután a füzet hátán az áll, hogy a Tájékoztatásügyi Minisztérium engedélyére terjesztik, felhívjuk a minisztérium figyelmét a füzet tartalmára és annak belátható és beláthatatlan következményeire! Ha Hermocitt! krémsz válasz!, 161 választott Asszonyom! Tavaszra egyéni kötösruhák és kosztümök gyönyörű spinekben GOND A TRICOTAGE Régiposta utca 7—9. félemelet. I SIESSEN! 7—14-ig MIVELE msác PARTHSTSGAZAT-nál ! BAJCSY-ZSILINSZKY-ÚT 13. (Andrássy-út hírrek.)