Hargita, 1974. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-02 / 77. szám
1 OLDAl HARGITA A mezőgépész termelőmunkájának minden perce drága, ne pazaroljuk segédmunkára A megyei néptanács ülésszakán Kerekes Ferenc elvtárs, a mezőgépészeti állomások trösztjének igazgatója hozzászólásában egyebek mellett azt is szóvátette, hogy némelyik termelőszövetkezetünkben vetés, burgonyaültetés, silózás alkalmával a gépek kiszolgálására nincs elegendő kisegítő személy, így a mezőgépészek végzik a kisegítő munkát is, ők töltik meg vetőmaggal a gépeket, ők ürítik az utánfutókról a terményt. Kérte a községi néptanácsok vezetőit, hassanak oda, hogy a termelőszövetkezetek fizessék meg a mezőgépészeknek ezt a munkát. Az igénnyel egyet kell értenünk, azzal is, hogy a tröszt igazgatója megyénk közigazgatásának legmagasabb fóruma, a megyei néptanács ülésszaka előtt védi beosztottjainak jogait. Azt a jogot, amely szerint a munkát meg kell fizetni. Van azonban egy olyan szempont, ami a hozzászólás elhangzása után gondolkodásra késztetett. Lám, az igény bizonyítja, hogy több termelőszövetkezetünkben — ne hivatkozzunk példákra, Kerekes elvtárs sem hivatkozott, mintegy kifejezvén, hogy nem egyedi esetről van szó — még mindig sok tennivaló akad, ami a munkaszervezést illeti. Abból kell kiindulnunk, hogy a mezőgépész alapvető feladata gépének olyan beosztású működtetése, hogy az a gép a lehető legkevesebbet vesztegeljen, minél hosszabb ideigvégezzen hasznos és jó minőségű munkát. Csak így válik lehetővé a gépek termelőkapacitásának maximális hasznosítása, a termelékenység fokozása. Ha viszont a mezőgépész kényszerül, hogy a parcellavégen megállva maga töltse meg vető- vagy ültetőgépének tartályait, elsősorban fizikailag fölöslegesen fárad, (szükség van a pár percnyi pihenésre, hogy erejét újratermelje, nagyobb figyelemmel indulhasson a következő fordulóra), másodsorban a rakodás fölös perceket vesz el a tulajdonképpeni feladat végrehajtására előirányzott időből. Ez a kettős veszteség — idő- és energiaveszteség — méginkább megnyilvánul a silózásra szánt takarmánnyal töltött utánfutók ürítésekor, vagy a terményfelrakás alkalmával. Foglalkozzunk a keresettel is. Nem azt akarjuk, hogy a mezőgépész többletmunkájáért ne kapjon javadalmazást. Arról van szó, hogy ezt a többletet szakmunkával érje el. A teljesítménynövekedés arányában javadalmazása is növekszik. És mivel a dolgok összefüggenek, ez a teljesítménynövekedés a termelőszövetkezet érdeke is, hiszen lerövidül az egyes munkafázisok végzésének ideje, következésképpen javul a termelőszövetkezet tevékenységének eredményessége is. Tehát erről az oldaláról kell megközelítenünk a kérdést, az érintett probléma ilyen vonatkozásban valós. Itt kell segítséget adnia a községi néptanácsnak. Ismerjük, tudjuk milyen a tavasz, most nem részleteznék a vetés során előttünk álló feladatokat, csak emlékeztetőül annyit: még mindig száraz a föld, s arra kell törekednünk, hogy a lehető legrövidebb idő alatt földbe juttassuk a vetőmagot. A mezőgépészt nem foglalhatjuk le kisegítő munkával. Minden perc értékes, a termelőszövetkezetek vezetősége úgy szervezze meg a munkát, hogy valamennyi vetőültető gépnél legyen elegendő munkaerő — talán több is mint más esztendőkben — a vetőmag a vetőgép előtt jusson ki a mezőre, ne a gép várjon a magot szállító fogatra, hanem fordítva. Az elmondottakkal együtt, ha a mezőgépész mégis végez más természetű termelőmunkát, mint alapvető kötelezettsége, azt meg kell fizetni. Ügy méltányos. BOGOS SÁNDOR Nyújtott programú oktatás Gyergyóremetén Sokszor úgy vagyunk, hogy magunk sem vesszük észre, hétköznapjainkat megszínező, felvillanyozó történet, eset mellett megyünk el, olyan dolog mellett, amely az illető üzemben, gyárban, községben, irodában nagyon is megszokott, egyben tanúságtétele egy munkaközösség szívós, mindig újat, változatosat, előremutatót, többet ígérőt kereső törekvésének, akarásának. Őszinte szó, ki gondolta volna, hogy a gyergyóremetei iskolában olajozottan működő kabinetrendszerű az oktatás, az a még eléggé újkeletű módszer, amellyel nagyobb középiskolák is küszködnek időnként. És egyáltalán gondolhattunk volna-e rá, hisz a megye községi — de még városi is — általános iskoláiban hiába keresnék a kabinetrendszerű oktatást. Régi jó szokás szerint nagyon sok helyen a szemléltető képek, anyagok, didaktikai felszerelések a szertárban porosodnak, nem mindenikük jut be a szakórára, s a pedagógiai tanácsülések mindenkori napirendje: ,,kérem készíteni és használni a szemléltető, az audiovizuális eszközöket“. Gyergyóremetén ötletesen megoldották ezt, a szaktantárgyakat szakosztályokban tartják, a tantermekben sokszáz, sokezer didaktikai felszerelés öleli körbe a tanulókat (a kémiai—fizikai laboratóriumban az asztalok elhelyezése még a csoportos kísérletekre is lehetőséget nyújt). S jogosan mondta Kocsis Antal iskolaigazgató: „azt hiszem, országosan is élenjárók vagyunk a tanfelszerelések, szemléltető eszközök tekintetében“. (Nagyon sokat a szaktanárok vezetésével a tanulók készítettek, vagy az iskolaműhelyben fabrikáltak) A gyergyóremetei példa azt bizonyítja, hogy községi iskolákban, általános iskolákban is lehetőség van a magasabb szintű oktatási forma bevezetésére, amely megkönnyíti, elősegíti a tananyag jobb megértését, elsajátítását, bármelyik tárgy esetében. És ez az iskolai év más újdonságokkal is szolgál Gyergyóremetén. Sikerült februártól bevezetniük a nyújtott programú oktatást. „A 603 tanulóból ötvenen vesznek részt a nyújtott programú tanításban, azok, akiknek nagyon gyenge a tanulmányi előmenetelük, vagy pedig otthon nincs lehetőség a tanulásra. Ez az 50 tanuló a tanórák befejezésével tanári felügyelettel a szomszédos kantinetteremben ebédel, majd 3 órakor kezdődik a szilencium. Ha szükség, még egyszer elmagyarázzák az anyagot, ellenőrzik a házi feladatok elkészítését, a tananyag elsajátítását. Délutánonként három tanár szolgálatos, az I—IV. osztályosoknál pedig (18-an vannak) két tanítónő.“ Szó, ami szó, nagy eredmény, nemcsak a rendszerességgel bevezetett szilencium, hanem az a tény is, hogy sikerült megoldani a nyújtott programot igénybevevő gyerekek étkeztetését is, amiért havonta a szülők 140 lejt fizetnek. Több mint egy hónap telt el azóta, az eredmények máris beszédesek, sok bukdácsoló tanuló közepessé fejlődött, olyan is van, aki az ötös-hatosok helyett 8—9-es érdemjegyeket kap. „Szándékunk tovább szélesíteni a kezdeményezést, minél több tanulót (legalább 100—120- at) bevonni a nyújtott programú oktatásba, ami gyakorlatilag első lépés lenne a bentlakásos iskolarendszer bevezetéséhez.“ Végigjárva az osztálytermeket — a különböző kabineteket —, egy percig sem tűnt úgy, mintha községi általános iskolában járnánk. (,,Egy gyengébb líceumból — erős általános iskola lettünk“ — mondja tréfával Kocsis igazgató), s az oktatási eszközök bőségének láttán meggyőződéssel állíthatjuk, hogy tartalmában is színvonalas a tanítás Gyergyóremetén. S akkor annak kell lennie az elsajátításnak, a tanulók tudásszintjének. Amelyet nagyban elősegít a megyében elsőként számontartott gyergyóremetei nyújtott programú oktatás is, az abba bevont 50 tanuló, akik az iskola többi diákjaihoz hasonlóan tudnivággyal érkeznek és sok-sok tudással távoznak az iskolából. BÁLINT ANDRÁS Könyv egy jellembetegségről Oblomovizmus. Ha eredetével nem is, de a jelentésével nagyjában tisztában lévő olvasó már ekifejezéssel való találkozáskor elmosolyodik és önkéntelenül is szinonimák után kutat szótárában. „Tunyaság, beteges lustaság“-fogalmak fedik legjobban az említett elnevezést, illetve tulajdonságot. Honnan is ered ez a szó, amely már erkölcsi kategorizálórangot nyert a köztudatban? Sőt: felületes, a hagyományokhoz ragaszkodó szereplő-csoportosítás esetén negatív hősnek nevezzük az ilyen jelzővel felruházott embert. A XIX. század orosz irodalmának egyik legtehetségesebb elbeszélő regényírója, Ivan Alexandrovics Goncsarov a művészi szülőatyja ennek a szereplőnek, következésképp a tulajdonságot jelölő kifejezésnek is. A könyv címével azonos nevű szereplő köz. Ismertté vált az orosz, valamint a világirodalomban. Oblomov — Goncsarov hőse,, akinek személyével, életével, gondolkodásmódjával találkozik az irodalombarát a Kriterion Könyvkiadó jóvoltából.* Időszerű volt Oblomov nevét a már tekintélyes olvasótábor kialakításával, művelésével büszkélkedhető Horizont-sorozat könyvcímei között feltüntetni. Oblomov bemutatásával az író olyan gondolatokat provokál ki az olvasóból, amelyek megvitatása, boncolgatása állandó követelmény kell hogy legyen, állandó fertőtlenítő hatással. A XVIII. századvégi Oroszország földesúri osztályának egyik tipikus képviselőjét ismerjük meg a főhősben, aki valójában az élninemtudás, pontosabban azélni-nem-akarás irodalmi hőse lesz. Tehát valóság és művészi képzelőerő találkozásának szülötte Oblomov. Emlékei társadalmi függősége még a birtokhoz kötik, habár ennek már csak névleges ura. Ifjúkori lendülete a nagyvárosig sodorta, amelynek légköre, ritmusa kezdetben tetszett a képességét próbára tenni szándékozó művelt ifjúnak. Azonban a már gyermekkorában jelentkező „ráérünk arra még“ betegség tünetei harmincegyéves koráig rákos daganattá fejlődtekerkölcsi értelemben. Az ifjú földesúr egy történelmileg rohamosan öregedő, regenerálódásra képtelen, az életet értelmetlennek tartó társadalmi osztály címkéjévé válik. Oblomov nem egysíkú irodalmi alak. Az írói tehetség egy komplex tulajdonságokkal rendelkező szereplőt állít az olvasók elébe, s nem egyszer elvezet a dilemmáig: létezhetett egyáltalán ilyen ember? Ugyanakkor el is vonja az olvasó figyelmét ettől a kérdéstől, hogy egy újabb tény bemutatása után még szükségesebbé váljék a problémafelvetés. Hogyan is alakul a még biológiai szempontból ereje teljében levő embernek az élete, akit egy idillikus, pontosan meg nem határozható érzelmi kapcsolat mármár kiragad a kóros letargiából? — erre a kérdésre ad logikus, határozott választ az író. Nemcsak néhány embernek az életét rajzolja meg, egy történelmi fejlődés törvényei által eltűnésre, esetleg átalakulásra ítélt társadalom képe is megjelenik az olvasó szeme előtt. Külön irodalomesztétikai tanulmányként olvasható-élvezhető Deák Tamásnak a könyvhöz írt utószava. Minél változatosabb az olvasók által már igényelt, meditálásra késztető utószavak íróinak elemző eljárása, kérdésfelvető-megválaszoló módszere, annál nagyobb a biztosítéka annak, hogy a kiadói szándék eléri a célját: egyre színvonalasabb, irodalmat-művészetet élvezni és érteni tudó közönséget nevelni, művelni. *) Ivan Alexandrovics Goncsansrov: Oblomov. (Regény. (Fordította Németh László. Az utószót írta Deák Tamás). Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974. MIHÁLY ANDRÁS __*L EGY TALÁLMÁNY SORSA Egy-két évvel ezelőtt, szakkörökben sokat emlegették Buslig Lajos építésztechnikus nevét. Sokan elnéző mosollyal ajkukon, érthetetlennek tűnt számukra, hogy az annyiszor elutasított építésztechnikus nem fáradt bele a kilincselésbe, az érvelésbe, volt úgy, hogy már nem is figyeltek szavára, csak kelletlenül megismételték a választ, hogy ennek ellenére, konokul ragaszkodott jogához: részt vehessen gyűléseken, eszmecseréken; hogy ragaszkodott az ajtóhoz, amelyen bekopogtathat és előadhatja mondanivalóját. Újabban (inkább cigarettaszünet közben, a legváratlanabb képzettársítások, kitérők rövidre fogott ideje alatt) már csak azok beszélgetnek el róla, akik érdekesnek, kevesebben, értékesnek, találták Buslig Lajos munkáját. Egy ilyen alkalommal jegyezte meg az egyik építészmérnök, hogy nem érti az érdekelt szervek merev, elutasító magatartását, mert Buslig több mint figyelemre méltó, széles körűen felhasználható dolgokat művelt. Bár Buslig Lajos munkáját inkább újításnak tartotta, mint találmánynak („... talán túlzás lenne találmányként kezelni“), elmondotta, hogy, véleménye szerint, komoly eredményeket érne el az a vállalat, amelyik alkalmazná azt. Érdekes viszont, hogy ez a mérnök egy olyan vállalat vezető beosztású alkalmazottja, amelynek hatáskörébe tartozna Buslig Lajos újításának (vagy találmányának?) az alkalmazása. És az újító (vagy feltaláló?) ennél a vállalatnál is járt. Többször. Mindannyiszor elutasították. Az építészmérnök annak idején (hivatalosan) nem foglalt állást ebben a kérdésben, hogy miért? — erre már nem felelt nekünk. Buslig Lajos jelenleg a Megyei Húsipari Vállalat építési ellenőre. Jelenleg —, mert hiszen több vállalatnál dolgozott, volt úgy is, hogy komoly nézeteltérések miatt kellett távoznia. Főként azóta, hogy többet vállalt magára, mint amennyi kimondottan szolgálati kötelezettségei körébe tartozik. — 1968-ban kezdtem foglalkozni ezzel is a találmánnyal. Egy év múlva má megkezdtem a levelezést. 1971-ig magam is újításnak tartottam, nem ismertem pontosan a „játékszabályokat“. Egyébként a találmány javított formájával is csak 1971-ben készültem el. Azelőtt a Megyei Építkezési, Szerelési Vállalatnál, volt Fakitermelő és -feldolgozó Fővállalatnál, a Csíkszeredai tervezőintézetnél, a megyei néptanács műszaki igazgatóságán és két központi szakszervnél jelentkeztem munkámmal. 1971. ben, másodszori felterjesztésre (vagyis a javított formát) az Állami Találmányi Hivatal beiktatta a nyilvántartott találmányok lajstromába, ekként közölték is a hivatal szakfolyóiratában. Előzőleg csak elutasításban volt részem, bár mindig is mondtam, hogy nincs értelme visszautasítani, a munkával kezdeni lehet valamit. Az nem lehet ok a viszszautasításra, hogy az építőiparban ismeretesek az előregyártott elemek. Arról van szó ugyanis, hogy általában két kategóriába csoportosítják a találmányokat, ez a másodikba tartozik, vagyis ismert elemeket újszerűen kapcsolok össze, s ami fontos: új műszaki hatást érek el. — Mi is ez a sokat vitatott munka? — Megnevezés: könnyűszerkezetű alapozás és lábazat kialakítása vasbetonvasból Vagyis oszlopokat, gerendákat és vasbetonlemezeket újszerűen illesztettem össze, teljesen kiküszöböltem az alap- és a lábazati falakat. A hagyományos alapozási eljárásoknál 30—40 százalékkal olcsóbb (hogy pontosan mennyivel, ez bizonyos helyi feltételektől függ), és közel felére csökkenthető a kivitelezés időtartama az alszerkezetnél (az alapnál és lábazatnál.) Eljárásom szorgalmazza a magas lábazattal való indulásán keresztül — alagsori helyiségek létrehozását. Könnyűszerrel építhetünk így lakásokat, garázsokat, műhelyeket, iskolaműhelyeket, raktárakat, stb. Ez már külön nyereség. Az alapszerkezet önsúlya egyhatoda a hagyományosnak, azt télen műhelyben is lehet készíteni, tavaszszal egyszerűen össze kell szerelni a helyszínen. Az önsúly arányában kevesebb anyag kell hozzá. — Mi történt azután, hogy munkáját beiktatták a Találmányi Hivatalban? — Egy alapos kivizsgálásnak vetették alá, ebből a célból munkámat először is az INCERC-hez küldték. Ott megállapították, hogy nem alkalmazható ipari építkezéseknél, így nem tartozik hatáskörükbe a találmány forgalmazása. Ebben igazuk is volt. Közben elkészítettem a makettet, az INCERC engedélyezte, hogy részt vegyek a „Budapatenta 1““ nemzetközi találmányi kiállításon, 1972 júliusában. Budapesten a kiállítás vendégének nyilvánítottak. Az érdeklődés felbátorított és miután visszatértem, Gyergyószentmiklóson, szüleim udvarán elkészítettem a modellt, négy oszlopot a jellegzetes illesztési pontokkal, 1 : 1-hez arányban, hogy láthassák, miről is van szó, tulajdonképpen 1973 októberében egy bukaresti építkezési és építőanyagipari újítási és találmányi országos kiállításon is jelentkeztem. Hát kérem, nagy a különbség építészmérnök és építészmérnök között. Dr. Moraru mérnök, az INCERC munkatársa többszörös feltaláló gratulált a megoldásért, és külön gratulált a bátorságomért. Dr. Ghici mérnök, szintén neves feltaláló, a Piatra Neamţ-i Megyei Építkezési Szerelési Vállalat igazgatója azt mondotta, hogy a munkát tekintsék lefoglaltnak, ők alkalmazzák. Mert találmányom már abba a szakaszba jutott, hogy egy szabadalomforgalmazó vállalatra van szükségem. Nagyon örvendtem az elismerésnek, mert piár az volt az érzésem hogy csak rosszat teszek magamnak, ha tovább foglalkozom a kérdéssel Annak idején, amikor zöldfülű technikus voltam, mindegyre több vállalathoz is hívtak, mert szeretek dolgozni. Most, a nagy tapasztalatommal odajutottam, hogy, enyhén szólva, félnek alkalmazni, még szakmunkásnak is. Mert egy időben azt is kértem. Nem bántam volna, ha kőműves vagy vasbetonszerelő, akár ács leszek, csak az építőiparban dolgozhassak. Nem vettek fel, pedig nagy a munkaerőhiány ezekben a szakmákban. Nem vettek fel, mert tudták, hogy olyasmivel foglalkozom, ami sok időt igényel. Vagy ki tudja, miért... Bár minisztertanácsi határozat és törvényerejű rendelet írja elő, hogy a feltalálónak kötelező módon részt kell vennie a kivitelezés folyamatában, ez komoly nézeteltéréshez vezetett volt munkahelyemen is. — Ezek szerint már alkalmazták valahol találmányát.. — Igen, 1973 nyarán, véletlenül. A Megyei Malom, és Sütőipari Vállalat két Susan—12 típusú előregyártott, falemezszerkezetű házat vásárolt kenyérüzletnek. Egyiket a gyergyószentmiklósi bútorszövetgyárral szemben építettük fel. Tehát az alapozást rám bízták, de végül is az alagsori helyiségekről lemondtak. Eljárásom alkalmazásával így is 34 százalékos megtakarítást értünk el a hagyományos alapozás költségeihez viszonyítva, nem beszélve arról, hogy sokkal rövidebb idő alatt és sokkal kevesebb élőmunka-ráfordítással készítettük el az alszerkezetet. Édesapám és nyugdíjas társa segített nekem. Mert ott minden voltam: feltaláló, kőműves, vasbetonszerelő, előbb: földmunkás is.. . — Most tehát a Piatra Neamţ-i vállalatnál „kézbe vették“ az ügyet? — Igen, de egyelőre még ott is a tanulmányozásnál tartanak... — Hogyan futotta idejéből ennyi mindenre: levelezésre, az utazgatásra, a kiállításokra, a makett, a modell, majd az említett épület kivitelezésére? Nem beszélek a találmány kidolgozásáról... — 1968-tól kezdve nem voltam pihenőszabadságon. Aztán — amennyi szabadideje van egy építésztechnikusnak. Éltem azzal a jogommal is, hogy fizetés nélküli szabadságot kértem. Rendszerint itt kezdődtek a nézeteltérések., A költségeket pedig — a kenyérüzlet kivételével — én viseltem. Hirtelen nehéz lenne összeszámolni, mibe is került nekem ez az egész. És még mindig nem látom „tető“ alatt... Sohasem bántott az, hogy elutasítottak. Az bántott, ahogyan tették. Sehol sem mondták azt, hogy ez rossz, nincs mit kezdeni, hagyjak fel vele, stb., hanem hímeztek-hámoztak, így is beszéltek, úgy is értsem, ahogyan akarom. Például azt is mondták, hogy ez így nem tetszik nekik. Hát ez is érv? Volt olyan is, akinek tetszett... De hát mit kezdhetek én azzal, hogy valakinek tetszik az ötlet, a munka, ezt meg is mondja, de többet nem. És megerősített igazamban, elhatározásomban az időközben napvilágot látott párt- és kormánydokumentumok sorozata: igenis, erőteljesen korszerűsödő, fejlődő nemzetgazdaságunknak egész emberekre van szüksége, olyanokra, akik nem félnek az újtól, hanem maguk is kísérleteznek, kutatnak mindannyiunk hasznára. Szükség van a kereményező, az alkotó műszakira, aki nem 480 percre korlátozza tevékenységét... — Vannak újabb tervei? — Vannak. Az építőipar sokat fejlődött, szükség lenne új, pontosabb, nagyobb termelékenységű, komplexebb szerszámokra. Erre is gondoltam, már el is készültem volna kettővel, de egy adott pillanatban félbehagytam az egészet, mindaddig, amíg így vagy úgy — nem dől el a sorsa munkámnak, amit megkezdtem. (Egyébként két társszerző is van, 15—15 százalékban. Bartos Elek építészmérnök és Kémenes Ármin közgazdász is közreműködtek. A makett kivitelezése során segítséget adott a gyergyószentmiklósi Bútorgyár vezetősége is, bár igazán nem volt érdekelve, és Dr László Gábor közgazdász, a Csíkszeredai Fakitermelő és -szállító vállalat igazgatója is értékelte munkámat, biztatott, ami sokat jelentett számomra. Köszönet érte.) — Mint újságíró, többször vettem részt a megye újítóinak, feltalálóinak értekezletein. Sohasem láttam ott. — Egyszer sem hívtak meg. Mindig utólag értesültem ezekről. VALI JÓZSEF A makett (bejárati lépcsővel kiegészítve.) Arány 1:10. A gyergyószentmiklósi kenyérüzlet — az első könnyűszerkezetű alapon. 1974. ÁPRILIS 2. KEDD Vendégünk volt a Pro Camera vonósnégyes Több hónapos szünet után ismét összegyűlhettek a Csíkszeredai zenekedvelők a művelődési ház nagytermében, ez alkalommal a kolozsvári Pro Camera elnevezésű vonósnégyes hangversenyére. A vendég együttes műsorán kamarazene, ezen belül a vonósnégyes-irodalom gyöngyszemei szerepeltek. Haydn, Mozart és Ravel egy-egy művét tolmácsolták a fiatal művészek, ismételten érvelve meggyőződve arról is, hogy a zene szépsége nem függvénye a hangszerek számának (ha erről egyáltalán meg kell győzni valakit). Jóllehet hangszíni változatosságában, hangerejében a kvartett nem versenghet a szimfonikus zenekarral, de bizonyos zenei kifejezésekben, meghitt hangszínhatások elérésében akár túl is szárnyalhatja azt; halkszavú, minden felesleges díszt kerülő bensőségében olykor emberibbnek érezzük a kvartettet bármilyen hatásos hangáradatnál. Ötletes és igen hasznos volt a műsor bevezetése, Kovács Katalin zenetanárnő (neki is köszönhető az együttes meghívása) és Botár Géza másodhegedűs párbeszéde, amelyből megtudhattuk — többek között —, hogy a már jó néhány éve működő kvartett hazai vendégszereplései közben külföldi meghívásokat is kapott : idehaza, hivatást vállalva, főként a zenei intézményekkel nem rendelkező városokban játszanak, szívesen koncerteznek bárhol, többször voltak már Székelyudvarhelyen, bérleti szerződésük van Sepsiszentgyörgyön s csak örvendenénk, ha Csíkszereda is beállna ebbe a „sorba“. Reméljük, hogy illetékes művelődési szerveink fontolóra veszik vendégművészeink kapóra jött ajánlatát. A műsor első felében Haydnmuzsika majd Mozart egyik legismertebb műve, a Kis éji zene hangzott el. Mozart szerenádja eredetileg is vonósnégyesre íródott, terjedelme miatt (kb. 15 perc) kapta a kis jelzőt; hatásával, népszerűségével azonban éppen ellenkező jelzőjű zenei élményt vált ki hallgatóságában. A műsor második felében elhangzott Ravel-vonósnégyes kellemes meglepetés volt. Mintha üdébben, frissebben, nagyobb kedvvel játszották volna ezt a modern impresszionista jegyeket is magán viselő művet, amelyet színessége, játékossága is a legsikeresebb és legsikerültebb szerzemények közé emel. Ravel — a nagyzenekari hangszínek mestere — zenéje éppoly érdekessé, színpompássá tudja varázsolni e kis- ■ létszámú együttes játékát, akár egy száztagú szimfonikus zenekarét. Bíztatóan mutatkozott be a Reinfeld-Botár-Sánta-Török kvartett. Várjuk a folytatást, addig is további sikereket kívánunk nekik. ORBÁN BALÁZS, zenetanár Szekéren a csicsói borvíz Több alkalommal szóvá tettük a csíkszebrodai borvíz házhoz szállításának lehetőségét. Ismeretes az is, hogy Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson ezt az áldásos feladatot (a lakosság számára kétségtelen áldásos) a városi közüzemek vállalták magukra. Csíkszeredában bár sokat beszéltek, sokat ígértek is, sem a közüzem, sem más vállalat nem figyelt fel (vagy csak felfigyelt) a lakosság ebbéli igényeire, s a megannyi borvízforrás vizének civilizáltabb értékesítésére. Legutoljára segítő ötletként a környező falvak (Szentkirály, Csicsó stb.) ásványvize városra szállításának lehetőségét is felvetettük, hisz az ottani mtsz.eknek is jól fogna a többletbevétel. Lehet, hogy ettől függetlenül, de foganatja lett a szónak, hisz az utóbbi hónapban Csíkcsicsóból 300 korsóval megterhelt szekér furikázik be Csíkszeredába. Az ottani termelőszövetkezeté kezdeményezés, s a háromliteres bütykösök is az ők tulajdonukat képezik. Ara kettő lej. Egyelőre gyerszámú az előfizetőgárda, a napi eladás inkább esetleges, megállnak itt is, ott is, akinek kell, hadd vegye a jó borvizet. Pedig tudnának ők szállítani kétszer-háromszor ennyit is, hisz még egy szekeret felszerszámoztak korsótartókkal, s egy utánfutót is beállítanának. Csak lenne állandó megrendelő. S figyelembe véve az igényeket, lehetne is. Csakhogy a csicsóiak (bár dicséret a kezdeményezésért) mintha balkézzel, alapos előkészítés nélkül kezdtek volna hozzá az üzlethez. Teljesen megfeledkeztek a reklám szerepéről, arról, hogy a Csíkszeredai lakosokkal, legfőképp a lakónegyedbeliekkel megismertessék portékájukat. A borvíz vegyi elemzése is elmaradt, akárcsak az üzlet lebonyolításának aprólékosabb ismertetése, megkedveltetése. (Egy Hús reklámkártyán minden elintézhető lett volna). Ugyanakkor a szállított borvíz árát is kifogásolják a fogyasztók. Két lej napjában igaz nem a világ, de az összeg sokszorosa a székelyudvarhelyi vagy gyergyói árnak. (Még talán akkor is nagy az összeg, ha a város és a forrás között 7—8 kilométer a távolság). Mindezek ellenére dicsérendő a csicsói mísz nekibuzdulása, kár, hogy a szentkirályiaknak is nem jutott eszükbe. De még nagyobb kár, hogy egy okos kezdeményezés nem a zsögödi borvizet vette célba, már azért is, mert ízben, összetételben a zsögödi víz méltó versenytársa a környékbeli forrásoknak. Közelebb is van a városhoz, gazdaságosabb is a házhoz szállítása. Hátha a csicsói korsók felébresztik a versenyszellemet, s ha pironkodva, ha későn is, de Csíkszeredában is hozzálátnak az ottani jóhírű borvizek szállításához. Az annyiszor elhangzott javaslat, az annyiszor elszotyogtatott ígéretek után, no meg a lakosság igényeinek ismeretében, nagyon is ideje már. SÓFALVI ANDRÁS :