Hargita, 1982. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1982-09-01 / 205. szám

Ceauşescu elvtárs munkalátogatása Nicolae (Folytatás az 1. oldalról) A népgyűlést Gheorghe Dumitrche elvtárs, az RKP Brassó megyei bizottságának első titkaira nyitotta meg. Beszédet mondott Vasile Seche, a brassói Traktoripari Fővállalat vezérigazgatója, Ioan Ciocan, a Victoria városi vegyi kombinát pártbizottságának titkára, a dolgozók tanácsának elnöke. A megyei pártbizottság első titkára, hangot adva a gyűlés részvevői, az összes brassói lakos óhajának, azzal a kéréssel fordult Nicolae Ceauşescu elvtárshoz, hogy szólaljon fel. Élénk és hosszas taps, erős hurrázás és éljenzés közepette szólásra emelkedett NICOLAE CEAUŞESCU elvtárs, a Román Kommunista Párt főtitkára, Románia Szocialista Köztársaság elnöke. A pártfőtitkár beszédét a jelenlevők rendkívüli érdeklődéssel és teljes egyetértéssel hallgatták végig, több ízben hoszszas tapssal, hurrázással és éljenzéssel húzták alá, lelkesen skandálták: Ceauşescu - RKP!, Ceauşescu és a nép!, Ceauşescu — Béke ! A kommunisták, az összes Brassó megyei dolgozók érzelmeinek és gondolatainak adva hangot, a gyűlés végén felszólalt a megyei pártbizottság első titkára. A gyűlés a felemelő hazafiság lelkes légkörében ért véget. A jelenlevők ismét kinyilvánították tántoríthatatlan elhatározásukat: valóra váltják a pártfőtitkár buzdításait és orientációit, hozzájárulnak azoknak a nagy feladatoknak a teljesítéséhez, amelyek a megyére hárulnak a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom nagyszabású programjában foglalt mozgósító célkitűzésekből. Távozáskor a népgyűlés sokezer résztvevője újból lelkesen, hosszasan éltette a pártot, a párt főtitkárát, az állandóan virágzó szocialista Romániát. Nicolae Ceauşescu elvtárs, Elena Ceauşescu elvtársnő ezt követően Predealra indult. Az utóbbi években emelt korszerű épületektől övezett brassói útvonalakon, ahol a vendégek elhaladtak, számos lakos nyilvánította ki rendkívüli szeretetét és tiszteletét a pártfőtitkár írónt, háláját azért az állandó gondoskodásért, amit megyéjük, az ország összes övezete szüntelen fejlesztése iránt, az egész nép anyagi és szellemi életszínvonalának állandó emelése iránt tanúsít. (Agerpres) A pedagógus írja Óvodás lesz a Óvodába, napközibe először kerülő kisgyermek első nagy elszakadása a család tagjaitól. Számára „új világot" jelent, lelki megrázkódtatással jár, amit nem tud könnyen elviselni. Eddig mindig maga körül érezte anyját, most meg idegenek veszik körül. Az új szokások, váratlan események, idegen környezet hatásjelzései megbontják eddigi szokásrendszerét. Pedagógiai nyelvezettel az eddig tanult feltételes idegkapcsolatok - dinamikus sztereotípiák — az „új világ" hatásjelzéseire megbomlanak, átformálódnak, amiért gyakran az új környezettől elutasító, elszakadási, késleltetési magatartások lépnek fel. Pár napig kellemesen, vidáman válik még el az anyjától, de már a hét végén hevesen sírva toporzékol, nem akar óvodába, különösen pedig napközibe menni. Pedig a szülök előzőleg beszéltek mindarról a szépről, jóról, ami őt az óvodában várja, kedvet csináltak neki azzal, hogy az óvónéni sokat fog mesélni, rajzolnak, festenek, homokoznak, építenek stb. Mindarra csak néhány nap elmúltával döbben rá a kisgyermek, hogy a valóságnak csak egy részét mondták el neki. Mert arról nem beszéltek, hogy elveszik tőle a játékot, amellyel ő éppen játszani akar, hogy nem akkor kap enni, amikor éppen éhes, nem azt csinálhat, amihez kedve lenne, hogy az új otthonban kötött foglalkozás van. Az óvónéni nem ismeri azokat a megszokott családi információkat, melyek a kisgyermek és anyja között a szavak nélküli beszélgetést jelentették, hogy ta három éves... karóval vagy anélkül szeret-e aludni, elalvás előtt anyja megsimogatja a haját, fogja a kezét, és meg is csókolja, hogy az ételt langyosan szereti és nem forrón stb. A hároméves kisgyereket fel kell készíteni, hogy könnyebben el tudja viselni a családtól való elszakadást. Beszéljük meg vele a rá váró örömöket, de azt is, ami várhatóan nehézséget fog okozni számára, ami eleinte szokatlan, abban a reményben, hogy meg fogja azokat szeretni Beszélgetésünk lelki megnyugvást és önbizalmat kell, hogy adjon a gyermeknek. Előre fel kell készítenünk arra is, hogy eljusson az önállóság bizonyos fokára. A hároméves gyereknek kell tudnia egyedül tisztálkodnia, enni kanállal, inni pohárból, szoktassuk rá a zsebkendő használatára. Ha otthon megköveteltük tőle, a napköziben is meg tudja mosni egyedül a kezét. Mindezek látszólag apróságok, de alapvetőek, fontosak. Az óvoda és a napközi év megkezdése előtt már a beiratkozáskor vigyük el a leendő óvodást, hogy láthassa azt az épületet, udvart, amely második otthona lesz, így többször arra járva, biztonságosabb lesz számára a már ismert épületbe belépni. Ha a szülők megfogadják e tanácsokat, s eszerint járnak el, kisgyermekük számára az óvoda, a napközi nem lesz titkokkal teli világ, hanem valóban olyan második otthonukká válik, mely sok örömet, élményt és megelégedést nyújt nekik. Zsoók János tanár ex libris Teremteni egy jobb világot Tamási Áronnak kevés írása váltott ki egymásnak annyira ellentmondó kritikát, mint a Ragyog egy csillag : voltak akik a magyar irodalom egyik legszebb gyöngyszemeként emlegették, míg mások épp ellenkezőleg a kevésbé sikerült művei közé sorolták: számunkra azonban az értékítéleteknél is fontosabb, hogy megismerkedhetünk azokkal a gondolatokkal, amelyek ebben a regényben jelen vannak. A regény olyan vészterhes időkben íródott, amikor a fasiszta diktatúrák egyre kegyetlenebbül nyomták el a demokráciáért kiállókat, mert uralmukat és háborús céljaikat látták veszélyeztetve s talán ez a konkrét helyzet határozta meg Tamási mondanivalóját is, hiszen a székely falu társadalmi gondjainak ábrázolásán túl, olyan kérdéseket feszeget, amelyek átlépik egy adott tájegység érdekszféráját és tulajdonképpen az egész emberiséget foglalkoztatják. A székely falu ihlette népmesei világ, a furfangos, kötekedő észjárás, a transzcendentális cselekménybonyolítás, mindez csak keretként szolgál arra, hogy kifejezhesse megingathatatlan vágyát a szépre, a jóra és az igazságra. Az igazság keresésének kínkeserves útját járja meg Jégtörő Mátyás — a regény főhőse —, amikor hol az édesanyja és az édesapja közötti torzsalkodásokat, összetűzéseket szemléli, hol pedig a békességet hirdető nazarénus és a harcias nagyapa összeférhetetlensége miatt őrlődik. A nagyapa és nazarénus közötti összeütközést nem lehet leegyszerűsíteni csak a két ember közötti összeférhetetlenségre, hiszen Itt sokkal többről van szó a két szembenálló világnézet harcáról, az egyik a békesség hirdetésével, míg a másik a nyers erőszakkal, vérontással, háborúval akar eljutni az igazság birodalmába. Habár a háború kitörésekor a békességet hirdető is elvesz a fanatizált tömeg bosszújától, viszont ugyanez a tömeg — miután kiábrándult és megcsömörlött a véres harcoktól s megkínoztatott a háború poklában —, felkoncolja a még mindig háborút hirdető s a vérontást eszményként valló nagyapát. Jégtörő Mátyás a születő új nemzedéket testesíti meg, akire mély benyomással voltak mind a háborúelemei, a megértést és a szeretetet hirdető eszmék, mind az erőszak és a háború eszméi is, s habár őt is hatalmába kerítik ideiglenesen az utóbbiak is, de a sok fájdalmat, szenvedést és gyötrődést kiváltó szomorú tapasztalatok meggyőzik arról, hogy mennyire értelmetlen a háború, mely tulajdonképpen csak az egyszerű kisembereket sújtja ; a szabadság és az igazság birodalmába ilyen úton, ezekkel a módszerekkel eljutni lehetetlen, az ő feladata pedig az, hogy okulva e véres és szívet keserítő tapasztalatokból álljon neki megteremteni egy jobb világot. Tamási Áron írásművészetét igazi, póz nélküli humanizmus hotja át, a jobb sorsra érdemes emberiségért aggódik akkor is, amikor kinyilatkoztatja határtalan ragaszkodását szülőföldje és népe iránt, amelyből vétetett. A szülőföld és népének sorsa azonban soha nem homályosítja el szemét annyira, hogy ne venné észre az egész világot, az emberiséget veszélyeztető bajokat ; humanizmusa ezáltal válik egyetemessé és örökérvényűvé ; ezt a műveiből kiolvasott felismerést támasztják alá Tamási szavai is, amelyeket 1938-ban nyilatkozott a Brassói Lapokban : „első irodalmi ténykedésem óta, mint más írók is, kínlódva és gyötrődve figyeltem azerdélyi magyarság életét éppen úgy, mint az európai vajúdást.” Ez a nyilatkozat is ékesszóló példázata annak, hogy igenis lehet és szükségszerű egy meghatározott táj és nép problémáival való azonuláson túl, egy tágabb horizontú állásfoglalás az egész emberiséget érintő gondokkal. Szekeres Sándor (Tamási Áron : Ragyog egy csillag, Dacia kiadó, Kolozsvár 1982.) Az utóbbi időben (egyre jobban) kezd megcsappanni a bizalmam egy két szóból álló fogalommal szemben. Utolsó simítások. Pedig szépen hangzik és valóban kifejező. A magyar nyelvű értelmező kéziszótárban külön-külön mindkét szóról gépelt oldalnyi a terjedelem. Annak ellenére, hogy az utolsó, például, semmiképpen sem lehet sem első, sem második, stb, csak az időrendi sor végén levő. Mégis, nem egy épülőfélben lévő létesítményünknél, ha az előrehaladásról érdeklődünk, azt a választ kapjuk, hogy az utolsó simításokat végzik. S bizony, ezek az úgynevezett utolsó simítások sokáig, de sokáig elhúzódnak. Van olyan létesítmény (mezőgazdasági jellegű), amelyik olyan tíz év forma, hogy fungál, vagy kétszer korszerűsítették, átépítették, de az annak idején mondott utolsó simításokból még mindig hátra van egy-kettő. Persze, van olyan utolsó simítás is, amelynek a „függőben" lévő régisége még csak két éves. De hát mi is az a simítás ? A már említett forrásmunka szerint valamilyen alkotás (többnyire szellemi, de ez most nem számít) végleges megformálásának tökéletesítő művelete. S ha már a simítás szócska elé odatesszük az utolsót is, akkor az a valaki tökéletesítő javítást végez. Vajon nem ezért napolják egyik évről a másikra, vagy holnapról holnapra építeink az utolsó simítások elvégzését, hogy az előbb említettek értelmében a tökéletesebbre törekednének ? Nem tudom, de jó volna végrevalahára pontot tenni az utolsó simításokra. „Akinek nem inge, ne vegye magára" — mondja a népi bölcsség. Hát ezeket a sorokat is csak azok szívleljék meg, akikre „ök" a megállapítás. Kevesekre, mert azért (szerencsére) az építők többsége egyszerre végez az építéssel és az utolsó simításokkal. A „kevesek" viszont simán napolgatják a simítást. Azért — nem mondom, hogy „szemkiszúrásból" hagynak ott valami gépet, építőanyagot is, sőt egykét (esetleg több) melós is ott téblábol, mintha simítana. Aztán költözik a telep, mert ez az építők sorsa, s csak a simítani való marad. Ne mondja — ugyebár — senki, hogy önzők, és nem engedik meg másnak, hogy simítgasson. Persze, elvégzik, hogyne végeznék el, ha azok miatt az utolsó simítások miatt késlekedik az átadás. Idő kérdése az egész. De vajon nem lehetne valahogy úgy, hogy ne akkor mondják azt, hogy : már csak az utolsó simítások vannak hátra, mikor van még jócskán tennivaló ? Nem az utolsó, hanem az azelőtti, vagy még azelőtti (stb) a soron lévő feladat, éppen ahhoz fogtak hozzá ? Mert így elvész a bizalom a fogalom iránt. Hogy lehet, hogy az egyik egy-kettőre befejez mindent, a másik pedig simítgat-simítgat, és senki sem tudja, hogy mikor utoljára. Vagy ki mit akar, azt ért az utolsó simításon ? Minier Pál Utolsó (előtti, ez előtti stb.) simítások C7CDTCUQED c a C VILLANÁSOK GYALOGOLNI JO (VAGY MUSZÁJ ?) Hát, kedves barátom, úgy veszem észre, hogy sportosabb lett az alakod. S hiába találgattam, csak nem jöttem rá, hogy miért. Elvégre sem a Jöjjön velünk túrába nem kapcsolódtál be, kocogni sem kocogsz, s autóra sem gyűjtesz, hogy lecsökkentsd a napi, megszokott kalóriaadagot. Aztán kérdésemre csak elárultad a „titkot". Múlt év decemberében költöztél a Virág utca 23 szám alatti tömbházba. S azóta is gyalogolsz le s fel naponta néhányszor a lépcsőkön. Munkába menet és jövet, délutáni bevásárlási akcióid során, vagy ha sétálni viszed a gyermeket (neki még van erre kedve). Mint mondottad, már meguntátok nagyon rég, s két hónappal ezelőtt panaszt is tettetek. Mondták a szakik, talán a felhúzó drótban van hiba, s megnézik, nincs-e a raktáron. De azóta is csak nézik, te pedig családoddal és „sorstársaiddal" tovább kutyagolsz a lépcsőkön. Még az a szerencséd, hogy nem löksz a tizedik emeleten. Mondod, bár lakna valaki ott a felvonások közül. Mert akkor biztos megnéznék, van-e drót a raktáron. Igazad van. (Minner Pál) A LEGROSSZABB HELYEN Egyébként ez nem újság. Ilyenolyan építőtelepünk közelében, sőt, „átadott" járda kellős-közepén fölcsapott aknafedő éktelenkedik hetekig. Szülő-aggasztó, autós-rémítő. Megyénk majdnem minden városában. Csíkszeredában is. Sötét gödör úton, útfélen. Egyikből egy hokibot vége áll ki, másikból valami egyéb, jelezvén, hogy baj van, autós kerüld ! Aztán, ha tüzetesebben utánanéz az ember kiderül. Korántsem véletlen, hogy fölborult az aknafedő, a csatorna rácsa, hanem ide is meg oda is vezetnek valamit a telepről, s munkavégeztével azonmód marad minden, arra a kis időre minek rendet csinálni ? Nézd meg az ember munkahelyét, ugye, s abból ítélj! A Lenin utca — Vörös Grivica rövid ötven méteres szakaszán három „csapda" is leselkedik a környéken ismeretlen autósra. A legrosszabb helyen, a kanyarban, a járdaszegélytől egy méterre. Aki fölborította, az hajtana bele ! Mi lesz ezek sorsa ? A Mérleg utca lakói két évig leveleztek, telefonoztak, bosszankodtak a járdájuk közepén tátongó, be sem fejezett akna miatt ! (Koszta István) FARAGATLAN TANONC Színhely : a Csíkszeredai vásárcsarnok iparcikk üzlete. Kövérkés arcú köpenyes fiúcska támaszkodik a pultnak, egy másik, nálánál magasabb termetű társával figyelik a vásárlókat Feltételezem inaskodnak, munkahelyi gyakorlatukat végzik. Az egyik belépő bevásárló kosár nélkül siet át a „részleghatáron“, mire a fiúcskák , tessék kosarat, venni — kiáltanak rá. Az ügyet sem vet a figyelmeztetésre, az edénnyel megrakott polcok között nézelődik. Nem látod hogy süket - veti oda a kövérkés arcú. Ebből sem lesz egyhamar kereskedő — gondolom magamban, mert hogy valaki sietős, vagy szórakozott nem jelenti azt, hogy nagyothalló, ügyefogyott, s különben is van rá mód, hogy ha szükséges többször is figyelmeztessük az üzlet rendjére - persze illemtudóan és nem ilyen sértő megjegyzéssel. Minden bizonnyal nem így tanulják az iskolában, de ha már megtörtént a tényleges elárusítóknak kell figyelmeztetniük a tanonckodót mi illik, mi nem a kereskedők vásárló viszonyában (Rebendics József) @17FBr A 1 A .