Hargita, 1984. március (17. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-01 / 51. szám
VERSENYRE kell az ország, hogy valamennyi tevékenységi terület minden egyes munkaközössége kiemelkedő sikerekkel köszöntse az esztendő két nagy eseményét : felszabadulásunk 40. évfordulóját és az RKP XIII. kongresszusát. A Bakó, a Temes megyei pártbizottság, a Beszterce-Naszód megyei néptanács, az Olt megyei Scorniceşti község néptanácsa stb. által a megyei pártszervezetekhez, a megyei, municípiumi, városi és községi néptanácsokhoz, ipari és mezőgazdasági egységekhez stb. intézett mozgósító versenyfelhívások eredményesebb, hatékonyabb, magasabb minőségi szinten végzett munkára ösztönzik a dolgozókat, előtérbe helyezik az idei tervfeladatok teljesítése mellett a fokozottabb anyag- és energiatakarékosságot, az újrafelhasználás és felújítás arányainak növelését, az export fokozását stb. Az ország dolgozói a versenyfelhívásokra adott válaszaikban tanújelét adták felelősségérzetüknek, kifejezik azon szándékukat, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek munkahelyi feladataik jó körülmények közti teljesítéséért. Az időszak feladatainak pontosításához, a további teendők tisztázásához értékesen hozzájárult az RKP Központi Bizottságáról február 7- 8-án szervezett munkatanácskozás. A Nicolae Ceauşescu elvtárs kezdeményezésére megtartott munkatanácskozáson átfogóan elemezték az ipari és beruházási tevékenységet, intézkedéseket dolgoztak ki az idei feladatok legjobb feltételek közti elvégzésére. A tanácskozáson beszédet mondott pártunk főtitkára, amelyben nyomatékolta, hogy valamennyi tevékenységi területen tökéletesíteni kell a munkaszervezést, meg kell honosítaniaz új, magasabb fokú minőséget, azaz jobban, célratörőbben kell dolgozni. Az eredményesebb munkavégzést szolgálják az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága februári üléseinek határozatai is. A Politikai Végrehajtó Bizottság február 7-i ülésén a teleajeni petrolkémiai kombinátban történtek kapcsán intézkedtek a munkahelyi rend és fegyelem megszilárdításáról, jóváhagyták az RKP titkárságának határozatát a Temes, Constanţa és Tulcea megyei pártbizottság mezőgazdasági téren kifejtett párttevékenységéről, a február 24-i ülésén pedig elemezték az ipari, építkezési, szállítási gépekő, berendezések és felszerelések múlt évi kihasználását, a nyers-, segéd-, tüzelőanyag- és villamosenergia-fogyasztás helyzetét, a termékminőség alakulását, a munkatermelékenység növelését célzó határozatok teljesítését stb. Mint az ülésről kiadott közlemény is leszögezi, egész sor jó eredmény mellett a tevékenység nem mindig emelkedett a kívánt szintre, ami arra kötelezi a minisztériumokat, a fóvallakatokat, a gazdasági egységeket, ezek pártszerveit, valamennyi dolgozóját, hogy következetesebben munkálkodjanak a párt- és államvezetőség által kijelölt feladatok teljesítésért. Említett ülésért a Politikai Végrehajtó Bizottság megvizsgálta a lakosság 1983. évi alakulását is, és a főbb demográfiai jelenségeket. A statisztikai adatok szerint 1984. január 1-én 22 593 720 lakosa volt hazánknak. Nicolae Ceauşescu elvtárs februárban is folytatta rendkívül gyümölcsöző külpolitikai tevékenységét : találkozott és eredményes megbeszéléseket folytatott az A. A. Gromiko elvtárs vezetésével hazánkban járt szovjet párt- és állami küldöttséggel, Pierre Elliott Trudeau kanadai miniszterelnökkel, számos más külföldi küldöttséggel. Nicolae Ceauşescu elvtárs párt- és állami küldöttség élén részt vett J. V. Andropov temetésén Moszkvában, majd pedig a Varsói Szerződés párt- és államfőivel együtt találkozott Konsztantyin Csernyenko elvtárssal, az SZKP KB főtitkárával. februári számvetés r „KEDVES JANI FIAM!" — egy levél, melyet nincs hova címezni — Mi megvolnánk anyáddal valahogy, de nem tudunk semmit rólad. Egyáltalán arról sincs értesülésünk, hogy vagy — vajon elér-e hozzád ez a levél, mert nem tudom, hogy hova címezzem. Azt sem tudom megmagyarázni magamnak, mi okból kellett ennek így történnie, már nyolc éve annak, hogy itt vagyunk, bár megígérted, hogy meglátogatsz, de semmi ebbéli „haladatodat'' nem látom. Anyád jelenleg nagyon beteg ... Gyere el, nézd meg bár őt, ha már engem nem is akarsz látni... - olvassa levelét K. G. bácsi, a gyergyószentmiklósi Öreg Betegek Kórházának egyik szobájában, lassan, megrágva ejti a szavakat, az ápolónővér szemüveget vesz elő, nem szükséges — mondja, s még nagyobb nyomatokkal olvas tovább... Nemrég érkezett hozzánk egy kedves, fiatal orvosnő, Rodicának hívják. Mi nagyon szeretjük őt, mert kedvesen bánik velünk, valahányszor megkérdi tőlem, na, hogy s mint Gergely bácsi, jól beszél magyarul is. Én itt mindenkivel jól vagyok, még F. I.-vel is, akiről valamennyien azt tartják, hogy összeférhetetlen. Igaz, ő az egyedüli, aki külön lakosztályt „harcolt ki" magának, hozzá mindig kopogtatás nélkül kell benyitni, mert különben hamar feldühödik, egyébként reggeltől estig gombokat készít, ez a hobbija, na meg a macska, amely a kedvenc állata. Aztán meg itt van egy kedves házaspár Csíkszeredából, akik saját jószántukból húzták meg itt magukat, mert hallottak az itteni személyzet kedvességéről, jóságáról, na meg a jó ellátásról is . Inkább jöttek ide, mintsem hogy valaki taszigálja otthon ide-oda öregségükre. Sokat olvasnak. Itt könyvtár is van, nagyon olvasmányos könyvekkel, tévét is lehet nézni, a rádiót is bekapcsolhatja bárki, minden szobában van... Én a városba is kijárok. Itt van köztünk Gy. G. „nővérke" is, aki 24 évet kezelte a betegeket, most már ő is kezelésre szorul. Magdikat minden nap meglátogatja édesanyja, te még egy évben egyszer sem jösz felénk- Sajnálom Márikát, őt sem látogatja senki... — lassan a felolvasás vége felé érkezik G. bácsi, de még ennyivel nem lesz befejezve — mondja, mert még le kell írnom azt is, hogy menynyire gondunkat viseli a főnéveitől elkezdve itt mindenki, meg azt is, hogy mennyire ízletesen főz a főszakácsnő, annyira hozzászoktam főztjéhez, hogyha más főzne, nem is esne ennyire jól az étel, na még azt sem akarom kifelejteni, hogy itt az udvaron építeni fognak egy széntütéses kazánt, s akkor a szobánkban is melegebb lesz. Hallottam a személyzettől, hogy az állam évről évre többet költ ránk, törődik velünk, öregekkel .... nem úgy, mint a fiam. K. M. a műtéten „ment át", most már gyógyul, s ennek mindannyian örvendünk. K. néni beleegyezett, hogy férje újra nősüljön, ő úgy megszokta már köztünk, hogy az égvilágon semmi pénzért sem hagyna el minket... Sok mindent meg fogok még írni a fiamnak, de főleg azt, hogy most már nélküle is megteszünk, ha eddig nem látogatgatott, tovább se törje magát, de inkább azért szeretném, ha megkapná ezt a levelet, hadd tudja meg, hogy nem vagyunk rászorulva az anyagi segítségére, csak látni szeretnénk, mint szülök. Csak tudnám a címét. . csak tudom meg a címét ■ ■ ■ KRISTÓ TIBOR ütemesen halad(hat)nak ... (Folytatás az I oldalról) a szóbanforgó kritérium elsődlegessé válása megkövetelt©s továbbra is megköveteli - a technológiai folyamatok megfelelő időrendi átütemezését, a folyamatosság elvének határozott érvényre juttatását. Nyomatékolnunk kell a termelékenység fokozásának szükségességét is, annál is inkább, mert az építendő lakások szerkezetének módosulása (kevesebb nagyfolntoros lakás épül, mint a tavalyi ilyen vonatkozásban kedvezőtlenül hat, amit csakis a rend és a fegyelem megszilárdításával, az egyéni- és csoportteljesítmények fokozásával lehet ellensúlyozni. Feltétlenül javítani kell a munkapontok anyagellátásán is. Rendkívüli problémák ugyan nincsenek, de egy-két anyag hiánya (januárfebruár folyamán például a homoké és a kavicsé, február végén pedig a szigetelő sejtbetonelemeké) zavarólag hatott és hat. Úgyszintén máris olyan kompromisszum-megoldásokra (távolról szállított homok, egyes betonvasak másokkal való helyettesítése) került sor, ami „aláássa” a gazdaságossági, hatékonysági szempontokat. Összegezve : adottságokhoz mért az idei feladat, s már most azon kell lenni, hogy időt nyerve teremtsék meg az egész esztendei terv sikeres teljesítésének feltételeit. Egy, a nemrégiben átadott, finiszált külső falmezővel kivitelezett tömbházak közül (Nagy P. Zoltán felvételei) A pártszervek és -szervezetek irányításával Hargita megyében is eredményes tevékenység bontakozott ki az idei feladatok ütemes teljesítéséért, az ötéves terv negyedik esztendeje előirányzatainak hiánytalan elvégzéséért. Az országos versenyfelhívások újult lendületet adtak ennek az igyekezetnek, örömünkre szolgál, hogy a versenyfelhívók között megyénkbeli gazdasági egység is található, mégpedig a Balánbányai Bányavállalat, amely 1983-as kiváló eredményeivel érdemesült erre a megtiszteltetésre. A dolgozók februárban befejezett közgyűlésein valamennyi munkaközösségünk a saját erejébe vetett hittel válaszolt e felhívásokra. Februárban megyénkben is elvégezték az állatszámlálást. A szarvasmarhától a sertésekig, a baromfiaktól a juhokig minden állatfajnál gyarapodott az állomány, ami biztos alapot szolgáltat az állati eredetű termékek növelésére, a lakosság ellátásának további javítására. Ezt szolgálják az egységes program előírásai is, amelyek valóra váltásához megyeszerte megtörténtek az első bíztató lépések. Február hagyományosan a megélénkülő kulturális-művészeti tevékenység idénye, amit a falusi könyvhónap rendezvényei, a városi és községi műkedvelők sokasodó előadásai, vendégjátékai idén is beszédesen igazoltak. SZÁNTÓ MIKLÓS Politikai és ideológiai oktatás Szoros kapcsolatban a gyakorlattal (Folytatás az 1. oldalról) nál viszonylag egyszerűbb a propagandista dolga, mindig kéznél vannak a részleg tervszámai, a tervteljesítés alakulását jelző adatok, ezeket felhasználhatja a munkahelyi teendők megvilágításakor. El egészen a párttagok, minden dolgozó személyes feladatáig. Rendszerint ilyenkor a vita is élénk, sok a hozzászóló, akik saját tennivalóikat vizsgálják, javaslatokat tesznek a hatékonyabb munkavégzésre. Mi a teendő az elvontabb nevelési témák esetében ? A kapcsolatteremtés ez esetben is lehetséges, méghozzá minden erőltetés nélkül. Nem nehéz ugyanis kapcsolatot teremteni a rend és a fegyelem erősítése, az igazolatlan hiányzások megszüntetése, a munkaidő, a gépek jobb kihasználása és a nevelő munka célkitűzései között, hisz mindezek valós igényként tevődnek fel a Traktorgyárban is, a megmunkáló részlegen is. A politikai-idológiai oktatás hatékonysága csak egy, a megvitatandó téma és a munkahelyi feladatok összekapcsolásával szavatolható. Semmi értelme annak, hogy a hallgatók öncélúan memorizálják és felmondják a leckét, arra kell törekedni, hogy meg is értsék az új fogalmakat, a pártpolitika időszerű célkitűzéseit, s minden erejükkel, tudásukkal annak valóra váltásáért munkálkodjanak. Ez a valóra váltás csak konkrét termelőmunkával vitelezhető ki, éppen ezért helyénvaló, ha a hallgatók az általános gazdasági feladatokról, az időszerű nevelési célkitűzésekről szólva minden esetben eljutnak saját tennivalóik vizsgálatáig, így lesz teljes a megértés, az elsajátítás folyamata, a saját tennivalók felismerése és vállalása jelzi legbeszédesebben a tudatos kötelesség-teljesítést. A Traktorgyár megmunkáló részlegén szerzett tapasztalatok ilyen vonatkozásban mindenképpen előremutatóak, a módszer általánosításra érdemes. 2 ------- VILLANÁSOK ------ KÉSZÜLŐ, SZÉP AMNDÉK! A tekerőpataki iskolások egyre inkább hallatnak magukról. A tanulásban mind jobb eredményeket érnek el, de a sportversenyeken is jeleskednek, különösen a téli sportot kedvelik. Sokan közülük azonban fényképezni is szeretnek, amelynek gyakorlására az iskolában is van lehetőségük. Ugyanis jól felszerelt laboratóriummal rendelkeznek, ahol maguk a tanulók hívják elő a filmeket és készítenek fényképeket. Most is lázasan dolgoznak a fotókör tagjai. A közelgő nőnapra ízlésesen kivitelezett üdvözlő lapokat készítenek, melyekkel szüleiket lepik meg, e nem mindennapi kedvességgel : ,,Édesanyámnak sok-sok boldogságot kívánok Március 8 alkalmából" —, lehet-e szebbet kívánni. . . (Németh Szilveszter) AZOK A KÉPRAMNAK... Egyfelől : a giccs elleni harc. Másfelől: próbáljon valaki Csíkszeredában bekereteztetni egy képet. Csak aranyos ráma, a legjobb esetben valamiféle mustársárgára mázolt, ki tudja hányadosztályú léc. Egyszerű fenyőfakeretet, vagy más rámát — amelybe nem a reneszánsz alkotásokat és nem a kipingált fényképeket, hanem napjaink grafikáit, akvarelljeit, temperáit teszik — hónapok óta nem kapni. Mert magyarázzák a képkeretezők — csak ilyent küldenek, ebből jobban kijön a szövetkezeti terv. Hosszasan lehetne érvelni, hogy miért sántít ez a logika. De ehelyett inkább azt tanácsolnánk: érdemes lenne a szövetkezetnek olyan szállító után nézni, aki fakitermelő és feldolgozó megyénkben azokat a sima, egyszerű rámákat is képes elkészíteni. Mert alighanem ez még jobban vonzaná az ügyfeleket. (Ferenci Levente) SZÉLVÉDŐ - Csak nem törték be a kocsi szélvédőjét, barátocskám ? — kérdezi egyik ismerős a másikat. — Dehogyis ! Egyszerűen csak úgy teleragasztották az illetékesek a büntetőcédulákkal még a múlt nyáron, hogy most tiszta táblával indulok. .. Eddig a vicc. S ami komoly : egy-egy figyelmetlen (vagy türelmetlen, megszállottat, veszélyesen viccelődöt) tényleg naponta büntethetnének, mitsem változna az illető. Akkor hát : magasabb tandíj kellene, esetleg génsebészeti beavatkozás, amely az örök idegest (hisztériáját) a világ legnyugodtabb emberévé közesíti. Marad inkább az első lehetőség, ha pedig az sem segít : az erősebbik próbatétel — valamennyi időre gyalogossá vedlik vissza az illető. Még valamit a büntetőcédulás szélvédőről : jócskán láttam ilyesmit, főleg a tilosba beálló gépkocsikon. Ezért még nem cseréli ki az elülső ablakot a tulajdonos, legfönnebb máskor — jobban vigyáz. (Oláh István) ÁRCÉDULÁK -ÁRAK NÉLKÜL A toplicai kisipari szövetkezet székhelyének földszinti kirakatai gazdag választékban kínálnak készruhát, kötöttárut. Első pillantásra rá is vágjuk: reklám ez a javából. Mint ahogy, bizonyosan, termékeik színe-javát mutatják ott be. Ízléses, elegáns, mi több, olykor éppen divatos ruházati cikkeket. Ám a dolognak egyetlen szépséghibája van. És ez lényeges. Áru, olyan termék tehát, amit eladásra kínálnak, nem lehet meg ár nélkül. Igaz, ami igaz : az árcédula ott fityeg minden egyes darabon. De a számjegyek annyira elhalványodtak, hogy az ember hiába vizsgálódik, nem tud meg semmit Most már két eset lehetséges : vagy olyan magasak az árak, hogy a szövetkezetiek nem akarják elijeszteni a vásárlókat, vagy pedig olyan alacsonyak, hogy azt maguk is restellik... Talán egy harmadik magyarázatot várjunk? (Vali József) 1984. MÁRCIv .„ CSÜTÖRTÖK