Hargita Népe, 1991. március (3. évfolyam, 41-62. szám)
1991-03-15 / 51. szám
III. évfolyam 51. (327.) szám 1991. MÁRCIUS 13., PÉNTEK 4 oldal ára 2 lej Március 15. — a szabadság eszméjének ünnepe PETŐFI SÁNDOR A szabadsághoz Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe ! Oly sokáig vártunk rád epedve, Annyi éjen által, mint kísértet, Bolygott lelkünk a világban érted. Kerestünk mi égen-földön téged Egyetlenegy igazi istenséget, Te vagy örök, a többi mind bálvány, Mely leroskad, egy ideig állván. Oh tekints ránk, fönséges szabadság ! Vess reánk egy éltető pillantást, hogy erőnk, mely fogy az örömláztól, Szaporodjék szemed sugarától. De szabadság, mért halovány az orcád ? Szenvedésid emléke szállt hozzád ? Vagy nem tettünk eleget érted ? Koronádat a jövőtől félted ? Ne félj semmit, megvédünk... csak egy szót. Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód, S lesz sereged ezer és ezernyi, Kész meghalni vagy viadalt nyerni , S ha elesnénk egy szálig mindnyájan, Feljövünk a sírból éjféltájban, S győztes ellenségednek megint kell küzdeni. . . kísértő lelkeinkkel ! 1848. március 17—27. . .Vállaljuk és vállalhatjuk tehát a világszabadság eszméjét, ahogy a márciusi ifjúság vállalta akkor a magyarság legjobb törekvéseinek képviseletét, melynek tagjai a francia forradalom eszméinnevelkedtek, a „szabadság, egyenlőség, testvériség" hármas jelszavát hirdették meg Európa egyik legelmaradottabb régiójában. Vállaljuk és vállalhatjuk annak a forradalomnak az örökségét, melynek legfontosabb eredményeképpen a paraszt végül is birtokosa lett a földnek , a mai Erdélyhez tartozó területen közel egymillió jobbágy szabadult fel és lett tulajdonosa mintegy 1 600 000 hold szántóföldnek és rétnek. És — hadd mondjuk el azt is — hogy a több mint másfél millió fraidnak 80%-a a román parasztok kezébe került, biztosítva ezáltal, az erdélyi román társadalom felemelkedését és gyors polgárosodását a forradalom utáni időkben. Magunkénak valljuk és vállaljuk azt az 1848-as forradalmat, amely a feudálisrendi kiváltságok helyébe a polgári egyenlőséget, a személyi szabadságot állította. Mint ahogy vállaljuk a forradalom és szabadságharc bukásának tanulságait is. Mert a túlerővel vívott kilátástalan küzdelem napjaiban fény derült arra, hogy a magyarok egyedül nem képesek biztosítani megmaradásukat. Rá kellett ébredniük — igaz súlyos árat fizettek érte —, hogy sorsuk az európai probléma, az európai népek szabadságharcának támaszát nem nélkülözhetik, ahogyan nem mellőzhetik a velük, mellettük élő népek nemzeti érdekeit sem, mert hiszen sorsuk alakulása elválaszthatatlan ezekétől. Egységben, kölcsönös tiszteletben és bizalomban a jövőért — ez legyen közös jelszavunk. Avram lánca felismerésének, hogy Erdélyben békében, testvéri egyetértésben éljenek a románok és magyarok, nincs alternatívája. Annyi keserű tapasztalat, tragikus ellentét után kövessük őszinte szívvel és erős akarattal felhívását." (A Romániai Magyar Demokrata Szövetség állásfoglalásából) MÉREY ANDRÁS grafikája rózsa parasztháborúja, II.Rákóczi szabadságharca, ■.■a magyar köztársasági mozyatom, mint a vulkán mélyéből eltérő láva, mind azt hirdette: igazságot a népnek! Egyik ember olyan, mint a másik, legyen hát egyenlőség. Milyen szabad az ember a virágos mezőn, a ■■sűrű erdőn, legyen hát szabad a társadalomban is ! De nem magában, hanem testvéreivel együtt, éljen hát a szabadság, egyenlőség, testvériség, ahogy a francia forradalom dicsőséges jelszava hirdeti. Ez a jelszó lelkesítette a márciusi ifjakat, akik már régen készültek a harcra, a nagyszerű eszmék megvalósítására. Március 14-én az ellenzéki körben még arról tárgyaltak, hogy a nép követelését, a tizenkét pontot az országban körözni fogják, és tízezer aláírást gyűjtenek össze. De hiszen Olaszországban már kitört a forradalom, Párizsból elkergették a királyt, sőt már Bécsben is forrong a nép... Petőfi mindjárt tenni akart. Dehogy várunk, dehogy várunk, a Nemzeti dal már készen áll. MIT KIVÁN A MAGYAR NEMZET ?címmel , a követeléseket is összeállítottuk tizenkét pontban, most hát tenni kell■ Petőfi így gondolkozott : „Logikailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége :■ szabaddá tenni a sajtót. ■ ■ azt fogjuk tenni ! Másnap, március 15-én reggel Jókai szobájában beszélték meg a tennivalókat. Jókai ekkor együtt lakott Petőfiékkel egy szép Dohány utcai lakásban, két barátjuk, Vasvári Pál és Bulyovszky Gyula ott kereste fel őket. Petőfi mindjárt bejelentette tervét: először a sajtót kell felszabadítani! Ezzel mind a három ifjú egyetértett. Akkor hát előre ! A Nemzeti dal már készen áll, ezt maga a költő fogja felolvasni, de hát a tizenkét pont ? ... úgy döntenek, hogy Jókai fogalmazza meg népszerű formában a tizenkét pontot... Vasvári Petőfi tőrös botjával hadonászott, nem tudta, hogy szurony van benne. Egyszerre kirepült a szurony egyenesen Bécs felé szállt, és belefúródott a falba, anélkül hogy valakit megsértett volna. Jó jel! — kiáltották fel az ifjak. Most már néhány perc alatt elkészült a tizenkét pont népszerű szövege, és az ifjak elsiettek a Pilvax Kávéházba, ez törzshelyük volt, hiszen politikai és irodalmi vitáikat hoszszú idő óta a „közvélemény asztala" mellett folytatták. Jókai felolvasta a lelkes hallgatóságnak, hogy „mit kíván a magyar nemzet"• A sajtószabadság, a közteherviselés, a magyar katonák hazahozatala és az idegen katonaság elhelyezése ugyan kinek ne tetszett volna ? Olyan kívánságok hangzottak el, ame ly Igék akkor minden becsületed magyarnak addig ki nem mondott, de váltig érzett, őseinek vágya volt. Hogyne harsalit volna fel az éljen, amikor Jolvai befejezte ! De még csak ezután kezeit kezeit az igazi hatás: felállt Petőfi, és elszavalta a Nemzeti dalt. Egy szóval talpra állította, harcba hívta a magyart egy verssel elválasztotta a búzát az ocsútól, a derék hazafit a haza árulójától! öröm, lelkesedés töltötte el a vers kottájára a forradalmi ifjúság servét, kételkedés, habozás másokét, sőt kérésekét még gyűlölet is, de közömbös senki se maradt. Az ifjú forradalmárok mind érezték : a döntő szót kimondták, most hát Petőfi szavával előre ! (Folytatás a 1. oldalon) (Lemgyel Dénes : Kossuth Lajos öröksége című könyvéből) A forradalom születésnapja — Petőfi és Jókai leírásai nyomán — e*a Municipală ■ JU r .MUNESC iumi Könyvtár . YUDVAR HELY Minden magyarok márciusa kételyekkel telve, kicsit elbizonytalanodva, de mégiscsak ünnepeljük idén is március 15-ét. Nem a tavalyi eufórikus hangulatban, — akkor még őszintén hittünk a romániai gyors demokratikus kibontakozás lehetőségében, nemzetiségi sérelmeink orvoslásában —, jóval visszafogottabban, kicsit keserű szájízzel, de egy nem éppen újkeletű tanulsággal gazdagabban: okulni kell a múlt tévedéseiből, hogy végre szóban, lélekben, tettekben egymásra találjunk mindannyian, akiknek ebben a térségben együtt élni rendeltetett. Nem meghátrálás ez a felismerés, csupán higgadt számvetés a lehetőségekkel. 1848. március 15-e lélekmelengető, erőt sugárzó életforrásunk volt és marad mindörökre, a szabadság-eszme diadalának jelképe, amelyre — mint ahogy az RMDSZ legutóbbi székelyudvarhelyi fórumán megfogalmazódott — méltán lehet büszke minden magyar, bármelyik táján éljen a világnak. Mi, erdélyi, romániai magyarok is, természetesen. Rövidlátó, egymásnak ugrasztó szólamokat szajkózó politikusokkal ellentétben mi ezen a napon nem Magyarország, hanem a magyarság ünnepét üljük. Nem is tehetnék másképp, hisz a magyar parlament friss határozata értelmében a Magyar Köztársaság állami ünnepe augusztus 20, az államalapítás napja, s nem március 15, utóbbi, akárcsak október 23, az 56-os forradalom évfordulója, marad a nemzeti öneszmélés , egyetemes tartalmat hordozó ünnepe. Megint csak az említett RMDSZ fórumon hallott hasonlattal élve, épp olyan ünnepe március 15-e a magyarságnak, mint december 1-e, a nagy egyesülés napja a világ különböző tájain élő románoknak. Mint szemünk fényéhez, úgy ragaszkodunk hozzá. Amiért megőrizzük magyarságunkat, attól még lehetünk hű állampolgárai az országnak, ahol élünk. Úgy tűnik, nehéz, nagyon nehéz egyeseknek megérteniük, hogy magyarságtudatunk és román állampolgárságunk nem zárja ki egymást. Előítéleteken kell felülemelkedni, mesterségesen képzett akadályokon túllépni, ahhoz, hogy ezt végre mindenki megértse. Visszafogott, talán a kelleténél is visszafogottabb idei ünneplésünk. Azzal a hittel tűzzük ki lelkünkben a kokárdát, nemzetiségi, s nem állami hovatartozásunk hordozóját, hogy eljön az ideje, mikor békésen loboghat egymás mellett Erdélyben a két trikolór. Sokatmondó szimbóluma lenne egymással s egymásért élesünletek. Számos táján a világnak már eljutottak idáig. Március 15-e forradalmas szabadság-szelleme segítsen hozzá bennünket ehhez itthon is, e hazában. BORBÉLY LASZLO Repkény és szabadság Nem mindig azért növi be a repkény a sírhantokat az emlékműveket, mert azok gazdátlanokká váltak, mert megfeledkeztek róluk. Egyes sírhantokat, emlékműveket a diktatúra idején azért nőtte fel a repkény, mert a kegyelet így próbálta rejtegetni a kegyeletsértőktől, a sírrablóktól, akik listával a kezükben a történelmi elsötétítés idején elindultak. És a repkény alól is eltüntették volna a mohás köveket, a szabadság emlékműveit, ha közben ugye mások nem kezdik lebontani a diktatúrák falait és vasfüggönyeit. A székelyszentmihályi vértanúk emlékművét az elmúlt években ugyancsak rejtegették a falu lakói, nehogy szemet szúrjon valaki idegennek. Ettől függetlenül a szerény jel már feketelistán volt. Miféle idegenek ? Akiknek gyűlöletesen idegen egy közösség szabadságeszménye, kultúrája, történelme, lelkisége. Hanem tavaly tavasszal végre őszinte lelkesedéssel tisztította meg a repkénytől, a folyondártól a kicsi falu rejtegetett emlékművét, amelyen már el lehetett olvasni: itt nyugszik négy székely ifjú, akik 19. november 6-án imártírfzalált haltak az Ugrón kúria udvarán. Barangolok a szőke Nyikó mentén élő felfedezés élményével nézem a Gyarmati kert szilvafái között emelkedő oszlopot. Nem valami nagy csata emlékét őrzi ugyen, de azért negyvennyolcas, ha azért a népek tavaszéra emlékeztet. És a szülőföldére. Ahol nem mindig a MU- ső ellenségtől vérzett a föt fia, de ahol sokszor a kívülről jövő ármány egyszmes el* len fordította a testvért, * sorstársat, a földit. Igem, itt nyugszik Homoródalmin Sebestyén József végzete unitárius papnövemdéky Sepsikőröspataki Bedő Ferenc unitárius papnővere* déli, Bántó Sándor fiatjalés gazdatiszt és Sepsiárkael Barabás János unitárius papnövendék, ősszel, halottak napja táján hat tart mártírhalált. De azért ma is tavasszal is illenek ide a kegyelet virágai... FERENCZ IMRE