Hargita Népe, 1998. április (10. évfolyam, 75-99. szám)

1998-04-30 / 99. szám

1998. április 30. ANYÁK NAPJÁRA. Kettős kötésben Tran kapcsolat, amelyhez semmi más nem fogható, amely átvészel kis­­ és nagy viharokat, amely nincs korhoz kötve, és amely képes legyőzni a halált is. A feltétlen szeretet kapcsolata ez, amely anya és gyereke között jön létre legtöbbször már akkor, amikor a kis élet még külön sem vált, amikor még része az édesanya testének. Aztán megszületünk, megszületik gyer­mekünk, és ez a szeretet változik, átalakul, már nemcsak a befelé forduló mosollyal, de gesztusokkal, szóval is kifejezhetjük. Mert hol lehetünk a legnagyobb biztonságban, ha nem édesanyánk mellett? Az ő kezét fogjuk, amikor első lépéseinket tesszük, féltő, figyelő tekintete el nem fordul tőlünk később sem. És aztán minden megváltozik. Jön valaki, akire már nekünk kell figyelnünk, aki tőlünk várja a biztonságot, a biztatást, a bátorítást első önálló lépéseihez. Hogy aztán a kellő időben el tudjuk őt engedni, hiszen rá is anya-, apaszerep vár. Kettős kötésben élünk mi nők, mi emberek. Édesanyánk, szüleink szeretete útravalót ad, hogy mi magunk is teljesíteni tudjuk szülői szerepünket. Hogy ne legyenek elhagyott, nem vállalt, kidobott gyerekek. Hogy mindenki teljes mélységében megérthesse a szót: édesanyám. TAKÁCS ÉVA Többszörösen anyukák Ki ne őrizne egy-egy emlék­ké­pet kiskorából, ami az óvó nénit, tanító nénit idézi? Hiszen mind­annyiunk életében meghatározó szerepe van annak a pedagógus­nak, aki kisgyermekkorunkban velünk foglalkozott. Úgy tűnnek fel emlékezetünkben, mint rend­kívüli emberek. Pedig nekik is családjuk van, gondjaik éppolyan hétköznapiak, mint bárkié. Csak a kisgyerek optikája varázsolja őket mindenható óriássá. Vagy mégsem? Ezeken gondolkoztam, miközben két óvó nénivel beszél­gettem. Mihály Mártának két ser­dülő fia, Ambrus Évának két ser­dülő lánya van. Otthon ők is édes­anyák. A szép szerepből pedig munkahelyükön, sem lépnek ki: nem egyszer szólítják édesanyám­nak, nagymamának a gyerekek, miközben­ minden titkukat el­mondják nekik, kifecsegik mind­azt, ami fontos az életükben. Először arról beszélgetünk, mi­lyen a kapcsolatuk saját gyereke­ikkel. M.M.: Szeretet, egyetértés, bé­kesség, jó hangulat van a csalá­dunkban. A szülő-gyerek viszony is bensőséges. Nagyon ragaszkodó két fiam van, talán érzelmileg közelebb állnak hozzám, mint az édesapjuk­hoz. Szellemi táplálékért azonban hozzá fordulnak. Minden gondjukat - ha jó, ha rossz - velem beszélik meg. Igaz, amit el szeretnének érni, nálam kedvességgel kiudvarolják. De segítenek is a háztartásban, ta­karítanak, bevásárolnak, mikor mi­re van szükség. Kicsi korukban so­kat kirándult együtt a család. Most inkább olvasnak, tévét néznek, ne­hezebben mozdulnak ki. De a nyara­kat­ eddig mindig együtt töltöttük, együtt vakációzott a család. Termé­szetesen, nálunk sem minden ideá­lis, vannak viták, ilyenkor mindenki elmondja a maga igazát és igyekszik is megvédeni. A.E.: Nekem mindig az volt az érzésem, hogy amiatt, hogy lányaim vannak, egyáltalán nem nehéz anyának lenni. És az is természetes lett volna, hogy a harmadik, negye­dik gyerekem is lány lett volna. Si­került mindig egy szinten lennem ve­lük, ezért tudtam, hogy mi történik őbennük. Tulajdonképpen egyszer­re nőttem fel velük. Most örömmel és szívesen figyelem, hogy másképp látják a világot, mint én. És ösztön­zőleg hatnak rám, nehogy időnap előtt,, klasszikus " anyává váljak: fi­gyelmeztetnek, hogy mi áll jól és mi nem, és még arra is biztatnak hogy mozduljak ki otthonról. Ebben per­sze annak is szerepe van, hogy igényük, hogy magukra maradja­nak, uralják a lakást. Bár kamasz­­korban vannak, most is mindent el­mesélnek, az iskola legapróbb gondjáig. Kikérik a véleményemet, én pedig próbálom úgy nevelni őket, hogy határozottak legyenek, maguk intézzék a dolgaikat. Nem vagyok az, akitől félniük vagy tartaniuk kell. Minden­esetre nem mondták meg, hogy hárpia vagyok. Saját gyerekeik mellett Márti és Évi naponta huszonhárom-huszonnégy kicsi gyereknek az anyukája. Hivatá­sukról szintén szeretettel beszélnek. M.M.: Szeretném rendre szoktat­ni a gyerekeket, ezért valószínű a szülők is szigorúnak tartanak. Bár a hangomat felemelem, amikor nem figyelnek vagy rendetlenkednek, de nem vagyok rideg vagy távolságtar­tó. Szeretem őket, és szeretek velük foglalkozni. Ezért aztán programon kívül is sok mindent csinálunk, legjob­ban mégis azt szeretik ha mesélek A.É.: A túl sok anyaságérzésből fakadóan választottam a hivatáso­mat. De az is meghatározó volt, hogy pozitív élményem volt az óvo­da. A napi munkámra rányomja a bélyegét a gyermekek hangulata, ér­deklődése. Mindig arra keresem a választ, hogy miért éppen olyan va­laki, amilyen. A problémás gyere­kekre slégyen az értelmi vagy szociális szempontból problémás, pedig külön odafigyelek. A családjukért és hivatásukért élő pedagógusokkal sokáig elbeszélge­tünk. Szóba jön a gyerekek fejlett kritikai érzéke és őszintesége, hogy néha fáj, amikor nyíltan megmond­ják véleményüket. És az is, mennyi­re fontos, hogy őszinték legyünk a gyerekekhez, ígéreteinket pedig mindig megtartsuk. Beszélgetőtár­saim a mai, de még inkább a jövő gyermeknevelés nagy problémájá­nak a szegények és gazdagok közöt­ti különbséget tartják. A szakadékot ma még nem érzik a gyerekek, de már előfordul, hogy eldicsekednek a kapott ajándékokkal. Azok pedig a különböző anyagi helyzetben lévő családoknál ugyancsak eltérnek. Az óvónő pedig mit tehet? Próbálja egy szintre hozni az értékeket. Vannak-e kedvenc tanítványaik? Persze, hogy vannak. De amikor gye­rektípusra kérdezünk rá, akkor m­ind a huszonvalahányat fel kell sorolni, mert mindenik csöppségben látják az embe­ri értéket. Ha pedig újból pályát kelle­ne választaniuk, a pedagógusi szak­mának ugyanezt az ágát választanák. Választásuk helyességét igazolja a gyerekek ragaszkodása és a régi tan­ít­­vány­ok, akik iskoláskorukban is meg­látogatják régi óvodájukat. Dorner Norbert nagycsoportos óvodás rajza ILLYÉS GYULA A ház végén ülök A ház végén ülök, a padlás-grádicson s ilyeneket hallok, na te paradicsom váglak most keresztbe... s mégegyszer keresztbe, így ni... most azután, huppsz, be a levesbe. A kis öreg anya, ő beszél egyre itt magamagában, azt hiszi, nem figyelik, de ha hallgatják is, ahogy tipeg-topog, amihez hozzányúl, azzal eltársalog. Ne ficánkolj te tűz, ne füstölj már, hallgass, mit kapkodsz kezembe, mint egy mérges kakas. Egy marék só is kell, hol vagy te sótartó? Hozok egy kis rozsét, az alsó udvarból. Fölszedünk majd krumpli, ne félj, hogy megfázol. Gyere már ki, te ág, ebből a rakásból... Feleselve igy jő a barackfák alatt, a csillogó gallyak lehajolnak hozzá, suttognak kedvesen, örömkönnyek folynak a kis leveleken. Fent felhők emelik, mint papok az ostyát, az alkonyi napot s tömjénfüstben tartják. Nagy Réka nagycsoportos óvodás rajza Elmondhatom neki a titkaimat A Csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola 4. F osztályában Vajda Márta tanító néni arra kérte a gyerekeket, írják le, mit tudnak a születésük­ről, hogyan várták szüleik a világrajöttü­ket. A vallomások lelkük legrejtet­tebb zugaiba engednek bepillantani. És önmagukért beszélnek. Tünde: Hát engem nagyon vár­tak, hogy megszülessek. Eldöntötték, hogy ha fiú leszek, Zsolt lesz a ne­vem, ha lány, Enikő. A két nagy­testvérem elment a mostoha nagy­mamánkhoz, Oroszhegybe. Köz­ben én megszülettem. Mikor haza­érkeztek, azt mondta apu: - Itt a húgotok, Tünde. Ekkor mind a két A testvérem, Meli és Kati elkezdtek 7 sírni. Meli, mert nem Enikő a 7 nevem, Kati, mert nem fiú­­ vagyok. Aztán belenyu­godtak és örvendtek, hogy Tünde vagyok. Anyu kacagott, ha­ a harmadik gyere­ke is lány, az egyik osz­tálytársával ment a szülészetre, apu a lányának vitte a virágot, osztálytársa pedig az unokájának. Boglárka: Én anyukámat na­gyon szeretem. Engedelmeskedek neki és nem pofázok vissza. Ő is nagyon szeret engem, és megveszi, amit kérek tőle. Anyukám engem szeret a világon a legjobban. Botond: Anyukám lányt akart. De apukám fiút. Mikor anyukám meg­szült, a doktorok mikor meglátták, hogy fiú vagyok, akkor értesítették apukámat. Apukám nagyon örült, mi­kor meghallotta, hogy fiú lettem. Anyukám is nagyon örült nekem. Mi mikor hazaértünk, megláttam egy másik élőlényt Azután megértettem, hogy az a másik élőlény a testvérem. Előd: Mielőtt megszülettem vol­na, édesanyám azt szerette volna, hogyha lány lettem volna. Amikor megszülettem, egy kis csalódás érte, mert lányra számított. Egy-két hétig szomorú volt, de azért megpróbált lányt nevelni belőlem. Mielőtt meg­születtem, sok lányruha volt véve. Nagyon elszomorodott, de azután felvidult,egy kicsit. De aztán lassan­­ elérte, amit akart és lányszoka­ Idi­­ sokra nevelt. Ágota: Szerintem na­­­­gyon várták, hogy meg­ölessek. Elhatároz­ták, hogy ha lány le­szek, Ágota leszek, de ha fiú, nem tudták, hogy lognak hívni. Lánynak szü­lettem. Kisebb koromban sokat ki­­rándultunk, és hároméves korom­ban kaptam egy sílécet. Anyukám sok gondot fordított arra, hogy sokat legyek a levegőn. Amikor leestem, megpuszilt és azt mondta: „Sebaj, ha­mar meggyógyul”. Ha leejtettem egy poharat, nem haragudott meg, ha kel­lett, elmondhattam neki a titkaimat. Kinga: Az én anyukám nagyon szeret, én is őt, de van még egy nő, aki úgy szeret, mint a gyerekét, és én is úgy, mintha anyukám lenne. Ami­kor megszülettem, iskolában volt, és amikor meghallotta, úgy örült, mintha a kislánya lennék. És ez így is lett, mert már soha el nem hagynám őt. Anyukám nagyon örült nekünk, mert ikrek voltunk. Én nagyon szeretem Alizt meg Anyámat. WEÖRES SÁNDOR Anyámnak Termő ékes ág, te, jó anya, életemnek első asszonya, nagy meleg virág-ágy, párna-hely, hajnal harmatával telt kehely, benned kaptam első fészkemet, szivem a sziveddel lüktetett, én s nem­ én közt nem volt mesgye-hegy, benned a világgal voltam egy. Álmom öbleidbe újra visszatér - álmom öbleidbe újra visszatér! Alabástrom bálvány, jó anya, éltem hatalmas asszonya, szemed Isis smaragd-dísze, tiszta, szép, hajad Pallas bronz-sisakja, színe ép, csak arcodon lett keményebb minden árny, mint a délutáni égen vércse­ szárny. Első szép játékom, jó anya, gyermekségem gazdag asszonya. A kamaszkor tőled elkuszált, szemem a szemedbe nem talált. Így tűnődtem. .. Mért szült, mért szeret, ha örökre élni nem lehet? Énmiattam annyi mindent öl, temet! Mért nem tett a hóba inkább engemet! ” A kamaszkor tőled elkuszált, férfi-szívem újra rád­ talált, férfi-szívem a szivedre rátalált, megköszön most percet, évet és halált. Álmom karjaidba visszatér, álmom karjaidba visszatér... Erős ház, szép zászló, jó anya, sorsomnak nyugalmas asszonya. Majd ha cseppig átfolyt rajtam mind e lét, úgy halok az ős­ egészbe, mint beléd. Az oldalt szerkesztette: TAKÁCS ÉVA

Next