Hargita Népe, 1999. április (11. évfolyam, 76-99. szám)
1999-04-01 / 76. szám
Amerikai-észak-koreai tárgyalás Csak egy újabb találkozóról állapodtak meg az Egyesült Államok és Észak-Korea képviselői Phenjanban folytatott kétnapos megbeszélésükön. Az Egyesült Államok célja az, hogy a várhatóan maratoni tárgyalássorozaton rakétaprogramja feladására bírja rá a KNDK-t, amit az utóbbi elutasít. Döntést kívánnak hozni majd arról is, hogy mikor történjék meg - várhatóan májusban - a gyanúsnak tartott észak-koreai építkezés helyszíni ellenőrzése. Korábban Japán is felezte, hogy részt szeretne venni a föld alatti, feltételezések szerint atomfejlesztési helyszín ellenőrzésében, a KNDK azonban elutasította „harmadik fél” bevonását. Az újabb washingtoni-phenjani találkozó idejét diplomáciai csatornákon rögzítik majd. Fehérorosz ellenzékiek őrizetbe vétele Minszkben kedden őrizetbe vették Alekszandr Lukasenko államfő öt politikai ellenfelét, köztük Mihail Csigir volt kormányfőt, valamint az ellenzék tervezte alternatív elnökválasztás négy szervezőjét. Csigirt - aki 1994 és 1996 között állt a kormány élén, s most az ellenzék által szervezett alternatív elnökválasztás egyik jelöltje - a miniszterelnökséget megelőző időszakban bankelnökként elkövetett állítólagos visszaélések miatt vették őrizetbe, és a minszki belügyi szervek tájékoztatása szerint tanúként hallgatják ki. Csigir őrizetbe vétele előtt újságíróknak kijelentette: az eljárásnak nem büntetőjogi, hanem politikai háttere van, nevezetesen, hogy ne tudja magát tegnap, a megadott időpontban bejegyeztetni elnökjelöltként. Fehéroroszországban az ellenzék soraiban van számos volt képviselő és politikus, amióta Lukasenko elnök 1996-ban népszavazás útján terjesztette ki mandátumát 2001-ig. Az ellenzék nem fogadta el a népszavazást: úgy ítéli meg, hogy az elnök hivatali periódusának az eredeti időpontban, júliusban véget kell érnie, s alternatív elnökválasztást szervezett. I RÖVIDEN • A hágai Nemzetközi Törvényszék (TPI) körözést adott ki és vádat emelt a szerb Zeljko Raznatovic, ismertebb „Arkán parancsnok” ellen, a volt Jugoszlávia területén 1991 és 1995 között elkövetett háborús bűncselekmények miatt - jelentette be tegnap Louise Arbour, a TPI szóvivője. • Az orosz fekete-tengeri flotta hét hajóból álló rajt irányít a Földközi-tengerre, a NATO hadmozdulatainak megfigyelésére és más felderítő tevékenység céljából. • Egy belga katonai bíróság tegnap 30 év börtönre ítélt egy hivatásos belga tizedest, mert az több tucat gyermeket szexuálisan zaklatott, illetve megerőszakolt. • Az ING pénzintézet, azaz az Internationale Nederlanden csoport 5,88 milliárd holland gulden (több mint 600 milliárd forint) tiszta nyereséggel zárta az elmúlt évet. Eredményét 1997-hez képest több mint egymilliárd guldennel javította. Ennek nagyobb része biztosítói tevékenységéből származott, ez 5,35 milliárd gulden volt, míg banki tevékenységének adózás előtti eredménye 2,37 milliárdot tett ki tavaly az 1997. évi 2,98 milliárd után. • Nincs veszélyben a kormány kohéziója - tartotta szükségesnek leszögezni tegnap több francia miniszter is, miután Lionel Jospin miniszterelnök vezetésével, s a parlamenti csoportok vezetőivel áttekintették a mind tragikusabbá váló koszovói helyzetet, a NATO eleddig kevés eredményt hozó hadműveleteit. A baloldali koalícióban részes kommunista miniszterek erős fenntartásaikat hangoztatták az atlanti akciókat illetően, szorgalmazva azok gyors leállítását, s a francia részvétel megszüntetését. Bel- és külpolitikai ügyeletes: SURÁNY ISTVÁN r Nyitás Észak-Koreában Észak-Koreában idéntől három újabb idegenforgalmi nevezetességet látogathatnak a külföldi vendégek. Az intézkedés célja a szükséges keményvaluta-bevételek biztosítása - közölték az érdekelt japán utazási irodák. Kínai, tajvani, német és svájci utazási irodák képviselői is felkeresték már a helyeket, köztük a Csilbo-hegyet és a Phenjan közelében található ismert mészkőbarlangot is. Észak- Koreának az a szándéka, hogy a Kumgang-hegység turisztikai fejlesztéséhez hasonlóan külföldi-nem feltétlenül dél-koreai - cégeket vonjon be az újabb három terület infrastruktúrájának kiépítésébe. A Kumgang-hegység idegenforgalmi célú fejlesztésére a Flyridai délkoreai konszern szerzett a múlt évben kizárólagos jogot. Nemzetközi megfigyelők Öcalan perén Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése kijelölte a Törökországban bebörtönzött kurd lázadóvezér, Abdullah Öcalan perét figyelemmel kísérő nemzetközi megfigyelőket. A küldöttségben többek helyet kapott Lord Russel-Johnston brit konzervatív politikus, a közgyűlés elnöke, Bársony András magyar szocialista párti politikus és Walter Schwimmer, az Osztrák Néppárt tagja. Bár a török kormány a nemzetközi megfigyelők jelenléte ellen foglalt állást, egyidejűleg hangsúlyozta, hogy az Öcalan-per „hozzáférhetővé lesz a nyilvánosság számára”. A bírósági eljárást az Isztambul közelében fekvő Imrali börtönszigeten rendezik meg, a legszigorúbb biztonsági intézkedések között. A Kurd Munkáspárt (PKK) vezetőjét látványos kézre kerítése, február közepe óta tartják fogva a márvány-tengeri szigeten. A közgyűlés szóvivője elmondta: a kijelölt megfigyelőkön kívül számos képviselő jelezte, hogy szívesen kísérné figyelemmel a pert a helyszínen. Az Európa Tanács megbízottai váltani fogják egymást az eljárás alatt, amely április 30-án kezdődik és valószínűleg több hétig is eltart. A tervezett perrel kapcsolatban a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság már aggályainak adott hangot, mert az eljárást egy török állambiztonsági törvényszék fogja lefolytatni. A HÍRHÁTTÉR Kiterjesztették a NATO-célpontok övezetét A NATO főtitkára felhatalmazta az európai szövetséges erők főparancsnokát, hogy terjessze ki a jugoszláviai célpontok övezetét, és fokozza a légi csapások ütemét-jelentette be tegnap a szövetség szóvivője. Cáfolta azonban, hogy a NATO már megkezdte volna a csapások harmadik fázisát, a Koszovótól északra eső területeken lévő, nem légvédelmi célpontok bombázását. Jamie Shea hangsúlyozta: egyetlen olyan létesítmény sem lehet menedék a jugoszláv erők számára, ahol a koszovói elnyomás akcióit tervezik, irányítják vagy kivitelezik. A szövetség tagországainak nagykövetei kedden zárt ülést tartottak a NATO központjában, hogy felmérjék a katonai helyzetet és megvitassák az orosz miniszterelnök látogatásának eredményeit. Korábbi megnyilatkozásokból - köztük Bill Clinton amerikai elnök és Tony Blair brit miniszterelnök szavaiból - azonban már tudni lehetett, hogy a NATO nem tartja elégségesnek a belgrádi találkozó eredményeit, és elutasítja Slobodan Milosevic jugoszláv elnök egyes követeléseit, közülük elsősorban azt, hogy elsőként a NATO hagyjon fel a támadással. Ez volt az üzenete Gerhard Schröder német kancellárnak is, aki elsőként találkozott Primakovval, és ismerte meg tőle a belgrádi találkozón történeteket. A NATO-nagykövetek végül hivatalosan nem reagáltak az orosz közvetítési kísérletre, de a szövetség véleményét híven tükrözi szóvivőjének véleménye, aki leszögezte, hogy Schröder Primakov útjáról tett nyilatkozata „teljesen világos” volt. A szóvivő, Jamie Shea néhány órával korábbi sajtóértekezletén már elmondta: Primakov küldetésének célja a jugoszlávok koszovói hadjáratainak megfékezése kell hogy legyen, nem pedig a NATO-csapások megállítása. Jevgenyij Primakov orosz miniszterelnök szerint az általa vezetett küldöttséget nem érték váratlanul a Belgrádban tett látogatás eredményei, sőt bizonyos mértékben erre számítottak. Az orosz kormányfő a Gerhard Schröder német kancellárral kedd este folytatott tárgyalása után leszögezte, hogy Moszkvát nem bátortalanítják el az eredmények. Rámutatott, hogy Oroszország megítélése szerint további lépéseket kell tenni a koszovói válság rendezésének érdekében, folytatni kell az erőfeszítéseket a megoldás lehetőségeinek és módjának felkutatására. Primakov hangsúlyozta, hogy Oroszországnak meg kell őriznie pozitív követítői szerepét. Ennek megfelelően Moszkva tovább folytatja a kutatást a válságból való kiút megtalálására, és azon munkálkodik, hogy politikai körbe terelje a rendezési folyamatot. Hozzátette azonban, hogy nem szenvedhet károkat Oroszország és az Európai Unió kapcsolata amiatt, hogy különböző módon ítélik meg a koszovói probléma rendezésének kérdéseit. Javier Solana NATO-főtitkár tegnap úgy vélte, hogy Jevgenyij Primakov orosz kormányfő előző napi belgrádi közvetítési kísérlete sem tudott megoldást hozni a szélesedő jugoszláviai konfliktusra. Az AP jelentése szerint Solana a francia rádiónak nyilatkozva „hatalmas kudarcnak” minősítette az orosz közvetítési kísérletet, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi (jugoszláviai) helyzet teljeséggel lehetetlenné teszi a politikai tárgyalások megkezdését. A francia külügyminisztérium szintén az orosz közvetítés sikertelenségét emelte ki tegnapi közleményében, aláhúzva, hogy a NATO-nak folytatnia kell légitámadásait. Primakov küldetése nehéz volt, és Milosevic nem tudta, miként reagáljon rá - tette hozzá a francia külügyi közlemény. Amerikai katonák őrzik az egyik szerb MiG-29-es harci gépet, amelyet a NATO-erők néhány nappal korábban lőttek le Bosznia felett. A roncsok Tuzlától 25 kilométerre északra, a Bieljina melletti Teocak faluban fekszenek. A MIG-eket két, Olaszországban állomásozó F-15-ös Eagle lőtte le, csupán nyolc kilométerre tudtak behatolni a boszniai légtérbe. ■ kaleidoszkóp „ Telefonitis” járvány A maroktelefonokkal elárasztott Japánban a járványszerű „telefonitis" egyre több közúti balesetet okoz. A Japan Times jelentette rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy tavaly 15,3 százalékkal emelkedett, és szám szerint 2648 volt azoknak az eseteknek a száma, amikor mobiltelefonjukat használó autósok gyalogosokat gázoltak el. Ezeknek a baleseteknek mintegy 40 százalékában a gépkocsivezető éppen telefonhívást fogadott, több mint húsz százalékában pedig maga kezdeményezett beszélgetést, amikor a baleset bekövetkezett. A tettesek többsége 30 év alatti volt. Tavaly év végén negyvenmilliónál több maroktelefon-előfizetőt tartottak nyilván a szigetországban. „Cigányéletet”, luxusban! A németek kalandos utazásaik során sem akarnak lemondani a luxusról. Legyen szó akár padlófűtéses lakókocsiról, akár egy vulkán kráterében eltöltendő szilveszterről, az egyéni útra induló turisták maximális igényekkel lépnek fel és az utak szervezői egyre jobban alkalmazkodnak is ehhez. A lakókocsik gyártói például ügyelnek arra, hogy az utas biciklije és motorkerékpárja is elférjen a kocsiban, hogy padlófűtés biztosítsa az egyenletes meleget, és hogy klímaberendezés és mikrohullámú sütő is a turista rendelkezésére álljon a kocsiban. Olyan igény is akad, hogy a turista kisautója elférjen a lakókocsiban. A turisták egy része - arra való hivatkozással, hogy egy életen át keményen dolgozott - „ meg akarja valósítani életének álmát". Egyre nagyobb a vágyódás a cigányélet és a kalandok után. „Április bolondja ” már több száz éves Április elsejével különösen szeszélyes hónap veszi kezdetét. Napsütés és eső váltogatják egymást, nyárias hőmérsékletet talajmenti fagyok követnek. Nem csak az év negyedik hónapja teszi azonban azt, amit akar. A hónap első napján bárki akár a legképtelenebb hazugságokkal is „jóvá teheti ” embertársait. Ez az április elsejei szokás sok európai országban és az Egyesült Államokban is ismert. Németországban „április bolondja" már a XVII. században űzte tréfáit, Franciaországban pedig még régebben. Sok magyarázatot hallani arra, hogy miért éppen április elsején lehet orruknál fogva vezetni az embereket. Ezek egyike szerint IX. Károly francia király 1564-ben április elsejéről január elsejére helyezte át Újév napját. Mivel pedig Újévkor hagyományos ajándékokkal kedveskedtek egymásnak az emberek, ezért aztán április elsején tréfás ajándékokkal és képtelenségekkel,, vigasztalódtak ". Kínaiak nem áraszthatják el Hongkongot A hongkongi bíróság úgy döntött, kitoloncolja a területről azokat a kínaiakat, akik nem rendelkeznek érvényes tartózkodási engedéllyel. A bíróság 17, Kínából Hongkongba került polgár ügyében döntött így. A végzést azonban maga a bíróság is irányadónak tekinti, hogy ezzel megelőzze „ kínaiak millióinak a bevándorlását ". A törvénytelen bevándorlóknak a döntés értelmében vissza kellene térniük Kínába, és ott kellene bevándorlási engedélyért folyamodniuk. A hongkongi Legfelső Bíróság úgy döntött, hogy a hongkongi állandó lakosok Kínában élő gyerekeit megilleti az ottani tartózkodási engedély. HARGITA NÉPE-közéleti napilap. Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat. Szerkesztőbizottság: BORBÉLY LÁSZLÓ (főszerkesztő), FERENCZ IMRE, HECSER ZOLTÁN (felelős kiadó), SURÁNY ISTVÁN, SZOMAY ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csíkszereda, Szentlélek u. 45. sz. Levélcím: 4100 - Csíkszereda, Pf. 36. Tel.: 066-110507 - tájékoztatás: 066-172633 - reklám, ügyvitel; telefax: 066-171322; e-mail: hargitanepe@ topnet.ro. Web: http://www.topnet.ro/hargitanepe A lap bel- és külföldi hírösszeállítása az MTI és a Rompres hírügynökségek információinak felhasználásával készül. Számítógépes szedés, tördelés és nyomás: El ROPRIM Kft., Csíkszereda, Körösi Cs. S. u. 7. sz. Tel.: (066)- 14557.