Hargita Népe, 2007. október (19. évfolyam, 229-255. szám)
2007-10-01 / 229. szám
KÖRKÉP_________ Csángó fesztivál Felsőfokon (Folytatás az 1. oldalról) szintén csángó viseletben vonultak, ezáltal is kifejezve e vidék és embere iránti ragaszkodásukat. - Kár viszont, hogy a debreceniek és a kóstelekiek nem tudtak eleget tenni a meghívásnak, holott részvételükre szintén számítottak - közölte sajnálattal a kultúrigazgató. A nyikómalomfalviak és a jászberényiek első alkalommal vettek részt a fesztiválon, nem úgy, mint a már felsorolt együttesek, melyek már annyira magukénak tartják a rendezvényt, hogy akár hívás nélkül is tiszteletüket teszik. A színpadon egymást követték a csoportok, mindegyikük igyekezett a legszebbet és legjobbat nyújtani repertoárjából. Ugyancsak az iskola udvarán tartott esti csángó bálon a csíkkozmási Vitamin zenekar húzta a talpalávalót. Zerkula János sem adta alább, méltóan prímás hírnevéhez. Falunapok Csíkszentmihályon Péntek délután a csíkszentmihályi kultúrotthonban Rodics Gergely, a Pogány-havas kistérség menedzsere bemutatta a kistérség faluképvédelmi programját. A szombati nap a sporté volt a főszerep, a minifoci-bajnokság keretén belül hat csapat mérkőzött meg. Este 8 órától, a helyi futballpálya mellett elkészült színpadot a Szivárvány tánccsoport avatta fel, majd a Csíkszeredai N’joy és a háromszéki Insect együttes koncertezett. A tegnapi búcsús szentmise után a Csíkszentmihályi Polgármesteri Hivatal és a helyi ifjúsági szervezet (SZAVISZ) rendezvénye a csíkszentmihályi Törekvés ifjúsági labdarúgócsapat bemutatkozásával folytatódott, majd fogathajtó bemutató következett, azután a Csíkszentmihályi Törekvés - Kászoni Salutaris bajnoki labdarúgómérkőzés szerepelt a programban, este pedig az Arany János Általános Iskola előadása és a rákosi Csalogány együttes néptáncbemutatója. Az Open Stage három művésze, Láng László Zsolt, Kozma Attila és Giacomello Roberto a népszerű Székelyland című műsorát mutatta be. A rendezvény tűzijátékkal, illetve bállal zárult. SE Y r PRIMA oldaltégla QJJ cserép kapáscserép oldalcserép Méret Szükséglet 230x385 nit 15 db/m 230x385 mm 3 db/ml 240x500 mm 2 db/ml § I WE*NOVA oldalcserép tg 'S 03 *©£ . Méret Szükséglet cserép 330x420 mm 10db/m2 © 'A cserép 180/150x420 mm szükség szeri oldalcserép 330x420 mm 2,5 db/ml szellőztető cserép 330x420 mm 1 db/10 m2 kupáscserép 240x500 mm 2 db/ml csatlakozókupáscserép 1 db/csatlakozás Szolgáltatásaink: ■ szakmai tanácsadás; ■ anyagszükséglet-számítás; ■ ingyenes házhoz szállítás Csíkszereda, Akác u. 3/B sz., tel : 0266-317341, tel./fax: 0266-371295 e-mail: office@emercom.ro; web: www.emercom. ro HA MtHK£T VÁLASZT, H£M BÁNJA M£G! (AKCIÓNK 2007. OKTÓBER 12-ig érvényes, a készlet erejéig!) Hargita Népe , közéleti napilap. Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat. Szerkesztőbizottság: FERENCZ IMRE, HECSER ZOLTÁN (felelős kiadó), SARANY ISTVÁN (mb. felelős szerkesztő), SZONDY ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 530190 Csíkszereda, Szentlélek u. 45. sz. Levélcím: Csíkszereda. Pf. 36. Szerkesztőség: telefon/fax: 0266-371322; e-mail: hargitanepe@topnet.ro. Tájékoztatás: 0266-310507. Reklám, ügyvitel: telefon/fax: 0266-372633; e-mail: hargitanepe. reklam@topnet.ro. Web: http://hhrf.org/hargitanepe. A lap bel- és külföldi hírösszeállítása az MTI és a Mediafax hírügynökségek információinak felhasználásával készül. (ISSN 1221-0153) Számítógépes szedés, tördelés: Hargita Népe Lapkiadó. Nyomás: Europrint Kft. _________________2007. október 1. Megígérte, felvette ORBÁN FERENC Betartotta szombaton tett ígéretét Bogdan Olteanu, a képviselőház elnöke és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke. A Sportklub-Steaua kupadöntőre érkező vendég szombaton azt mondta, hogy vasárnapi sajtótájékoztatóját Sportklub-mezben tartja, ha a klub megnyeri a kupát. A képviselőház elnöke bevallotta, hogy gyerekkora óta a Steauának drukkol, éppen ezért kissé keserű volt a szombati meccs, de elismerte, hogy szép mérkőzést látott, ahol a Csíkszeredai csapat klasszissal jobb volt a katonacsapatnál. Bogdan Olteanu elismerően szólt a csíki szurkolókról is, akik szerinte leiskolázták a fővárosi tábort. A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva Olteanu elmondta: a most benyújtott bizalmatlansági indítványnak van esélye, hogy átmenjen, de az minimális. A PNL alelnöke szerint nem a PSD távolodott el a mostani PNL-RMDSZ-kormánytól, hanem a Demokrata Párt (PD) került közel a szociáldemokratákhoz. Az európai parlamenti választásokról szólva Olteanu elmondta, pártjának jelenleg hét képviselője van Brüsszelben, és reméli, legalább ennyinek sikerül most is mandátumot nyernie. A választási kampány kapcsán a politikus reményét fejezte ki, hogy annak napirendje és témája valóban európai témákról fog szólni, nem pedig nyugdíjemelési ígéretekről. Ugyancsak újságírói kérdésre válaszolva Bogdan Olteanu elmondta, hogy jó kapcsolatokat ápol a magyarországi Szabad Demokraták Szövetségének vezetőivel és magyar kollégájával, az Országgyűlés elnökével, Szili Katalinnal is. Táncházasok közös ünnepe Mi akkor azt a jövőt álmodtuk, ami itt most megvalósult - vallották többen is a harminc évvel ezelőtt útjára indított erdélyi táncházmozgalom kezdeményezői és annak bábáskodói közül a hétvégi Csíkszeredai jubileumi találkozó keretében. Az első Csíkszeredai táncházas éveket elevenítette fel a pénteki Barozda-koncert, megszólaltatva a veterán táncházasokat, mint ahogy a szombati találkozó keretében is sorra megdobogtatták a sportcsarnok padlóját az idősek, középkorúak, ifjak és gyermekek. A széki, mezőségi, küküllőmenti, kalotaszegi, moldvai és csíki táncrendek között a táncházmozgalom elindítói és közreműködői szólaltak fel. ANTAL ILDIKÓ A közös emlékezésből vált igazán közös ünneppé a pénteki Barozda-koncert és a szolszbati jubileumi táncháztalálkozó. Simó József, a Barozda együttes alapító tagja sorra színpadra szólította az egykori táncházasokat, közreműködő barátaikat, így Ádám Gyulát és Szalay Zoltánt, mint a csíki táncok szakértőit, Hajdú Zoltánt, akitől az első Sebő-lemezt kapták és akinek köszönhetően felfigyeltek 76-ban Győrfi Erzsébet szépen csengő énekhangjára. A Barozda-koncert keretében meghívottként eredeti felállásban a Sebő együttes is elénekelt néhány népdalt és József Attila-verset. Szó esett a Román Televízió magyar adásának műsorairól, a Kalákákról, amelyekkel Simonffy Katalin és Csáky Zoltán televíziós szakemberek valóságos ernyőt tartottak a táncházmozgalom feje fölé. Simonffy Katalin régi vágya teljesült a koncerten, ugyanis énekelhetett a Barázdával. A másnapi találkozón archív felvételek vetítésével is megidéztük a 70-es, 80-as évek Kalákáit, amelyek országra- világra nyitott táncházak voltak, és a népi értékeinkhez, a gyökereinkhez való fordulás fontosságát hirdették. Kallós Zoltán néprajzkutató is mindkét nap szólt a magyar népdal értékeiről, a táncházmozgalom eredményességéről: „Addig leszünk magyarok, míg magyarul énekelünk és táncolunk. Bele kell kóstolni a népdalok világába, mert szép a magyar népdal és mindig aktuális. Nekünk, kisebbségi magyaroknak pedig kötelességünk is, hogy ezt elsajátítsuk és továbbadjuk a jövő nemzedékének” - hangsúlyozta. Sebő Ferenc maga is bevallotta, ők nem a népdaloktól jutottak el a József Attila-versekig, hanem ez utóbbitól kanyarodtak a népdalok világába, ugyanis ráébredtek, a Bartók és Kodály országából érkezetteknek illik ismerni a népi dalkincset is. Egyik veterán táncházas viccszerűen idézte táncházas emlékeinek egyikét. Mint mondta, „egy pityókaszedéssel teli nap végén sem hagytam volna ki a kedd esti táncházat, de a fáradtságtól csak ülni bírtam a dobogó szélén, ahol a zenekar muzsikált. Egyik barátom, megkérdezte: Te is benne vagy a Barázdában? Mire én. Most már nem, de egész nap belé voltam esve, úgy szedtem a pityókát”. Nevetés, mosoly és meghatottság. A táncházmozgalom székelyföldi életre hívói, a Barozda együttes tagjai méltón emlékeztek a mozgalom kezdeteire: muzsikával, énekkel és a barátokkal közreműködve. A 30 éves erdélyi táncház szombati, rendezvényei, a filmvetítések és a fotókiállítás mind-mind előkészítették az esti gálaműsort. A Csíkszeredai sportcsarnokban tartott ünnepségen felszólaló politikusok is saját táncházas emlékeiket idézték. Tőkés László református püspök az ünnepre érkezett sokaságot látva mondta, Isten gazdagon megáldotta azokat, akik akkor, harminc évvel ezelőtt visszataláltak a zene- és táncművészet ősforrásaihoz. És valóban bizonyíték volt erre a különböző táncrendek sora, valamint a veteránoktól a kisgyerekekig táncot járó sokaság. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és a Háromszék Táncegyüttes, melyeket ma egy-egy veterán táncházas - András Mihály és Deák Gyula - igazgat, az ifjakkal, kicsikkel és még kisebbekkel járt nagy közös felcsíki táncával zárult az ünnepély, amelyet a moldvai körtáncok követtek, így vált táncházzá az ünnepélyes gálaműsor. A találkozónak és a Romániai Magyar Néptáncegyesületnek ajánlott Árpád fejedelem-emlékdíjat Varga Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, szintén veterán táncházas, vette át. A Panek Kati színész-népdalénekestől kölcsönzött gondolattal élve akár azt is mondhatnánk, a táncház ismét tetőként szolgált a lelkek számára. A veterán táncházasok közös első szerelme volt a széki táncrend