Megyei Tükör, 1971. május (4. évfolyam, 316-341. szám)

1971-05-06 / 320. szám

Szépülnek városaink, községeink, falvaink Nemcsak a tavasz, hanem Kovászna megye lakossága szorgalmas munkájának ered­ményeként városaink, közsé­geink, falvaink napról napra szépülnek. Megyénk legkisebb településén is környezetük tisztításán, alakításán, szebbé tételén szorgoskodtak az em­berek. Munkájuknak tét adott az a gondolat, lendület az RKP megalakulásának hogy 50. évfordulója tiszteletére tett vállalásaikat váltják valóra. 1971-ben 16 850 100 lej érté­kű hazafias munka elvégzését tűzték maguk elé megyénk ál­lampolgárai, s ebből a párt­évforduló tiszteletére 6 millió lej értékű munkát vállaltak. A lelkesedés, a munkakedv, valamint a jó szervezés ered­ménye, hogy a pártévforduló tiszteletére tett vállalásaikat megkétszerezték, pontosan 13 568 000 lej értékű mun­kát végezve. Az útépítés, az út- és járda­­javítás, a facsemeték ültetése terén nemcsak valósították meg, felajánlásaikat hanem az egész évre előirányzott mun­kálatoknál jóval többet telje­sítettek. Például 94,5 kilométer útjavítás szerepel az 1971-es tervben, és május 1-ig már 130,7 kilométeren e munkála­tokat elvégezték. Virágágyások, zöldövezetek, új sportpályák tanúskodnak az emberek odaadásáról. A köz­ségek közül Réty lakossága (388 900 lej) dolgozott a leg­jobban, a további sorrend : Za­­­bola, (636 100 lej), Hídvég (244 590 lej), Nagyborosnyó (552 420 lej),­ Maksa (400 000 lej), Csernáton (320 000 lej), Ozsdola (346 500 lej), Nagybacon (348 790 lej), Málnás lej), Szentlélek (264 980 (310 000 lej), Köröspatak (299 980 lej). A városaink lakosai is, fá­radságot nem kímélve, szor­goskodtak környezetük szépí­tésén. A legszebb eredménye­ket a kovásznaiak érték el, az elvégzett munkájuk értéke 1 161 052 lej volt, őket a kéz­­divásárhelyiek követik 1 519 730 lejes, a barótiak 1 119 601 le­­jes, a sepsiszentgyörgyiek 2 230 000 lejes és a bodzafor­dulóink 404 000 lejes megvaló­sításukkal. Az elért eredmények feljo­gosítanak arra a reményre, hogy a továbbiakban is jó munkáról, sikerekről fognak beszámolni megyénk vala­mennyi helységének lakosai. (vörös) Megyénk mezőgazdasági dolgozói kiemelkedő eredményekkel köszöntik pártunk 50 éves évfordulóját (folytatás az első oldalról) Prometrin, Pyramin, Atrazin, 2,4 D után a Venzar és a RO­­NEET is bevonult a növényvé­delmi szakmunkások tárába. Árkos, Bardóc, fegyver­Gidó­­falva, Illyefalva, Barátos szán­tóföldjein kerülnek kipróbá­lásra. A legutóbbi szerint több mint 200 jelentések hektár cukorrépa és 1200 hektár bur­gonya első kapálását végezték el a gazdaságok. Az ÁMV-ék gépesítve megkapálták a bur­­gonyaterület 70 százalékát. A növényápolásban Bárót, Nagy­bacon, Szentkatolna, Gelence, Papolc, Réty, Kálnok, Ivánlaborfalva és Zabola Szent­­van az elsők közt. A pártévforduló tiszteletére a termelőszövetkezetek és a magántermelők az eredeti tervhez viszonyítva több állati terméket adnak át a közpon­tosított alapnak. A szövetke­zeti és magánszektor hektoliter tehéntejjel és 11 857 5000 kiló gyapjúval szállít le töb­bet, a termelőszövetkezetek pedig 250 tonna húst biztosí­tanak terven felül a fogyasz­tók számára. A téeszek szarvas­marhaállománya 2596-al több, mint amennyit erre az időszakra, előirányoztak s így az összlétszám 39 170-re emelke­dett. A negyedévet kitűnő ered­ményekkel zárták termelőszö­vetkezeteink állattenyésztői. A sertési létszám 13 000-el szem­ben 13 200, a juhok száma tervezett 110 000-hez viszonyít­a­va 111 460. Negyedévig 997 tonna hús értékesítését vették tervbe, de 1145 tonnát adtak át, amiből 903 tonna marhahús. Az utóbbiból 796 tonna volt a tervmutatószám. Az össztej­­termelést tekintve, a 76 921 hektoliterrel szemben 88 778 hektoliter került a feldolgozó vállalatokhoz, illetve a fo­gyasztók asztalára. A májussal beköszöntő csa­padék, habár nem lehet elég­ségesnek elkönyvelni, de még­is napok, szinte órák alatt ro­hamos fejlődésre serkentette a vegetációt. Üde zöldbe öltö­zött a határ, virágot bontottak a fák, s az idejében végzett munka jó eredmények elvárá­sára jogosít. A PARTÉVFORDULÓ TISZTELETÉRE „A gyárak maradnak, mi megyünk“ „Kicsit rosszkor jött — ez­zel fogad, de nem különösebb nehezteléssel, Hosszú Zoltán, a tejfeldolgozó üzemet építő bri­gád meglepően fiatal mestere — átadás előtt minden perc drága". Hosszú Zoltán mindössze 26 éves, kézdivásárhelyi lakos, két gyermek apja. Jelenlegi munkahelyén, a kézdivásárhe­lyi tejfeldolgozó nzem építésé­nél 100—110 ember dolgozik a a „keze alatt“. 1961-ben végezte sepsiszentgyörgyi szakisko­lát, először Szebenben konzerv­gyárat épít, aztán Kézdivásár­­helyre kerül a szeszgyár javí­tási munkálataihoz, majd u­­gyanott, a tömbházak építésé­nél dolgozik. Szentkatolnán istállók építése, Kovásznán fo­noda építése vár rá. 1966-tól a brassói ipari építkezési vál­lalatnál dolgozik. Időközben a Brassó—Pojána-i sportszálloda építésében is részt vesz. 1968- ban mesteriskolába küldik. A keményítőgyár végső munkafo­lyamataihoz kerül vissza Kéz­­divásárhelyre, azóta ott dolgo­zik. Ennyi változatos munka után szinte önkéntelenül vetődik fel a kérdés : melyik lehetett a legizgalmasabb, a legnehezebb feladata ? „Legnehezebb problémám ta­lán a keményítőgyárnál, az áztatók finiszázsánál volt­­ — mondja. — A vakolást tórke­­táló gépekkel kellett elvégezni, hat réteggel vakolni, s végül glottolni. Ilyennel addig csak elméletben találkoztam. Az el­ső két áztató nem is sikerült úgy, ahogy kellett volna, de a többi négy már kitűnően si­került." Az idősebb munkatársak és a fiatal mester között nincs „generációs probléma". „Tiszte­lem az idősebbek tapasztala­tát és szakmai tudását, s így nincs közöttünk ellentét. A bri­gádban dolgozóknak majdnem fele szakember, mégis kevés az olyan, akinek azt mondha­tom, hogy itt a terv, tessék csinálni." Beszélgetésünk ideje alatt különböző kérdésekkel fordul­tak hozzá a munkások. Röviden válaszolt, eleve kizár minden hasztalan vitát. Ez a fiatalem­ber a fegyelemtartás szüksé­ges szigorát nem diktatórikus módon érte el , ami talán egyéni tulajdonságaiból szár­mazó szerencse. Másokat is meghallgat, s nem csupán uta­sít. Az építkezéseknél nyilván nagy a munkaerővándorlás. „Itt, Kézdin kezdetben munka­erőhiány volt, mindenkit alkal­maztak, aki jött, de lassan ki­koptak a huligánok, és akik nem dolgoztak rendesen. A mi brigádunkban is sokféle em­ber megfordult. Voltak lipová­­nok is, akik kitűnően dolgoz­tak, de már elmentek, mert csak a durva, nehéz munkát szerették; voltak Máramaros­­ból is azok a kis kerek kala­posok, de azok nagyon preten­­ciósok voltak, mihelyt nem jött meg a napi százas, elmentek. Jelenleg vannak még a brigád­ban Bakó környéki csángók is vagy 30—40-en, ezek is a ne­héz munkát szeretik. A többiek nagyrészt a környékről valók — Gelencéről, Polyánból, Hi­­libből. Néhánnyal közülük e­­gyütt végeztem a szakiskolát". Fejér Sándor látszatra sem­miben sem különbözik a többi munkástól, szerény és előzé­keny ember, ez a külső vi­szont sok ambíciót takar. 27 éves, és még idejében „szét­nézett maga körül" : amikor elvégezte a szakiskolát, és mint kőműves kellett megkeresnie a kenyerét, már tudta, hogy jó és igazán tájékozott szak­emberré akkor válhat, ha le­érettségizik. Ma is, amikor munka végeztével hazamegy, irány az iskola. „Ha leérettsé­gizek, megnősülök és letelep­szem Kézdivásárhelyen " — mondja. De ki tudja, meddig van még szükség reánk ? Szük­ség lenne, azonban a felaján­lott, elvégezni való munkák nem olyan nagyszabásúak, mint amilyenhez ez a brigád szokva van. Ami számításba jöhet, az a csavargyár bővíté­se, a szentléleki téglagyár fel­építése, aztán megyünk tovább." Itt egy kicsit a beszélgetés megszakad. Fejér Sándor nem akar Kézdivásárhelyről elmen­ni. Amikor átjött a megyei é­­pítővállalattól, nem tette a jövőjét. „Úgy így kép­gondol­tam — panaszolja —, hogy me­hetek mestervizsgára, hiszen már nyolc évem volt az elő­ző munkahelyemen, de itt azt mondják, megszakításom van, pedig gázom több mint két éve dol­itt, és tíz év régiség kell a vizsgához. Ha előre tu­dom, hogy így lesz, nem is jöttem volna át." A Hosszú Zoltán brigádjá­ban dolgozik Marthi András mozaikos is. Már a szakiskolá­ból ismerik egymást, barátok is. Marthi, ha valamit állít, így szólhat : „A mester megmond­hatja... igaz-e Zoltán?" 1968 óta tagja a Hosszú Zoltán bri­gádjának, miután hat évig Bras­sóban dolgozott. „Mesterisko­lát is végeztem volna — mond­ja­­— de akkor már az asszon­­nyal jegyben álltam, Bukarest­be kellett volna mennem há­rom évre és így inkább marad­tam. Most beadtam a kérést, hogy maradhassak itt a kar­bantartásnál, de már sok ké­rés van beadva. A négy gyá­rat felépítettük és végül hop­pon maradtunk. A csavargyár­ba már hoztak is karbantartó­kat." Daragus Pál 59 évét megha­zudtoló, erős, csizmanadrágos székely, az ácsfejsze elmarad­hatatlan társa. Amióta mester­ségét folytatja, mindig vándo­rol. Hol Brassóban, hol Foga­­ras vidékén akadt felhúzni való „állás", egy-egy A sok út és munka fehér barázdákat rajzolt arcára. „A száraz ételt kezdtem már nem bírni — me­séli — ezért jöttem volt Kézdi­­re az útosztályhoz, de a fize­tés erősen meghanyatlott, át­mentem a megyei építővállalat­hoz, de ott minden hiányzott, kapkodtak még a vedrekért is. Mindenütt dolgozni kell, hát idejöttem." Arra a kérdésre, hogy milyen érzés ilyen fiatal mester „keze alatt" dolgozni, mint Hosszú Zoltán, mosolyog­va néz rám (mennyi ravaszság van a szemében). — „Hát ren­des ember — mondja —­ az új generációval már így van, meg kell érteni, ők is megértenek minket." Az építkezés objektív vele­járója a gyakori munkahely­­változtatás. Hosszú Zoltán eb­ben a kérdésben is példamuta­tó : „A gyárakból az új termé­kek mennek, s a munkások ma­radnak. Itt az új gyárak marad­nak és mi megyünk. Ilyen az építők sorsa. Természetesen, én is szívesebben maradnék itt a szülőföldemen." Szó sincs arról, hogy „hoppon maradnának" hiszen Kézdivá­sárhelyen, Kovásznán, és a me­gye más helységeiben nagy­szabású építkezések következ­nek. És pontosan ilyen brigá­dokra van szüksége a megyé­nek, mint a Hosszú Zoltán bri­gádja. Mint ez a brigád, mely a július 30-a helyett május 8 tiszteletére — két hónappal határidő előtt — a tejfeldolgozó üzemet részlegesen átadja. Szurkos András kommunisták között A társadalom bármilyen terü­letén a példa ereje vitathatatlan. Mezőgazdasági vonatkozásban megyénkben mindenkor követen­dő példa lehetne a csernátoni téesz állattenyésztő részlege. Ezúttal se idegenkedjünk a szá­moktól, idézzünk néhányat bi­zonyságtételre. A község gazdaságában 1752 szarvasmarhát, 4 652 juhot és 513 sertést látnak el nap mint nap az állatgondozók. A hatal­mas erőfeszítést igénylő munka ismét csak számokkal érzékeltet­hető. Első négy havi teljesítmé­nyük összefoglalója a sokat em­legetett tervtúlszárnyalás meg­kapó adattára­­ a 3 814 hektoli­ter tejjel szemben 4 693 hekto­liter, 28,2 tonna marhahús a vál­lalt 15,8 tonna helyett, átadtak közel 15 tonna sertéshúst, s a napokban újabb 10 tonna kerül a fogyasztók elé. Bálint József, a fejősteheneket gondozó részleg technikusa külön hangsúlyozta, hogy az 1 752 szarvasmarhából 892 fejős és vemhes üsző ... Kifejező a számok beszéde, de a legtöbbet mégis az emberi szó tartogat. A kommunista helytál­lás mércéjével kérdezünk, s u­­gyanilyen mércével válaszolnak a csernátoni állatgondozók ... Bakk András (12 gyermek ap­ja, aki — egyik munkatársa sze­rint — „erősen jól­ született volt, a szeme most is úgy áll“) : — 1960-tól egy évig a tímárok­nál dolgoztam, vagy 7—800 nor­mát kerestem. Aztán úgy hozta a sors, hogy a fejőlegények közé álltam. Egyből 16 kicsi borjús te­henet adtak mellém, s bele is szoktam annyira a munkába, hogy 1­000 munkanap kijött ab­ban az esztendőben. Később jöttek olyan esztendők is, ami­kor biza kevesebb lett a norma, a beígért 5 helyett 3 és fél, de nem tágítottam. Ha bemegyek a városba dolgozni, a navétával többet vesztek, mint amennyi előnyt a fix kereset jelentett volna. Na, és a családot sem akartam megmozgatni... A te­tejébe még az is, tudja, hogy szeretem ezt a büdös mestersé­get. Nem is ártana, ha lenne egy itteni munkaruhánk, amit hazamenet levethetne az ember, otthagyva vele együtt az istálló­­szagot. Na, de inkább azt akar­tam mondani, hogy ha valahol, hát itt igazán a dolog beszél. Ha nekem reggel négykor kell be­jönni, s csak hatra kászálódom ki az ágyból, megette a fene az egészet. Nem lehet azt a marhát egy-két veder vízzel megcsalni. Vagy ha én meg is csalom, ak­kor ő egy jó adag tejjel babrál ki velem Fűzi Pál (a hízósertések gon­dozója) : — Nem rossz érzés tudni, hogy élen jár a gazdaságunk. Persze, ezért meg kellett dolgozni a tag­ságnak, meg nekem is s vala­mennyiünknek. Itt az állatok mellett pédául nem számít, hogy ünnep-e vagy hétköznap. A disz­nó vagy eszik, vagy nincs hús­gyarapodás. Lelkiismeretesség kell, nagy kitartás. Akadtak olyanok, akik egyik napról másikra továbbálltak, mert nem a bírták az iramot, másokat kel­lett a helyükbe állítani. De a munka ment tovább, nem is volt baj a hízókkal. Elégedett vagyok az eredménnyel, s az is biztos, hogy az átvevők sem fog­nak panaszkodni a minőségre. Kocsis János (tíz éve dolgozik a szarvasmarháknál) : — Hát volt jó is, meg rossz az elmúlt évtizedben. Emlék­szem, a legrosszabb az volt, a­­m­ikor a szárazság idején min­den igyekezetünk ellenére sem tejeltek úgy a tehenek, ahogy a tervezés előírta. Akartuk mi eleget, de hiába, a természet nem hagyta. Csappant is a ke­reset, de legtöbben mégis ma­radtunk. Csalódni nem is csa­lódtam, a számítás kijött. Most építek egy új háromszobás la­kást, szóval nem panaszkodha­tott­. S ahogy én gondolom, be­csületes munka mellett nem is szabadna ok legyen rá. Ez az a szakma, ahol az isten jót adott, ha nem tartanak össze a mun­katársak. Azt az izgulást el sem lehet beszélni, amikor a kedve­ző időt lessük, a dús takarmány­­hozamot. Mert rossz dolog ám, ha hiába teszi ki a lelkét az em­ber, hogy minél több tej legyen ... Kérdezte, hogy milyen emlé­keim vannak erről a tíz esz­tendőről. Hát most biztos vala­mi nagy boldogságot kéne kita­láljak. Ilyesmire gondolt, igaz ? (Egy darabig töri a fejét, végül válasz nélkül hagyja a maga megfogalmazta kérdést, és siet vissza az állatok mellé.) S ez jelképként is értelmezhe­tő, mert van abban igazság, hogy sok beszéd, szegénység ... A döntő szó az eredményes mun­káé. Galbács Pál A helytállás mércéjével 2 IV 320

Next