Megyei Tükör, 1971. május (4. évfolyam, 316-341. szám)
1971-05-06 / 320. szám
Szépülnek városaink, községeink, falvaink Nemcsak a tavasz, hanem Kovászna megye lakossága szorgalmas munkájának eredményeként városaink, községeink, falvaink napról napra szépülnek. Megyénk legkisebb településén is környezetük tisztításán, alakításán, szebbé tételén szorgoskodtak az emberek. Munkájuknak tét adott az a gondolat, lendület az RKP megalakulásának hogy 50. évfordulója tiszteletére tett vállalásaikat váltják valóra. 1971-ben 16 850 100 lej értékű hazafias munka elvégzését tűzték maguk elé megyénk állampolgárai, s ebből a pártévforduló tiszteletére 6 millió lej értékű munkát vállaltak. A lelkesedés, a munkakedv, valamint a jó szervezés eredménye, hogy a pártévforduló tiszteletére tett vállalásaikat megkétszerezték, pontosan 13 568 000 lej értékű munkát végezve. Az útépítés, az út- és járdajavítás, a facsemeték ültetése terén nemcsak valósították meg, felajánlásaikat hanem az egész évre előirányzott munkálatoknál jóval többet teljesítettek. Például 94,5 kilométer útjavítás szerepel az 1971-es tervben, és május 1-ig már 130,7 kilométeren e munkálatokat elvégezték. Virágágyások, zöldövezetek, új sportpályák tanúskodnak az emberek odaadásáról. A községek közül Réty lakossága (388 900 lej) dolgozott a legjobban, a további sorrend : Zabola, (636 100 lej), Hídvég (244 590 lej), Nagyborosnyó (552 420 lej), Maksa (400 000 lej), Csernáton (320 000 lej), Ozsdola (346 500 lej), Nagybacon (348 790 lej), Málnás lej), Szentlélek (264 980 (310 000 lej), Köröspatak (299 980 lej). A városaink lakosai is, fáradságot nem kímélve, szorgoskodtak környezetük szépítésén. A legszebb eredményeket a kovásznaiak érték el, az elvégzett munkájuk értéke 1 161 052 lej volt, őket a kézdivásárhelyiek követik 1 519 730 lejes, a barótiak 1 119 601 lejes, a sepsiszentgyörgyiek 2 230 000 lejes és a bodzafordulóink 404 000 lejes megvalósításukkal. Az elért eredmények feljogosítanak arra a reményre, hogy a továbbiakban is jó munkáról, sikerekről fognak beszámolni megyénk valamennyi helységének lakosai. (vörös) Megyénk mezőgazdasági dolgozói kiemelkedő eredményekkel köszöntik pártunk 50 éves évfordulóját (folytatás az első oldalról) Prometrin, Pyramin, Atrazin, 2,4 D után a Venzar és a RONEET is bevonult a növényvédelmi szakmunkások tárába. Árkos, Bardóc, fegyverGidófalva, Illyefalva, Barátos szántóföldjein kerülnek kipróbálásra. A legutóbbi szerint több mint 200 jelentések hektár cukorrépa és 1200 hektár burgonya első kapálását végezték el a gazdaságok. Az ÁMV-ék gépesítve megkapálták a burgonyaterület 70 százalékát. A növényápolásban Bárót, Nagybacon, Szentkatolna, Gelence, Papolc, Réty, Kálnok, Ivánlaborfalva és Zabola Szentvan az elsők közt. A pártévforduló tiszteletére a termelőszövetkezetek és a magántermelők az eredeti tervhez viszonyítva több állati terméket adnak át a központosított alapnak. A szövetkezeti és magánszektor hektoliter tehéntejjel és 11 857 5000 kiló gyapjúval szállít le többet, a termelőszövetkezetek pedig 250 tonna húst biztosítanak terven felül a fogyasztók számára. A téeszek szarvasmarhaállománya 2596-al több, mint amennyit erre az időszakra, előirányoztak s így az összlétszám 39 170-re emelkedett. A negyedévet kitűnő eredményekkel zárták termelőszövetkezeteink állattenyésztői. A sertési létszám 13 000-el szemben 13 200, a juhok száma tervezett 110 000-hez viszonyítava 111 460. Negyedévig 997 tonna hús értékesítését vették tervbe, de 1145 tonnát adtak át, amiből 903 tonna marhahús. Az utóbbiból 796 tonna volt a tervmutatószám. Az össztejtermelést tekintve, a 76 921 hektoliterrel szemben 88 778 hektoliter került a feldolgozó vállalatokhoz, illetve a fogyasztók asztalára. A májussal beköszöntő csapadék, habár nem lehet elégségesnek elkönyvelni, de mégis napok, szinte órák alatt rohamos fejlődésre serkentette a vegetációt. Üde zöldbe öltözött a határ, virágot bontottak a fák, s az idejében végzett munka jó eredmények elvárására jogosít. A PARTÉVFORDULÓ TISZTELETÉRE „A gyárak maradnak, mi megyünk“ „Kicsit rosszkor jött — ezzel fogad, de nem különösebb nehezteléssel, Hosszú Zoltán, a tejfeldolgozó üzemet építő brigád meglepően fiatal mestere — átadás előtt minden perc drága". Hosszú Zoltán mindössze 26 éves, kézdivásárhelyi lakos, két gyermek apja. Jelenlegi munkahelyén, a kézdivásárhelyi tejfeldolgozó nzem építésénél 100—110 ember dolgozik a a „keze alatt“. 1961-ben végezte sepsiszentgyörgyi szakiskolát, először Szebenben konzervgyárat épít, aztán Kézdivásárhelyre kerül a szeszgyár javítási munkálataihoz, majd ugyanott, a tömbházak építésénél dolgozik. Szentkatolnán istállók építése, Kovásznán fonoda építése vár rá. 1966-tól a brassói ipari építkezési vállalatnál dolgozik. Időközben a Brassó—Pojána-i sportszálloda építésében is részt vesz. 1968- ban mesteriskolába küldik. A keményítőgyár végső munkafolyamataihoz kerül vissza Kézdivásárhelyre, azóta ott dolgozik. Ennyi változatos munka után szinte önkéntelenül vetődik fel a kérdés : melyik lehetett a legizgalmasabb, a legnehezebb feladata ? „Legnehezebb problémám talán a keményítőgyárnál, az áztatók finiszázsánál volt — mondja. — A vakolást tórketáló gépekkel kellett elvégezni, hat réteggel vakolni, s végül glottolni. Ilyennel addig csak elméletben találkoztam. Az első két áztató nem is sikerült úgy, ahogy kellett volna, de a többi négy már kitűnően sikerült." Az idősebb munkatársak és a fiatal mester között nincs „generációs probléma". „Tisztelem az idősebbek tapasztalatát és szakmai tudását, s így nincs közöttünk ellentét. A brigádban dolgozóknak majdnem fele szakember, mégis kevés az olyan, akinek azt mondhatom, hogy itt a terv, tessék csinálni." Beszélgetésünk ideje alatt különböző kérdésekkel fordultak hozzá a munkások. Röviden válaszolt, eleve kizár minden hasztalan vitát. Ez a fiatalember a fegyelemtartás szükséges szigorát nem diktatórikus módon érte el , ami talán egyéni tulajdonságaiból származó szerencse. Másokat is meghallgat, s nem csupán utasít. Az építkezéseknél nyilván nagy a munkaerővándorlás. „Itt, Kézdin kezdetben munkaerőhiány volt, mindenkit alkalmaztak, aki jött, de lassan kikoptak a huligánok, és akik nem dolgoztak rendesen. A mi brigádunkban is sokféle ember megfordult. Voltak lipovánok is, akik kitűnően dolgoztak, de már elmentek, mert csak a durva, nehéz munkát szerették; voltak Máramarosból is azok a kis kerek kalaposok, de azok nagyon pretenciósok voltak, mihelyt nem jött meg a napi százas, elmentek. Jelenleg vannak még a brigádban Bakó környéki csángók is vagy 30—40-en, ezek is a nehéz munkát szeretik. A többiek nagyrészt a környékről valók — Gelencéről, Polyánból, Hilibből. Néhánnyal közülük együtt végeztem a szakiskolát". Fejér Sándor látszatra semmiben sem különbözik a többi munkástól, szerény és előzékeny ember, ez a külső viszont sok ambíciót takar. 27 éves, és még idejében „szétnézett maga körül" : amikor elvégezte a szakiskolát, és mint kőműves kellett megkeresnie a kenyerét, már tudta, hogy jó és igazán tájékozott szakemberré akkor válhat, ha leérettségizik. Ma is, amikor munka végeztével hazamegy, irány az iskola. „Ha leérettségizek, megnősülök és letelepszem Kézdivásárhelyen " — mondja. De ki tudja, meddig van még szükség reánk ? Szükség lenne, azonban a felajánlott, elvégezni való munkák nem olyan nagyszabásúak, mint amilyenhez ez a brigád szokva van. Ami számításba jöhet, az a csavargyár bővítése, a szentléleki téglagyár felépítése, aztán megyünk tovább." Itt egy kicsit a beszélgetés megszakad. Fejér Sándor nem akar Kézdivásárhelyről elmenni. Amikor átjött a megyei építővállalattól, nem tette a jövőjét. „Úgy így képgondoltam — panaszolja —, hogy mehetek mestervizsgára, hiszen már nyolc évem volt az előző munkahelyemen, de itt azt mondják, megszakításom van, pedig gázom több mint két éve dolitt, és tíz év régiség kell a vizsgához. Ha előre tudom, hogy így lesz, nem is jöttem volna át." A Hosszú Zoltán brigádjában dolgozik Marthi András mozaikos is. Már a szakiskolából ismerik egymást, barátok is. Marthi, ha valamit állít, így szólhat : „A mester megmondhatja... igaz-e Zoltán?" 1968 óta tagja a Hosszú Zoltán brigádjának, miután hat évig Brassóban dolgozott. „Mesteriskolát is végeztem volna — mondja— de akkor már az asszonnyal jegyben álltam, Bukarestbe kellett volna mennem három évre és így inkább maradtam. Most beadtam a kérést, hogy maradhassak itt a karbantartásnál, de már sok kérés van beadva. A négy gyárat felépítettük és végül hoppon maradtunk. A csavargyárba már hoztak is karbantartókat." Daragus Pál 59 évét meghazudtoló, erős, csizmanadrágos székely, az ácsfejsze elmaradhatatlan társa. Amióta mesterségét folytatja, mindig vándorol. Hol Brassóban, hol Fogaras vidékén akadt felhúzni való „állás", egy-egy A sok út és munka fehér barázdákat rajzolt arcára. „A száraz ételt kezdtem már nem bírni — meséli — ezért jöttem volt Kézdire az útosztályhoz, de a fizetés erősen meghanyatlott, átmentem a megyei építővállalathoz, de ott minden hiányzott, kapkodtak még a vedrekért is. Mindenütt dolgozni kell, hát idejöttem." Arra a kérdésre, hogy milyen érzés ilyen fiatal mester „keze alatt" dolgozni, mint Hosszú Zoltán, mosolyogva néz rám (mennyi ravaszság van a szemében). — „Hát rendes ember — mondja — az új generációval már így van, meg kell érteni, ők is megértenek minket." Az építkezés objektív velejárója a gyakori munkahelyváltoztatás. Hosszú Zoltán ebben a kérdésben is példamutató : „A gyárakból az új termékek mennek, s a munkások maradnak. Itt az új gyárak maradnak és mi megyünk. Ilyen az építők sorsa. Természetesen, én is szívesebben maradnék itt a szülőföldemen." Szó sincs arról, hogy „hoppon maradnának" hiszen Kézdivásárhelyen, Kovásznán, és a megye más helységeiben nagyszabású építkezések következnek. És pontosan ilyen brigádokra van szüksége a megyének, mint a Hosszú Zoltán brigádja. Mint ez a brigád, mely a július 30-a helyett május 8 tiszteletére — két hónappal határidő előtt — a tejfeldolgozó üzemet részlegesen átadja. Szurkos András kommunisták között A társadalom bármilyen területén a példa ereje vitathatatlan. Mezőgazdasági vonatkozásban megyénkben mindenkor követendő példa lehetne a csernátoni téesz állattenyésztő részlege. Ezúttal se idegenkedjünk a számoktól, idézzünk néhányat bizonyságtételre. A község gazdaságában 1752 szarvasmarhát, 4 652 juhot és 513 sertést látnak el nap mint nap az állatgondozók. A hatalmas erőfeszítést igénylő munka ismét csak számokkal érzékeltethető. Első négy havi teljesítményük összefoglalója a sokat emlegetett tervtúlszárnyalás megkapó adattára a 3 814 hektoliter tejjel szemben 4 693 hektoliter, 28,2 tonna marhahús a vállalt 15,8 tonna helyett, átadtak közel 15 tonna sertéshúst, s a napokban újabb 10 tonna kerül a fogyasztók elé. Bálint József, a fejősteheneket gondozó részleg technikusa külön hangsúlyozta, hogy az 1 752 szarvasmarhából 892 fejős és vemhes üsző ... Kifejező a számok beszéde, de a legtöbbet mégis az emberi szó tartogat. A kommunista helytállás mércéjével kérdezünk, s ugyanilyen mércével válaszolnak a csernátoni állatgondozók ... Bakk András (12 gyermek apja, aki — egyik munkatársa szerint — „erősen jól született volt, a szeme most is úgy áll“) : — 1960-tól egy évig a tímároknál dolgoztam, vagy 7—800 normát kerestem. Aztán úgy hozta a sors, hogy a fejőlegények közé álltam. Egyből 16 kicsi borjús tehenet adtak mellém, s bele is szoktam annyira a munkába, hogy 1000 munkanap kijött abban az esztendőben. Később jöttek olyan esztendők is, amikor biza kevesebb lett a norma, a beígért 5 helyett 3 és fél, de nem tágítottam. Ha bemegyek a városba dolgozni, a navétával többet vesztek, mint amennyi előnyt a fix kereset jelentett volna. Na, és a családot sem akartam megmozgatni... A tetejébe még az is, tudja, hogy szeretem ezt a büdös mesterséget. Nem is ártana, ha lenne egy itteni munkaruhánk, amit hazamenet levethetne az ember, otthagyva vele együtt az istállószagot. Na, de inkább azt akartam mondani, hogy ha valahol, hát itt igazán a dolog beszél. Ha nekem reggel négykor kell bejönni, s csak hatra kászálódom ki az ágyból, megette a fene az egészet. Nem lehet azt a marhát egy-két veder vízzel megcsalni. Vagy ha én meg is csalom, akkor ő egy jó adag tejjel babrál ki velem Fűzi Pál (a hízósertések gondozója) : — Nem rossz érzés tudni, hogy élen jár a gazdaságunk. Persze, ezért meg kellett dolgozni a tagságnak, meg nekem is s valamennyiünknek. Itt az állatok mellett pédául nem számít, hogy ünnep-e vagy hétköznap. A disznó vagy eszik, vagy nincs húsgyarapodás. Lelkiismeretesség kell, nagy kitartás. Akadtak olyanok, akik egyik napról másikra továbbálltak, mert nem a bírták az iramot, másokat kellett a helyükbe állítani. De a munka ment tovább, nem is volt baj a hízókkal. Elégedett vagyok az eredménnyel, s az is biztos, hogy az átvevők sem fognak panaszkodni a minőségre. Kocsis János (tíz éve dolgozik a szarvasmarháknál) : — Hát volt jó is, meg rossz az elmúlt évtizedben. Emlékszem, a legrosszabb az volt, amikor a szárazság idején minden igyekezetünk ellenére sem tejeltek úgy a tehenek, ahogy a tervezés előírta. Akartuk mi eleget, de hiába, a természet nem hagyta. Csappant is a kereset, de legtöbben mégis maradtunk. Csalódni nem is csalódtam, a számítás kijött. Most építek egy új háromszobás lakást, szóval nem panaszkodhatott. S ahogy én gondolom, becsületes munka mellett nem is szabadna ok legyen rá. Ez az a szakma, ahol az isten jót adott, ha nem tartanak össze a munkatársak. Azt az izgulást el sem lehet beszélni, amikor a kedvező időt lessük, a dús takarmányhozamot. Mert rossz dolog ám, ha hiába teszi ki a lelkét az ember, hogy minél több tej legyen ... Kérdezte, hogy milyen emlékeim vannak erről a tíz esztendőről. Hát most biztos valami nagy boldogságot kéne kitaláljak. Ilyesmire gondolt, igaz ? (Egy darabig töri a fejét, végül válasz nélkül hagyja a maga megfogalmazta kérdést, és siet vissza az állatok mellé.) S ez jelképként is értelmezhető, mert van abban igazság, hogy sok beszéd, szegénység ... A döntő szó az eredményes munkáé. Galbács Pál A helytállás mércéjével 2 IV 320