Megyei Tükör, 1972. január (5. évfolyam, 527-550. szám)

1972-01-15 / 537. szám

A KRÉTA KOREA A téli szünidő végén került sor a tanerők közi találkozóira, az elsőre ebben a tanévben. A mun­kálatok végén tanácskozásra ültek össze a kolozs­vári, brassói meghívottak, a körvezető tanárok és más szakemberek, hogy őszintén megbeszéljék, ja­vaslataikkal szolgálják a szakkörök jövőbeni tevé­kenységének javulását. Mert — amint azt Izsák Ferenc főtanfelügyelő hangsúlyozta — a pedagógiai körök mind ez idáig formálisak voltak, nem azt­­ nyújtották a tanárnak, amit nyújtaniuk kellett vol­na. Éppen ezért szervezték a mostanit ilyen nagy körültekintéssel, ezért hívtak meg másokat is, a megye határán túl tevékenykedő szakembereket. Tekintettel az eddigi hiányosságokra, a további­akban az egyik legfontosabb teendő a körök gya­korlati jellegének erősítése lesz, mégpedig úgy, hogy a megbeszélésre kerülő téma az oktatáshoz, a tanári munkához kötődjék, és ne olyan kérdések­hez, amelyek csak közvetve tartoznak a gyakorlati oktatáshoz. (Hasonló példa — bár nagyon kevés —­­­s legutóbb is akadt. A román nyelv- és irodalom sza­kos tanárok körén egyik előadás tízegynéhány iro­dalmi irányzatot ismertetett, aminek sok haszna nem volt. Azt kellett volna tárgyalnia, hogy az elő­adó, mint tanár, miként törekedett ezeket az irány­zatokat megértetni a tanulókkal, milyen módszere­ket, eljárásokat alkalmazott ennek érdekében.­ A gyakorlati jelleg mellett aka­d azonban még egy egész sor körülmény, amelyekre a közi mun­kálatok megszervezésénél föltétlen gondolni kell.­­Nem maradhat ki a számításból, hogy évente mind­össze három összejövetelre kerül sor, ami ugyan nem sok, de kellő előkészületekkel eredményessé­gük a maximumig fokozható. Ugyanakkor gondol­ni kell a téma megválasztására, a véleménycserék biztosítására, az időbeni korlátozottságra, és még egynéhány egészen lényeges tényezőre, amelyek a maguk módján, jelentőségüktől függően befolyá­solhatják a köz munkáját. A témakörök naptári beütemezése nélkül szó sem lehet a rendszeres, átgondolt tevékenységről. De milyen munkatervre alapozzanak a pedagógiai kö­rök ? Arra, amelyet helyben készítenek el, vagy egy központilag összeállított tevékenységi tervhez igazodjanak ? Több vélemény is elhangzott, a dön­tő szó azonban itt is a gyakorlaté. A tapasztalatok szerint ugyanis egy „föntről“ jövő munkaterv nem foghatja át a sajátosan helyi vonatkozású kérdé­seket, s ezért a tanerők részéről nem számíthat e­­léggé széles körű érdeklődésre. Indokoltabb tehát helyben elkészíteni és minden iskolában, jóval a szünidők előtt, ismertetni, főként azért, hogy a szaktanárok kellőképpen felkészülhessenek, s hoz­zászólásaikkal élénkítsék a köri megbeszéléseket. A cél végeredményben : újat, értékeset nyújtani az oktatás-nevelés szakembereinek, amit egészséges vitaszellem kialakítása nélkül lehetetlen, vagy csak részlegesen lehetséges elérni. A múlt hét végi ta­nácskozás egyik hozzászólásában szemléletes pár­huzam hangzott el : sokat hallani művészek (avagy egyazon területen­­tevékenykedő tudományos kuta­tók, szakemberek) jó értelemben vett, s végül tisz­tázó összegezéssel záruló „összeugrásáról ,­ vala­milyen szakmába vágó kérdésben, ritka azonban az olyan hír, amely ugyanezt mondaná a szünidőkben sorra kerülő pedagógiai körök résztvevőiről. A tanár tudományos kutató, de mondhatnám­­ tudományos munkája koncentrikus felépítettségű. Szemléletesen szólva, a legbelső kör jelentené az egyéni kutatást, a középső az iskolai tanszékek ke­retében kifejtett tevékenységet, míg a külső és leg­nagyobb a már említett köri megbeszéléseket. A csoportos munkára — ha a rendszerességre gondo­lunk — főként a tanszékeken kerülhet sor, itt nyí­lik leginkább alkalom arra, hogy az­ alkotó vita megszokottá, sőt, idővel igénnyé váljék. Ezért van­­ az, hogy a „magasabb fórumot “ képviselő szakkör csak úgy szolgálhatja hatékonyan az oktató-nevelő munka jobbulását, ha az általános iskolák és líceu­mok tanszékeinek munkájában általánossá válik a valódi célt szolgáló, elmélyült és gondolatébresztő vita, megbeszélés. A legutóbbi köri találkozók legkiemelkedőbb érdeme, hogy a megelőzőknél jóval közelebb állott a gyakorlathoz. Az országos vérkeringésbe való be­kapcsolódást szolgálta a megye határán kívül dol­­gozó szakemberek meghívása, amelyet a megyei ta­n­fel­ügyel­őség az elkövetkezőkben rendszeresíteni szándékszik. Minden feltétel biztosítva látszik ar­ra hogy az elkövetkezőkben a kéri találkozók a szaktanárok kongresszusává váljanak. ÁCS PÁL Az utóbbi időben számtalan iskolai társadalom­tudományi kabinetet tekinthettem meg Bukarest­i megyénk több iskolájáig. Mindeniküknél megvolt a sajátos jellege, ez adódott a közösség ■elfogásából, mely dolgozott rajta, de az az álta­lános meglátásom, hogy mindenik magával hor­dozta az újszerűségéből adódó hiányosságokat. Eleinte sokan vonakodtak a gondolattól, nem látták kivitelezési módjukat, s miért ne monda­nánk meg, nem láttak bennük mást, mint egy ú­­jabb tanterem „feláldozását“. S hogy mennyire tévedtek, mi sem igazolja jobban, hogy a kabi­netrendszer már a világ nagyon sok országában elterjedt és gyümölcsözően használják. Létrehozását az teszi szükségszerűvé, hogy az oktató-nevelő folyamat tartalmi változásai új for­mai-módszertani változásokat igényelnek , s az új pedig helyet kér, szétfeszíti a régi formákat. Ezeknek a kabineteknek a létrehozása tehát nem új keletű. Eddig is léteztek bizonyos szakter­mek (a kabinetek egyszerűbb formái) ■­ torna, rajz, fizika-kémia, természetrajz stb. Mondhatnék, ezek voltak a kabinetek előfutárai. A társadalomtudo­mányi kabinetek ezek bővülését jelentik, maga­sabb szinten. A kabinet szó a francia cabinet d'étude-ból származik, s azt az oktatási formát jelöli, melynél az oktatás egyes tantárgyak szá­mára kijelölt és állandó jelleggel berendezett szakteremben, kabinetben történik. Előnyösségét, fontosságát a gyakorlat fogja igazolni. Egy jól felszerelt kabinet az­ ismeretszerzés eszköze, a tanár és tanuló munkáját segíti elő a megismerés folyamatában. A kabinetben találha­tó szemléltetőeszközök lehetővé teszik az állandó szemléltetést és azok azonnali felhasználását, s ez pedig a szaktanár segítségére van, újszerű és vál­tozatos módszerek alkalmazására ösztönzi. A ka­binetben folyó oktatás lehetőséget biztosít a szak­tanárnak, hogy felszabaduljon a néha már sablon­ná vált formáktól, lehetőséget biztosít az aktivi­zálásra, az önálló foglalkozások kialakítására. Hangsúlyozni kívánom, hogy a „felhalmozott szemléltetőanyag“ nem dekoratív jellegű, hanem az oktatás elősegítőse, s melynek felhasználása e­­redményesebbé teszi az oktatást. Úgy is mondhat­nék, hogy a kabinetet nem lehet, mint egyszerű „raktárt“ tekinteni. Bármilyen kabinetet indukciós, de ugyanakkor információs bázisként is kell te­­kintenün­k. A bemutatott anyagnak elsősorban a tantárgy jellegét kell tükröznie, s az így kialakított környe­zetnek már mély, nevelő jellege van. Nem beszél­ve arról, hogy egy ilyen környezet csökkenti az anyag elvontságát. Egy jól kiképzett kabinet lét­rehozása nemcsak a gazdasági alaptól függ. Szük­séges a pedagógus-kollektíva hozzáállása, kezde­ményezőkészsége, mely serkentőleg hat a tanu­lókra is, akik különböző köri vagy gyakorlati mun­kák alkalmával hathatós segítséget nyújthatnak a kabinet gazdagításában. Ugyancsak ezt a célt szol­gálja : kibővíteni az iskola kapcsolatait különböző intézményekkel (múzeumok, tanítók háza stb.) , a szülők bevonása, akik iskola iránti szeretetekben ötletes segítséget nyújthatnak. Nem hinném, hogy így felfogva a kabinetek­­ szükségességét, akadna még kétely ezek létrehozá­sának fontossága terén. Ebből a meggyőződésből helyeslem azt a javaslatot, hogy minden iskolában társadalomtudományi kabinetet kell létesíteni. Létrehozása komoly munkát igényel, hisz az ilyen jellegű oktatás is igényesebb forma, mely maga után vonja a nagyobb szakmai és pedagógiai fel­készülést, néha többletmunkát is igényel, de gon­dolom, megéri : növendékeinkért, a jövő nemze­dékéért tesszük. Ma a társadalomtudományi kabinetek létreho­zását sürgetjük, holnap már más tantárgyak ka­­binetrendszerű oktatását fogjuk igényelni. Elter­jedésük minden tanerő hozzáállásától, új iránti viszonyulásától függ. S hogy funkcionalitásuk mennyire fogja a­ oktatás hatékonyságát szolgálni, mindannyiunk függ. Ezért szerentém, ha minél több kolléga vé­­­leményt nyilvánítana, hisz minden meglátást, ja­vaslatot mindannyian szívesen fogadnánk. JANCSÓ ÁRPÁD Szokták mondani, hogy művelt ember nem hisz a babonában. Akadnak azonban még köztük is olyanok, akiknek vannak babonás szokásaik, bár azoknak maguk sem tulajdonítanak jelentő­séget. Viszont súlyos nevelési hibákhoz vezethet a babona ott, ahol hisznek benne, ahol nemcsak ésszerűtlen szokások vagy szólások formájában nyilatkozik meg, hanem meggondolatlan cseleke­detekben is. Ez az állapot serkentett minket, kö­­röspataki nevelőket is a konkrét beavatkozásra. Volt időszak, amikor gyermekeinkkel össze­­gyűjtöttük a babonákat, a mi irányításunk alatt üzentek nekik hadat tudományos magyarázatokkal, tudományos megvilágításokkal. Ezzel azonban még nem tettünk meg mindent. A babona ellen következe­tes küzdelmet kell folytatnunk, hogy ne tudjon hat­ni a gyermekekre, bilincseket rakni a józan gon­dolkodásra, gátolni normális világnézeti fejlődé­sét. Erre nagyszerű alkalom a szülők iskolája. A tudományos előadásokon nemegyszer vetettük fel a babonás felfogások problémáját. Ennek ered­ménye, hogy a szülök felvilágosultabb tábora, bár számos babonát ismer, nem hisz bennük. Az is igaz, hogy a szülők egy kis csoportja még mindig babonás, tehát felvilágosításra szorul. Ha a szülök iskolájának programja nem is nyújt mindig lehetőséget, hogy visszatérjünk a babonákra, az egyéni beszélgetések során folytat­juk a felvilágosító tevékenységet. Hazánkban a felnőttek gondolkodása sokat változott az eltelt 20—25 év alatt. A babonák fö­lött is lassan eljár az idő, az egészséges közvéle­mény kiveti azokat az emberek tudatából. Mi, fa­lun élő pedagógusok, többek között arra vagyunk hivatottak, hogy segítsük, sürgessük ennek az e­­gészséges, haladó közvéleménynek a kialakulását. KOZMA LAJOS, Köröspatak

Next