Hasznos Mulatságok, 1839. 1. félév (1-52. szám)

1839-03-23 / 24. szám

HASZIOS „ Pest, 1839. Szombat Martius. 13 kán. MUJ­ATSA&OK. 24dik szám. Első félév. Heine után. Lassú zengemérty vonul­ át Baikal lelkemen. Zengj a’ messzeségbe, zengj ki Kisded énekem. Zengj a’ házig, hol viola Bokroson terem. És ha rózsát látsz virít­ni Mondd, köszöntetem. — Otíliának. Ha lányka, lángoló szived Meggyujtaná hókebeled’, A’ keblet, mellyet fátyola Szemérmesen fedez: Diána’ pompás temploma’ Égése volna ez ! Vacholt Sándor, ilusív­er munkái. ( Vege.) Kitűnő érdemei közé tartozik Bulvvernek, miként ő kisebb characterekre is nagy ügyelettel van ’s azokat nemcsak név által különbözteti meg egymástól, ha­nem ad nekik sajátságos eredeti bélyeget, melly szép harmóniába hozza az egészt ’S némileg innét is ki tetszik, hogy Bulvver teremtő erejét világ ’s ember­­ismerettel egyesíté, ’s innét azon meglepő hű élet­ké­pek , mellyek regényeiben csaknem minden lapon fel­találhatók. Clifford Pál, Pompeji végnapjai, Aram Eugen, Rienzi, Maltravers Ernes­t, Alix, nevezetesb regé­nyei. — Midőn Rienzi megjelent ’s utána Pelham, mindenki ezeket tartá Bulvver remekműveinek. Szó­lónk az utóbbiról, említenünk kell még az előbbit. Pelham egy világfia, ügyesen felállítva; de Rienzi­­ben egy érző kebelt, egy hatalmas szónokot ’s olly character festőt találunk, ki magával ragadó ’s kép­zetünkkel szabadon bánó. J Mi szabadsági tűz ömlik el az egész művön, ’s mi szabatosak képei. Mennyire ismeri ’s veszi stúdiumául a’ kort, mellyben ir­­ ki tetszik Rienzijéből, de még inkább Pompeji végnap­jaiból. Ő ezen regényében, a’ nélkül, hogy csak va­lamennyire is agyrémeket venne segédül, olly kön­nyen ’s mulattatólag ismertet meg mindennel, mi egy korunkbeli olvasónak szükséges, olly tárgyakat pen­dít meg, mellyek csupán Bulwer kezeiben vesztik el iskolai­­s­ószerü színüket. Hogy sok hiány csúszott be munkáiba, tagadhatlan; de hogy ő a’ nagy lépést megtevé, mellyet eddigelé Scotton kívül alig tüntet egy élő regényben, világos. — Maltravers je­lent meg, — ’s az olvasó közönség csak most is­­meré meg teljes épségben Bulwert, a’ regényírót. Mit ezelőtt irt, úgy látszék azokban még tekinte némi ha­tás gerjesztésre, ’s ott még az ifjúi lángoló kebel játszá főszerepét; de Maltraversben mint férfi lépe fel, ki nagy híre megállapításának tiszta önérzetében mélyebben nyomult be a’ művészet csarnokába. It már characterei nagyszerűek ’s olly fényes elevenség­gel előadatvák, mellyek alig találhatók fel többi re­gényeiben. Ezen munkáját valódi élet philosophia bélyegzi, mert itt az élet’ hű festőjévé emelkedék ’s characterei tartalmasak, ostorozok. Hogy többit el­hagyjam, mi magas és mi való benne Maltravers és és Cesarini charactere. Mi sikamlós utakon nem ve­zérli át őket, a’ nélkül hogy következetességben a’ legkevésbé csonkát ejtene. Bulvver valódi divat regényíró, ’s ő a’ kornak, mellyben él, tagadhatlanul hódol, de ő ha hatni kí­ván , ezt el nem mellőzheti. Ő nem áll olly magasan mint Scott Walther, de tekintsük meg annak korát, ’s tekintsük meg Bulvverét, ki előtt még egy szép ’s hosszú jövendő áll. — Bulvver drámákat is irt, ve­lők azonban nagy szerencsét nem tőn; ezért azonban magát visszaijesztetni nem hagyá, sőt nehánynak megbukása után is folytonosan dolgozék, ’s haladást mutat vígjátékban. Lyoni hölgye különösen szeren­csét tön. Szabadon angolból Sz. B. Az ö­z­v­e­té­si n­ő és fia. Angol novella. Falun létemkor, gyakran meglátogatom a’ falu ószerü templomát. Sötét boltozati rothadozó síremlé­kei , barna tölgy bútorzata, a’ lefolyt évek éjejébe burkolva, azt ünnepélyes elmélkedés lakává alkotók. Falun a’ vasárnap magában is olly szent, olly nyugal­mas , olly merengő­ csönd uralkodik ott a természet­ben, miszerint minden zajos szenvedélyink le vannak bájolva, ’s érezzük a’ természeti vallás kifejlését keb­lünkben. Nem akarok ájtatoskodónak látszani; de falusi templomban, a’természet kellemes vidámsága ölében olly érzelmek lepnek meg, mint másutt sehol ; é s ha vallásosabbnak nem is, legalább jobb embernek vé­lem magam vasárnap, mint hétköznap. De ezen templomban a’ körültem levő szegények hidegsége és pompája mindig a’ nagy világra emlé­­keztető. Egy szegény, éltes öreg aszszony, volt az egyetlen lény, melly valódi keresztyén, porba sújtó jámborságot látszék szivében táplálni, legörbítve az

Next