Határőr, 1993 (48. évfolyam, 1-26. szám)
1993-02-22 / 8. szám
10 Országhatár és a szlovákiai Ipolyszalka lakossága. Idősek bottal, tolókocsival, vagy csak úgy, öregesen ballagtak a hídra, a fiatalok pedig önfeledten tódultak. Egy idős férfi azt mondta nekem: halálom előtt legalább még egyszer szeretnék átmenni a hídon. Az első ideiglenes megnyitást követően még öt alkalommal sikerült neki.. — Ha az átkelőnyitást kizárólag gazdasági szempontok alapján vizsgáljuk — folytatta a polgármester —, akkor is több érv szól a folyamatosan működő határállomás mellett. Például minden feltétel adott az üzemeléséhez. Pest megye eldugott szeglete és Esztergom között élő kapcsolat jöhetne létre. A magyar és a szlovák régiók adottságai kölcsönösen javíthatnák a térség lakóinak életminőségét. Mindez jó alapul szolgálhat a távlati tervekhez, hiszen Magyarországról jó minőségű ivóvizet, míg Szlovákiából gázt lehetne a szomszéd országba szállítani Kárpótlás sehol íves töltés oldalában keskeny út vezet az Ipoly partjára. Végén cölöphíd acélkarói merednek az ég felé, tompa fejükön lyukacsos vasgerendákat tartva. Ipolydamásd ideiglenes építménye hozzánőtt az emberek szívéhez, hisz’ az itteniek megszenvedték születését. Akkoriban csongrádi katonák jártak erre. Dübörgő masináikkal, éjt nappallá téve, verték a vasakat a szelíd folyó kavicsos medrébe. A nagymarosi vízierőmű-építkezés leállítása után a gépmonstrumok a híd hátáról eltűntek, de megmaradt a szerkezet a szlovákiai házak kertjének tövében. Dr. Gosztonyi Jenő főorvos, Ipolydamásd polgármestere szobi rendelőjében fogadott bennünket. — Az Ipoly két partján élő emberek — mondta —, a helembaiak és a damásdiak között nemcsak rokoni szálak szövődtek, hanem a gazdák földeket is vásároltak a folyó mindkét oldalán. Az 1950-es évek fordulatot hoztak az emberek életében. Az államhatár falként tornyosult a települések közé, napjainkig görgetve a rendezetlen kárpótlási igényeket. Az erőműépítés azután fölpezsdítette a települések életét, hiszen megnyílt az eddig zárt határ, és az elöregedésre kárhoztatott falvak lakói újra reménykedni kezdtek az átjárhatóság lehetőségében. Bár tudták: ideiglenes jelleggel épül a híd, mégis bíztak abban, hogy amíg műszakilag lehetséges, üzemben hagyják. A híd, a szabadság A februári szél sokszor ad munkát a balassagyarmati híradó katonáknak A letkési híd folyamatos megnyitásáért küzd a település polgármestere 1993/8 Jelek, jelek, határjelek Az Ipoly partján belepte a hó a határjeleket. A kanyargós folyót kiegyenesítették, ezért nem a sodorvonal az államhatár. Pedig tudhatná, a kövek túloldalán önálló állam született: Szlovákia, s államiságának egyik szimbólumát pont most nem illenék eltakarni. Vagy tudja a télvíz, hogy mit csinál? Szándékosan spongyázza a betűs tömbök cikk-cakkját? Példát mutat, jelzi az együvé tartozást, a közös út lehetőségét? Vagy csak elfedi a régit, amíg a nemzetállam talpra áll? Egyáltalán, nemzetállam, vagy az anyanemzet és a különféle népcsoportok közös hona lesz-e Szlovákia? Együttműködésre törekszik-e, vagy bezárkózik a határjelek mögé? Ma még nyitott a kérdés, hiszen északi szomszédunk most rakja le az önálló állam alapjait. A tankokat már átcsoportosították. Az új (régi) határt meghúzták, ezért Csehország és Szlovákia között január 1-jétől létrejött 11 közúti és 7 vasúti határállomás. A katonák, rendőrök, határőrök december végén felesküdtek — ugyanúgy, mint nálunk a rendszerváltás kezdetén — az új állam szolgálatára. A legfelső hatalmi ágakat elosztották. A közigazgatás és az erőszakszervezetek közép és alsó szintű vezetői napjainkban tudták vagy tudják meg, hogy maradnak, maradhatnak-e régi beosztásukban. A felülbélyegzett korona (külön a cseh, külön a szlovák) nemzeti fizetőeszközzé vált. Az élénkülő szlovák külpolitika pedig jelezte a szomszédokkal való együttműködés szándékát. Mindez reményt kelt, de bizonytalanságot is okoz a szlovákiaiak között, ami törvényszerű, hiszen hátra van még a nagy kihívás: az önálló gazdaság életképességét kell bizonyítani. D. J.