Határőr, 1994 (49. évfolyam, 1-23. szám)
1994-03-14 / 11. szám
kát Németországba, ugyanígy gondolkodnak. Az ötlet tehát nem Jenő csavaros eszéből pattant ki, ő bevált mintákat követett. Hát nincs pénzetek arra, hogy elutazzatok Franciaországba? Nem baj, rokonok, szerez ti néktek az én nővérem, az a királynő munkát odakinn, s a franciaországi keresetetekből kifizethetitek az 5000-5000 frankot! Mi lesz az ott kint ti nektek! A mellényzsebetekből kifizetitek! Megszületett tehát az egyezség, becsületszóra, mert folyjon ki a három romániai állampolgár szeme, sohase lássák többé a kedvesüket, ha ők ezt a tartozást, kijutván Franciaországba, meg nem adják! Az utazás Gyönyörű és kényelmes utazás volt, élvezték nagyon. Biharkeresztesen semmibe sem kötött bele a magyar határőr meg a vámos, kellően érvényes útlevele volt mind a négy embernek, F. Jenő pénztárcájában pedig elegendő francia frank és magyar forint lapult. Ez utóbbiból jól éltek, míg keresztül hajtottak Magyarországon, Pesten a város sűrűjében éppen csak megállva, hogy kicsikét megölelgessék a népes rokonságot, s hogy eldicsekedhessenek, hova, mekkora nagy világlátásra készülnek ők. Azt is szépen kitalálták, hogy Körmenden állnak majd meg, s keresnek egy kalauzt, aki ismeri a határvidéket. F. Jenő majd áthajt a Citroennel a határállomáson, a másik három pedig a kalauz útmutatásait követve a zöld határ felé kerül, s ha sikerül a buli, Ausztriából együtt utaznak tovább. Nem sokáig kellett kutakodniuk, mert szavából, mondatából megismerhető a rokon(érzelmű) ember. Még csak keresni sem kell egy ilyen kisvárosban. Egy-két óra alatt rábukkantak Rudira, az alkalmatos segítőtársra. Igaz, vele is keményen kellett alkudozniuk, mert Rudi előhozakodott a nagy igazsággal, hogy a Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, s az okos ember a kehes lovat olcsón, de a maga bőrét csak kemény frankokért viszi vásárra. 1200 frankja volt még F. Jenőnek, ennyiért vállalta Rudi a testvéri segítségnyújtást. Határmanőver Szépen kidolgozott tervük volt, meg kell hagyni. És azt is, hogy Rudi valóban ismerte a terepet, tudta, általában merre posztolnak a határőrjárőrök, s úgy vélte, a legalkalmasabb hely a határátlépésre a pinkamindszenti faluszél, ahol néhanap ideiglenes átkelőhelyet szoktak nyitni. Beültette Ford Taunuszába a három romániait, F. Jenő pedig a Citroennel követte őket, mert még a rokonnak is csak akkor hisz az ember, ha az igazat a tulajdon két szemével látja. Mármint, hogy valóban átsegítette a határon azt a másik hármat. Rudi a Ford Taunusszal egy dűlőútra kanyarodva kikerülte a járőrt, majd letette a romániaiakat Pinkamindszentnél. Megmutatta, hogy merre osonjanak tovább, aztán fordult, s veszett tempóban hajtott vissza Körmend felé. Az ördög sohasem alszik, és jobb minél távolabb kerülni az ilyesféle helyszínektől. F. Jenő a Citroennel képtelen volt követni ezt a manővert, ottragadt egy idegen országúton, minden támpont nélkül. S alighogy elindult, egyenruhás férfi állította meg, igazoltatta, s furcsákat kezdett kérdezni tőle. Mit keres itt, miért tért le a 8-as műútról, magyar állampolgár létére miért ül francia rendszámú kocsiban? F. Jenő ékesszólása mit sem ért. Az egyenruhás, hogy az ördög vigye el, úgy döntött, majd a kirendeltségen tisztázhatják a kusza mondatokból elő-előbukkanó ellentmondásokat. Eközben pedig a munkából hazatérő pintemiindszenti polgár megpillantotta a falu szélén a határ felé osonó három alakot, s telefonon értesítette a kirendeltséget. A romániaiak tehát, nem hogy a határig, de még messzire sem jutottak, mert Unger József százados és Soós Győző százados beérte őket. Volt nagy meglepetés és nagy zsivaj a körmendi határőrizeti kirendeltség egyik irodájában, amikor a három romániai férfit és F. Jenőt egymással szembesítették. Vakuljak meg, ha ezeket én valaha is láttam, mondotta Jenő úr, meg még azt is, hogy én soha, de soha az életben nem találkoztam ilyen románokkal, s hogy tessék nekem elhinni, tisztelt határőr urak, Budapesten meg Franciaországon kívül rokonom sincs egy szál sem. De ez a szöveg nem sokáig vált be: szép sorjában beismerték, hogyan tervezték el az utat, miként akartak továbbjutni, s legvégül aztán rávallottak a helybeli segítőtársra, Rudira is. A körmendi kirendeltség jókora határszakaszán tavaly 144-en kísérelték meg illegálisan átlépni a határt, 124-et sikerült elfogni. Kibogozott szálak Pinkamindszent közelében RÓTH ÁKOS felvételei A körmendi járőröknek mindig akad dolguk 1994/11 OrszágHatár 5