Hazanéző, 1990 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1990 / 1. szám
PÁLL LAJOS E völgy... Süket az égharang a nyelve megakadt, e völgy tenyerében szép falum daganat, képe pörsenéses, bomba házakkal, s vigyázzák a tornyok vállbahúzott nyakkal. Földre vert katlanfüst, példa, hogy kín a dal, s az hazudik jobban akit megvigasztal. „Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik: akinekedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van.” (Máté evangéliumából) Szerényen, sorsunkra várva, mint törésre szánt palaedény, állunk ellőtted tisztelt olvasó.Tudjuk, hogy a jóból is megárt a sok, különösen, ha azt a nagyakarók, a mindent mindenkinél jobban tudók zajos serege álmodja meg nekünk, hogy itt és most mit kell tennünk azért, hogy megmaradjunk. Mégis jelentkezünk. Vidékek vidékéről, faluról indulunk a világ felé, hadd lássa meg, borzongó tengerként ránk zúdított kényes viharaitól megtisztultunk-e eléggé. Indulnunk kell, másként nem tehetünk, hisz jóideje várjuk, hogy megkérdezzenek: kicsi királyfiak hitével milyen kincseket rejtegetünk, s kinek. S hogy ne érkezzünk üres marokkal, hozzuk magunkkal e lapot, palagyúró hitünk beszédes talizmánját, hisz megyőződtünk: hallgatni nem mindig arany. Az otthon, az igaz, tiszta beszéd legyen madárlátta kenyér, varázseszköz, amellyel mindig hazatalálunk, s lássunk felettünk egy-egy ragyogó csillagot, mely jóban-rosszban biztatóan kacsint ránk, mint a tűzhelyből kibukó parázs. Ezért született, s vállalja a megmérettetés édes-keserű ódiumát is, a Hazanéző. AMBRUS LAJOS __________________________________________________________________________________________________________