Hazanéző, 2007 (18. évfolyam, 1-2. szám)

2007 / 1. szám

Kereső Attila HÁT MARADTUNK... Poros padlás, szúette bölcső, Mohás kereszten szál virág, Valahol áll még az a nagy fa Melyen mi vagyunk egyik ág. Esténként felcsendül az ének És fényes még a csizmaszár, Valahol világos az ablak Mert van, aki még egyre vár. Valahol gyökérszobor készül És rávésnek egy-egy nevet, Lépés csikordul öles hóban, Itt télen járni így lehet. Fecske fészkét elhagyja ősszel, De tavasszal ha visszatér, Kijavítja, amit megrongált A sanyargató, hosszú tél. Megsápadt arcunk ott hordozza Vérszivárgás üzenetét, Lépést kötni sok szakadt érre Orvosainknak most a tét. Nem álmodozunk Kánaánról, A fényűzés bagót sem ér, Ha megismer az út, az ösvény S a megbámult zsindelyfedél. Hát foltozgatunk régi posztó, Míg szövőszékünk újra sző, S ha őseink házát javítjuk Legyen cinkosunk az idő. Mindenki úr és szürke szolga, De ezermester száz terem, Ki vályogot vet, fúr, farag, S hagyományőrző mély verem. Ha fizetség ragaszkodásunk Örökbe kapott birtokért, Dőlhet a fa, mert gyökér markol Ha egy göröngyöt veszni vél. Vajon kinél a nagy igazság Aki dőzsöl, vagy aki félt? Szomszéd szólít a kerítéshez S átnyújt egy tányér csörögét... Nyerges A könnyűlovas harc egyik legfontosabb eleme, segítője a nyereg volt.... A ló hátára került a két nyeregdeszka, a jobb és bal oldalra egy-egy. De ez nem sík felületű volt, hanem eleje és vége felkapott egy kissé, hogy a ló mozgását ne akadályozza, tehát térgörbe menete volt, így csak egy-egy tenyérnyi folton feküdt rá a ló hátára. Ebben különbözik ez a keleti nyereg a lovagi nyugati nyergektől, amelyeknek két villás kápája leszorítja a ló mellkasának mozgását, és hosszabb távon nagyon kimeríti a lovat. ... A két nyeregdeszkára szerelték rá a két kápát.... Mindkét kápába ívet faragtak, hogy a ló ge­rince kényelmesen elférjen alatta. A kápákat nem szegezték, hanem odaszíjazták.... A nyergesek szerint a jól meghúzott, majd száradáskor zsugorodott szíj olyan feszesen tartotta össze ezt az alkotmányt, hogy a nyereg mindenütt eltörhetett, csak ott nem, ahol szíj húzta össze. A két nyeregkápát a farbőr hidalja át, ezt is nedves szíjjakkal fűzték a deszkákhoz. A nyereghez tartozott még a nyeregszárnyak első végéről kiinduló és a ló szü­­gyét átfogó szügyelő (ezt lekötötték a hevederhez, hogy ne csapkodjon vágta közben), ezenkívül a farhám, amely hátulról rögzítette a nyerget. Ilyenképpen a nyereg szinte ki volt kötve a ló hátára, sem előre, sem hátra nem csúszkálhatott. A mellső kápa mögül indult ki a kengyelek szíja. A nyereg lovasával együtt egyensúlyba került, a lovas testsúlya ugyanis hátrabillentette volna a nyerget, viszont a kengyelekbe nehezedő láb kiegyensú­lyozta ezt, s így a nyeregben tökéletes egyensúlyi állapot jött létre. Honfoglalás kori nyergeink közt vannak szépen díszített (ezek főként női nyergek), melyeken csontlemezekkel borították be az első kápát, a hátsó kápa szegélyét és a kiálló nyeregszárnyakat. László Gyula: A viselet fegyverzet és a ló szerszámozása Józsa Judit: Nyerges (Mesterségek) 3

Next