Hazánk, 1899. március (6. évfolyam, 52-78. szám)
1899-03-16 / 65. szám
65. SZÁM. BUDAPEST, CSÜTÖRTÖK. HAZÁNK 1899. MÁRCZIUS III. 11 lemben függ a falon Kossuth Lajos nagy olajfestménye képe. A képet a czeglédi iparosinak társulata hatalmas babérkoszorúval díszítette fel Szikszay István lendületes és lelkes beszéd után. A kép megkoszorúzása után a városháza előtt összetömörült nagy sokaság közül fölhangzott a dalárok éneke, melynek befejezte után ő Szikszay István messze halló éles hangon elszavalta a Talpra magyart. A költemény refrénjeire föl-föl hangzott a Lelkesedés, a szavalat után pedig Kossuth Ferencz tartott nagyszabású beszédet. A szűnni nem akaró ováczió után ti. Molnár Elemér földbirtokos olvasta fel nagy lendülettel Ábrányi Emil alkalmi költeményét. Az ünnep után nagy ebéd volt, délután megkoszorúzták a temető honvéd-sírjait. H. Böszörmény, márczius ló. Reggel 8—9 óráig a Kossuth téri templomban istentisztelet volt. Az alkalmi imát Szolnoky Gerzson lelkész mondotta. 9-től fél 10-ig gyülekezés a központi iskola udvarán. Fél 10-kor az ünnepély kezdődött a Himnusz eléneklésével. Az ünnepi beszédet Lévay Imre tanítótestületi elnök mondotta. A főváros közélelmezésének rendezése. Budapest, márcz.l6. i kétszeresen remélte és várta mindenki az élelmiszerek olcsóbbodását, mert különösen a vásárcsarnokok fölépülése előtt az utolsó években a piac drágulása igen érezhetővé vált, mert az elszállítások sohasem voltak biztosítva s ha egyszer a piaczi áruk ára felemelkedett, az többé egyhamar le nem szállott, bárha az országban bőtermés volt is. A viszonyok azonban nem javultal, hanem folyton romlottak, mert az árukészlet folyton hullámzott s vele együtt azok ára is. Ezen élelmiszer hiányát, és a vele járó drágaságot különösebben érezte a főváros lakossága a milleniumi évben, mit elviselhetetlenné tett a nagy számú vidékiek vendégellátása. Megérezte ezt mindenki. A panasz a főváros élelmi piacának drágulása ellen azonban folyton erősödött úgy az állami, magán s másnemű tisztviselők körében, a a fővárosi tisztviselők és mondhatni az egész lakosság körében — valamint vendéglőseink körében is — és ma is tart, midőn már a vásárcsarnokok felépültek. A hivatalos számok is ezt bizonyítják,mert, amig a levágott húsból jutott fejenként. 1874-ben 63 kgr., 1884-ben 54*1 kgr., 1894-ben 54*9 kgr. vagyis jutott naponként 1874-ben 17*2 dgr., 1884-ben 14*73 dgr., 1894-ben 14*96 dgr. Tehát 20 év alatt 8*2 kgrnál csökkent a húsfogyasztás aszékes-fővárosban fejenként, ami a jólét csökkenését és a drágaság emelkedését a leghangosabban hirdeti. Ellenben a községi fogyasztási adó volt: 1874-ben 543,940 frt, 1884-ben 884,819 frt, 1894-ben 1.169,841 frt. Mindenki tehát az új vásárcsarnokok működésétől várta az élelmiszerek és a piacz olcsóbbodását, holott az mag ámbár eleinte tagadták és kétségbe vonták — mégis kétségkívül mintegy 25—30 százalékkal drágult, míg a folyó 1898. évben újabb drágulás sújtja a főváros lakosait, úgyhogy általános már azon tapasztalat, hogy az emelkedés, illetve a drágulás az 50 százalék körül van a legtöbb élelmiczikknél. De ezt természetesnek is találjuk, mert arról nem történt gondoskodás, hogy elegendő vásárcsarnok épüljön. A felépítettekben pedig igen kevés az elárusítók részére a hely, mert a központi vásárcsarnok területe: 10.400 négyszög méter ; a Rákóczy téri csarnoké : 4.230 négyszögméter; az István-térié 4.030 négyszögméter; a Hunyady-térié : 3.350 négyszögméter ; a Holdutczaié: 2.630 négyszögméter; és így több mint fele az azelőtti elárusítóknak helyet nem kapott. Természetes, hogy a verseny csökkent és az árak abban az arányban drágultak. Az olcsóbb élelmezéshez fűzött várakozás, mely a főváros vásárcsarnok szabályrendeletének 1. §-ában mint az összes új és nagy áldozatokat követelt újítás czéljául megjelölve van, t. i. hogy ezáltal a főváros lakosságának állandóan jó, egészséges és lehetőleg olcsó élelmi czikkekkel való ellátása biztosíttassák, tehát ezen remény nem teljesült, mert a drágulás szakadatlanul folyton tart. Ámbár a vásárcsarnoki intézmény hiányát vagy szervezeti hibáit fennállásának egy-két évi tapasztalatai után — egyébként talán korainak is tűnhetik felbírálni, de mert a szervezetlenségből eredő bajok és ezekkel együtt a piac drágulása fővárosunk 600—700 ezer lakosságát sújtja, s mert a közviszonyok romlása folyton tart s a folyton erősödő panaszok orvoslását elodázhatatlanak tekintjük, eme orvoslatot idáig azért nem szorgalmaztuk, mert a főváros tisztikarának restaurációja alkalmából új vezetők kerültek az élre , és az élelmezési ügyosztály vezetésében beállott változásra való tekintettel is bizonyos időre volt ismét szükség, amíg ama hiányokat az új vezetők kellő alapossággal tanulmányozzák és ezek alapján érett megfontolás útján kellő javításokat hozhatnak javaslatba. Magunk részéről állandó és bő tanulmányunk alapján különösen ki kell jelentenünk, hogy a fővárosi szabályrendelet II. rész 10. §-ában megjelölt központi vásárcsarnok kitűzött feladatának meg nem felel, mert az ma nem központja az élelmiszerekkel való nagykereskedelemnek és nem főforrása a többi vásárcsarnokoknak, nem főforrása a nyílt vásároknak és nem főforrása a boái üzleteknek, amiért a többi vásárcsarnok sem felelhet meg kellően feladatának. Azt is hangsúlyoznunk kell, hogy a vásárcsarnokok elégtelenek a főváros élelmezésére és főleg a helybérek túlságos drágák, amiért az elárusítása az élelmiszereknek mindig kevesebb kézben összpontosul — ami szintén drágaságul idéz elő. Nem kételkedünk, sőt, szilárd meggyőződésünk, hogy a kellő mérlegelés után, bármily nehéznek látszassák is az első pillanatra a megoldás módja, melyet javaslatba hozni bátorkodunk, kellő jóakarattal a főváros nagyközönsége iránt, kellő jóakarattal a főváros és az állam pénzügyi helyzete iránt, kellő jóakarattal a vásárcsarnoki intézmény továbbfejlesztése iránt, a kérdés egy irányban a székesfőváros és az állami kormányzat jóakaratával megvalósítható és az eddigi piac drágasága megszüntethető, és nemcsak a székesfőváros olcsó élelmezése elérhető, hanem kereskedelmünk fejlesztésével a kivitel is lendületet nyerne. A piac drágaságának egyik fő kutforrása a fogyasztási adók rendszertelenségében, aránytalanságában és drágaságában rejlik. Ha ezeken segítve lesz s a mai bajok orvoslást nyernek, nemcsak olcsóbbak lesznek egyes fő élelmi czikkek, hanem a nagyobb forgalom által nagyobb mennyiségek jöhetnek be a fővárosi vásárcsarnokokba, ami által az élelmiszerek könnyebben hozzáférhetővé lesznek és bizonyos mértékben olcsóbban jutnak a fogyasztó nagyvárosi közönség körébe . a vidéki termelőkA fővárosi egylet memoranduma. A fővárosi egylet, kebelében megindult tanácskozások eredménye az a memorandum, amely a főváros közélelmezésének rendezésével foglalkozva tárgyalja a fogyasztási adók reformját és kiterjeszkedik a vásárcsarnokok rendezésének kérdésére. A fogyasztót és termelőt egyaránt közelről érdeldő kérdés alapos megvilágítása okából bő kivonatban közöljük a memorandumot, mely rámutat azokra az ósdi abszurditásokra, amelyekkel a fogyasztót és termelőt egyaránt fosztogatják. A memorandum eszmemenete Íme ez: Budapest székesfőváros lakosainak olcsó élelmiszerekkel való ellátása, épen úgy evvel együtt fővárosi kereskedelmünk emelése, sőt kivitelének biztosítása függ: I. fogyasztási adóink reformjától; II. vásárcsarnokaink és forgalmuk szervezésétől. Midőn Budapest székesfőváros 2.160.000 frtot meghaladó nagy áldozatot hozott a közélelmezés és vásár ügyének javítására, akkor úgy a főváros hatósága, valamint a fővárosnak mérsékelt jövedelmekből élő lakossága azon reményt fűzte eme modern újításhoz, hogy áldozatkészsége folytán élelmezése olcsóbbá és rendezettebbé lesz. A közelben levő épületek, fák s egyéb magasabb tárgyak reflexjei ugyanis zavarják a színhatást A legveszedelmesebbek a fáktól származó zöld sugárvetések. E reflexek természetesen a földszinten erősebbek, mint fenn a magasban, ahol teljesen el lehet azokat kerülni. Másrészt a szobrokat súlyuknál fogva rendkívül nehéz az emeletre vinni s gyakran történt, hogy az ilyen a magasba szállított szobor eltört, így történt csak néhány év előtt is a világhírű Theseusszoborcsoporttal. A Petz terve tehát nem felel meg sem a tér által támasztott eszthétikai követeléseknek, sem a múzeum követelményeinek. De nem felel meg a két követelmény közül egyiknek sem már azért is, mert a képtár egyik része sötét és mert az épület óriási, négyemeletnyi magas méreteivel tökéletesen agyonnyomná a millenniumi emléket, amelynek hatását, pedig emelnie kellene. Sokkal szerencsésebben oldja meg a feladatot a második díjjal kitüntetett terv, melyet Sckedam és Herczog készítettek. Ők egy a műcsarnokkal hasonló stilű épületet terveztek, a műcsarnokra átnéző homlokzattal. Ezáltal megteremtik a tér harmóniáját és biztosítják a millenniumi emlékmű hegemóniáját. Ami a belső berendezést illeti, a szobrok a földszintre, a festmények az emeletre kerülnek. Árkai Aladárnak harmadik díjjal kitüntetett pályatervei külső és belső hiányokon szenvednek. Hogy a zsűri hogyan tudta épen a legelhibázottabb tervet az első díjjal kitüntetni, az talány. Csakis az eljárása ismeretes. Hogyha a pályamunkák között van egy, amely rendkívül veszedelmes, arra rá fogják, hogy kétszer anynyiba kerülne a kivitele, mint amekkora összeg rendelkezésre áll. Ezzel azután agyonütik a legzseniálisabb tervet is. Lássuk már most az új zsidótemplomra hirdetett pályázat eredményét. Itt is nagy meglepetés vár arra, aki a kiállított pályaterveket megtekinti. Nemcsak az, hogy mennyien pályáztak — számszerűit : huszonhárman! — hanem az is, hogy mennyi tehetséget, önállóságot és tudást árulnak el ezek a tervek. De a zsűri ítélete, mint említettük, itt sem kifogástalan. Az első díjat Förk és Schömer építészek, a zsűri egyik tagjának, Steindl tanárnak az asszistensei nyerték meg. Csinosan megrajzolt terv, de hiányzik belőle minden monumentális vonás, a kupolájuk pedig a levegőben lóg, akár egy kormányozható léghajó. Ez a terv bajosan lesz kivihető. Bodini és Frommer második díjjal jutalmazott tervének is van egy kardinális hibája, az, hogy eredetiség nélkül való. A velenczei Szent Márktemplom átkomponálása ez s bár szép rajta a magyaros díszítés, ez nem sokat mond. De tagadhatatlanul nagyon ügyes a kompozíczió s a tervről nyert összbenyomásunk az, hogy Bálint és Frommer urak igen talentumos építészek. De bizonyos az is, hogy ez a terv is szebb és értékesebb az első díjjal kitüntetettnél. Rejtélyes azonban, hogy miért adták ki a harmadik díjat Leitersdorfernek. Teljesen kiforrtlan, hanyagul odavetett munka, inkább vázlat, most tervezet, telve a legprimitívebb hibákkal. A megvásárolt és megdicsért pályaművek egytőlegyig toronymagasságban emelkednek föléje. Ott van például a Non ebur, nee aurea jeligéjű, amely előtt csoportokba verődve áll a nézőközönség, csodálva e pályamunka zseniális szépségeit. De hiszen a napisajtó is egyhangú elragadtatással nyilatkozott e tervről eddigi bírálataiban. A P. Lloydban azsűri egy tagja is egyedül ezt a tervet mondja zseniálisnak, egy elismert műkritikusunk pedig azt írja ma róla, hogy e miire büszke lehet a szerzője, aki még nem leplezte le inkognitóját. A mi véleményünk is a feltétlen dicséret és feltétlen elismerés e tervvel szemben. Úgy véljük, hogy csak ennek a tervnek helyes az alaprajzi megoldása, kivitel szempontjából pedig ez a modern arányú, briliánsan megkomponált terv messze előtte jár a díjazottaknak. Figyelemre méltók még a Nyolcé lépcsőimé és Kilenc? gyertyatartó jeligéjű tervek. A zsidó hitközség a leghelyesebben cselekszik, ha szűkebb pályázatot ír ki a díjazott és a három megvásárolt terv között. Legyen becsületes mérkőzés azzal a jelszóval, hogy: „Győzzön a legjobb !*‘ A szépművészeti pályaterveknél nem szükséges ez az újabb pályázat, mert hiszen ott a döntő szó amúgy is dr. Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszteré I“. «T. *-«■*