Hazánk, 1904. február (11. évfolyam, 28-51. szám)

1904-02-23 / 46. szám

XL évfolyam 46. szám. Kedd, Budapest, 1904. február 23. H­AZÁNK SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi­ utca 28. Kéziratokat nem vissza. 4. Telefonszám 88—23. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAY BARNA. Előfizetési ára: Egész évre 28 kor. MNegyedévre 7—kor. .......................? Félévra _ 14 « (Egy hóra _ 2.40 ) Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 fü­lén. A délvidéki forrongás. Irta: Poroszkay Béla. Nagybecskerek, február 20. A délvidéki anarchisztikus izű forron­gások nem új keletűek, mert már évek óta foglalkoztatják az érdekelt vármegyé­ket és aggodalommal töltik el az izzó vidékeken birtokos gazdaközönséget. A sajtó is foglalkozott helylyel-közzel az egyes helyeken észlelt mozgalmakkal, a közvélemény azonban csakhamar napi­rendre tért a dolog fölött. Pedig a dolgokkal törődni kell nemcsak a kormánynak, hanem a társadalomnak és a sajtónak is, mely utóbbinak nemcsak a bajok megismertetése, de gyógyítása körül is szerepet kell vállalni. Ezért örömmel üdvözöljük a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetségét amak el­határozásáért, melylyel az említett mozga­lom tárgyalását a folyó hó 23-án tartandó bizottsági ülésének napirendjébe bevette. Az észlelt mozgalmak veszélyességét túlozni, azokat egy készülő parasztzendü­lés jelenségeinek minősíteni, rossz poli­tika lenne, de még nagyobb baj lenne az, ha azokkal nem törődnénk és azt re­­mélenénk miszerint félrendszabályokkal, rendőri hatalommal komolyabb rázkódta­­tásoknak elejét veszszük. A miniszterelnöknek ama rendelete, melyet a törvényhatóságokhoz, a népgyűlé­­sek engedélyezése és ellenőrzése körül követendő eljárás tekintetében intézett, a csendőrségi különítmények szaporítása­ kétségkívül alkalmas lesz arra, egyrészt az anarchiában utazó apostolok tevékeny­ségét megnehezíteni, másrészt az illető vidékek birtokosainak aggodalmait elosz­latni, de önámítás lenne e kormányintéz­kedésektől a helyzet orvoslását várni A túlhajtott szocializmus láza sokkal elterjedtebb, makacsabb, semhogy a kor­mányzás és közigazgatás köznapi szerei­vel enyhíthető, elfojtható lenne. Az államnak, a sajtónak és közvetlenül érdekelt társadalom közös, szervezett és tán évekig tartó céltudatos működésének lehet csak az aggodalmat keltő mozgal­mak terjedését meggátolni, a megtévesztett faluk lakosságát kijózanítani. A mozgalmak magjait a bujtogatók már évek óta hintik és mit tagadjuk, sok helyen a helyi közigazgatásnak kell felróni azt, hogy az elvetett konkoly kicsirázott, fel­­burjánzott. Károsan hatottak az obstrukció harcai is. A falu népe példát vett arról, mint hurrogják le a törvényhozó testület kö­rében a kormány elnökét, észlelte az állam gépezetének zakatoló, hiányos járá­sát, az adóbehajtás megszűnését, az újon­cozás elmaradását és bátorságot kapott bíráját, jegyzőjét a faluházából kiparan­csolni. Hogy a népet mely gazdasági viszo­nyok tették fogékonynyá arra, a társa­dalmi és állami rendet veszélyeztető tano­kat magába szívni, azt itt fejtegetni annál kevésbbé kívánom, mert a múlt évben tartott gazdasági kongresszusok alkalmá­ból bőven tárgyaltattak, csakis ama kö­rülményekre, viszonyokra akarok utalni, melyek a polgárosított határőrvidéken és különösen annak román községeiben a népbolondítók munkáját megkönnyítették, azok hatásának veszélyességét fokozták. Az anarchia tanai szórványosan egyes volt úrbéri és szerződéses községekben is terjednek ugyan, hatásuk azonban keve­sebb aggodalomra ad okot, mint a volt határőrvidéken terjedő forrongás, mert a parasztság vagyonosabb része a munka­­nélküliek és munkakerülők zavargásra hajló kedvét megbénítja. Vannak ugyan telkes gazdák is, kik beállanak szocialistának, de ezek csak elméletben azok, csak az árral úsznak. A volt határőrvidéken észlelt mozgalmak alapja, jellege azonban komoly aggoda­lomra ad okot. A katonai uralom alatt a határőrvidéki lakos­ság általános jóléte nagyobb volt, mint amilyen jelenleg, mert a házközösségi rendszer a családi vagyon megtartását biztosította, a katonai ható­ság lépten-nyomon gyámolította a határőrt, ugyanaz kedvezményes jogokat élvezett, a köz­terhek könnyen elviselhetők voltak.­ A határőrvidék polgárosítása óta lefolyt évtize­dek e viszonyokat gyökeresen megváltoztatták. A házközösségek megszüntetése maga után vonta a csábi­di vagyon elaprózását, a föld mozgó dolog lett, martaléka az olcsó földszer­zőknek, a drága hitelnyújtóknak. A katonai gyámkodás alól felszabadult köz­ségek lassanként megismerkedtek az önkor­mányzat árnyoldalaival is. Az állam megszűnt mindenről gondoskodni, a községi kiadások sza­porodtak és ezzel a pótadók emelkedtek. A fölöttes hatóságnak föltétlenül engedelmes­kedő granicsárok kihaltak lassankint, a felnőtt új nemzedék elkezdett saját lábán járni, poli­tikai súlyát felismerte és azt latba vetette. E ténynek egyaránt meg volt a jó és rosz oldala. Sok községben személyi pártok ádáz harca megingatta a közhatóságoknak addig érin­tetlen tekintélyét. Az alkotmányos jogok gyakorlása nem egy esetben kétélű, a nép gazdasági és erkölcsi éle­tét sebző fegyvernek bizonyult. A volt granicsárok jóléte mindennek követ­keztében folytonosan hanyatlott, a gazdasági bajok szaporodtak. Különösen az tette az említett vidék némely községében az elszegényedést rohamossá, hogy a gabonaelővétel törvényes formájába burkolt uzsora szerfölött kedvező talajra talált, mit annál kevésbbé lehet csodálni, mert az ottani falusi takarékpénztáraknál még egy-két év előtt a 16—20 százalék kamat szedése megszokott dolog volt. _____ A nép elszegényedését a szociáldemokrata párt céljai megvalósítására ügyesen felhasználta. Az elért eredményt kicsinyelni nem szabad, mert habár községeink nagyobb része még vész­mentes is, a jelek azt bizonyítják, hogy izgatá­sának hatása terjedelemben, erőben folyton nyer. Vannak már községek, hol a jegyző az árral kénytelen úszni, hová a főszolgabíró csak csend­­őri fedezettel mer egy-egy választás alkalmával kivonulni, hol a papot nem hogy megsüvegel­­nék, de kiköpnek előtte, hol az anarchia veszé­lyeire figyelmeztető tanítót a nép a szószékről leráncigálja. A ma csak helyi bajok könnyen válhatnak or­szágos bajjá, ha azokkal nem törődünk, a hasz­nosaknak ígérkező szereket nem alkalmazzuk. A kérdés csak az, melyek lehetnek ezen esz­közök. Az bizonyos, hogy egyoldalúaknak lenniök nem szabad és orvoslást csak akkor fognak nyúj­tani, ha a lényegbe hatolnak, több irányból ké­pesek a népbolondítók kecsegtető fülbemászó tanait kellő értékükre leszállítani. Első­sorban az állam közegeinek, a törvény­­hatóságoknak kell a közveszélyes izgatások elfoj­tására, megtorlására nagyobb gondot fordítani. A szociáldemokrata párt fővárosi és vidéki lapjai hemzsegnek az osztályok és hatósági közegek elleni izgatás ismérveit magukon hordó közle­ményektől, melyek büntetlenül maradnak, mert a kir. ügyészségek azokat kellő figyelemmel nem kisérik, a sértett tisztviselők azokról vagy tudo­mást nem szereznek, vagy az esküdtszék igaz­ságszolgáltatásában nem bíznak. Másodsorban a hatóságoknak kiváló gondot kellene a szocialisták által előadott panaszok tüzetes megvizsgálására és igazságos elbírálására fordítani. A «Narodne Rees» és a «Voluntia Poporului» nemcsak hasábjaikon szítják olvasóik elégedet­lenségét, hanem az azok által tudomásukra ho­zott sérelmek feljelentésével, nagyításával, el­ferdítésével is foglalkoznak, a beadványokat ma­guk gyártják, vagy egyes fővárosi ügyvédek ellenjegyzésével láttatják el. Ezt kinyomozni legtöbbnyire könnyű. Ha ható­ságaink ez esetekben az említett értelemben jár­nának el, úgy legtöbbször meggyőzhetnék a né­pet arról, miszerint félre lettek vezetve. A fő azonban az lenne a veszélyeztetett vona­lakon, szervezett ellenakciót fejteni ki a szociál­demokrata apostolok ellen. Erre csak a sajtó és a társadalom képes, mert csak az léphet fel oly hatással, melytől siker remélhető. A nép körében elterjedt lapoknak folytonosan foglalkozni kellene az ingyen földet vagy köte­les földváltságot, szabad vadászatot és halásza­tot, nagyobb munkabért ígérő izgatók önző cél­jainak ismertetésével, az általuk hirdetett elvek­nek megvilágításával, a fennálló társadalmi rend alapját veszélyeztető kihatásával. A társadalomnak pedig a szó hatalmát kel­lene harcba vinni, követni kellene a szociál­demokrata párt küldötteinek példáját és eljá­rását. Oda, hol nem elég a pap, a jegyző ékesszó­lása, küldeni kell oly egyéneket, kik a nép bizal­mát fellépésükkel meg tudják nyerni, azt törek­vése elérhetlen voltáról meggyőzni, a törvényes rend keretén belül elérhető és elért előnyeik értékéről felvilágosítani képesek. E tevékenység kifejtését társadalmunk ön­­kénytes tagjaitól várni nem lehet, mert ha egye­sekben az ahhoz szükséges tulajdonságok meg előfizetőinknek a mezőgazdaság körébe vágó apróhirdetéseit díjtalanul közöljük.

Next