Hazánk, 1904. február (11. évfolyam, 28-51. szám)
1904-02-23 / 46. szám
XL évfolyam 46. szám. Kedd, Budapest, 1904. február 23. HAZÁNK SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi utca 28. Kéziratokat nem vissza. 4. Telefonszám 88—23. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAY BARNA. Előfizetési ára: Egész évre 28 kor. MNegyedévre 7—kor. .......................? Félévra _ 14 « (Egy hóra _ 2.40 ) Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 fülén. A délvidéki forrongás. Irta: Poroszkay Béla. Nagybecskerek, február 20. A délvidéki anarchisztikus izű forrongások nem új keletűek, mert már évek óta foglalkoztatják az érdekelt vármegyéket és aggodalommal töltik el az izzó vidékeken birtokos gazdaközönséget. A sajtó is foglalkozott helylyel-közzel az egyes helyeken észlelt mozgalmakkal, a közvélemény azonban csakhamar napirendre tért a dolog fölött. Pedig a dolgokkal törődni kell nemcsak a kormánynak, hanem a társadalomnak és a sajtónak is, mely utóbbinak nemcsak a bajok megismertetése, de gyógyítása körül is szerepet kell vállalni. Ezért örömmel üdvözöljük a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetségét amak elhatározásáért, melylyel az említett mozgalom tárgyalását a folyó hó 23-án tartandó bizottsági ülésének napirendjébe bevette. Az észlelt mozgalmak veszélyességét túlozni, azokat egy készülő parasztzendülés jelenségeinek minősíteni, rossz politika lenne, de még nagyobb baj lenne az, ha azokkal nem törődnénk és azt remélenénk miszerint félrendszabályokkal, rendőri hatalommal komolyabb rázkódtatásoknak elejét veszszük. A miniszterelnöknek ama rendelete, melyet a törvényhatóságokhoz, a népgyűlések engedélyezése és ellenőrzése körül követendő eljárás tekintetében intézett, a csendőrségi különítmények szaporítása kétségkívül alkalmas lesz arra, egyrészt az anarchiában utazó apostolok tevékenységét megnehezíteni, másrészt az illető vidékek birtokosainak aggodalmait eloszlatni, de önámítás lenne e kormányintézkedésektől a helyzet orvoslását várni A túlhajtott szocializmus láza sokkal elterjedtebb, makacsabb, semhogy a kormányzás és közigazgatás köznapi szereivel enyhíthető, elfojtható lenne. Az államnak, a sajtónak és közvetlenül érdekelt társadalom közös, szervezett és tán évekig tartó céltudatos működésének lehet csak az aggodalmat keltő mozgalmak terjedését meggátolni, a megtévesztett faluk lakosságát kijózanítani. A mozgalmak magjait a bujtogatók már évek óta hintik és mit tagadjuk, sok helyen a helyi közigazgatásnak kell felróni azt, hogy az elvetett konkoly kicsirázott, felburjánzott. Károsan hatottak az obstrukció harcai is. A falu népe példát vett arról, mint hurrogják le a törvényhozó testület körében a kormány elnökét, észlelte az állam gépezetének zakatoló, hiányos járását, az adóbehajtás megszűnését, az újoncozás elmaradását és bátorságot kapott bíráját, jegyzőjét a faluházából kiparancsolni. Hogy a népet mely gazdasági viszonyok tették fogékonynyá arra, a társadalmi és állami rendet veszélyeztető tanokat magába szívni, azt itt fejtegetni annál kevésbbé kívánom, mert a múlt évben tartott gazdasági kongresszusok alkalmából bőven tárgyaltattak, csakis ama körülményekre, viszonyokra akarok utalni, melyek a polgárosított határőrvidéken és különösen annak román községeiben a népbolondítók munkáját megkönnyítették, azok hatásának veszélyességét fokozták. Az anarchia tanai szórványosan egyes volt úrbéri és szerződéses községekben is terjednek ugyan, hatásuk azonban kevesebb aggodalomra ad okot, mint a volt határőrvidéken terjedő forrongás, mert a parasztság vagyonosabb része a munkanélküliek és munkakerülők zavargásra hajló kedvét megbénítja. Vannak ugyan telkes gazdák is, kik beállanak szocialistának, de ezek csak elméletben azok, csak az árral úsznak. A volt határőrvidéken észlelt mozgalmak alapja, jellege azonban komoly aggodalomra ad okot. A katonai uralom alatt a határőrvidéki lakosság általános jóléte nagyobb volt, mint amilyen jelenleg, mert a házközösségi rendszer a családi vagyon megtartását biztosította, a katonai hatóság lépten-nyomon gyámolította a határőrt, ugyanaz kedvezményes jogokat élvezett, a közterhek könnyen elviselhetők voltak. A határőrvidék polgárosítása óta lefolyt évtizedek e viszonyokat gyökeresen megváltoztatták. A házközösségek megszüntetése maga után vonta a csábidi vagyon elaprózását, a föld mozgó dolog lett, martaléka az olcsó földszerzőknek, a drága hitelnyújtóknak. A katonai gyámkodás alól felszabadult községek lassanként megismerkedtek az önkormányzat árnyoldalaival is. Az állam megszűnt mindenről gondoskodni, a községi kiadások szaporodtak és ezzel a pótadók emelkedtek. A fölöttes hatóságnak föltétlenül engedelmeskedő granicsárok kihaltak lassankint, a felnőtt új nemzedék elkezdett saját lábán járni, politikai súlyát felismerte és azt latba vetette. E ténynek egyaránt meg volt a jó és rosz oldala. Sok községben személyi pártok ádáz harca megingatta a közhatóságoknak addig érintetlen tekintélyét. Az alkotmányos jogok gyakorlása nem egy esetben kétélű, a nép gazdasági és erkölcsi életét sebző fegyvernek bizonyult. A volt granicsárok jóléte mindennek következtében folytonosan hanyatlott, a gazdasági bajok szaporodtak. Különösen az tette az említett vidék némely községében az elszegényedést rohamossá, hogy a gabonaelővétel törvényes formájába burkolt uzsora szerfölött kedvező talajra talált, mit annál kevésbbé lehet csodálni, mert az ottani falusi takarékpénztáraknál még egy-két év előtt a 16—20 százalék kamat szedése megszokott dolog volt. _____ A nép elszegényedését a szociáldemokrata párt céljai megvalósítására ügyesen felhasználta. Az elért eredményt kicsinyelni nem szabad, mert habár községeink nagyobb része még vészmentes is, a jelek azt bizonyítják, hogy izgatásának hatása terjedelemben, erőben folyton nyer. Vannak már községek, hol a jegyző az árral kénytelen úszni, hová a főszolgabíró csak csendőri fedezettel mer egy-egy választás alkalmával kivonulni, hol a papot nem hogy megsüvegelnék, de kiköpnek előtte, hol az anarchia veszélyeire figyelmeztető tanítót a nép a szószékről leráncigálja. A ma csak helyi bajok könnyen válhatnak országos bajjá, ha azokkal nem törődünk, a hasznosaknak ígérkező szereket nem alkalmazzuk. A kérdés csak az, melyek lehetnek ezen eszközök. Az bizonyos, hogy egyoldalúaknak lenniök nem szabad és orvoslást csak akkor fognak nyújtani, ha a lényegbe hatolnak, több irányból képesek a népbolondítók kecsegtető fülbemászó tanait kellő értékükre leszállítani. Elsősorban az állam közegeinek, a törvényhatóságoknak kell a közveszélyes izgatások elfojtására, megtorlására nagyobb gondot fordítani. A szociáldemokrata párt fővárosi és vidéki lapjai hemzsegnek az osztályok és hatósági közegek elleni izgatás ismérveit magukon hordó közleményektől, melyek büntetlenül maradnak, mert a kir. ügyészségek azokat kellő figyelemmel nem kisérik, a sértett tisztviselők azokról vagy tudomást nem szereznek, vagy az esküdtszék igazságszolgáltatásában nem bíznak. Másodsorban a hatóságoknak kiváló gondot kellene a szocialisták által előadott panaszok tüzetes megvizsgálására és igazságos elbírálására fordítani. A «Narodne Rees» és a «Voluntia Poporului» nemcsak hasábjaikon szítják olvasóik elégedetlenségét, hanem az azok által tudomásukra hozott sérelmek feljelentésével, nagyításával, elferdítésével is foglalkoznak, a beadványokat maguk gyártják, vagy egyes fővárosi ügyvédek ellenjegyzésével láttatják el. Ezt kinyomozni legtöbbnyire könnyű. Ha hatóságaink ez esetekben az említett értelemben járnának el, úgy legtöbbször meggyőzhetnék a népet arról, miszerint félre lettek vezetve. A fő azonban az lenne a veszélyeztetett vonalakon, szervezett ellenakciót fejteni ki a szociáldemokrata apostolok ellen. Erre csak a sajtó és a társadalom képes, mert csak az léphet fel oly hatással, melytől siker remélhető. A nép körében elterjedt lapoknak folytonosan foglalkozni kellene az ingyen földet vagy köteles földváltságot, szabad vadászatot és halászatot, nagyobb munkabért ígérő izgatók önző céljainak ismertetésével, az általuk hirdetett elveknek megvilágításával, a fennálló társadalmi rend alapját veszélyeztető kihatásával. A társadalomnak pedig a szó hatalmát kellene harcba vinni, követni kellene a szociáldemokrata párt küldötteinek példáját és eljárását. Oda, hol nem elég a pap, a jegyző ékesszólása, küldeni kell oly egyéneket, kik a nép bizalmát fellépésükkel meg tudják nyerni, azt törekvése elérhetlen voltáról meggyőzni, a törvényes rend keretén belül elérhető és elért előnyeik értékéről felvilágosítani képesek. E tevékenység kifejtését társadalmunk önkénytes tagjaitól várni nem lehet, mert ha egyesekben az ahhoz szükséges tulajdonságok meg előfizetőinknek a mezőgazdaság körébe vágó apróhirdetéseit díjtalanul közöljük.