Hazánk, 1905. november (12. évfolyam, 259-284. szám)
1905-11-25 / 281. szám
HAZÁNK. 281. szám. Politikai hangulatok. Budapest, nov. 25. Baksay Sándornak van egy gyönyörűséges szép elbeszélése. Pusztai találkozás a címe. Az alföldi községi élet képe van ez elbeszélés egyik részletében pompás élethűséggel megrajzolva. Abban a községben, hova az elbeszélés hősét a sors rendelete lelkésznek vetette, a dolog természete szerint több párt van. E pártok egyikének tagjai, ha valaki a községi gyülekezetben nem szájok ize szerint beszélt, nem sokat törődtek az ellenkező vélemény cáfolgatásával, hanem azt kiáltották : ki kő hazanji! — s ha rákerült a sor, hát hamarosan ki is húzták a gyűlésteremből az illetőt. Tegnap Kristóffy ügyvivő úr jóvoltából gróf Laszberg főispáni helyettes ügyvivő és Rudnay rendőrkapitány urak Pest vármegye székházában megalakították az országos kiső huzniji pártot. Valószínű, hogy a Fejérváry táborszernagy úr német kommandója alatt ekzeehozó négy szál képviselőből álló haladópárt a tegnapi bravúrtett emlékezetére sietni fog magát ki kő huzinji pártra át, illetőleg kikereszteltetni, hogy a párthoz tartozó kormány is felvehesse a hozzá egyedül méltó ki kő huzniji kormánynevet. Ami Kassán, Sátoraljaújhelyen történt, az csak egyszerű bejelentése volt a gyalázatosságok ama rendszerének, amelynek a tegnapi erőszakosság csak kiinduló pontja volt. Ma már senki sem kételkedhetik többé, hogy a Fejérváry-kormányt Bécsből egyszerűen azért küldöttét a nyakunkra, hogy brutális erőszakosságával megfoszsza a nemzetet alkotmányos szabadságának minden biztosítékától. De örülhetnénk, ha küldetése csupán ennyi volna. A nyílt erőszak, a zsandáruralom csak szabadságától foszthatja meg a nemzetet, de nem korrumpálhatja erkölcseit is. Ellenkezően, híven ama mondáshoz: palma sub pondera erejeit, az erőszakos nyomás még fejleszti ellenálló képességeit s az önsegély erejébe vetett hitét. A kiső huzniji kormány nemcsak ezért küldetett. Van küldetésének veszedelmesebb feladata is. Alkotmányosnak és törvénytisztelőnek kell magát hirdetnie, hogy a hiszékenyebb természetű és gyöngébb jellemű embereket rászedhesse és alkotmányos látszatának védelme alatt s eszközeinek segítségével megronthassa a nemzet politikai erkölcseit. Az a harc, amelyet a Fejérváry-kormány a vármegyék ellen indított, nemcsak egy közigazgatási és politikai intézmény ellen indított harc, hanem valóságos irtóháború a magyar nemzet történelmi hagyományok által megszilárdított vezető értelmisége ellen. A hazafiság és a nemzeti érzés szempontjából semmivel nem bírók harca azok ellen, kik birtokosai a magyar hazaszeretetnek, a magyar érzésnek, a magyar politikai törekvéseknek. Azok ellen, akik családi származásuknál, történelmi hagyományaiknál, vagyonuknál, értelmi kiválóságuknál és érzelmeik nemességénél fogva vezetői és képviselői a magyar nemzetnek. A támadás azért van elsősorban a vármegyék ellen intézve, mert a múltból jóformán a nemzeti védelemnek és ellenállásnak ez az intézményes szerve maradt fenn csupán. Kristóffy úr a magyar vármegye gondozó karjain cseperedett fel. Fájdalom, a legjobb szivü, a leggondosabb édesanyának is vannak néha Istentől elrugaszkodott rossz fiai. Kristóffy úr ismeri azt az erkölcsi erőt, amely a vármegyei intézményben hosszú századokon át mintegy felraktározódott. Azért intézi elsősorban annak birtokba vételére gyalázatosan ádáz rohamait. Az ügyvivő-kormány az ország közigazgatását akarja hamarosan kezébe keríteni. Az autonóm hatóságok tisztviselőit át akarja olyan készséges eszközökké alakítani, mint a Rudnay úr polkájai. Ha akad köztük meghunyászkodó, alkalmazkodó természet és a nemzeti ügy elárulására hajlandó lélek, azt nemcsak szívesen fogadja táborába, de ki is tünteti, meg is jutalmazza. Aki pedig erős marad és hű a nemzeti ügyhöz, azt ki fogja hurcoltatni a vármegyeház hivatalszobáiból, mint tette tegnap Fazekassal és Dubraviczkyval. Ha Kachi Baritti Bzmmraiosenram aztán elcsábított vagy kihúzatott mindenkit s a kihuzottak helyét betölthette az értelmiség korrumpált, elzüllött és hazafiatlan tagjaival, akkor aztán kezdődik az ország közvéleményének közigazgatási után való megdolgozása és a választások előkészítése az általános választói jog programmjával. Nyíltan és világosan szólva, az idegen érzésű tömegeknek a fajmagyarság értelmisége ellen való felbujtásával. A közvéleménynek e közigazgatási útón való megdolgozására a kiső Ruznit-kormánynak feltétlen és sürgős szüksége van, mert minden más irányú akciója csütörtököt mondott. A pártalakítás oly nyomorultan sikerült, amely teljesen egynek vehető a felsüléssel. A sajtóakció hatástalan maradt. Az új sajtófőnök írói tevékenysége inkább kompromittálta a kormányt, mint támogatta. Tapintatlan nyilatkozatai, melyeket a táborszernagy-kormányelnök szájával kürtöltetett ki az osztrák sajtóban, valóságos leleplezés számba mentek. Leleplezései voltak annak a megdöbbentő körülménynek, hogy egy másképpen jóindulatú, de politikailag analfabéta öreg katona a kalandorpolitikusok egy csoportjának valóságos áldozata. Hogy e kalandorpolitikusok összes művészete a beugratásra van alapítva. A magyar hírlapírók táborában nagyon sok szegény, sőt gyenge jellemű ember van, de az újonan alakított haladópárti lapokhoz még a legszegényebb egyének közül is alig sikerült valakit megnyerni. A közönség pedig teljesen közömbös maradt e megvásárolt proletársajtóval szemben. Nem veszi, nem olvassa. A rikkancsok is csak úgy tudnak egy pár példányt rásózni a járókelőkre, hogy torkuk szakadtából kiabálják : — Fejérváry lemondása! A tegnapi nappal megkezdődött a megmérhetetlen szenvedések és a nyomor ama korszaka, melylyel Kristóffyék két hónap előtt a legmagasabb helyről, a trón lépcsőjéről fenyegettették meg a nemzetet. A keserűség ürömpoharát a nemzetnek ajkai elé tette az erőszak. A nemzet ki fogja inni a keserűségek e poharát bizonyára a nélkül, hogy megtántorodnék. Iskolázottsága A téli tárlat. — A Hazánk eredeti tárcája. — III. Sport-e, avagy kenyérkereset a művészet? Kedvtelés, vagy gond ? Nincs kizárva, hogy a tokémákat azért alapítják az emberek, hogy ott a nagymétából és pitykézésből kinőtt legények a labdarúgás helyett gipszből való vagy természetadta fejek kopirozásán trainirozzák magukat, de szerepelhet a művészet mint pálya, azaz kenyérkereset is, mely esetben fontos hivatás jut Amicus Juventutis Pályamutatójának, melyből alkalmasint megtudható, miyen kvalifikáció szükséges a művészszé levéshez. Csatlakoznék valamely. előttem szóló nézetéhez, aki azt mondaná, hogy a művészet mégis inkább kenyérkereset, mégpedig üzleti alapon, a kereslet és kínálat alapján. Magyarországon vannak műbarátok és van állam is s e két tényezőnek szükségletei közt szerepel a művészet is, mint olyan; ezzel szemben, mint mindenütt a világon, születnek nálunk is emberek, akik ceruzával, ecsettel, vagy más szerszámokkal megtudnak csinálni egy fejet vagy egy tájképet, hogy az hasonlít kérem az eredetihez. Sőt majdnem olyan szép és finom, mint egy fotográfia. Ha emellett aztán valaki még járatos a villogó alsónadrág nációjának históriájában, a bibliában, sőt a mithológiában is s nagy vásznakra úgy tud «jeleneteket» megrögzíteni, hogy az illető magyar királyi művészeti tanácsos azt mondja rá : nini, hiszen én olvastam erről — akkor az illetőre különösen szép jövő vár, kapcsolatban tanári állással és állami megbízásokkal, ami mind a szűkölködőnek nevezett művészet épülésére válik. Az embert nevelik, hogy később szintén nevelhessen, az ember megél, az ember alkot, kiállít és elad, s ha az embert többes számban tömegnek fogják fel, akkor megértjük azt a csodálatos egyetértést, kereskedelmi becsületességet és végtelen harmóniát, amely a műbarátok, az állam és a művészet között fönnáll. Olyan egyensúly ez, amelyet nálunk mindezidáig senki sem tudott megbillenteni, sőt az energiájából kiemelt súlyokat úgy engedte át a köznek, hogy azok az illető serpenyőbe jutva, még hatványozottabban megszilárdították az egyensúlyt. Amennyivel súlyosabb ember Ferenczy Károly, mint Basile Ede, annnál több energiaértékkel szerepel ő az egyensúly állandósításában. Mert ott szerepel. Vagy nem? Tessék csak elővenni a műkrititcákat. Mert meg vagyon írva, hogy a téli tárlatból kiemelkednek: Ferenczy, Csók, Márk, Szenes vagy akár Ferenczy, Mednyánszky, Balló, Knopp, Pailik, Poll stb. Ez a közösség pedig neveztetik művészetnek s ez a közösség oly erős, hogy ha egy összefogott névcsoportra azt mondom: giccs, akkor benn van a picesben Ferenczy, Csók és Mednyánszky is; ha azt mondom : nem giccs, akkor kijön a giccsből Márk, Szenes, Balló, Knopp, Politik, Poll stb. Ez azért van, mert, mint mondani szokás, Magyarországon minden lehetséges s igazuk lehet azoknak, akik azt mondják, hogy a hivatallal exisztenciák biztosításának s ezzel kapcsolatban a művészet csődbe juttatásának elsősorban az állam az oka. Mert amint a társadalom gondolkozásában egy kalap alá jut lorenczy és Stetka Gyula, úgy az állam organizmusában egy sínen robognak a sólövedék, a Tisza-szabályozás és a művészet. Vájjon ki fog-e siklani a művészet a sólövedék és Tisza-szabályozás közüli, vájjon ki fog-e bújni a kalap alól Ferenczy, hogy lejebb, az emberek agyában, vagy lelkében verjen gyökeret? Íme a probléma. Régi igazság, hogy problémákat úgy old meg igazán az ember, ha egyáltalán meg sem oldja őket. Az állam sínein olyan jól járnak a vonatok, hogy maguktól ugyan ki nem siklanak; a Műcsarnok című kalap alatt megférnek Ferenczyék s maguktól ki nem repülnek. A Műcsarnok fejlődésével párhuzamosan nevelődik a közönségnek a művészethez való viszonya s az egyensúly örökös. De ez az egyensúly szégyene a magyar társadalomnak és művészetnek. Tegyétek az egyik serpenyőbe Ferenczyéket s a másikba a Műcsarnokot, akkor ez a másik serpenyő tartalmatlan tartalmával szédületes sebességgel fog a magasba repülni, mivel üres, oly gyorsan, mint egy léggömb s meg sem áll, amíg az örök Nirvána mezőire nem ér. Legyen neki csendes a szétpukkanna Bráhma kebelén. De addig, bár pusztulunk-veszünk, nagyon is összekötött kéve vagyunk. S a művészet hasonlatos ama gprasos malachoz, mely a kécmadzag végén visit: van gazdája, akinek terhére van, de mégis vigyázni kénytelen rá, etetik, hogy éppen föl ne forduljon, rugdossák, hogy el ne aludjon benne az élet, mécsese, eladják, ahányszor csak lehet s a tudások kezüket dörzsölve lesik, bárcsak meghízna már, hogy harminc pénznél többet lehetne kapni érte, voilá! — mint egy nagy kritikusunk mondaná. A hasonlatot folytassa tovább, aki meri. De addig ... de addig hiába minden. Addig lesznek jó képek és rossz képek Magyarországon, de művészet, művészi kultúra nem. Halott tradíciók hullájában egészséges mag meg nem fogamzik, gyökeret nem ver, lombot nem hajt. A tradíciók legfeljebb megtermékenyíthetik a talajt, amelybe kell, hogy el is temettessenek. Amíg az akadémia mesterségei töltik meg a falakat, addig szóhoz nem juthat a művészet. Ha e falakon kívül meg nem szólaltatják, örökre néma marad. Vasárnap, 1905. november 26.