Helyiipar és Városgazdaság, 1981 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

(Folytatás az 1. oldalról) egyensúlyozott, nyugodt munká­hoz szükséges feltételekkel, a dol­gozók aktivitásának kérdéseivel, a demokrácia érvényesülésével, a művelődési lehetőségekkel, a szakszervezetek belső életével foglalkoztak ezek az ajánlások, észrevételek. Mindebből az egész szakszervezeti mozgalomnak le kell vonni néhány alapvető kö­vetkeztetést, mindenekelőtt, hogy milyen nagy mértékben van jelen és hat életünkben a dolgozók fe­lelősségérzete, kötelességtudata, önmaguk és a társadalom sorsá­nak alakulása iránt. A másik: a dolgozók látják és értik — minden eddigi eredményünk csak kemény és következetes munka alapján jöhetett létre. Jövőbeni munkánk eredményes­ségét is jórészt abban látják, mennyire tudunk szabad utat biz­tosítani a tenniakarásnak, hogy ne elégedjünk meg a középszerűség­gel, a szürkeséggel, jobban ve­gyük észre a valós emberi érté­keket és jobban becsüljük meg a közösségért tenni akaró és tudó embereket. Szólt a beszámoló a munkaver­senyről, a szocialista brigádmoz­galomról, mint a gazdasági fel­adatok megoldásának nélkülözhe­tetlen segítőjéről, a magatartás, a gondolkodás, a tisztességesen vég­zett munka tömeges formálójáról. Arról hogy a közösségek mögött „ne tűnjön el” és váljon személy­telenné az egyes ember munkája, kötelessége. Váljék világossá min­denütt, mindenki előtt, hogy el­kötelezett magatartás csak meg­becsült munka, konkrét célok rendszerében bontakozhat ki tel­jesen. Az előadói beszéd részletesen, kitért a VI. ötéves terv előkészí­tésében való szakszervezeti rész­vételre. A tervet reálisnak és igazságosnak tartjuk, mert nem tűz ki többet, mint amennyire a lehetőségek adottak. A mai világ­­gazdasági helyzetben értéke és tekintélye van az olyan szándé­koknak és terveknek, ha egy or­szág vállalkozik arra, hogy meg­levő eredményeit megőrzi, sőt több tekintetben tovább fejleszti. „Mit mutatnak ezek a szándé­kok? Mutatják társadalmunk hu­manitását. Azt, hogy életünknek a legégetőbb gondjain szándéko­zunk enyhíteni, mutatják, hogy e szándékok megvalósítása erősíti a létbiztonságot, még tovább szorít­ják vissza a nem munkából szár­mazó jövedelemszerzés lehetősé­gét. Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy növekedni fog a reálbér azoknál, akiknél ezt a végzett munka indokolja” — mondotta Gáspár Sándor elvtárs. A mozgalom új módszereiről, munkastílusának korszerűsítéséről szólva, a beszámoló hangsúlyozta: „A szakszervezeti mozgalom■ csak akkor képes hivatásának megfe­lelni, ha tevékenységet át- meg átszövi a dolgozókkal, a tömegek­kel kialakított és ébren tartott ál­landó kapcsolat. A szakszervezeti munka nagyobb fokú társadalma­sítására van szükség. Kevesebb papiros munkára és olyan szerve­zeti demokráciára, ahol a tisztség­­viselők látják, hogy munkájukra, véleményükre és tapasztalataikra valóban szükség van. A bizalmia­kat azért tartjuk mozgalmunk el­ső számú aktivistáinak, mert ők ismerik legmélyebben, legalapo­sabban a munkahelyi viszonyo­kat és dolgozótársaikat, hiszen közöttük élnek, velük együtt dol­goznak. Erősíteni kell a szakszervezetek tevékenységében azt a készséget és képességet, hogy a tagságot foglalkoztató gondokat időben észleljük és velük együtt keressük és találjuk is meg a gyors és a legjobb megoldást. A tagságnak jobban kell ismer­nie azt, amit érte, nevében a szak­szer­vezeti szervezetek és aktivis­ták tesznek. Ezen az alapon érzi magáénak és sajátjának a szak­szervezetet. Ha mindig megértés­re, támogatásra, védelemre talál, és mindig egyenes választ, magya­rázatot kap kérdéseire, aggályai­ra — hangzott az előadói beszéd­ben. „A mi nagyszerű hivatásunk, a munkáshatalomért érzett felelős­ségünk szüntelenül arra ösztönöz bennünket, hogy mindig jobbít­sunk munkánkon. Most is ezt kell tennünk, mert a mozgalom el­múlt öt esztendeje sem volt hi­báktól mentes. Még nagyobb alá­zattal, még kevesebb önhittség­gel, még odaadóbb munkás-lelki­­ismerettel kell ügyünket képvisel­ni, feladva a csalhatatlanságba vetett hitet. A munkásosztály Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! Mozgalmi gyakorlatunkból tu­dom, hogy egy kitűnő szónok után szólásra következni nem hálás dolog. Igaz ez általában, de két­szeresen igaz ez most, amikor a HVDSZ jobb sorsra érdemes kül­dötte Kádár elvtárs után kapott szót. Ez a helyzet meggyőz egy ré­gi igazságról, hogy más dolog va­lamit tudni és megint más vala­milyen helyzetben benne lenni és azt érezni. Ennek tudatában és is­meretében kérem küldött-társaim együttérző, megértő támogatását, mert minden tisztségviselőt érhet hasonló „baleset”. Kedves Elvtársak! A szakszer­vezetek 5 éves munkájáról szóló jelentés megállapítja, hogy a la­kosság megfelelő színvonalú ellá­tását, a szolgáltatások fejleszté­sét a szakszervezetek egyik alap­vető feladatuknak tartották. Kez­deményezésükre a szolgáltató vál­lalatok dolgozói sokat tettek az igények kulturált kielégítésére. E megállapítás realitását a mi szak­­szervezetünk sokrétű tapasztalatai is igazolják és erősítik. Bizonyítja ezt a HVDSZ hatáskörébe tartozó kommunális és közüzemi szolgál­tatás, a víz, csatornázás, a lakás­karbantartás, a köztisztaság, ker­tészet és sok egyéb tevékenység, amelyek hatása a lakosság egészét vagy többségét érinti. A fogyasztói szolgálatásoknak csak 10—12%-a tartozik hatáskö­rünkbe, de ebben meghatározó a családok részére végzett rendsze­res szolgáltatás, a nők nehéz fizi­kai munkájának a könnyítése. A szocialista szektor által végzett mosás, vegytisztítás 75%-át pél­dául a patyolat vállalatok végzik. A most záruló 5 év a kommu­nális, a közületi és fogyasztói szol­gáltatásban is a nagyarányú fej­lődés korszaka volt, amely a gaz­dasági szervezetek kollektíváit és vezetését fokozottabb helytállásra, bizonyításra késztette. Az ingat­lankezelő tevékenységben például a népgazdaság fejlődési ütemét jelentősen meghaladó fejlesztési lehetőség, évtizedes gondok enyhí­tésére biztosított feltételeket. Tár­sadalmi követelményként fogalma­zódott meg az az igény, hogy a meglevő lakásállomány korszerű­sítése, felújítása, a nemzeti va­gyon nem kis részét jelentő érték védelme és megóvása magasabb színvonalon, szervezettebben va­lósuljon meg. A kommunális közüzemi szol­gáltatások mennyiségi és minőségi teljesítése megfelel az­­ előirány­zottaknak. Jelentős túlteljesítés várható a víztermelési és vízszol­gáltatási, a város- és községgaz­dálkodási tevékenységben. A közterület-fenntartásban mi­nőségi fejlődést eredményez az el­ső budapesti szemétégető mű 1981. évi működése, amely a kör­nyezetvédelem ügyét is jól szol­gálja. ............ . A lakóépületek felújításával, korszerűsítésével és karbantar­tásával összefüggő 5 éves cél­kitűzések várhatóan a terve­zetthez közeli szinten valósulnak meg. Az elért eredmények értékét növeli, hogy azok a gazdaság­fej­lesztés nehezebb külső és belső feltételei miatt a korábbiaknál lé­nyegesen nehezebb körülmények között születtek. A gazdasági eredményekkel együtt emelkedett a képviselt dolgozok bére és jöve­delme, kedvezőbbé vált szociális ellátottságuk, biztonságosabbak és korszerűbbek a munkakörülmé­nyek, összességében fejlődött élet­színvonaluk. Tisztelt Kongresszus! A szak­­szervezeti munkával szemben na­szolgálata nem bírja el a forma­litást, a felszínességet, az önzést. Mi büszkék vagyunk arra, amit népünk alkotó munkájával elér­tünk, de nem hunyhatunk szemet problémáink, gondjaink felett...” — mondotta befejezésül Gáspár Sándor elvtárs, a SZOT főtitkára. A kongresszus vitájában felszó­lalt Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Közvetlen utána szó­lították az előadói emelvényre szakszervezetünk képviseletében Király Mihály elvtársat. gyobb követelményeket támasz­tott az élet, s a korábbiakat megha­ladó, magasabb szintű igényeknek kellett megfelelni. Sok újat kellett megtanulni, sok újhoz kellett al­kalmazkodni, számos kérdésre kellett választ adni vezetőtestü­­leteinknek, szervezeteinknek. A válaszkeresésben, az új megtanu­lásában és a gondok megoldásá­ban szakszervezeti vezető testüle­­teink korrekt, készséges partnerre találtak az ágazati, tanácsi szer­vezetekben, a gazdasági vezetők többségében, s tám­ogatást kaptak a Szakszervezetek Országos Ta­nácsától. Szak­szervezet­ünk érdekvédelmi feladatai között fontosnak tartot­tuk tagságunk helyzetének, élet­és munkakörülményeinek alaku­lását, de legalább olyan fontos­nak minősítettük a lakosság érde­keinek védelme jegyében a szol­gáltatások fejlesztését, színvona­lának növelését. Ez érdekvédelmi munkánk kettős, egymással össze­függő jellegét, sajátos vonását jel­lemzi. A gazdálkodást segítő, az érdekek képviseletét és védelmét szolgáló tevékenységünket annak ismerete határozta meg, hogy a szolgáltatást végző dolgozók ref­lektorfényben tevékenykednek, munkáj­uk és magatartásuk befo­lyásolja a lakosság közérzetét, hangulatát, aktivitását. A közvé­lemény sokszor ezen keresztül ítéli meg szocialista társadalmunk gondoskodását és hogy e tevé­kenység megfelelő felkészültsé­get, szocialista magatartást, ese­tenként politikai jellegű munkát kíván. Ezzel összefüggésben­ tar­tós feladat számunkra, hogy tag­ságunk megfeleljen e követelmé­nyeknek. Ennek eredményeit jelzi a jelentésben is említett, az egyé­ni felelősséget erősítő és a mun­ka minőségét javító „Munkád mellé add a neved” kezdeménye­zés és az ingatlankezelés terüle­tén működő önkormányzati szo­cialista brigádok létrejötte és ígé­retes tevékenysége. Vezető testületeink rendszere­sen értékelték a szolgáltatások helyzetét és hosszú távra szóló ja­vaslatokat tettek a fejlesztés gyor­sítására, az érintett dolgozók kö­rülményeinek javítására. A szol­gáltatások fejlesztéséhez szüksé­ges feltételek megteremtését az átlagostól eltérő szabályozók ki­alakításával, pénzügyi és munka­ügyi intézkedések szorgalmazásá­val segítettük. A társadalmi érdek védelmében javasoltuk például a lakóépületek felújítását végző szervezetek érdekeltségének kor­szerűsítését, a biztosított anya­giak ésszerű és arányos felhasz­nálását.. A lakóépületek felújítá­sának jelentőségét az is növeli, hogy ezekben döntő részben mun­kások, idős emberek laknak, akik nem keveset tettek és tesznek társadalmunk fejlesztéséért. Tisztelt­­ Elvtársak! Tagságunk előtt ismeretes, hogy végéhez ju­tottunk egy alapozó korszaknak, nemcsak a gazdálkodásban, a ter­melés és a szolgáltatások terü­letén, hanem az emberről való gondoskodásban is. Ismeretes to­vábbá, hogy a fejlődés új szaka­szában az elosztható anyagi ja­vak mennyiségi növekedése lelas­sul Tudatában vagyunk annak, hogy a szakszervezeti tagság egy része az anyagi fejlődés mutatóin mérte és méri le a társadalom fej­lődését és — tegyük hozzá — a szakszervezet munkáját is. Ebből adódóan — mint azt VIII. kong­resszusunk is hangsúlyozta —, nagyobb figyelmet kell fordítani az élet minőségét befolyásoló, nem anyagi természetű tényezők­re, a demokratizmusra, a huma­nizmusra, az egyén és közösség kapcsolatának gazdagítására. Társadalmunk joggal várja a szakszervezetünktől, hogy a szol­gáltatások fejlesztése érdekében a jövőben is megbízhatóan közve­títse a dolgozók véleményét, igé­nyeit, tovább erősödjön szerepe a feszítő ellentmondások feltárásá­ban, és gyors megoldásának segí­tésében. A lakosság igényeinek a jelenleginél rugalmasabb korsze­rűbb és kulturáltabb kielégítését várhatóan az eddigieknél m­érsé­­keltebb anyagi lehetőségek mel­lett kell megvalósítani. Ahhoz, hogy a társadalmi igényeknek eleget tudjunk tenni, hogy elha­tározásainkat a tagság cselek­vően támogassa, a gazdasági eredményekkel párhuzamosan, legalább a népgazdasági átlagnak megfelelő ütemben — az alacso­nyabb társadalmi tekintélyű mun­kakörökben ezt meghaladó mér­tékben — kell biztosítani a kép­viselt dolgozók bér- és jövedelmi színvonalának növekedését. Ter­mészetes, hogy mindennek anyagi alapjait csak az eddiginél jobb munkával teremthetjük meg. Munkánk javításának sokféle út­­ja-módja van, közülük egyik leg­fontosabb, — mint ez Gáspár elv­társ hangsúlyozta a szóbeli kiegé­szítésben —, hogy a döntések elő­készítését széles körű vita előzze meg az érintett dolgozók bevoná­sával és nagyobb mozgásteret biztosítsunk a különböző érdekek megjelenésének, ütköztetésének és egyeztetésének, az egyéni és kol­lektív kezdeményezéseknek. E feladatok megoldásában fon­tos szerep hárul a bizalmiakra, akiktől nem várunk sem csodát, sem megváltást, mint azt egyik hetilapunk nemrégiben ironikus hangvételű cikkében közölte. Nem táplálunk illúziót, mert látjuk a bizalmi munka lehetőségeit, gond­jait és tudatában vagyunk annak, hogy sokat kell még tenni az adottságok hasznosítása, az igé­nyek megvalósítása érdekében. Az élet- és munkakörülmények alakulásával összefüggésben tag­ságunk is várta és kedvezően fo­gadta a párt Központi Bizottság­nak az 5 napos munkahét beveze­tésére vonatkozó állásfoglalását. A bevezetés feltételeinek kimun­kálásában, csakúgy mint koráb­ban, részt vállalnak szervezeteink is. Javasoljuk az illetékes állami szerveknek, hogy mielőbb kezdjük el az áttérés feltételeinek meg­teremtését, kimunkálását, gondol­va a Tret­on elvtárs által említett szolgáltatások folyamatosságának biztosítására, összegezve ötéves munkánk ta­pasztalatait, azt hiszem joggal ál­lapí­tassjuk meg, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom öt év alatt dinamikusan fejlődött, hely­zete alapvetően jó, ereje, társadal­mi megbecsülése egyaránt nőtt, részese a hatalom gyakorlásának, a politika alakításának. Mindez megfelelő alapot biztosít ahhoz, hogy a szakszervezeti mozgalom minden tekintetben megfeleljen a dolgozók, a párt politikája által támasztott nagyobb követelmé­nyeknek. Meggyőződésünk, hogy a magyar szakszervezetek, köztük a STVDSZ tagsága és szervezetei, vérelnek a mai és a holnapi köve­telmények teljesítésére, megfelel­nek a társadalom és a tagság igé­nyeinek. Felszéletónk a szekció­üléseken SZABÓ IMRE, A DEBRECENI IKV SZB-TITKÁRA: Kapcsolódni szeretnék a kongresszusi jelentés azon megállapításához, amely szerint a változó gazdasági feltételek, az új körülmények a gazdaságpolitiká­ban és a központi irányításban olyan döntéseket tettek szükségessé, amelyek növelték a szakszervezetek helyét, szerepét és egyben felelősségét. Ilyen je­lentős változásnak tartom én szakszervezetünk, a HVDSZ érdekkörét érintően a párt Központi Bizottságának azt a két év előtti helyzetelemzését, amely rá­irányította a figyelmet a meglevő lakóépületek felújítására, karbantartására, és mindezt az újak építésének rangjára emelte. Hosszú éveken keresztül több anyagi és szellemi erő jutott az új lakások építésére, időközben azonban fejünkre nőtt egy másik gond: elmaradtunk az elavuló épületek felújításával. Mert a mai igények szerint természetes: a la­kásban ott a fürdőszoba, kéznél van a meleg víz Ez tehát élő színvonal-ténye­zőként jelentkezik, így szakszervezetünk vezető testületét feladatuknak tekin­tik minden szinten segíteni, szorgalmazni, sőt esetenként kezdeményezni e fontos célkitűzés gyakorlati megvalósulását. Ugyanis a szükséglet érzéklése, a cél kijelölése a dolog egyik oldala: az új feladatok megvalósítására való át­állás, a végrehajtás megszervezése a másik, ami — valljuk be őszintén — ma m­ég nem a kívánt mértékben halad,­­ elsősorban a karbantartási, felújítási munkák jellege, szerény társadalmi elismertsége, rangja miatt. EDDIG AZ INGATLANKEZELŐ VÁLLALATOKRA, a város- és községgaz­dálkodási vállalatokra nehezedett ez a gond. Holott az ő feladatuk mindenek­előtt a hibaelhárítás lett volna, illetve azoknak a javításoknak a kivitelezése, amelyek az épületek fenntartásához elengedhetetlenek. Mint például a hom­lokzatok védelme, fűtőberendezések karbantartása. A nagyobb arányú felújí­tó munkához, a födémcseréhez azonban jelentékeny építőipari kapacitás szük­séges. Ezért az épületfiatalítás nagy programjában a jövőben mindenfélekép­pen nagyobb szerepet kell vállalni az állami és tanácsi építőipari vállalatok­nak. Véleményünk szerint ahhoz, hogy a résztvevők köre megfelelően alakuljon, nem kis feladat hárul az illetékes minisztériumokra, valamint a tanácsokra, mint a területek gazdáira. A minisztériumoknak az érdekeltséget kell megte­remteni a tanácsoknak pedig a ,jó gazda módjára össze kell vetni a szükséglete­ket és a lehetőségeket abban a tekintetben is, hogy a gondjaikra bízott telepü­lésen ésszerű munkamegosztás jöjjön létre az építőipari szervezetek között. Ja­vuló munkával szükséges megteremteni az ingatlankezelő szervezetek dolgozói szolgáltató tevékenységének nagyobb elismerését. Ehhez viszont az ingatlanke­zelő szervezeteknek a rendelkezésükre bocsátott anyagi alapokat szervezetteb­ben kell felhasználni. A szolgáltatást pedig színvonalasabbá, hatékonyabbá kell tenni. Ez nagyban meghatározza a lakossággal való kapcsolatot, a tói képzeti és többszakmás dolgozók e területen való foglalkoztatását, munkájuk lelkiismere­tességét és kulturáltságát. A MEGJELÖLT KÖVETELMÉNYEK VALÓRA VÁLTÁSÁNAK FELTÉTELE, hozgy a lakóházfennartások területén, a szolgáltatásban dolgozók bér- és jö­vedelemviszonyai megegyezzenek az építőipari karbantartó tevékenységet foly­tató más vállalatok bér- és jövedelemviszonyaival. Az ingatlankezelő vállalatok amellett, hogy munkájukat igen sok jogos kritika is érte, szüntelenül töreked­nek munkájuk javítására, a lakosság igényeinek jobb kielégítésére. A munka javításában élen járnak a szocialista brigádok, akiknek kezdeményezése nyo­mán terjednek a minőségi munkamozgalmak, akik a végzett munkáért való garanciavállalással indultak és az önkormányzati brigádokig ju­­ttak el. Feladatuknak tekintik a szolgáltatás erkölcsi színvonalának javítását, a ha­táridőre történő és minőségileg kifogástalan munkavégzést. Ez viszont rendet, fegyelmet, szervezettséget igényel, amely nagy erőpróbát jelent alvállalatok vezetői, műszaki szakemberei számára, de feladatot ad az ipari árutermelő vál­lalatoknak, hogy a szerelvényeik, termékeik jobb minőségével járuljanak hoz­zá ingatlankezelő vállalatok szervezetének, munkájának javításához. Mindezeket számbavéve határozón úgy a HVDSz. VIII. kongresszusa, hogy minőségileg meghatározó és állandó tevékenységként kell meghonosodni ennek a vezetők és a munkások mindennapi munkájában. E követelmény nem más, mint átfogó ér­d­emben kialakítani a vállala­tk minőségpolitikáját, ami komp­lexitást jelent. Mindemellett a minőségi munka végzésének nélkülözhetetlen alkotó eleme a jól képzet, fegyelmeze­ten dolgozó ember. Általános taprkvés tap^s^talh^tó a munka területen a m^er magasabbra állításánál. A vidéki ingatlankezelő vállalatok társulásának több tagja igyekszik a bevált ötleteket, újításokat széles körben alkalmazni. Ennek eredményei már m^rh^tőek. A VT. ötéves tervidőszakban a területünkön e célra biztosított 47 milliárd fo­rint gazdaságos felhasználása az építőipari szervezetek koncentráltabb össze­fogását igényli a lakóépületek felújításában, karbantartásában. Ehhez pedig az ösztönzőbb anyagi érdekeltség és társadalmi elismerés mellett szemléletváltás is szükséges, hogy az álami énítői­ari szervezetek vezetői és dolgozói ne te­kintsék alacsonyabbrendű munkának a fenntartási munkát, az állami lakások bérlői pedig óvják jobban az épületeket.

Next