Ajka - Tájékoztató, 1986 (2. évfolyam, 1-5. szám)

1986 / 1. szám

kai Városi Tanács Végrehajtó­i a Veszprém Megyei Tanács­­ Bizottságának 1985. novem­­íilésén Halimba, Kislőd, >lány, Úrkút és VárosTő T­anács... végrehajtó bizottsá­­gsen számoltak be tevékeny­em beszámoltatás célja és 7 volt, mint ahogy ezt a végze­­tság ülésén dr. Hardy Zoltán, tanács végrehajtó bizottsága­­megfogalmazta, hogy komp­­assa be az ajkai térség saját poblémáit, valamint a közös ií munka területén elért ered­úciók értékelése során — helyzetéből és a megyei való közreműködés jellem­­éen — Ajka központi szere­lszámoló tájékoztatást adott fülésellátási szerepköréről, g­azdasági ágazatok szerinti oktatásáról, a város és a községek munkaerőmozgásról, a kölcsa­­zdasági, ellátási, földrajzi és köz­lési kapcsolatoknak a város­­i községek gyorsabb ütemű fej­re gyakorolt hatásáról. Megálla­­íyert, hogy az említett községek TUDÓSÍTÁS A MEGYEI TANÁCS VB. NOVEMBERI ÜLÉSÉRŐL AJKA ÉS A TÉRSÉG KÖZSÉGEINEK KÖZÖS BESZÁMOLÓJA lakosságának ellátása egyes területeken jobb, mint a térség nyugati részén fekvő községeké. A nyugati térségben megol­dásra váró kiemelt feladat az ivóváz ellátás helyzetének javítása. A megyei tanács végrehajtó bizottsága utasította az érdekelt szerveket, hogy a nyugati térség regionális vízellátásával kapcsola­tos terveket, valamint a beruházás meg­valósításának lehetőségeit és feltételeit 1986. december végéig munkálják ki. A továbbiakban a beszámoló foglalko­zott még az ajkai lakáselosztás program­jával, Ajka és a térség egészségügyi, szociális, kulturális és kereskedelmi ellá­tottságával Alapvető és súlyos problé­mák csak az ajkai alsó fokú oktatási intézményrendszeren belül jelentkez­tek. A váltás nélküli tanítást csak a tanu­lócsoportok utaztatásával lehet megol­dani. A tanulólétszám további növeke­dése miatt 16 új tantermet kell építeni a jelenlegi ellátási szint megtartása érde­kén. A térség községeiben az oktatás személyi feltételei hiányosak. Pedagó­gusok letelepítésével, pályakezdők­­ nyitásával lehet a helyzeten változ­tatni. Az utóbbi években a közérdeklődés középpontjába került az ajkai iparme­dence környezetszennyezettsége és az Ajkai Hőerőmű rekonstrukciója. A megyei tanács végrehajtó bizottságának ülésén döntés született arról, hogy az Ajkai Hőerőműben 1988. augusztus 31-e után elektrosztatikus pernyelevá­lasztó nélkül ne működjenek kazánok. A műszaki megvalósítás és a pénzügyi fedezet biztosítása érdekében tárgyalá­sokat kell tartani a Magyar Villamosmű­vek Tröszt, az Országos Környezet és Természetvédelmi Hivatal, valamint a megyei és a városi tanács végrehajtó bizottságai képviselőinek. 1984. január 1-étől az Ajkai Városi Tanács — mint körzetközpont — szervei közreműködnek a városkörnyéki községi tanácsok megyei irányításában. „Igazgatási és hatósági feladatainkat az elvárásoknak megfelelően teljesítjük, hi­vatali apparátusunk képes és alkalmas a megnövekedett feladatok ellátására. Újszerű követelményeket­ támasztott a testületek közötti együttműködés rend­jének kialakítása, a mellérendeltség alapján", állapítja meg a beszámolójá­ban Schvarcz Béla, az Ajkai Városi Ta­nács elnöke. A jövő terveit illetően javítani kell a város közmű- és kommunális ellátását, különösen a külső városrészek fejlesz­tése indokolt. Sürgető feladat az ivó­­vízellátás problémájának megoldása, a szennyvíztisztító bővítése. A város távhívóhálózatba történő be­kapcsolására reális lehetőség nyílik, a városi fejlesztéssel párhuzamosan azon­ban indokolt a községek hálózatfejlesz­tését is napirendre tűzni, mert a táv­beszélő-ellátás a városkörnyéken is el­marad a kívánatostól. Dr. Hardy Zoltán, a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkára hoz­zászólásában elmondta, hogy a megyei tanács-vb szakigazgatási szervei által az ősz folyamán az ajkai tanácsnál végzett komplex felügyeleti vizsgálat tapasztala­tai rendkívül kedvezőek, ez annál is inkább pozitívan értékelhető, mivel Aj­kán a tanácsi munkával szemben tá­masztott követelmények is igen maga­sak voltak. István János, a megyei tanács elnöke összefoglalójában megállapította, hogy a gondok és problémák mellett mind Ajka városban, mind pedig a beszámoló községekben szép eredményeket tud­tak felmutatni. A jövőben a lakossági javaslatokat, valamint az elöljárók felve­téseit a tanácsi tervekben folyamatosan be kell építeni. A végrehajtó bizottság nevében meg­köszönte az elvégzett munkát és a testü­let elismerését tolmácsolta. DR. GASZTONYI ERZSÉBET osztályvezető képviselői program seken, de a választások tették fel nekem a kér­­­iselői programod? Mit rogramom van, az a amja, melyet a XIII.­yelveinek megfelelően Ezzel a programmal fásokon is. S az országos program llett azt is számon ké­­rli­ az lu­ ini itt a választókerület e­­len esetben Ajkán, így lenne erre a válasz, ha nem számolni azzal, hogy a tervek ójításához pénzre, sok pénzre zükség. Az pedig, tudjuk, több sz. A meglévő kerettel kell gaz­­­ni. városi tanács által is megjelölt feladatok között itt van mindjárt az ami az elköve­tő időben meg­­za­var, a környezetvédelem. A vá­­evegőjének tisztítása. Bizonyára az ajkai lakos tudja, hogy ezen a jelentős lépések történtek. Most áradat a tervek maradéktalan vág­­ása. A város tiszta levegőjéért tmpolgárok is tehetünk. Nem kell forint sem, csak egy kis oda­­is. Ügyeljünk a tisztaságra, a par­ik épségének védelmére. Segít­­város vezetését a fásítási törekvé­sramomban szerepel a helyes vá­­r kialakítása, a város eredményei­­ropagálása, szépségének bemuta­­te csak a füstös levegőjéről is­­az ország Ajkát. Szép ez a város,­­ fel kell hívni az ország közvéle­­­nek figyelmét. A pedagógust, engem is foglalkoz­­magyar oktatás sokféle gondja, yi és személyi feltételek javítása, még kevesen tudják, hogy az kező ötéves tervben Ajka város jó Ft-ot kap a középiskolai haló­­sztélére. Ebből a pénzből 9 tan- és egy kollégium épül. Saját ,­ az Esze Tamás utcában 8 tan­általános iskola kialakítására ke- Új otthont kap végre a kisegítő 5. Ez 40 millió Ft-ba kerül. Közismert, hogy sok a városban vékén a képesítés nélküli neve­­) iskola tanárhiánnyal küzd. Itt is inivalója a képviselőnek. Mert ki irta, hogy az üzemben egy érte­ét szakképzetlen munkásra bíz­­a legértékesebbet, a gyerme­­kénytelenek vagyunk szakkép­­pedagógusok kezébe adni. f és ne essék, én nem azok ellen sak ellen emelem fel szavam, esítés nélkül birkóznak a peda­­, hanem azon gyakorlat ellen, íetővé tette, hogy erre egy álta­l ötttel többnek biztosítja a képzési lehe­tőséget, mint két évvel ezelőtt. Szorgal­mazzuk egy felsőfokú pedagógusképző intézet létrehozását itt, Veszprém me­gyében. A Veszprémi Vegyipari Egyete­men nyelvszakos tanárképzés indul a tervek szerint. Nekünk itt a városban segíteni kell a pályakezdő pedagógusok letelepedé­sét, hogy legyen elegendő pedagógus a város iskoláiban. De sokat kell tennünk a pedagógus­munka becsületének növelése érdeké­ben is, a munkakörülmények javításáért. Távlatban felvetődik egy újabb kö­zépiskola alapításának a gondolata is itt a városban. szól De hogy ne csak a közoktatás gondja­szóljak, Ajka bányászváros, bányászok gondja is képviselői gond. a Segíteni a bányanyitást, az új bányame­zők termelésének megindítását, az inf­rastrukturális háttér fejlesztését. Az új bányák megnyitása után is Ajka marad­jon a bányászat központja. Kereskedelmi hálózatunk is bővítésre szorul. Szorgalmazni kell a Horizont Áruház bővítését, új ABC nyitását a Ver­seny utca környékén. Telefonhálóza­tunk fejlesztése is sürgős feladat. A táv­­hívásos hálózatba való bekapcsolás, bi­zonyos mértékű hálózatbővítés már látható közelségbe került. Érdemes lenne foglalkozni a városi kábeltelevíziós hálózat kiépítésével. (Az alapelképzeléseket már megfogalmaz­ták.) Az én programomban is szerepel a bürokrácia, a pazarlás elleni harc is. Sokszorosak bürokratikus intézkedé­seken, akadályokon bukik meg a jó kezdeményezés. De nem lehet közöm­bös számomra az sem, hogyan becsül­jük meg értékeinket. Sokszor úgy bá­nunk anyagi javainkkal, mintha nagyon sok volna belőlük.’ A közérdekű gondok, feladatok meg­oldásán kívül a képviselőnek foglalkozni kell az állampolgárok ügyes-bajos dol­gaival. Fogadóórákat általában negyedévenként tartok, de azt javaslom választópolgáraimnak, hogy gondjaik­kal, bajaikkal ne várjanak a fogadóna­pig. Keressenek fel munkahelyemen, ahol mindig nyitva áll az ajtó a hozzám fordulók előtt. Ha már lehetőséget kaptam a lap hasábjain az írásra, hadd tegyek eleget egyik alapvető kötelességemnek, an­nak, hogy beszámoljak eddigi képviselői munkámról. Igaz, még nagyon rövid idő telt el a választások óta. Képviselői funk­cióm mellett beválasztottak az országgyűlés Szociális és Egészségügyi Állandó Bizottságába, tagja vagyok az Interparlamentáris Unió Magyar Cso­portjának, azon belül a magyar—osztrák tagozatnak. A bizottság szeptemberi ülésén tolmácsoltam az Egészségügyi Minisztériumnak az ajkai egészségügyi dolgozók egy kérését. Örömmel tapasz­­altam, hogy a Magyar Közlöny 47-es­zámában az Állami Bér- és Munkaügyi ‘­4 elnöke rendeletben tett eleget Jó érzés, ha valamit a köz érdekében sikerül elintézni. Az ajkaiak régi óhaja volt, hogy a Savaria express álljon meg Ajkán és ezzel javuljon a vasúti közleke­dés Ajka és a főváros között. Az ajkaiak nevében tolmácsolt kérésemre a közle­kedési miniszter úgy rendelkezett, hogy a következő, tavaszi menetrend-változ­tatásnál ez a kérés teljesüljön. Az országgyűlés téli ülésszakán élénk vitában — negyven képviselő fejtette ki véleményét —elfogadta a hetedik öt­éves tervet. A terv bizakodó hangvéte­lű, szép program. Attól azonban, hogy az országgyűlés elfogadta, még nem való­sult meg. Azt nekünk, állampolgároknak szívós, kitartó munkával kell végrehajta­ni. Elosztani csak azt lehet, amit meg­termelünk. Az anti­inflációs politika csak akkor valósulhat meg, ha olcsób­ban és jobbat termelünk, ha takaréko­san gazdálkodunk agyaggal, energiá­val, ha jobban megbecsüljük értékein­ket. VARGA MIKLÓS Az 1986. évi tanácsi gazdálkodás terve A tanácsi gazdálkodás korszerűsítése következtében ez évtől megszűnik a költségvetés és fejlesztés külön pénz­alapja, helyette egységes pénzalap be­vezetésével megszűnnek bizonyos fel­használási kötöttségek, a helyi tanácsok döntési lehetőségei növekednek, ugyanakkor megnő felelősségük is saját döntéseikért. A város 1986-évi tanácsi gazdálkodási tervének legfőbb meghatározója el­sőbbséget adni a meglévő intézmények fenntartásának, működésének — külö­nös tekintettel az oktatási és egészség­­ügyi ágazatokra —, valamint biztosítani a folyamatban lévő beruházások befeje­zéséhez, megfelelő ütemű folytatásá­hoz, az újabb fejlesztések megvalósítá­sához szükséges fedezetet. Ez évben a Városi Tanács az egységes pénz alapján 457 284 e. Ft. összes gaz­dálkodási lehetőséggel rendelkezik, eb­ből 368 102 e. Ft., az összforrások 80,5%-a szükséges működési, fenntar­tási kiadásokra; 89 182 e. Ft., az összfor­rások 19,5%-a ad lehetőséget folyamatban lévő beruházások befeje­­­zésére és új fejlesztések indítására. Az 1986. évi gazdálkodási terv alapve­tően a VII. ötéves tervkoncepcióra épül, a középtávú tervkoncepcióban megha­tározott fő célkitűzések megvalósítására törekszik. A VII. ötéves tervidőszak kez­detén az indulás feltételei nem a leg­kedvezőbbek, mivel a megyét ért föld­rengéskárok miatt fejlesztési célú bevé­teleink összege közel 21 millió forinttal kevesebb, mint a tervkoncepcióban meghatározott. Ennek ellenére a VII. ötéves tervidőszakra fő célként megha­tározott városrészek­ infrastruktúrájának fejlesztését közel 15 millió Ft ráfordí­tással, jó ütemben meg tudjuk kezdeni, ennek keretén belül többek között meg­valósul a Széchenyi, Árpád, Hámán Kató és Bakonygyepesi utcák átépítése, a Lenin u. közvilágítása stb. A másik kiemelt cél, az általános iskolai oktatás körülményeinek javítása érdekében is kedvezőbb lehetőségeink lesznek. Indítai­i tu­djuk a Kioeyila iskola beruházását, ami várhatóan 1987-ben fejeződik be és megkezdjük az Esze Tamás utcában 8 tanterem kialakítását. A lakásellátás javítását célzó fejlesztések összege mintegy 30 millió forintot tesz ki, ez a ráfordítás lehetővé teszi a kö­vetkező tervidőszak lakásépítési terüle­teinek előkészítéséhez szükséges indí­tást és a már átadott lakások üzemelteté­sét biztosító alapközművek, utak meg­építését. 1986-ban több olyan fejlesztés elő­készítését tervezzük, amely a VII. öt­éves terv során meg fog valósulni. Eh­hez kapcsolódóan tervezzük a városköz­ponti beépítés befejezéséhez szükséges műszaki tervek elkészíttetését és az ide tervezett létesítmények beruházásá­nak előkészítését is. A szennyvíztisztító kapacitás bővítésének 1987.évi indításá­hoz ez évben már a terveztetést el kell végeznünk. A városi távbeszélő-hálózat az orszá­gos távhívóhálózatba való bekapcsolását 5 millió forint felhasználásával 1986-ban megkezdjük. Az 1986. évre tervezhető fejlesztési lehetőségek elmaradnak a jogos igényektől, azonban a kiemelt felada­tok, a pioritást élvező ágazatok szüksé­ges fejlesztését lehetővé teszik. A terv sikeres megvalósításához szükséges a társadalmi összefogás fokozása, az üzemi és lakossági társadalmi munka jó szervezése. VARGA KÁROLY osztályvezető Az indulástól a befejezésig Munkásmozgalmi emlékmű

Next