Ajka - Ajkai Szó, 1991 (4. évfolyam, 1-41. szám)
1991-03-22 / 1. szám
f1 Ez Hi m Vér&si üímstr dzSfi i Új folyam 1. szám 'dzsmissa s - Ha voltok s zöldek ■ - Milyent vak a közbizíciac -mp-ben ? - zajlott- 6 7'éck:VOk - Kun Béla helyett Musz<cs - Sport péntektől-gémsidf 1991. március 22. [ A városért") Hosszú vajúdás eredményét tarthatjuk most kezünkben : a szinte minden részében megújult, megváltozott Ajkai Szál. Lapunk (a város lapja) három hónapnyi lehetőséget kapott, hogy bebizonyíthassa életképességét. Egyedülálló módon, a lehető legszélesebb tömegek - Ajka város teljes lakossága - lesz hivatva sorsunk eldönteni. A képviselőtestület döntése értelmében ugyanis ez idő alatt 12.000 példányban ingyenesen jut el Önökhöz az újság. S a három hónap elteltével a lakosság (az olvasók) visszajelzése alapján születik meg a döntés a további megjelenésről. Hatalmas a lehetőség, hiszen a város első számú információhordozójává válunk, ugyanakkor hatalmas a felelősség is. Egyrészt felelős a város vezetése a polgárokkal szemben a hiteles információk szolgáltatásával, másrészt felelős az újság szerkesztősége is egy pártatlan, korrekt, a lehető legtöbb ember igényét kielégítő újság létrehozásában. Munkatársaimmal mindent megteszünk, hogy a pártatlanság ne csupán szép szólam maradjon. Hisszük, hogy felül kell és felül is tud ez a lap emelkedni a különböző pártérdekeken. Ezért külön öröm számunkra, hogy városunkban immár két pártlap is működik, így nekünk módunkban áll, hogy csupán a város ügyeivel foglalkozhassunk. Nyitottak szeretnénk lenni minden iránt, ami az embereket szőkébb lakóhelyükön foglalkoztatják, a gazdaságtól a kultúrán keresztül egészen a sportig. Helyet akarunk biztosítani a hívőknek, az iskoláknak, a különböző egyesületeknek, munkástanácsoknak, független szakszervezeteknek, zöldeknek, cserkészeknek, azaz bárkinek, aki bennünket valamilyen közérdeklődésre számottartó ügyben felkeres. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy olyan újság nem létezik, amelyik mindenkinek egyformán tetszik, amelyikkel mindenki elégedett. Valószínű, hogy csodákra az Ajkai Szó sem lesz képes, de mindent meg kell tennünk, hogy olyan újságot készítsünk, amely az ajkai polgárok többsége számára elfogadhatóvá válik. Az előzőekből kitűnik, hogy nagymértékben számítunk olvasóink együttműködésére. Szeretnénk, ha aktívan részt vállalnának az újság tartalmi kialakításában - akár véleményük, vagy igényeik elmondásával, hozzánk való eljuttatásával is. Sajnos újságunk terjedelme kisebb, mint az előző Ajkai Szóé volt, ám a megváltozott körülmények miatt (számítógépes szedés, helyben történő nyomtatás) sokkal aktuálisabbá, frissebbé, azaz valódi hetilappá válhatunk. Elődünknek mindenképpen tavaly decemberig megjelenő Ajkai Szót tartjuk, amely köré nagyon sok, a városát szentő ember gyűlt össze, s akiknek támogatására, munkájára a továbbiakban is számítani szeretnénk. Munkánk szolgálat is egyben: a város polgárainak feltétlen szolgálata. Ez az amire legjobb tudásunk szerint a város érdekében vállalkozni szeretnénk. Bozsoki Róbert főszerkesztő elmaradt sajtónapi kézfogások Egy álom története Március 15-én, a szabad sajtónap éjszakáján különös álmaim voltak. Azt álmodtam, hogy az emúlt három év sajtónapjainnökeink az Ajkai Szónál egyik nagyvállalatunk lapján míg csak egy kézfogásra se méltatták a sajtó szürke en nenciásait. Az én esetemet például farantálta sajtófőnököm:" Beláthatod - mondta 1989-be mikor már nem a Vörös Úrsi volt a "példakép" - téged még nem terjeszthetlek fel kézfogásra. A munkáddal nagyon elégedett vagyok, tevékenységed nélkülözhetetlen, de meg kell értened, hogy előbb az öregebb újságírók erkölcsi elismerését kell megoldanunk, idén azokkal fogunk kezet, akik tudósítóként részt vettek a második világháborúban, s te ugyebár, akkoriban egy sort sem írtál a harcokról... (folytatás a 4. oldalon) Március 15. ”Ma sem kevesebb a dolgunk!" "Tisztelt ünneplő közönség! Meleg szívvel és elmúlhatatlan bánattal emlékezésre jöttünk össze. Határainkon belül és túl lelke mélyén minden magyar a legbensőbb és legszentebb helyen őrizte e dicsőséges napok emlékét! - kezdte beszédét dr. Csertán János városunk polgármestere. Talán sok volt a kötelező ünnep az elmúlt negyven évben, mert sajnos kevesen gyűltek össze a Kossuth-szobornál. "Döbbentsen rá valamennyiünket ez az ünnep, hogy Kossuth és Petőfi forradalmisága kell ahhoz, hogy merjünk változtatni azon, ami a változásra megérett, s Széchenyi bölcsessége, európai gondolkodása szükséges, hogy reformjainkat megvalósíthassuk." - mondta végezetül a polgármester. "Kelj fel rabágyad kőpárnáiról." Több mint negyven éve már annak, hogy a gumibotok árnyéka után újra méltón, szabadon emlékezhettünk meg március 15-ről az ünnep előestéjén a VMK-ban. A felszabadult ünnepléshez - és a nagy elődök emlékéhez - sajnos méltatlan volt az a foghíjas nézőtér, amely az ünnepi műsor szereplőit fogadta. Mások nevében nem beszélhetek... Nekem viszont tetszett ez a közel másfél óráig tartó, jól szerkesztett és pergő ritmusú "produkció". Az alaphangulatot Praznovszky Mihály ünnepi beszéde teremtette meg, s ezt a hangulatot tovább fokozta, fényesítette a Pedagógus Nőikar, az Ajkai Bányász Fúvószenekar, a Forrás Színpad és az Ajka-Padragkút Néptáncegyüttes fellépése. Az ünnepi hangulat érzékeltetésére néhány gondolatot most közzéteszünk Praznovszky Mihály beszédéből. DR Ajka város ünneplő polgárai ! A közelmúltban arról meditáltam, hogy vajon mi volt nehezebb csaknem másfélszáz évvel ezelőtt: élni vagy meghalni a hazáért? A forradalmak sajátja ugyanis, hogy egyaránt szüksége van élőkre és halottakra is. Most nem azokra gondolok, akik 1848-49-ben ott maradtak Pákozd mezején, Branyiszkó havas förgetegében, Isaszeg lovainak patkói alatt, a budai vár falai tövében vagy Segesvár porában. Ezek a halálraítéltek még élő korukban tudták, hogy sorsuk a halál, de azt is tudták, hogy ez a halál a forradalom egyik éltetője, áldozatuk a harc, a küzdelem, a kitartás továbbvívóje... Hát az élők? Az ő sorsuk milyen volt? A történelem ismerete azt a keserű mondatot mondatja velünk, hogy nagyon nehéz szeretni és szolgálni ezt a hazát! Gondoljanak csak bele Petőfi sorsába. A márciusi ifjak vezére, lelkesítő csatadalok és költemények szerzője, az ország ünnepelt poétája az első szabad népképviseleti országgyűlési választásokon futva menekül a felheccelt tömeg elől, s helyét a nemzet gyűlésének padjaiban egy jelentéktelen, ám pénzével jól korteskedő semmi alak foglalja el. S mi lett Táncsics Mihályból, akit a forradalom ifjú lovagjai az első napok jelképévé magasztosítottak - ki ne emlékezne a felejthetetlen szabadítási jelenetre? Nem hiszem, hogy magyar politikus lesz még egyszer ilyen népszerű. Ám az ő népszerűsége meddig tartott? Pár hónap után anakronisztikus alakká vált plebejus hitével, a forradalom eredeti céljainak számonkérésével, akit a jószándékú vállonveregetés kísért: jól mondja atyafi, jól mondja, de ez ma már nem időszerű. Jó lesz ha abbahagyja azt az újságíráskodást, még képes és komolyan gondolja a sajtószabadságot. (folytatás a 4. oldalon)