Ajka - Ajkai Szó, 2006 (19. évfolyam, 1-50. szám)
2006-01-06 / 1. szám
19. évfolyam, 1. szám AJÁNLÓ Mozgásba hoztuk a várost, de óriási energiákat igényelt ■ Újévi beszélgetés Schwartz Béla polgármesterrel. 2. oldal Megint nem az egészségügy éve volt ■ A Reneszánsz együttes műsora fogadta az érkezőket, ám utána jó időre száműzetett a felhőtlen derű a kórház márványcsarnokából. A főigazgató sorolta a gondokat. 2. oldal Szavazni bukszákkal fogunk H A tavalyi esztendő utolsó érdemi történése a kórházi parkoló helyére tervezett áruház körül kialakult vita volt. Remélhetően az indulatok mára elcsitultak és csak a pró-kontra elhangzott érvek tiszta logikája az ügyben az uralkodó! 3. oldal Az első karácsonyi mise ■ Több szempontból is rendhagyó karácsonyi misén vehettünk részt Csingerben, hiszen az „éjféli" mise fél kilenckor kezdődött egy félig kész kápolnában. 3. oldal V ............ ! Városi időjós A hét végén fokozatosan megnyugszik időjárásunk, csökken a csapadékhajlam és időnként már a nap is kisüt. Hidegebbek lesznek az éjszakák és napközben a tartósabban ködös helyeken kevéssel fagypont alatt marad a hőmérséklet. ■m te wsKSwsswssii «tetette «mm» sm mmmmmmm » %tnb te 2006. január 6., péntek A város lapja LANG ÉPÍTŐANYAG-KERESKEDÉS 8411 Veszprém-Kádárta, Győri u. 1. Tel.: 88/458-500, fax: 88/458-501. e-mail: largepker@vnef.hu, www.pp.hu/langepker At WienerbergerVELUX IMRO ÉPÍTŐANYAGOK ÁREMELÉS ELŐTT 5% ÁFÁVAL CSÖKKENTETT ÁRON ! * Nyitás: 2006.01.09. rcmng —yyg.rrrypgfrT.T^v^LeierVILLAsEESESHeraklith O B Tíz éve táncolnak Jubileumi táncgálával ünnepelte „születésnapját" a Dinamik Rock 'n' Roll Klub A Dinamik Rock ‘n' Roll Klub Ajka karácsony előtt néhány nappal ünnepelte születésének 10. évfordulóját. A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ zsúfolásig megtelt színháztermében idézhették fel a születés és a tízéves munka fenséges hangulatát, tekintélyes, hazai és nemzetközi sikerekkel kikövezett útját. Tudósításunk a 7. oldalon. Kiléptünk a virtuális térből Birtokba vette szerkesztőségi helyiségét az Ajkai Szó A vár ereje nem a falakban, hanem a védők lelkében vagyon - idézte a halhatatlan egri várkapitány szavait Láng György Géza, az Ajkai Szó felelős szerkesztője azon a kis ünnepségen, amelyet szerkesztőségavató címén tartottak karácsony előtt a városháza első emeleti 104- es helyiségében. Ez a szoba azóta lapunk szerkesztősége. A szerkesztőség azonban nem egy szoba, nem egy hely, hanem alkotó emberek közössége - hívta fel a figyelmet az Ajkai Szó felelős szerkesztője. Ilyen értelemben lapunknak már évek óta van szerkesztősége, munkatársaink olvasmányos, jó lapokat készítenek - ezt a véleményét fejtette ki avatóbeszédében Schwartz Béla polgármester. A kiadó Maraton Lapcsoport képviseletében megjelent Heiffler György ügyvezető igazgató ugyancsak gratulált a lapnál dolgozó újságíróknak, fotósoknak, s elmondta, hogy egyik büszkeségük, referenciájuk az Ajkai Szó. Amelyről kevesen tudták, még Ajka városában is, hogy eddig úgyszólván a virtuális térben készült. Munkatársaink a hetilapindító értekezleteket a művelődési ház által kölcsönadott helyiségben tartották, otthoni számítógépeiken dolgoztak, saját telefonjaikat használták. Szerkesztőség tehát volt, de mostantól van egy helyünk is, amit szerkesztőségnek hívhatunk. Ahol találkozhatunk egymással, riportalanyainkkal, olvasóinkkal. Arra (ma még?) nincs fedezet, hogy állandó ügyeletet is tartsunk ott, de tervezzük, hogy az újságírók adott időpontokban fogadóórákat tartanak, ahol olvasóik személyesen is találkozhatnak velük, elmondhatják véleményüket, javaslataikat. És még egy fontos változás: a szerkesztőségi számítógéphez e-mailkapcsolatot is kaptunk, munkatársaink tehát ezentúl az ajkaiszo@ajkanet.hu címen lesznek elsősorban elérhetők. Együtt a szerkesztőség az irodaavatón, szemben (balról jobbra) Láng György Géza, Heffler György és Schwartz Béla fia .P ' **■ ^ 0 OPTIKA ' • Computeres szemvizsgálat • Szemüvegek ■ Kontaktlencsék --------------------■ Távcsövek Kossuth u. 5-7. (Sarolta udvar) • Optikai cikkek Tesco ÁTMház Veszprém, 6-os pavilon Kedvező' biztosítást A megoldás: NELSON A mi szakértelmünk az ön biztonsága! 111 8200 Veszprém, Szeglethy u. 4. NfllJ IP Tel.: 88/401-061, 88/442-297, fax: 88/567-7112 NELSON BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ ZRT. E-mail: nelsonvp@nelson.hu áért! Amíg ön távol van, figyelünk értékeire. Rádiós távfelügyelet, nagyobb biztonság, kisebb havi költség. Ingyenes árajánlat: 88/577-050 Nyugalom Biztonsági és Vagyonvédelmi Kft. 8200 Veszprém, Szabadság tér Z aJÉg[[ 9QQ] Tel.: S8/S77-i.l5l>, 8S;577.IJ6(I Fax: 88/577-05.' . CSÖNGETŐ TELEFONSZERVIZ Telephely: Veszprém, Almádi u. 26. Tel/fax: 88/443-243, 568-150 mobil: 20/915-8088 E-mail: csengeto@vnet.hu - Alközpontok, strukturált hálózatok tervezése, kivitelezése -Átalánydíjas szervizszolgáltatás - Alközpontok, telefonok, faxok, számítógépek telepítése — Mindent egy helyen! ADSL- szerződéstől a bekapcsolásig! Skoda Auto Piedl 8200 Veszprém, Gladsaxe u. 4. s (Külső körgyűrű-almádi út kereszteződés) “ Tel.: 88/576-500 www.autopiedl.hu ° Hitel akár készpénz nélkül! KÖZÉPPONTBAN Az új esztendő M Láng György Géza Ahogy az ember korosodik, úgy gyorsul fel körülötte az idő. Emlékszünk még, mi minden fért bele akár egyetlen napba is gyermekkorunkban? A tér és az idő is végtelennek látszott körülöttünk. A kamaszkor lázas tempójában is kalandok sokasága sűrűsödik egy-egy napba, s még mindig azt hisszük, az idő nekünk dolgozik. Aztán húszon túl mintha valami megváltozna... a harmadik X után pedig kezdenek egyre gyorsabban múlni a napok; negyven felett a tempó őrült gyorsulásba vált, s egyre inkább úgy érezzük, az évek is csak úgy suhannak, s tűnnek a semmibe. Mintha tegnap aggódtunk volna, hogy a kétezredik év elhozza-e a világvégét, vagy legalábbis az Y2K-t (emlékszik még valaki rá, hogy mi az???), vitatkoztunk, hogy elkezdődött-e már a második évezred, vagy majd csak 2001- ben - és tessék, már fél évtizede benne élünk! A szilveszteri harsány bohóckodás, a trombiták harsogása, a petárdák durrogása gyanúm szerint nem a felhőtlen jókedvből fakad, hanem az ismeretlentől való ősi félelem elűzésére szolgál. Megint eltűnt egy év a semmibe és előttünk áll egy új. Vajon milyen lesz? Ki tudja? A jó magyar pesszimizmus rég megszülte jellegzetes válaszát: rosszabb mint az előző, de jobb mint a következő... Ja, hogy tavaly is ezt mondtuk, aztán nem úgy lett? Ki emlékszik már arra? Hol van már 2004 szilvesztere? Hiszen már 2005 is a múlt. Örüljünk 2006-nak! Nem fog soká tartani. Milliós „ajándék" A lakótelepi részönkormányzatok megerősítése és támogatása céljára elkülönített kormányzati alapra sikeresen pályázott Padragkút részönkormányzata. A településrész 5 810 000 forint vissza nem térítendő támogatást kap. A támogatási szerződést Mádai Péter alpolgármester írta alá a Belügyminisztériumban, aki lapunknak elmondta, hogy az országban összesen 33 önkormányzat nyert támogatást e pályázaton, amelynek céljáról Lamperth Mónika belügyminiszter fontosnak tartotta elmondani, hogy fő célja az önszerveződő helyi közösségi élet segítése. Kovács Béla, a padragkúti részönkormányzat elnöke lapunk kérdésére elmondta, hogy a civil szervezetekkel egyeztetve készítették elő a pályázatot, és bár még több pénzt szerettek volna, ennek az összegnek is nagyon örülnek. A felhasználás kereteit előírja a pályázat, azonban azt, hogy a konkrét összegeket végül is mire fordítják, azt ugyancsak közös egyeztetések után döntik majd el. A részönkormányzat működtetéséhez 1800 ezer forintot kaptak, ebből egy állandó irodahelyiséget rendeznek be a padragkúti művelődési házban, ahol a városrész önkormányzati képviselői ezután minden héten tartanak majd fogadóórát. A civil szervezetekkel való együttműködés fejlesztésére 900 ezer forintot kaptak, amit az érdekeltekkel egyeztetve költenek majd el felszerelésekre, szabadidős eszközökre. Közösségi terek kialakítására 2,5 millió forintot adott a pályázat, ebből a példás aktivitással működő, de technikailag gyengén ellátott művelődési házat akarják a kor színvonalának - elsősorban elektroakusztikai - eszközökkel ellátni. 110 ezer forinttal segíti a pályázat a közlekedés- és közbiztonság javítását szolgáló programokat, ebből ilyen témájú vetélkedőik fedezetét teremtik meg. Lakóterületi programok szervezését segíti a másik nagyobb összeg, kétmillió forintot kaptak erre a célra, ebből lesz fedezet a falunapok, a szüreti napok, a bányásznap, a Téli esték és más hagyományos programok megszervezésére. A valóságban még szebb. Nyílt hét 2006. 01. 07-01. 15-ig. Minden nap 21.00 óráig. A Grande Punto jellegzetesen olaszos szépsége kitűnő minőséggel és kiugró teljesítménnyel párosul, jelenleg a kategória legmágasabb autója, az Euro NCAP törésteszten ötcsillagos eredményt ért el, és akár 130 LE-s Multijet dízelmotorral ;s rendelhető Kell ennél több? A személyes élmény, ami igazán megérdemli majd a "Grande" elzőt AUTO-FORRÁS KFT 8200. Veszprém, H$z ®an út 22,B, Tel. - 36S5/IOS-505 fee Wesáf5«-050. www.autofer«s.vezess.hu. E-mail;,i3t@;autoofr3s.hu FiFST