Ajka - Ajkai Szó, 2011 (24. évfolyam, 1-48. szám)
2011-03-18 / 11. szám
Ajkai Szó NŐNAP Vörös szegfűvel és sok szeretettel Gyakorta a nők az erősebbek Felszabadult, kellemes hangulat uralkodott március 8-án a Kaszinó színháztermében, ahol a hagyományoknak megfelelően a nőnap alkalmából vörös szegfűvel, szép szavakkal, sok szeretettel köszöntötte városunk hölgyeit az MSZP Ajka és Vidéke Szervezete. A teltházas nagyterem színpadán először „gyengébb nem” képviseletében az ünnepi műsor vezetője, dr. Horváth József alpolgármester, az MSZP alelnöke köszöntötte a megjelent hölgyeket. Megállapította, hogy a férfiak megint egy évvel öregebbek lettek, a megjelent hölgyek viszont változatlanul csinosak! Dorner László elnökségi tag ünnepi beszédében elmondta: a nő szóról legfőképpen három dolog jutott az eszébe. A mindenki számára tiszteletet, megbecsülést parancsoló anya, a jóban-rosszban járs feleség és a munkában egyenértékű dolgozó. A férfiak sokszor esendőbbek a nőknél, hiszen áldozatvállalásban, kitartásban, teherbírásban, tűrésben gyakorta a nők az erősebbek. A férfiak mégis szívesen eljátsszák azt a szerepet, amit a sok évszázados szokásjog rájuk osztotta a „teremtés koronáját”. Úgy gondolom, a hamis szerep helyett nap mint nap támogatásunkkal, segítségünkkel esélyt kell adnunk a nőknek, feleségeknek a boldogságra, önmagunk és életünk céljainak megvalósítására - fogalmazta meg gondolatait a szónok. A korábbi évek hagyományaitól eltérően anyagi okok miatt ezúttal helyi amatőr művészek léptek fel, ám profi produkcióikkal pótolták a hivatásos művészeket. A Dinamik Rock and Roll Klub Ajka, az Ajka - Padragkút táncosai, valamint padragkúti Bányász Féra fikórus tagjai táncaikkal, dalaikkal pillanatok alatt belopták magukat a közönség szívébe. A rendezvény után az MSZP-frakció tagjai - élükön Schwartz Béla polgármesterrel - egy-egy szál vörös szegfűvel és bonbonnal ajándékozták meg a megjelent hölgyeket egy-egy puszi kíséretében. Tollár Sándor Az MSZP-frakció tagjai vörös szegfűt és bonbont adtak a hölgyeknek (Fotó: Györkös) 2011. március 18., péntek POSTALÁDÁNKBÓL Adiós, Espana! Március első hetében a Bródy Gimnázium három tanára (Mihályfi László igazgató, Nagy Zoltánná igazgatóhelyettes és Szalai Elvira angol nyelvtanár) és öt tizenegyedikes angol tagozatos diákja (Szabó Vivien, Brányi Edina, Kléri Dóra, Kocsis Viktória és Fóty Nikolett) látogatott el Spanyolországba és szerzett emlékezetes tapasztalatokat partnerénél, a valenciai IES Campanar középiskolánál a Comenius program keretében. Az idei tanév végén befejeződő projekt az iskolán belüli integrációt segíti a legkülönbözőbb érdeklődésű diákok versenyeztetésével. A két év alatt többfordulós matematika verseny, irodalmi szárnypróbálgatás és EU-s vetélkedő zajlott nemzetközi közönség által megtapsolt nyertesekkel. A cseh (Lipnik), német (Lüneburg), svájci (Genf), spanyol (Valencia) és magyar (Ajka) tanárokat és diákokat az angol nyelv hozta „közös nevezőre". Nemcsak a partnerországokban sorra megrendezett találkozók, de a technika is besegített a nyelvgyakorlásba: az Internet videokonferenciákra, e-mailváltásokra is lehetőséget adott. Az összejövetelekre minden ország diákjai angol nyelven előadott PowerPoint-prezentációval készültek változatos témákból. A kora tavaszi spanyol időjárás lehetőséget adott kinti programokra, tűzijátékra, városnézésre és egy kis tengervizes lábmosásra is, bár ez utóbbi elég fázós élménnyel gazdagította bátor résztvevőit. A találkozó a további együttműködés reményével zárult: Adiós Espana, Viszontlátásra, Spanyolország! A találkozón résztvevő pedagógusok Csoportkép a résztvevőkről Dolgozik a nyugdíjas bányász szakszervezet (Civil tudósítónktól) Már tizennyolc éve értéket védenek, érdekeket képviselnek miközben egymást segítve teszik a dolgukat az Ajkai Bányász Nyugdíjas Szakszervezet vezetői és szépszámú tagsága. Február végén Babics Gábor elnök vezetésével évindító értekezletet tartott a bányász szakszervezet négyes csoportja. Napirendi pontként szerepelt az előző év gazdasági mutatóit figyelembe véve az ez évi programok megvitatása. A bevezető után szomorú megemlékezéssel folytatódott a csoport évindító ülése. Egyperces néma felállással tisztelegtek az elmúlt évben elhunyt - a föld mélyébe örökre visszatért - tíz bányásztársuk emlékének. Az értekezlet első napirendi pontjaként Babics Gábor felolvasta az MSZOSZ Nyugdíjas Szövetsége Választmánya nyugdíjakkal kapcsolatos állásfoglalásának tervezetét. A tervezet a nyugdíjak növeléséért, a nyugdíjasok állami garancia melletti tisztes megélhetéséért száll síkra. Ez a hírlevél a kormány asztalán kívül eljutott minden érdekképviseleti szervezethez és önkormányzathoz is. A benne foglaltakat a tagság nagy egyetértéssel fogadta. Az ezt követő napirendi pont az évente megrendezett kirándulás volt, amely igazán felpezsdítette a tagok aktivitását. Mint minden évben, idén is a Bakonyi Erőmű Zrt. támogatásával szerveznek buszos kirándulást valamelyik közeli fürdőhelyre, ahol a gyógyvíz nem csak a kikapcsolódást jelenti, hanem a megfáradt tagokra is jótékony hatással van. Idén a választás Celldömölkre esett, amely környezetével és áraival került versenytársai elé. Az éves pénzügyi elképzeléseket Kisföldi Lászlóné Ella, a gazdasági vezető ismertette. Elmondta, hogy a gazdasági válság okozta áremelkedés nehéz helyzet elé állítja a szervezetet. Az iroda rezsiköltségeinek emelkedése a vártnál jobban megterheli a kiadási oldalt, ezért a bizalmi testület kénytelen a tagdíjak növelésére javaslatot tenni. A tagok jóváhagyásával tíz forinttal emelkedne a havi tagdíj, ami mellett még keresik a pályázati lehetőségeket és a ház jobb kihasználása révén számítanak további bevételre is. Ezzel talán el tudjuk kerülni a likviditási gondokat, és a segélyeket is a megszokott formában tudjuk majd kifizetni a rászorulóknak - mondta a gazdasági vezető. Babics Gábor két évfordulóra hívta fel a jelenlévők figyelmét: megemlítette, hogy tizennyolc éve annak, hogy megalakult a szervezet; a másik emlékezetes dátum, hogy most a öt éve vehették birtokba munkájukat nagyban megkönnyítő szakszervezeti irodát, amit a Bányász Dolgozók Szakszervezetének és Ajka város vezetőinek segítségével kaptak meg és azóta is otthonuknak tekintik. A napirendi pontok megvitatása után Babics Gábor vezetésével bányászdalokat énekeltek a jelenlévők, amitől kellemes múltidézés vette kezdetét. Barcánfalvi Zsuzsa : Ajkai Szó Városi hetilap. A lapot alapította Ajka város önkormányzata. Főszerkesztő: Láng György Géza. E-mail: ajkaiszo@invitel.hu Postacím: 8400 Ajka. Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/521-100 Kiadja: Ajkai Média Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Kerekes Bálint ügyvezető. A lap ingyenes. Hirdetésfelvétel: a kiadó címén. Hirdetési e-mail cím: ajkamediakft@ajkanet.hu Megjelenik 12 700 példányszámban. Terjeszti a Magyar Posta. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Az Ajkai Szóban elhelyezett fizetett hirdetések nem az Ajkai Szó szerkesztősége vagy kiadója véleményét tükrözik. ISSN: 0238-6267