Gerjen - Gerjeni Hírek, 2005 (8. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-01 / 1. szám
VIII. évfolyam 1. szám INGYENES ismét eltelt egy év.... Az elmúlt 2004-es esztendő 365 napja sok feladatot, C70 gondot, munkát, boldogságot és örömöt hozott a település életében. Az év nehezen indult: a költségvetés összeállításakor 17 milliós forráshiány mutatkozott. Nehéz kezdés után az év végére azért eredményekről tudunk beszámolni, sőt már most látjuk a következő évi fejlesztési irányokat. Fejlesztésre lesznek forrásaink, működésre már kevésbé. Ismét kénytelenek leszünk az ÖNHIKI pályázat benyújtására, amelyen 2004-ben több mint 9 millió Ft-ot nyertünk. Annak érdekében, hogy biztonságosan tervezhető legyen az elmúlt év, az önkormányzat tulajdonában lévő termőföldet értékesítettünk nagyon szép áron, és örömünkre gerjent tulajdonosoknak. Felújítottuk a sportcsarnokot, az orvosi rendelőt, a ravatalozót. Az év végén elkezdtük a polgármesteri hivatal átépítését, és átköltöztünk a művelődési házba. Jutott pénz rendezvények támogatására, iskolai bútorok vásárlására, sőt terven felül a közalkalmazottak részére még a ruhapénzt is ki tudtuk fizetni. Év közben 16 embert foglalkoztattunk közhasznú, illetve közcélú munkában. Lebonyolítottunk egy EU- választást, illetve egy népszavazást. Jártunk az énekkarral Németországban, horvátországi barátainkat pedig a falunapon üdvözölhettük településünkön. A gerjeni komp továbbra is közlekedik állami támogatással. A képviselő testület 12 alkalommal ülésezett, és több, mint 110 esetben hozott határozatot, valamint 15 helyi rendeletet alkotott. Gondoztunk közterületeinket, óvtuk környezetünket. Egyszóval működtettük a falut. Ennek érdekében a hivatalban sokat dolgoztunk, nagyon sok pályázatot írtunk meg, hiszen pénzt csak így lehet nyerni. Nem lesz másként az idén sem. 2005-ben a templommal együtt építjük az új hivatalt, új gépjárművet veszünk, 11 védett lakóház felújításához tudunk támogatást nyújtani, és bízunk a sportpálya és az öltöző felújítását célzó pályázatunk sikerében. Egyszóval azt gondoljuk, hogy ennek a mi kis falunknak van jövője. Ehhez az szükséges, hogy a maga módján mindenki mindent tegyen meg a boldogulásáért. Ne csak a másikra várjunk, hanem magunk is tegyünk érte valamit. Nem teszünk mi magunk sem mást. Folyamatosan panaszkodhatnánk, hogy mennyire nincs pénzünk, mennyire nem finanszírozzák központilag az önkormányzatokat. Nem ezt tesszük, mert ettől nem lesz jobb. Keressük a lehetőségeket, sokat dolgozunk, forrásokat szerzünk és hatékonyan próbáljuk meg felhasználni. Azt gondoljuk, hogy a megszerzett forrásainkat fejlesztésekre fordítjuk, mert ezzel teremthetjük meg a jövőnket. Egy élhető, összkomfortos, nyugodt lakókörnyezetet szeretnénk. Ehhez hívunk mindenkit partnerünknek. Mindenki a partnerünk, aki gondozza a kertjét, nyírja a füvet, nem szemetel az utcán, ellapátolja a havat és elsöpri a járdát, nem rak le illegálisan szemetet. Ehhez nem kell minden esetben pénz, elegendő csak az akarat, jó szándék és némi munka. Próbáljuk meg közösen kimozdítani azokat a gödörből, akik mindig másoktól várják a megoldást. A sikereinknek elsősorban mi saját magunk kell, hogy legyünk a kovácsai. Mi jó kovácsok akarunk lenni 2005-ben, ezért sokat dolgozunk és bízunk a szerencsében. Azt kívánom a falu minden lakójának, hogy 2005 sikeres és boldog új éve legyen. Mindenki találja meg számítását, őrizze meg egészségét és legyen sok-sok örömben és boldogságban része. Éljünk egymás mellett békességben, tiszteljük egymást, és vigyázzunk gyerekeinkre! Molnár József ~ kínált minden kedves olvasójának a éerjem Hírek szerkesztősége A következő szám megjelenik: 2005.február 6-án__________Lapzárta: 2004. január 30. 2005. január K tartalomból: ___________Önkormányzati hírek Közmeghallgatás A 2004-es év értékelése 2. oldal Református templom Kezdődhet a felújítás 2. oldal Unokáink is látni fogják Pályázati pénz a felújításokra 3. oldal i Hírháttér Új rendőre van Gerjennek Józsa Márk körzeti megbízott 4. oldal is Oktatás Ünnepek az iskolában Karácsonyi műsor és játszóház 4. oldal * Hírsarok Stohl András Gerjenben A színész, műsorvezető vadászott 4. oldal Egészségünkért Sótlanabbul ■ 5. oldal Grundbirkózás Terembajnokságok egészségesebben Sport Diákolimpiai döntő Gerjenben 6. oldal Gerjeni csapatok remek szereplése 7. oldal J(Boldi)!) új évet