Siklós, 1989 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1989-11-01 / 11. szám

Válasz, telefonügyben Tisztelt Szerkesztőség! Szeptember utolsó napjaiban meg­kaptam a Siklós című közéleti lapjukat, benne a távközlésfejlesztéssel kapcsola­­tos közérdekű észrevételeiket. Mint a vá­rosban köztudott, a Pécsi Postaigazgató­ság 1989. július 14-én 2000 számkapaci­tású konténerközpontokat helyezett üzembe. A beruházás 39 mf­t-ba került. Ehhez a tanács 14 mFt-tal járult hozzá. Ez tette lehetővé, hogy közel ezer távb. állomás bekapcsolására kerülhessen sor. Mivel Siklós az ország azon települé­sei közé tartozik, ahol a meghirdetett kötvényakciót az MPK nagyfokú érdek­telenség miatt sikertelennek minősített, így a tanácsi, illetve postai pénzforrás csak az új központok telepítésére, illetve az országos távhívóhálózatba való bekap­csolásra volt elégséges. A hálózat bővíté­sére fejlesztési forrás hiánya miatt nem kerülhetett sor. Mindezen előzmények is­meretében és tudatában a Pécsi Posta­­igazgatóság és a Városi Tanács önerős távközlésfejlesztési akciót hirdetett 1989. március 1-jével a Béke tér és köz­vetlen környezetében. Erről a tanács és a Pécsi Postaigazgatóság között gazdasági megállapodás született, melyben rögzí­tették a távbeszélő-állomáshoz jutás alap­vető feltételeit. Többek között a szerző­dés tartalmazza azt az ügyfelek által sé­relmezett problémát is, hogy a posta a műszaki helyzet függvényében jogosult eldönteni azt, hogy kinek tud fő-, illetve ikerállomást felszereltetni. Annak, hogy mely területeken helyezünk üzembe fő-, illetve ikerállomásokat, alapvetően 3 oka van:­­ A 2 db konténerközpontban 1200 szóló- és 800 ikerállomás bekapcsolására van lehetőség, tehát a jelenleg élő állo­másokat is figyelembe véve lehetetlen mindenki számára szólóállomást biztosí­tani. - A kábelhálózat jelenlegi kereszt­­metszete sem teszi lehetővé, hogy min­den előfizető szólóállomásként legyen bekapcsolva. - A jövőt illetően bízunk abban,­ hogy a 90-es évek II. felében Siklóson is tárolt program vezérlésű elektronikus fő­központ üzembe helyezésére kerülhet sor, mely központtípus az ikerállomást nem ismeri, csak szólóállomások üzemel­tethetők. A fentiek ismeretében döntöttem úgy, hogy a koncentráltan viszonylag szűk területen jelentkező nagyszámú elő­fizetők ikerállomásként kerüljenek bekapcsolásra. Véleményem és az eddigi tapasztalataim szerint az ikerállomás mindazon szolgáltatást biztosítja, melyet a főállomásnak tudnia kell. Az tény, hogy az ikertárs beszélgetési ideje alatt a T. ügyfél­hívást sem kezdeményezni, sem fogadni nem tud. Abban az esetben, ha valakinek huzamosabb időn keresztül (min. 6 hónap) a havi beszélgetéseinek impulzusszáma az 500 db-ot meghaladja, úgy nem zárkózunk el az állomás szólóvá tételétől. A T. ügyfélnek ezt írásban kell kérnie tőlünk. A ritkán beépített kertes családi házas részeken azért helyezünk üzembe szóló állomásokat, hogy az esetleg koráb­ban említett elektronikus központ üzembe helyezése minél kisebb munka­óra-ráfordítással, illetve költséggel és a lehető legrövidebb időn belül zökkenő­­mentesen történhessen meg. Az a felvetés, hogy az ikerállomás fele annyiba kerül, mint a főállomás, téves. A ma érvényben levő távközlési beruházási hozzájárulási díj főállomás esetén 12 ef­t, ikerállomás esetén 8 eFt. A két állomáskategória közötti különb­ség viszont a havi fenntartási alapdíjban is tükröződik, ugyanis szólóállomás 120 Ft/hó, az ikerállomás pedig 100 Ft/hó. Végezetül a T. ügyfelek tisztában vol­tak azzal a szerződés aláírásakor, hogy számukra ikerállomás felszerelésére is sor kerülhet. A szolgáltatásainkat igénybe vevő telefontulajdonosoknak kívánom, hogy a rég óhajtott és bekapcsolt távbe­szélőállomásaikat hosszú ideig jó erőben, egészségben használhassák. Tisztelettel: Fuderer Károly, a Baranya Megyei Távk. Üzem vezetője Pillanatképek az október 6-i várospolitikai fórumról. írásunk az 5. oldalon. II. évfolyam, 11. szám 1989. november jelenik havonta MEMENTO MORI! (Emlékezz a halálra!) Mindig foglalkoztatta az embert — a homo sapienst — a halál tudata. Belebor­­zongunk a súlyos fogalmakba: múlandó­ság, enyészet, megsemmisülés, elválás, örökre... Egy is elég belőlük ahhoz, hogy szí­vünk hevesebben dobogjon, torkunk ki­száradjon, szemünk megteljen könnyel és felcsukló zokogással fejezzük ki fájdal­munkat. Hiszen e fogalmak akkor gyö­törnek meg bennünket, ha eltűnik éle­tünkből olyan valaki, aki közel állt szí­vünkhöz. Az elvesztés fájdalma örök, ha azt veszítjük el, aki szívünkben tovább él. Ha idővel bele is törődünk elvesztésé­be, ha fájdalmunk le is húzódik szívünk mélyére, ha lelkünk egyensúlyát már nem is borítja fel­tépő kín: mindaddig él bennünk a hiány tudata, míg magunk is át nem lépünk a holtak birodalmába. Sírkertek: Csend és nyugalom ottho­nai. Peregnek a hulló levelek a sírokra, melyeket a kegyelet virágai díszítenek minden esztendőben azon a borongós őszi napon, melynek neve: halottak napja. S mikor leszáll a korai est, és gyászfátyol hull valamennyi sírra — már­ványdíszesre és behorpadt kis halomra, felvirágozottra és elfelejtett kopor­ gazos­ra egyaránt — mécsek és gyertyák im­bolygó fényétől lesznek misztikusan csil­lagfényesek a sírkertek. Hosszú árnyakat vetve, hangtalanul, könnyes szemmel em­lékeznek elhalt kedveseikre az élők. Fel­idézik arcukat, hangjukat, beszélgetnek velük, mintha élnének, szívük fájó dobbanásával összekapcsolódva az elpor­ladt kedvesek lelkével. Keresik azt a vala­mit, ami nem tűnhetett el a megsemmi­sülésbe, mert itt él bennük, az élőkben tiszta áradással, megdicsőült fényben. Ezt érezte József Attila, a költő is, mikor anyja emlékétől átforrósodva, szemét az égre emelve azt suttogta: ,.Szürke haja lebben az égen — kékítőt old az ég vizében.” S a csendes, gyertyafényes, könnyes beszélgetés után valami csodálatos módon elpihen az élőkben a fájdalom! Még egy utolsó sóhaj, utolsó könny­csepp, egy simítás a fejfákra ... a mécse­sek, gyertyák már csak pislákolnak, az árnyak megnyúltabbak, felfelé kíván­koznak, valahova a nagy mindenségbe, az örökkévalóságba. Matyóné A TARTALOMBÓL Jövőkép: a szegénység!? (2. oldal) Október 6. — egy siklósi szemé­vel — Kérdések a tavalyi áram­­ütéses balesettel kapcsolatban (3. oldal) — Az FKgP-ről - Egy igazi kommunista (4. oldal) - mény még megvan (5. oldal) A re­hihetetlen történet, II. rész. — Rockrandevú amatőrökkel (6. ol­dal) - Hungária sportnap — a 25. Ten­kes-túráról — (7. oldal) Információk, hirdetések, rejtvé­nyek a 8. oldalon. Kis „magántörténelem Beszélgetések dr. I. rész Akaratunktól, szándékainktól függet­lenül részesei vagyunk a világban zajló történéseknek, melyekben egy-egy em­beri sors a történelem parányi részeként magában hordja a generációnként újra és újra felmerülő nagy kérdést: Mivé lesz az ember? A válaszok megtalálása, a kutatás izgalma, nagyszerűsége, az állandó ön­vizsgálat önkéntelenül is a múlt megérté­se felé irányítja az érdeklődőt. Keresni kezdi azokat az embereket, akik számára hitelesen, az életútjuk, tapasztalataik, emberi méltóságuk alapján segíteni tud­nak a belülről jövő kérdésekre feleletet adni, fenntartva ezzel az emberben, emberiségben a reményt. Dr. Horváth Bélát a lakosság és a vadásztársadalom el­ismert polgáraként tartják számon Sikló­son, ki doktor úrként, ki volt tanácstag­ként, ki jó ismerősként, ki barátként, ki pedig Béla bácsiként, a Gyűdi úti geszte­nyés sétálójaként. Közismert és népszerű ember. A 77. évében járva, október 6-án kapta meg orvosi munkájának elismerése­ként az Arany diplomát. Élete, pályája, a történelemmel való találkozása, egyéni sorsa tanulsággal szolgálhat valamennyi­ünk számára, annak kapcsán is, hogy a rengeteg megpróbáltatás ellenére is meg tudta őrizni egyéniségét, emberségét, bizalmát a jövőben. (Folytatás a 6. oldalon.) Horváth Bélával OLVASÓINKHOZ! A lap másfél éves fennállása alatt többször felvetődött, hogy a havon­kénti megjelenés helyett gyakoribbá tegyük a Siklós megjelenését. A város­ban történő események, aktualitások szükségessé teszik a lap terjedelmének növelését. Szándékunk, hogy januártól havonta 2 alkalommal, több oldalon je­lenjünk meg, természetesen az ennek megfelelő áron. Reméljük, hogy olvasóink bizalmát továbbra is élvezni fogjuk. A szerkesztőség Biztos helyen! Elsőfokú ítéletet hozott a pincebetörők ügyében a Városi Bíróság(3.old. Útkeresés közben... — falufórum Máriagyűdön — Október 11-én este tanácskozásra ült össze 25-30 gyűdi lakos és a városi ta­nács néhány dolgozója. A közel három­órás véleménycsere során egymás után hangzottak el azok a gondok, sérelmek, amik a gyűdieket foglalkoztatják, ame­lyekre megoldást vagy a megoldás segít­ségét várják a tanácstól. Csak felsorolva: szükség lenne Mária­gyűdön elöljáróságra, tanácstagjaik nagy részében nem bíznak, kapja vissza a városrész a Máriagyűd nevet, így kerüljön fel az út menti helységnévtáblákra is (esetleg: Máriagyűd-Siklós), vissza kelle­ne állítani az alsó tagozatos tanítást Gyű­­dön, ne kelljen Siklósra bejárni az alsós gyerekeknek, kispálya létesítését igénylik a fiatalok részére, kellene egy rendes ravatalozó a temetőben, összefogás, taná­csi és tsz-segítség kellene a református templom helyreállításához, kapjanak er­kölcsi elismerést azok, akik a legtöbb tár­sadalmi munkát végezték a gyűdi II. világháborús emlékmű elkészítésében, csapnivaló a telefonhelyzet, javítani kellene, az új lakótelepen folyó építkezé­sek óta az ,,epres út” illegális szemétle­rakóvá vált stb., stb. A „tanácsiak” ugyancsak kapkodhat­ták a fejüket a sorjázó - gyakran indu­lattól fűtött - megnyilvánulások köz­ben. A hosszú tanácskozás alatt kiderült, hogy több kérdésben maguk a gyűdiek sem értenek egyet, az intézkedés előtt először azt kell tisztázni, mi az érintett lakosok többségének a véleménye. Ilyen például az iskola visszahelyezésének a kérdése, amellyel kapcsolatban abban állapodtak meg a „tárgyaló felek”, hogy a gyűdi népfrontszervezet megkérdezi az érintett szülőket — ez korábban nem történt meg —, hogy hányan kívánnák Gyűdre járatni alsós gyermekeiket az utaztatás elkerülése végett, és hányan Siklósra az étkeztetési lehetőség, napkö­zi, nyelvtanulás érdekében. Csak e fel­mérés elkészülte után érdemes a teen­dőkről tárgyalni. Az iskola visszaállítása egyébként kellő megalapozott igény ese­tén megoldható. Nincs különösebb aka­dálya az elöljáróság létrehozásának (ed­dig is megvolt erre a lehetőség), a hely­ségnév visszaállításának sem. Más részkér­désekben is elvi egyetértések születtek, a pénzhiány miatt azonban néhány jogos igény megvalósítását későbbi időpontra kell halasztani. Felvetődtek olyan problémák is, ame­lyek országos szintű rendezést kívánnak, például az „elrabolt” gyűdi földek kér­dése vagy a termelőszövetkezet és a városrész kapcsolatát érintik: úgy érzik, a tsz csak használja a gyűdi földeket, de nem törődik Gyűddel. A tanácskozás, a vita mindenképpen indokolt és hasznos volt. Jelezte, hogy a helyi népfront, a lakosok egy része fele­lősséget érez Máriagyűdért, az önkor­mányzat lehetőségei is adottak, de még ők sem igen találják meg, hogy mihez hogyan fogjanak hozzá, hogyan szervez­zék meg a helyi közösséget. Az ilyen megbeszélések, a folyamatos kapcsolat, a tanács és az ottani lakosok között elen­gedhetetlen ahhoz, hogy a meglevő szűkös lehetőségekkel jobban lehessen élni. Kell, hogy minél többen mondhas­sák el véleményüket, és a vitákban kikris­tályosodó döntések megvalósításáért közös felelősséggel dolgozzon a tanács és a lakosság - Máriagyűdön is, Siklóson is. M. I. Emlékmű az áldozatoknak A Vár- és Múzeumbaráti Kör kezde­ményezésére - amit támogatott a Haza­fias Népfront Városi Bizottsága - a vá­rosi tanács októberi ülésén elhatározta, hogy a II. világháború áldozatai emlékére emlékművet emel Siklóson. Az emlékmű létrehozásával kapcsola­tos feladatok elvégzésére, az előkészítés és a végrehajtás szervezésére ideiglenes bizottságot alakított. A bizottság októ­ber 13-án megtartotta első tanácskozá­sát. Elhangzott, hogy Siklósnak egy-két emléktáblán kívül eddig még világhábo­rús emlékműve nincs. Igaz, az I. világ­háború áldozatainak emlékére egy emlékmű létesítésére megindult egy moz­galom, amelyet a „Siklós és Járása” c. hetilapban kezdeményeztek. Az 1923. szeptember 16-án megjelent felhívásban többek között szerepel: „Vigyázzunk, nehogy a hálátlanság bélyegét üssék ránk utódaink, mikor keresni fogják az elesett hősök emlékoszlopát és nem találják. Vigyázzunk, nehogy utódainknak kelljen megcsinálni azt, amit a fukarság és nem­törődömség elfelejtett.” A több évtized­del ezelőtti intelem ma is gondolkodásra kell, hogy késztessen bennünket! A bizottság javaslata: minthogy sem az­­„ sem a II. világháború áldozatainak nincs a városban emlékműve, az új em­lékmű ne csak a II. világháború, hanem „a háborúk siklósi áldozatainak" készül­­jön. Olyan helyre kerüljön, ahol a hozzá­tartozók megfelelő körülmények között leróhatják kegyeletüket. Erre - az előzetes vélemények alap­ján - legmegfelelőbbnek tűnik a temető ravatalozója előtti enyhén lejtős térség, ahol a Deák Ferenc utcára (Temető utca) nézően, méltóképpen kialakított eszté­tikus környezetben lehetne fölállítani az emlékművet. A szervezést, előkészítést és a megvalósítást úgy kell ütemezni, hogy 1990. október 31-én megtörténhessen az avatás. Az alkotóművész kiválasztásához javaslatot, segítséget ad a Siklósi Alkotó­telep. (Folytatás a 3. oldalon.) I

Next