Tiszaújváros - Tiszaújvárosi Krónika, 2020 (38. évfolyam, 1-53. szám)

2020-05-21 / 21. szám

__ 8. i Közlemények________________________________________________________________________________ A veszélyhelyzet alatti ellenőrzött bejelentésről A veszélyhelyzet alatti engedélykötelezett­ségről, valamint az ellenőrzött bejelentés­ről szóló 191/2020. (V. 8.) Korm. rendelet 2020. május 18. napjától hatályos, amely eltérést enged az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény szabályaitól. A rendelet hatálya kiterjed a települési ön­­kormányzat jegyzőjére is azokban a kére­lemre induló engedélyezési ügyekben, ahol a jegyző államigazgatási hatáskörben jár el. A fentiekre tekintettel ellenőrzött bejelentés szükséges az alábbi esetekben: - kereskedelmi működési engedély, - telepengedély, - vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlá­sával kapcsolatos engedélyek (pl. kutak en­gedélyezése). A rendelet alapján az engedélyköteles tevé­kenység engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül, az ellenőrzött bejelentéstől számí­tott 8 napon belül, szakhatóság közreműkö­dése esetén 12 napon belül közölt értesítés közlését követően végezhető - a tevékeny­ség végzésére vonatkozó jogszabályi felté­telek fennállása esetén - az engedélyre jog­szabályban meghatározott hatályossági idő­tartam alatt. Az ellenőrzött bejelentés kizárólag elektro­nikus úton tehető meg, melynek az alábbi bejelentési módok felelnek meg: - az ügyfélkapu útján, - elektronikus űrlap útján, - általános célú elektronikus kérelem űrlap szolgáltatás útján, valamint­­ e-mail útján (bejelentes@tulvaros.hu). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ha a jog­szabály a kérelem benyújtására kizárólag elektronikus űrlap formátumban való be­nyújtást engedélyez, a bejelentés is csak ezen az úton történhet. A bejelentés az engedélykérelemre jogsza­bályban előírt adatokat kell, hogy tartalmaz­za. A bejelentéshez mellékelni kell az enge­délykérelem előírt mellékleteit, kivéve azo­kat a dokumentumokat, amelyek beszerzé­se a veszélyhelyzet körülményei folytán az ügyfélre nézve aránytalan terhet ró. Az ügyfél a nem mellékelt dokumentumok tartalmáról a bejelentésében nyilatkozik, egyidejűleg előadva azokat a körülménye­ket, amelyekre a bejelentés hiányos volta visszavezethető. A bejelentésért az engedélyezés, valamint a kapcsolódó szakhatósági eljárások illetéké­nek vagy igazgatási szolgáltatási díjának (a továbbiakban együtt: díj) 50%-át kell leró­ni vagy megfizetni. Ha a rendelet alapján engedélyezés történik, a díjat a jogszabály­ban megállapított díj 100%-ára kell kiegé­szíteni. Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatalnál a bejelentés fogadására e-mail útján történő bejelentés esetén kizárólag a bejelentes@ tujvaros.hu e-mail cím szolgál, amely auto­matikus elektronikus visszaigazolást küld a bejelentő részére. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Szociális munkatárs munkakör A Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ (3580 Tiszaújváros, Kazinczy út 3.) pályá­zatot hirdet 1 fő részére határozatlan időre, szociális munkatárs munkakör betöltésére az „Ezüsthíd” Gondozóház és Idősek Ott­honába. Feladatai „Ezüsthíd” Gondozóházban és Idősek Ott­honában mentálhigiénés feladatok ellátása - bővebben: 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet A jogviszony időtartama: - 1 fő határozatlan idejű kinevezés Pályázati feltételek: - főiskolai vagy egyetemi végzettség 1/2000. (1.7.) SZCSM rendelet 3. sz. mel­léklet - szociális munkatárs munkakör be­töltésére meghatározott képesítés megléte - felhasználói szintű MS Office (irodai al­kalmazások) ismerete Pályázat részeként benyújtandó iratok, iga­zolások. - motivációs levél szakmai önéletrajz iskolai végzettséget igazoló bizonyítvá­nyok másolata - 3 hónapnál nem régebbi, bejegyzésmentes erkölcsi bizonyítvány a Kjt. 20. § (1) és (5) bekezdéseinek megfelelően - adatkezelési hozzájáruló nyilatkozat - le­tölthető: www.tiszaujvaros.hu - hasznos in­­formációk/állásajánlatok (a honlap alján ta­lálható) Bérezés: a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerint. A pályázatot a Tiszaújvárosi Humánszol­gáltató Központba Poropatich Péter intéz­ményvezetőhöz kell eljuttatni, Tiszaújvá­ros, Kazinczy út 3. címre. Pályázni csak a pályázati feltételekben felsorolt valamen­­­nyi irat benyújtásával lehet, ellenkező eset­ben a pályázat érvénytelen. Kérjük a boríté­kon feltüntetni a pályázat azonosító számát: 355-11/2020., valamint a munkakör meg­nevezését: szociális munkatárs. A pályázat kiírója fenntartja magának a jo­got, hogy a pályázati eljárást eredményte­lenné nyilváníthatja. A pályázatok beérkezésének határideje: 2020. június 08. A pályázatok elbírálásának határideje: 2020. június 19. A munkakör a pályázatok elbírálását köve­tően azonnal betölthető. A pályázattal kapcsolatban érdeklőd­ni Poropatich Péter intézményvezetőnél a 49/548-190-es telefonszámon lehet. Az in­tézmény honlapja: www.human.tulvaros. hu. A pályázati felhívás az NKI honlapján 355-11/2020. azonosító számon 2020. má­jus 22. napján jelenik meg. Szakmai vezető munkakör A Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ (3580 Tiszaújváros, Kazinczy út 3.) pályá­zatot hirdet 1 fő részére határozatlan idő­re, szakmai vezető munkakör betöltésére az Ezüsthíd Gondozóház és Idősek Otthonába. Feladatai:­­ idősek átmeneti elhelyezését, illetve tar­tós bentlakásos elhelyezését biztosító in­tézményegységek törvényes működésé­nek biztosítása - szakápolás irányítása A jogviszony időtartama: - 1 fő határozatlan idejű kinevezés vezető ápolói munkakörben, 5 évre szóló szak­mai vezetői megbízással Pályázati feltételek: - főiskolai, vagy egyetemi végzettség - diplomás ápoló, vagy igazgatásszervező szociális szakigazgatás-szervező szakirá­nyú szakképzettséggel rendelkező okle­veles ápoló végzettség megléte Pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások - motivációs levél - szakmai önéletrajz - iskolai végzettséget igazoló bizonyítvá­nyok másolata - 3 hónapnál nem régebbi, bejegyzésmen­tes erkölcsi bizonyítvány a Kjt. 20. § (1) és (5) bekezdéseinek megfelelően - adatkezelési hozzájáruló nyilatkozat - letölthető: www.tiszaujvaros.hu - hasznos információk/állásajánlatok (a honlap al­ján található) Bérezés: a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerint. A pályázatot a Tiszaújvárosi Humánszol­gáltató Központba, Poropatich Péter in­tézményvezetőhöz kell eljuttatni Tisza­újváros, Kazinczy út 3. címre. Pályáz­ni csak a pályázati feltételekben felso­rolt valamennyi irat benyújtásával lehet, ellenkező esetben a pályázat érvényte­len. Kérjük a borítékon feltüntetni a pá­lyázat azonosító számát: 2015/2020., va­lamint a munkakör megnevezését: szak­mai vezető. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárást eredmény­telenné nyilváníthatja. A pályázatok beérkezésének határideje: 2020. május 26. A pályázatok elbírálásának határideje: 2020. május 29. A munkakör legkorábban 2020. június 01. napjától tölthető be. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni Poropatich Péter intézményvezetőnél a 49/548-190-es telefonszámon lehet. Az intézmény honlapja: www.human.tulva­ros.hu. A pályázati felhívás a NKI hon­lapján 2015/2020. azonosító számon 2020. május 11-én jelent meg. Poropatich Péter intézményvezető Mecénás felsőoktatási pályázat A Tiszaújvárosi Mecénás Közalapítvány pályázatot hirdet a 2019/2020-as tanév II. félévére a tiszaújvárosi állandó lakóhel­­­lyel rendelkező főiskolai, egyetemi hall­gatók tanulásának támogatására. Pályázati célok: Egyetemi, főiskolai és PhD hallgatók szá­mára a 2019/2020-as tanév II. félévére ta­nulmányi ösztöndíj biztosítása a pályáza­ti feltételekben közölt tanulmányi ered­ménytől függően. Pályázati feltételek: • tiszaújvárosi állandó lakóhely, • első diploma megszerzésére irányuló alapképzésben (BA, BSc), vagy mester­­képzésben (MA, MSc), vagy doktori kép­zésben, vagy osztatlan képzésben részt­vevő állami, vagy államilag elismert nap­pali rendszerű egyetemi, főiskolai, illetve 6 féléves alapképzésben való részvétel, • a hallgató legalább 4,2-es átlagot ért el a 2019/2020-as tanév I. félévében, melyet a felsőoktatási intézmény hivatalosan iga­zolt Egy hallgató csak egy pályázatot nyújt­hat be. A közalapítvány kuratóriuma a pályázati adatlapon lévő, a felsőoktatási intézmény által hivatalosan igazolt átlagokat tudja elfogadni. Nem vehető figyelembe olyan adat, amely több félév eredményét foglal­ja magába (pl.: kumulált, görgetett, hal­mozott, összesített eredmények). Pályázat beadási, beérkezési határideje és helye: Határideje: 2020. június 15. (hétfő) Helye: Elektronikus úton: mecenas@tul­­varos.hu Kötelezően beadandó mellékletek: • Pályázati adatlap és adatkezelési hozzájárulási nyilatkozat (letölthető a www.mecenas.tiszaujváros. hu; vagy a www.varoshaza.tiszaujvaros. hu; weboldalak pályázatok menüpontjá­ból, a főiskola, egyetem által kiállított, hiva­talosan lezárt 2019/2020-as tanév I. félévi leckekönyv/elektronikus leckekönyv má­solata, melyet a felsőoktatási intézmény hivatalosan igazolt, • a 2019/2020-as tanév II. félévére szóló hallgatói jogviszonyról igazolás. A pályázókat a kuratórium írásban értesí­ti döntéséről, a támogatás mértékéről és módjáról. a Tiszaújvárosi Mecénás Közalapít­vány kuratóriuma 2020. május 21. Étkezési igényfelmérés Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy a Tiszaújvárosi In­­tézményműködtető Központ 2020. május 17-től megkezdi a Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és a Tisza­újvárosi Széchenyi István Általános Iskola diákjai részére a 2020/2021-es tanév étkezési igényfelmérését. Az ehhez szükséges nyomtatvány elektronikusan elérhető a TIK honlapján (tik.tiszaujvaros.hu), valamint kinyomtatva a Kazinczy Ház portáján. A járványügyi helyzetre való tekintettel az étkezési igényt le­adni az alábbi az alábbi címen lehet: Tiszaújváros, Kazinczy Ház, Kazinczy út 3. porta, valamint elektronikus formában az alábbi email címre: nacsaanna@tujvaros.hu Leadási határidő: 2020. június 30. Veszettség elleni eboltás A Polgármesteri Hivatal értesíti az ebtulajdonosokat, hogy az ebek évenként kötelező veszettség elleni szervezett védőoltás és a még végre nem hajtott mikrochip beültetés 2020-ban az alábbiak szerint történik: Oltások időpontjai és helyszínei: Tiszaszederkény városrészben 2020. május 21-étől (csütörtök) május 24-éig (vasárnap). Helyszíne: utcánként, külön értesítés szerint 8.30-tól. Tisza-part városrészben 2020. május 21-én (csütörtök) 12.00-13.00 között. Helyszíne: révőrs előtti terület. Tiszaújvárosban 2020. május 24-én (vasárnap) 16.00-18.00 között. Helyszíne: Tisza úti vásár területe. A veszettség elleni oltás tulajdonost terhelő költsége: 4 000.­­Ft/eb. Felhívjuk az ebtartók figyelmét, hogy a hatályos állategész­ségügyi jogszabály szerint veszettség elleni védőoltás az eb 3 hónapos, az azonosító chip beültetése 4 hónapos korától köte­lező. Veszettség ellen csak azonosító chippel ellátott ebek olt­hatók be. Azon ebek esetében, amelyek még nem rendelkez­nek azonosító chippel, a chip behelyezését 3. 500.-Ft/eb áron a veszettség elleni oltás alkalmával kell végrehajtani. Elve­szett oltási könyv pótlásának díja 500.-Ft. A veszettség elleni oltás és a chipbeültetés bármely hivatalos állatorvosi praxissal rendelkező állatorvosnál elvégeztethető. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Eboltás Szederkényben A Polgármesteri Hivatal értesíti Tiszaszederkény városrész ebtulajdonosait, hogy­­ az ebek évenként kötelező veszettség elleni szervezett védőoltása és az ebtartók részéről még vég­re nem hajtott mikrochipbeültetés 2020-ban az alábbiak sze­rint történik: Oltások időpontjai és utcánkénti sorrendje: 2020. május 21-én (csütörtök) 8.30-tól: Táncsics út, Kos­suth út. 2020. május 22-én (péntek) 8.30-tól: Bajcsy-Zs. utca, Rákó­czi utca. 2020. május 23-án (szombat) 8.30-tól: Dózsa Gy. út,Vasvári Pál u„ Zrínyi u., Gát u., Dohány u., Szabadság u.,Hunyadi u. 2020. május 24-én (vasárnap) 8.30-tól 15.00-ig: Bocskai út, Petőfi u., Ady E. utca, Arany J. utca. (Az oltás kezdési időpontja az első utcákra vonatkozik.) Amennyiben a jelzett időpontban az ebtartó nem tartózkodik otthon, vagy az időpont nem megfelelő, akkor a 30/928-1953 telefonszámon időpont egyeztetésére van lehetőség az oltást végrehajtó állatorvossal. A veszettség elleni oltás tulajdonost terhelő költsége: 4.000,­­Ft/eb. Felhívjuk az ebtartók figyelmét, hogy a hatályos állategész­ségügyi jogszabály szerint veszettség elleni védőoltás az eb 3 hónapos, az azonosító chip beültetése 4 hónapos korától kö­telező. Veszettség ellen csak azonosító chippel ellátott ebek olthatók be. Azon ebeknél, amelyek még nem rendelkeznek azonosító chippel, a chip behelyezését 3.500.-Ft/eb áron az oltás alkalmával kell végrehajtani. Elveszett oltási könyv pót­lásának díja 500.-Ft. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Életvitelhez nélkülözhetetlen olvasó- és távolbalátó szemüvegemet elveszítettem. Jutalom, köszönet kíséri majd találkozásunkat. Tel.: 06-30/265-6796

Next