Törökszentmiklós - Törökszentmiklósi Hírlap, 2007 (1. évfolyam, 1-11. szám)
2007-02-01 / 2. szám
Biztató hírek a csatorna-beruházásról 2007. január 25-én tartotta legutóbbi rendes ülését városunk képviselő-testülete. A képviselők 15 napirendi pontot tárgyaltak meg nyilvánosan. Ezek során megállapították az önkormányzat intézményeiben biztosított gyermekétkeztetés, a Családi Napközi igénybevételének, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások térítési díjait. A testület jóváhagyta az általa működtetett Egyesített Gyógyító- Megelőző Intézet által aláírt konzorciumi szerződést, megalkotta a helyi tömegközlekedéssel kapcsolatos rendeletét és pályázatot írt ki a Petőfi Sándor Általános Iskola, a Lábassy János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, valamint a Kodály Zoltán Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatói posztjára. Elfogadták a képviselő-testület 2007. évi munkatervét, határoztak egy az ENSZ által támogatott energetikai pályázaton való részvételről. Döntés született arról is, hogy a turisztikai és idegenforgalmi, valamint a pedagógiai szakszolgálati feladatokat, továbbá az egészségügyi alapfeladatok egy részét kistérségi szintű ellátás keretében biztosítja a város. Utolsó napirendként módosították az önkormányzat és a kommunális szolgáltató kft. között 2002 decemberében, a települési szilárd hulladék szállításáról és a városi hulladéklerakó üzemeltetéséről kötött szerződést. Csatornázás A napirendek megtárgyalása előtt Törökszentmiklós alpolgármestere örömmel adott arról tájékoztatást, hogy 1 km alá csökkent a még megépítendő csatornahálózat hossza. Szegő János elmondta, hogy az eddigi, a sokéves átlagnál enyhébb időjárás kedvezett a kivitelezőknek, akik a rendkívül belvizes utcákban vákuumozási eljárással kell, hogy elvégezzék a „mélyfekvésű” csatornarendszer kialakítását. Kapcsolódva az alpolgármester bejelentéséhez, dr. Varga Imre jegyző is jó hírt oszthatott meg a képviselő-testülettel és az ülést nyomon követő polgárokkal. Minden eddig rendelkezésre álló állami forrás továbbra is igénybe vehető a csatornahálózat építéséhez. A tárgyalások eredményeként Törökszentmiklós megkapta a jóváhagyást a hosszabbításra, azaz júniusig rendelkezésre állnak a munkálatok befejezéséhez szükséges külső pályázati források. Az 1 km alá csökkent munkaterületen jelenleg is folynak a munkálatok. A kivitelezők amíg, és amikor az időjárás engedi, dolgoznak- tudtuk meg a jegyzőtől. 2007. január AKTIV HOTELS INTERNATIONAL -Miklós turisztikai partnere-Ajánlja Szentendrei sziget - Dunakanyar Regatta Üdülőközpont 3 hektáros park a Duna-parton, Budapest mellett Életmód táborok figyelem! Elszigetelt, csendes, feng shui kontrollált környezet Széleskörű reform gasztronómiai kínálat Osztályfőnökök, gyerekek figyelem! Osztálykirándulások, gólyatáborok, erdei iskolák ideális helyszíne Kérje alsós, felsős és középiskolás programjainkat! Szórakozási, sportolási lehetőségek, kirándulás Szentendre, Budapest, Vác, VisegrádFelújított, fürdőszobás, négyágyas lakóegységek kőházban Vállalatok részére! Szemináriumok, továbbképzések, indoor és outdoor kalandok ideális helyszíne Kedvező package árak - kérje személyre szabott programjainkat! Korszerűen felszerelt termek, technika Csapatépítés, vállalati kirándulás Már most szervezze meg családi nyaralását! Budapest mellett. Varázslatos tájakon a a Dunakanyarban: Vác, Szentendre, Visegrád, Esztergom Kedvező fekvés, könnyű megközelíthetőség Idősbarát szálloda Nyugdíjas klubok jelentkezését várjuk! Igen kedvező áron nagyon gazdag programok, szervezett kirándulások Minden igényt kielégítő gasztronómiai kínálat Legyen AKTÍV KLUB tag! Regisztráljon honlapunkon! Üdülési csekket elfogadunk! (70) 370 2002 www.hotelregatta. hu regatta@ahi.hu (fizetett hirdetés)