Dolinay Gyula (szerk.): Petőfi és a szabadságharc (Budapest, 1901)
Petőfinek rossz hirét költik
59 Kis furulyám szomorufüz ága .. . Kis furulyám szomorufüz ága. Temetőben szomorkodik fája. Ott metszettem azt egy sírhalomról. Nem csoda, hogy oly siralmasan szól. Ott hunytál le, kedves szép csillagom, Ragyogásod többé nem láthatom Hogy ne volna hát sötét világom ! Hogy volna hát élni kívánságom ! Haza ballag nyájam este felé, Én ballagok a temető felé, Kél a holdnak halovány orcája, Két furulyám epedő nótája. Addig epeszt a bánat engemet, Addig-addig nyögöm keservemet; Mig egyszer a hanggal egyetemben Lelkem is a más világba reppen. (Dioszeg, 1943.) Rossz verseimről. Tán én nem tudnék irnni Mindig jó verseket? De szivem főerénye Az emberszeretet. Valóban ! Már pedig ha Mindig csak jót irok, Mivé lennének úgy a Szegény kritikusok? Időnkint valamicske Ezeknek is csak kell. S ők minden hulladékot Gyönyörrel falnak fel. Rágódjanak szegények ; Csak élősködjenek ! Hiszen, ha nem csalódom, Tán ők is emberek. (Pest, 1845.) Érdekes, hogy Selmecen akkor német színészek voltak és az ifjú költő éppen csak úgy rajongott ezekért is. Bánta is ő, akármilyen az a színház, elég volt neki, csakhogy előadást hallgathasson. Anynyira rajongott, hogy ha nem volt pénze színházra, eladogatta könyveit, viselte a ruháit s egyéb apróságait. Megint értesítik a haragos Petrovicsot az ifjú költő színház-szenvedélyéről, s az öreg megint nagy haragra gyullad, dorgáló levelet ír, fenyegeti, hogy kitagadja, ha nem hagy fel a színházakkal. Bezzeg a félévi bizonyítvány, e miatt is, egyéb más okok miatt, csakugyan gyenge lett. Össze se lehetett hasonlítani az aszódi bizonyítványnyal. Nem is csoda, sok minden járult ahhoz, hogy kedvét veszítse. Szülei vagyoni romlása és a tanárokkal való társalkodása. Ráfogták még, hogy korhelykedni kezdett, de ez nem volt igaz. Általában az a sok bordal amit ő irt, merőben költött dolog, mert nem is birta a bort gyenge test -