Hetedhéthatár, 2000 (4. évfolyam, 1-25. szám)
2000-10-20 / 21. szám
6 1956 A pécsi Egyetem című lapban 1956. október 24-én a következő vers jelent meg az éppen Pécsen tartózkodó Kiss Dénestől: Kiss Dénes Velünk, vagy ellenünk Döntsd el magyar, mondd ki a szót! Itt visszalépni nem lehet! Az ifjúság acélszíve a forróságtól megreped! Döntsd el magyar, döntsd el diák, és fonjuk lánccá a kezünk! Döntsd el, ki élsz itt e honban Velünk jössz-e? Vagy ellenünk?! Ébredj magyar! Ma aludni gyalázat! Vakondok-szerep! Jöjj el közénk égő szívvel s emeld fel büszkén a fejed! Birka fejjel gyávák járnak! Napba-néző a mi szemünk! Ne várj tovább! Ma határozz! Velünk jössz-e? Vagy ellenünk?! Felgyújtottuk a szíveinket, Szemünkben villámfény lobog, Hozzátok szólunk fásult falvak, Ébredő magyar városok! Mi lettünk ma a vérkeringés, Új indulókat ver szívünk. Tudni akarjuk, még ma! Tudni! Ki van velünk és ellenünk?! Utódai a mártíroknak - mi döntsük el a holnapunk! Bitófák nőnek virágok közt, ha nem merünk, ha hallgatunk! Kiégetik a lelkeinket, férgek marják az életünk! Holnap késő már! Ma kiáltson: Ki van velünk és ellenünk?! Azt hiszem, a vers aktualitását mind a mai napig megőrizte. Akárcsak az ’56-os forradalom, mely minden évben újabb és újabb üzeneteket fúj felénk, attól függ arcunk melyik oldalát tartjuk a távolodó múlt szélébe. SZIGETVÁRI KRISZTIÁN hetedHÉTHATÁr 2000. október 20. Az ifjúság új arca 1956. október 22-e felejthetetlen dátum a pécsi egyetemi és főiskolai ifjúság történetében. Ezen a napon találta meg igazi énjét Petőfi, Ady és József Attila ifjú nemzedéke. Ezen a napon találkozott jogait követelve az „eszme-barikádokon”. Új arcát, igazi arcát mutatta meg az ifjúság. Kötelességének érzi beleszólni hazája ügyeibe. Nem engedi, hogy az orránál fogva vezessék, nem játszik többé „szembekötősdit”, nyitott szemmel akar ezentúl járni, tudni akarja, hogy mi történik körülötte, nem engedi, hogy becsapják. Tény, hogy 1949 után a „tespedés”, az édes semmittevés időszakában nem kereste az ok és okozat összefüggéseit. Belenyugodott a megváltoztathatatlanba. Jó volt úgy, ahogy volt. Már az az idő elmúlt. Most igen is részt kér sorsának irányításából. Nem akarja - úgy látszik -, nem is fogja engedni, hogy nélküle döntsenek jövőjéről, életéről. Nem hinném, hogy lett volna valaki, akit ne ragadott volna magával az a szűnni nem akaró lelkesedés, amely a pécsi egyetemi és főiskolai ifjúság napján, az örökké emlékezetes hétfői napon az ifjúságon uralkodott. Nyugodt lelkiismerettel tehetem hozzá, hogy nemcsak az ifjúságot ragadta magával a lelkesedés, hanem Pécs város dolgozóit is. Délután fél háromkor kissé szorongó érzéssel indultunk el a Központi Egyetem felé. A célt ismertük mindannyian, de mégis félénkség kerítette hatalmába a kisebb-nagyobb csoportokban vonulókat. Ez a félénkség már az első félórában feloldódott és utána annál nagyobb lett az általános lelkesedés. Végignézve az ifjúságon, minden arcról a határtalan hevület tükröződött. Amint hallgattam a hozzászólókat és figyeltem a körülöttem állókat, szemem elé varázsolódott Petőfi Sándor: A nemzethez című költeményének néhány strófája: Ébredj, ébredj, istenverte nemzet, Aki ott az elsők közt lehetnél, S kárhozatos lomhaságod által Mindig hátul és alant hevertél! Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz, Soha többé nem lesz ébredésed, S ha ébredsz is, annyi időd lesz csak Míg nevedet sírkövedre vésed! Föld hazám, föl!százados mulasztást Visszapótol egy hatalmas óra: „Mindent nyerni, vagy mindent veszítni!” Ezt írjuk föl ezer lobogóra. «# Oly sokáig tengődtünk mi úgy, hogy Volt is, nem is mienk az ország. Valahára mutassuk meg már, hogy Senkinek sincs semmi köze hozzánk. Forrás: PÉCSI EGYETEM, az MDP Egyetemei és Főiskolai Bizottsága és a MEFESZ lapjának 1956. október 24-ei száma, 4. oldal, Bagics Lajos írása. Közreadja: Szigetvári Krisztián