Hétfői Hírek, 1960 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1960-11-14 / 46. szám

Bemegy a sertés — kijön a kolbász Kihúzzák a marhát a bőréből — Megmossák a füstöt — Szalonna a szivattyúban — Hétfőn húsipari gépesítési konferencia kezdődik Szinte nincs a világnak olyan országa, ahol ne ismer­nék a kiváló magyar húské­szítményeket: a téliszalámit, a dobozsonkát, a gyulai kolbászt és az ízletes húskonzerveket. Nem véletlen tehát, hogy a Technika Házában hétfőn kez­dődő húsipargépesítési konfe­renciára Európa csaknem va­lamennyi országából eljöttek a külföldi húsipari szakemberek. Kíváncsiak rá, hogyan készül­nek a híres magyar húsipari készítmények, s húsipari gé­peink iránt is nagyon érdek­lődnek. — Néhány évvel ezelőtt hús­darálón kívül alig találhattunk más gépet üzemeinkben — mondja Lőrincz Ferenc pro­fesszor, az Országos Húsipari Kutatóintézet igazgatója — ma már több mint kétszáz féle gé­net gyárt iparunk a húsipar részére. Ezek a berendezések nemcsak több, de sokkal jobb­ízű s egyenletesebb minőségű árut adnak a lakosságnak és a külkereskedelemnek. Éppen ezért fokozatosan minden üze­münket ellátjuk ilyen beren­dezésekkel. A hétfőn kezdődő konferencián nemcsak ismer­tetjük néhány nagy érdeklő­désre számottartó gépünket és a rájuk vonatkozó gyártási el­járásokat, hanem működés közben is be­mutatjuk őket, annál is inkább, mert több külföl­di ország óhajt ilyeneket vásárolni. Bemegy a hús, kijön a kol­bász — ezt a nevet is adhat­nánk annak a gépsornak, melynek első mintadarabját már felszerelték s naponta 30—10 mázsa kolbászt töltenek meg vele. Maga darálja és ke­veri a tölteléket, automatiku­san ízesíti, a különböző fűsze­reket „saját szája íze szerint” adagolja. Nem fordulhat elő, hogy túlfűszerezze a kolbászt, vagy sótlan legyen az áru, mert „nyelve” — az automati­ka — mindig egyformán érzé­keli az ízeket, nem úgy, mint az emberé. A kolbász tehát — akárhány gyárban készítik is —, tökéletesen azonos ízű lesz, megszűnik a ma még gyakori egyenetlen minőség. Az első kolbászszalag kísérletei alap­ján több üzemben szerelnek fel ilyen gépsort. Az újpesti vágóhídon már üzembehelyezett gyors zsírolvasztót is be­mutatják, mely magyar találmány s nagy előnye, hogy a régi ha­talmas üstökben végzett lassú és nehéz zsírolvasztással szem­ben, pillanatok alatt süti ki a szalonnából a zsiradékot. Szi­vattyú nyomja csövekbe az apróra darált szalonnát, s ezek­ben a rendkívül forró csövek­ben szempillantás alatt kiol­vad a zsír. Úgy folyik ki a csövön, akár a szeszfőzdében a pálinka. Nagy előnye az így sütött zsírnak, hogy — miután nem égetik, főzik órákon át — több értékes anyag marad meg benne. A füstölőt is gépesítették. Segítségével nagy mennyiségű fát takarítanak meg, ami azért jelentős, mert egyetlen sza­lámigyár is több száz vagon fát éget el füstölőiben. A füs­tölőgépet fűrészporral „etetik”, s automatikusan adagolják a húsárukra a füstöt. Közben pe­dig fémforgácson megszűrik, „lekapcsolják” belőle a kor­mot, kátrányt, pernyét s így nemcsak egyenletesebb a kol­bász és szalonna füstölése, de ízletesebb és szebb is az áru. Új kísérletekkel is foglalkoz­nak, melynek alapján vízre préselik majd a füstöt, valósággal megmossák, s csak aztán engedik a füstölőtérbe. Ugyancsak kísérleteznek a füs­tölés távvezérlésével, amikor is műszerek segítségével érzéke­lik, mennyire füstölődött meg a kolbász, vagy a sonka a füstölő térben. Egyike a legjelentősebb ma­gyar húsipari gépeknek az univerzális vágóhíd, melynek még csak mintada­rabja működik Gyöngyösön, de máris rendkívül nagy a kül­föld érdeklődése. A szó szoros értelmében szalagon utazik a marha, sertés, vagy borjú, gép vágja le, gén nyúzza, amely valósággal kihúzza a bőréből, s a marhahús az állatorvos vizsgálóasztala elé is szalagon megy. A vágóhídra bekerülő állat két perc múlva már „üz­letkész” állapotban kerül ki a gépekből. Q -) ^ (nagy) 1­­ VIDÁM SZÍNPAD KIS SZÍNPAD MINDENT JOBB EGY HELYEN MINT OTTHON Minden este V28 órakor, vasárnap délután V24 órakor is Zenés vígjáték Minden este 7 órakor, vasárnap délután 3 órakor is A mohácsi tömegsírokkal egy időben eredményes kutatások Zrínyi Miklós sasfészkében, Szigetváron Erre az esztendőre befejez­ték a mohácsi csatatéren fo­lyó ásatási munkálatokat. A mohácsi kutatásokkal egy időben a múzeum munka­társai eredményes kutatáso­kat folytattak Szigetvár vá­rában is, amely Zrínyi Mik­lós rettenthetetlen hősiessé­gének emlékét őrzi. Az észak­keleti bástyaudvaron a haj­dani fahíd maradványai alatt a föld mélyében különös cölöpépítményre akadtak, ugyanis ezen a vidéken egy­kor hatalmas mocsaras, in­goványos terület húzódott. Eredetileg maga a vár is erre az ingoványos alapra épült. A kutatás során a tudósok a karszélességű bástyafalakba is „beásták” magukat. Ez igen nehéz munka volt, s a geo­lógus-kalapácsokkal felsze­relt régészek csak roppant óvatossággal, centiméterről centiméterre haladhattak elő­re. A rácsos-hálós gerenda­­,a TV.kezet nyomait, amelyek — mint a fák évgyűrűi — több szinten helyezkedtek el, itt is megtalálták. Ez azt mutatja, hogy a szigetvári mocsár szintje évről évre csökkent, s ezért a kővárat időnként újból és újból át kellett építeni, vagy legalábbis megerősí­teni. Hogy a tó kiterjedését végle­gesen megállapíthassák, hatal­mas kutatóárkokat vontak az északi kazamata-sor mögött is. A nagy jelentőségű ásatá­sokkal egyidőben folyik a vár műemléki helyreállítása is. Néhány év múlva már eredeti komor szépségében csodálhat­juk Zrínyi Miklós törökverő vitézeinek hajdani sasfészkét. A török hódoltság korabeli Erdősmecskén a régi monos­tor nyomait kutatták a mú­zeum régészei. A mélyebben fekvő föld­rétegekben igen nagy mennyiségű kőből készült ágyúgolyót találtak. A tudósok arra következtet­nek, hogy akkoriban ez a har­cos szerzetesek afféle „temp­lom-erődje” lehetett. ­ Két hónapig gyűjtöttem a Kékmadár pénzt és közben minden nap elmentem a kirakat előtt és megnéztem, van-e még kék­madár. Volt. Még válogatni is lehetett. Egyet kinéztem magamnak, egy szép ultra­­marinkéket. Azt hiszem, ő is kinézett engem. Én bekopog­tam neki, ő kikopogott, vissza­kopogott a csőrével. Nem, hogy eltesszük, elralt­­juk, addig, amíg... — Megőrültél? — kiáltotta a feleségem. — Ki tudja, mi­kor lesz megint kékmadár és a gyerekeknek cipőt kell ven­ni, az előszobába szekrényt, a szőnyegünk már teljesem el­­rongyolódott... Elköltöttük a pénzt Az utolsó fillérig. Másnap a kirakat tele volt kékmadarakkal. Csak úgy nyüzsögtek a kirakatban. Az egyik nagyon megtetszett ne­kem. Azt hiszem én is neki. Sokáig szemeztünk egymással. Ti/Tese a kékmadárról. Az úgy volt, hogy egy kirakatban megpillantottam a boldogság kékmadarát, illetve a boldogság kékmadarait. Egyik szebb és kékebb volt, mint a másik. S én évek óta kergetek egy ilyen madár­kát !... Gyorsan bementem az üz­letbe és izgatottan, dadogva megkérdeztem az eladót: — Te ... tessék mondani, ké... kérem szépen, azok a ma... madarak ott a kak­-— Már mindenkinek van a karban, illetve a kirakatban, házban kékmadara, — mesél­azok a kékek, valódi kékma­ is a­ feleségem. — A doktor _ _________ _________ darab, valóban a boldogság Pulkányi, tudod az az orvos Alig tudtunk elbúcsúzni egy­kékmadarat? a második emeleten, két kék­ mástól. — Original kékmadarak — madarat vett egyszerre. Egyet A takarékoskodást ismét el­mondta gőgösen az eladó. — a feleségének, egyet saját ma­ kezdtem. A takarékoskodás Mi csak originál kékmadara­­kúnak... ellen nem emelt kifogást a Amikor összegyűlt a pénz, feleségem, a kékmadár ellen futottam az üzletbe. Rémülten annál inkább, láttam, hogy a kirakatban — Kékmadár kell az úr­már nincs kékmadár. Csak vak! — sikoltotta. — Kékma­zöld. Csak sárga. Csak barna, dár! Nincs mit felvennem. Csak fekete. Kék nem volt. — Kérek egy kékmadarat — estem be az üzletbe, ijed­ten, lihegve, görcsösen szo­rongatva markomban a pénzt. Egy darab sincs kérem — hát tartunk, és a boldogságot garantáljuk... Könnybe lábadt a szemem. Végre! Végre nekem is lesz kékmadaram’ — És tessék mondani — szi­pogtam , —, mibe kerül... mennyibe kerül egy ilyen ... ma... madár? Az eladó megmondta az árát. Hát bizony, nem volt nincs frizsiderünk, de az úr­nak kékmadár kell!... Midőn összegyűlt a pénz, elmentem kékmadarat venni. De nem volt egy darab se. Már nem volt egy darab se, olcsó madár, de tessék elnni- felelte fölényesen az eladó. — Kérdeztem az eladót: mitévő ni, egy ilyen kékmadár min­den pénzt megér. — Viszik kérem, mint a cukrot... Azt elhiszem. Sajnos nem volt nálam annyi pénz. Semmi pénz nem volt nálam. És otthon se volt annyi pénzünk, mert előre akarok venni valamit, akkor nap kiköltekeztünk Télibaba- már nem lesz tokát vettünk: a feleségem­nek, nekem és a gyerekek­nek. Na de majd én megmu­tatom, hogyan kell spórolni­ legyek? Azt a választ kaptam, hogy nézzek be mindennap. Be is néztem mindennap az üzletbe, de kékmadár nem volt. S ez így ment jó ideig, közben a feleségem lassan, de szívósan elköltötte a pénze­met. Másnap a kirakat tele volt kapható... Soha kékmadarakkal, nekem kékmada- Most ismét spórolok ... rám... Talán egyszer nekem is si-Otthon a feleségem azt tu­­kerül elcsípnem a boldogság dakolta tőlem: mi a tervem kékmadarát — a pénzzel? Mondtam: az a tér- Mikes György Reggel adtuk el az utolsót. Nagy volt a kereslet, kérem... Az utánrendelést természete­sen feladtuk ... Addig is szol­gálhatunk valami mással? Szomorúan ballagtam ki az üzletből. Hát ez nem sikerült. Ilyen az én formám. Ha én nem Közlekedés napi 93 perc — Étkezés 77 perc — 3­3 perc tanulásra 5 és fél óra társas életre 1/Hvel foglalkozik naponta is a Velléry Mmni (a Tudományos kutatással készül a válasz e két kérdésre — Ilyen a mai fiatalság. — Számtalanszor halljuk és hal­latjuk, hol oktató, elitélő, rös­­telkedő, hol meg elismerő hangsúllyal a mondatot. De ha hirtelen ránk kérdeznének, nem is tudnánk pontosan megmon­dani, milyen is valójában a második évtizede fordulóján járó korosztály? A budapesti bölcsészkar lé­lektani és neveléstudományi tanszékén dr. Radnai Béla és dr. Tóth Gábor egyetemi ad­junktusok tudományosan ké­szülnek a válaszadásra. Mivel tölti idejét az ifjúság? — ez volt a több lépésből álló kutatás első kérdése. A fele­letet percekre beosztott lapo­kon adta meg az Eötvös Jó­zsef Kollégium 102 bölcsész hallgatója. Az összesítés után kiderült, hogy egy hallgató át­lag hét órát alszik naponta, az ébren töltött idő pedig ponto­san 1010 perc. Napkezdés: 47 perc. Sok. A késői lefekvés bosszulja meg magát. Mert: „Még öt percet ocsúdom, aztán komolyan föl­kelek.” — Tíz perc múlva: „Még ráverek öt percecskét, mert csak most kezdenek fű­teni.” — Húsz perc múlva: „Igazán mindjárt kászálódom, ma nem kések el a szeminá­riumról.” (Elkésik. Kettőkor feküdt le, mert tanult, vagy olvasott.) A pedagógus ezen változtatni akar. Időt rabol a közlekedés, napi 93 percet. Ezt a másfél órát ritkán lehet más, hasznos te­vékenységgel egybekötni. Akad ugyan ilyen válasz: „a villa­moson németet tanultam”, — ez azonban ritka. Próbáljon valaki nyelvet tanulni csúcs­­forgalomban! Hasonlóak a ba­jok az étkezésnél, az átlag 77 perc. Sokat kell várni a men­zán, — innen a több mint egy óra. Az idő 35,92 százaléka, 363 perc jut otthoni és egyetemi tanulásra. Nem kevés. Különö­sen, ha figyelembe vesszük, hogy a vizsgált napon nem kellett gyakorlati órára, — te­hát közvetlen felelésre — ké­szülni. De nem is sok, hiszen kevesen tanulnak év közben a kollokviumokra, mert ezt a gondot többnyire a szűk nap­tárral mért vizsgaidőszakra tartogatják. Ez sem helyes, év­közben kényelmesebb, főleg pedig maradandóbb a tanulás. Az önként vállalt művelődés napi egy óra emberenként. Szép eredmény, benne van a hallgatók 74 százalékának rendszeres színházlátogatása, 49 százalék operai estéje, 94 százalék rendszeres mozija. A helyben levő Eötvös Könyvtár százezer kötetét minden hall­gató forgatja. „Értekezlet a KISZ-ben”; „Fradi-vita a klubszobában”; „KISZ-munka az úttörőcsapat­nál”; „Marika — Duna-part­­tanszék”; „Súlyemelés — tor­naterem”, „Pihengetés az ágyamon” — ezekből tevődik össze a társasélet, szórakozás és pihenés viszonylag nagy ideje, öt és fél óra. Néhol aránytalanul sok a mozgalmi és társadalmi munka is. Itt is akad dolga a pedagógusnak. Napi alkotómunka átlagosan egyénenként tizenöt perc. A mennyiség mögött minőség: a kollégium rangos hagyomá­nyaihoz híven ma is több, lassan-lassan nevesedő, orszá­gos fórumokon is szerepelő írót, költőt, tudományos kuta­tót nevel. A kollégium franciás hagyományait és munkásmoz­galmi örökségét egyesíti pél­dául az a hamarosan elkészülő Párizsi Kommün-antológia, melynek teljes anyagát, vers­­fordításait és tanulmányait a kollégiumi­­filozopterek írják. A kutatás folyik, számtalan jelenség vár még megvilágí­tásra, magyarázatra. A kutatók most kiterjesztik munkájukat a veszprémi, szegedi, pécsi fő­iskolákra, egyetemekre, majd a nőhallgatókra is. Néhány év tudományosan szigorú munká­ja még előttük áll, amíg meg­adhatják a kettős kérdésre a körülbelül­ választ. — Tessék, ezzel tölti idejét, ilyen a mai fiatalság. R. Gy. Két hete írtunk szatirikus formában arról, hogy egy vevő 275 forintért vásárolt egy férfi­cipőt s nem kis meglepetésére, a cipő ragasztott talpa, az őszi latyakban még aznap, levált. A cikk megjelenése után cipő­­boltvezetők és vásárlók jelent­keztek s igazolták, hogy a sza­tirikus írásnak „fele sem volt tréfa". Arra kértek, járjunk utána, miként lehetséges, hogy egy — nem is olcsó — cipő talpa egy-két nap alatt elhagy­ja gazdáját. A kőbányai BORTEX-gyár — itt készítették az említett cipőket — igazgatói irodájában Lukasics Béla igazgató kertelés nélkül ismerteti az immár „hí­ressé vált” cipő történetét. Gondosan készült mintadarab 1960 első negyedéve. Ekkor kezdték el gyártani — a bel­kereskedelemmel történt szer­ződés alapján — a 275 forin­tos cipőket. Húszezer pár ilyen cipő gyártásához fogtak hozzá. Úgy döntöttek, újszerű cipő­készítési módszert próbálnak ki. Mégpedig az úgynevezett stabil flexis eljárást, amely szerint a Helimitex névre el­keresztelt ragasztóval erősítik rá a járótalpat a cipőre. Ez a ragasztófajta már nagyszerűen bevált a gumitalpas cipőknél s elhatározták, bőrtalppal is ki­próbálják. A gyár technológiai osztálya — nyilván különös gonddal — elkészített néhány mintadara­bot s a gyártás megkezdése előtt elküldte a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézethez. Hamarosan megérkezett a vá­lasz, Hadnagy Árpád osztály­­vezető aláírásával. Ez közölte, hogy a talp leszakítási szilárd­sága majdnem 5 kg — a bőr­talpaknál általában három, há­rom és fél kg a követelmény —, tehát­ megfelelő. Megkez­dődhet a tömeggyártás. Gondatlan tömeggyártás Meg is kezdődött. Nem sok kö­szönet volt benne. Tizenkétezer pár cipőt már elkészítettek, amikor sorra érkeztek a pana­szok: leválik a talp. A gyár­tást azonnal leállították s ku­tatni kezdték a nagyméretű se­lejt okát. Hamarosan rájöttek, hogy súlyos hibák történtek a tömeggyártásnál­. Az a dolgozó például, aki a ragasztó kéné­­sét végezte, a ragasztót a gu­mitalpnál szokásos benzinnel hígította s nem a bőrtalphoz előírt hígítóval. Kiderült az is, hogy a cipőgyártást végző munkaszalag rövid volt. Mini­málisan 20—22 perc kell ah­hoz, hogy a ragasztó megszik­kadjon, ehelyett 3—4 perccel kevesebbet száradhatott a rö­vid szalag miatt. A hátralevő nyolcezer pás cipőt már nemcsak ragasztot­ták, hanem varrták is. Ezekre nincs is panasz. Az előbbi ti­zenkétezerre annál több. A­ gyár vezetői elismerik, hogy a visszaküldött cipők ragasztási szilárdsága szinte nulla volt, a talp magától is lejött. A hibák még azzal is teté­­ződtek, hogy a KERMI 30 873 számú minősítését a gyár ve­zetői csak félig olvasták el. Ez a minősítés ugyanis a to­vábbiakban — szó szerint — a következőket mondja:­­A megvizsgált férfi félcipő stabil­ flexi eljárással készült, amelynek a technológiai és anyagminősége megfelel, azon­ban megtévesztően hasonlít a téli-őszi idényre is alkalmas rámán varrott cipőkhöz. A megvizsgált férfi félcipő olyan megjelöléssel hozható forga­lomba: „Csak tavaszi, nyári idényre alkalmas”. Arról azonban senki sem­ gondoskodott, hogy ezt a meg­jelölést feltüntessék a cipőn. A cipőboltok vezetői sem tud­nak róla. Legfeljebb tapaszta­latból, a sok reklamáció nyo­mán. Ennek a következményei hogy ma is — november kel­lős közepén —■ javában árusít­ják. Drága mulatság Mi legyen hát a még cipő­boltokban levő ?— a gyár sze­rint két-háromezer pár 275 fo­rintos cipővel? A gyár — rek­lamációra — szívesen rendbe­hozza a cipőt. Vagyis: lebontja a talpat, a sarkat s új talpat, sarkat ragaszt és varr rá. Nem olcsó mulatság, az biztos. Nem növeli a gyár nyereségét. Ez is­ biztos. A cipőboltok vezetői azt ké­rik: a gyár vegye vissza a rak­tárakban és kirakatokban levő 275 forintos új cipőket s még eladás előtt hozza rendbe őket. A gyár nem hajlandó erre. Ezt nekünk is kijelentették. Csak a­ reklamált cipőket szándéko­zik újjá varázsolni. A kereske­delem viszont azt mondja, nem hajlandó olyan cipőt el­adni a jóhiszemű vevőnek, amelyről már eleve tudja, hogy selejtes. És ebben feltét­lenül a kereskedelemnek van igaza. A BORTEX-gyárnak még alkalma van arra, hogy mentse a gyár becsületét, jó­­hírnevét. Jobb későn, mint soha. Benkő Tibor :G­ay ! Egy humoreszkünk nyomán, amelynek „fele sem volt tréfa* Technológiai mulasztások miatt kerültek hibás cipők kereskedelmi forgalomba Csak 12 ezer pár legyártása után vették észre a hibát — A félig olvasott minősítő okirat — Mi lesz az üzletekben levő selejttel? Talajmenti fagyok '(Dyb Este a ligetben... (Erde! rajza)

Next