Heti Válasz, 2002. július-augusztus (2. évfolyam, 27-35. szám)

2002-08-02 / 31. szám

Környezet ZÖLD MORZE A tengerek élővilága_________________ London Hamarosan szinte „kiürülhetnek" Nyugat- Európa partjainál a tengerek, miután egyre több ten­geri állatfaj tűnik el a vizekből. Gyakorlatilag eltűnt a tőkehal Nyugat-Európa tengereiből - jelentette a Wildlife Trusts nevű, negyvenhét ország környezetvé­dőit tömörítő nemzetközi szervezet. Nyugat-Európa se­kély parti vizeiben például egyre kevesebb homoki an­golna él. Hasonló sorra jutottak az egykor hatalmas kiterjedésű kékkagyló- és fésűkagylótelepek is, melyek szintén a gazdasági kitermelésnek estek áldozatul, mint népszerű fogások a tengerparti népek asztalain. Villamospálya-felújítás Debrecenben Debrecen Forgalomba helyezték Debrecenben a villamosközlekedés korszerűsítése keretében felújított újabb pályaszakaszt a református kistemplom és a Pe­tőfi tér között. Az átadás alkalmából Kósa Lajos pol­gármester elmondta: a beruházás első ütemében ta­valy a Kálvin tér és a kistemplom közötti pályasza­kaszt korszerűsítették, a felújítási munkálatok során a régi városházánál, illetve a Vásári István utcánál új megállóhelyet alakítottak ki. Kósa Lajos a villamos­­közlekedést kulcsfontosságúnak nevezte a cívisváros­ban, s mint megjegyezte, az immár csaknem teljesen felújított 1-es villamosvonal mellett, terveik szerint, megépítik a 2-es villamos nyomvonalát is, amely a belvárost az Újkerti-lakóteleppel köti majd össze. Hortobágyi kár______________________ Hortobágy az elmúlt hetek tűzesetei miatt nem keletkezett visszafordíthatatlan kár a Hortobágyon - nyilatkozta a nemzeti park igazgatóhelyettese. A hül­lőknél és az apróbb emlősöknél volt jelentősebb pusz­tulás, de a környező területekről a visszanépesedés révén helyre fog állni az állomány. A madarakat ke­vésbé érintette a tűz, mivel a fiókák már korábban ki­repültek fészkükből - mondta az igazgatóhelyettes. A csili elűzi az elefántot Gaborone az afrikai gazdálkodók megelégelték az elefántok garázdálkodását, ezért hamarosan át­térnek a csilipaprika termesztésére. A forró éghajla­tot kitűnően elviselő állatok ugyanis nem kedvelik a tüzes ételeket. A föld megművelése nehéz feladat ott, ahol a farmereknek a hatalmas étvágyú elefán­tokkal kell egy területen élniük, mivel az állatok egyetlen éjszaka alatt az egész termést elpusztíthat­ják. Botswana egyike azoknak az afrikai országok­nak, amelyek ilyen esetben kártérítést fizetnek a gaz­dálkodóknak - ez évente körülbelül egymillió dollár­jába kerül az államnak. Forrás: www.greenfo.hu 42 hetiVálasz im/n/n EGYÉVES A MAGYAR HOME START MOZGALOM Otthon segítenek „Adjanak meg a családoknak minden segítséget ahhoz, hogy a gyermek - mindegyik - szeretett, védett és tiszteletben tartott legyen. Csak ez biztosíthatja a következő évezred óhajtott bol­dogságát. Nyolcvan­nyolc évesen ez a legforróbb kívánságom.” Regine Pernaud francia filozófusnő gon­dolatát kapták meg útravalóul az egy­éves fennállását ünneplő Otthon Segí­tünk Szolgálat második szervezői tanfo­lyamának végzősei. Az angol gyökerű, kisgyermekes családokat segítő mozga­lom három évtizedes múltra tekint vissza. A szolgálat lényege, hogy ingye­nesen nyújtanak - ahogy ők mondják: baráti - támaszt és gyakorlati segítsé­get a rászoruló, problémákkal küszködő családoknak. Hazánkban eddig három helyen: Esztergomban, Veresegyházán és Székesfehérvárott dogozik mintegy ötven segítőjük. Ősztől újabb önkénte­sek kezdik meg a munkát Zuglóban, Za­laegerszegen, Pilisvörösváron, Budake­szin és Gödöllőn. Az egyre erősödő Ott­hon Segítünk mozgalom volt a házigaz­dája tavasszal a Home Start szolgálatok Budapesten megtartott világtalálkozó­jának. - Feladatunk nem a krízismegoldás, ha­nem a családi háló pótlása - mondja Ben­­kő Ágota, a szervezet elnöke. - Segítünk megelőzni azokat a konfliktusokat, ame­lyek szinte törvényszerűen alakulnak ki a magukra maradt fiatal családoknál. Ered­ményként könyveljük el azt is, ha mun­kánk révén a szülők több örömet találnak gyermekeikben, a családi életben. Ahhoz, hogy valaki önkéntes legyen, elégséges a szülői tapasztalat, szervezők­nek viszont érettségizetteket várnak. A szervezőket 140 órás, az önkénteseket 40 órás tanfolyamon képezik. - Nem szakmát tanítunk - hangsúlyoz­za Benkő Ágota. - Felkészítjük, tehát ké­pességeikben megerősítjük munkatársa­inkat. A családok életében heti három­négy órán át jelen levő önkéntesek nyil­vánvalóan nem látnak el szakmai felada­tokat, hanem a családi, baráti közösség segítségét pótolják. Sokszor ez csak annyiból áll, hogy egy kis „levegőhöz jut­tatják" a fiatal anyákat. A frissen végzett vezetők között van közgazdász és üzemgazdász, pedagógus és szociális munkás - közös bennük, hogy a gyes, gyed után akarnak valami újat kezdeni. Egyikük 23 évig volt otthon a gyerekekkel, és ez alatt az idő alatt szer­zett tapasztalatait szeretné most kama­toztatni, más azt a baráti segítséget - ahogy fogalmazott: szeretetkölcsönt - próbálja „visszaadni", amit annak idején kisgyermekes anyaként ő kapott. A segítséget igénybe vevők többnyire nagyszülőktől, barátoktól távolra került, minta nélkül maradt kismamák, akiknek elsősorban egy kis „szeretetinfúzióra" van szükségük. Másodsorban praktikus segít­ségre. Volt, aki egyszer elrontott valamit, és a félelem, hogy a történet megismét­lődhet, megmérgezte a mindennapjait. - Az a célunk, hogy egy idő után feles­legessé váljunk - hangsúlyozza Benkő Ágota -, hogy a szülők képesek legyenek szülői feladataikban örömmel helytállni. - Jó érzés megtapasztalni a családok bi­zalmát, nyitottságát - mondja az ötgyere­kes Magdi Esztergomból. - Értékelik, hogy önként, szeretettel fordulunk hozzájuk, és számunkra is fontos, hogy átjussanak a pil­lanatnyi nehézségen. Ha jobban belegon­dolunk, a civil társadalmat képviseljük, ezért különösen nagy a felelősségünk. A Home Start önkéntesei legalább egy évre kötelezik el magukat, általában he­ti egyszeri, rendszeres, három-négy órás baráti segítségre. Aki két évig kitart, ju­talmat kap. Hogy lesz-e ilyen, legkoráb­ban jövő nyáron derül ki. A szeptember­ben induló szervezői tanfolyamra vi­szont még lehet jelentkezni. És munka­társnak is, Budapest L, XL, XIV., XX. ke­rületeiben, Budakeszin, Szigethalmon és Veresegyházán. (Telefon és fax: 209-3430, üzenetrögzí­tős telefon: 365-1436, e-mail: otthonsegi­­tunk@ webdream. hu) l. d. ijj­ .­ti, IM L X3G2. ÁT

Next