Heti Válasz, 2002. november-december (2. évfolyam, 45-52. szám)
2002-11-08 / 45. szám
Ügyes külügyek . „Hangsúlyoznom kell egy alapvető dolgot. A tanács a kezdetektől fogva azt tekintette feladatának, hogy folyamatosan biztosítson fórumot egyéni elképzeléseknek és írásoknak, megbeszéléseknek és vitáknak. Azonban mint testület soha nem alakított ki álláspontot külpolitikai kérdésekről." Így szól a Foreign Affairs című folyóiratát kiadó intézmény, a Külkapcsolatok Tanácsának történetét összefoglaló írás egyik számunkra fontos részlete. Ha ugyanis e mondat alapján indulunk neki a magyar NATO-szereplést értékelő cikk és visszhangja elemzésének, rögtön más színben fogjuk látni azt az írást, mely felkavarta a magyar sajtót és állásfoglalásra késztette a politikai élet résztvevőit. A magyarul nem beszélő kutatónak a folyóirat november-decemberi számában közölt álláspontja szerint az új tagok felvétele és az esetleges iraki invázió előtt a NATO-nak szorosabbra kellene húznia szövetségesi kötelékeit, és aktívabb közreműködésre kellene bírnia új tagjait. Celeste A. Wallender szerint Magyarország a rossz példa arra, hogy egy új tag miként tudja kivonni magát a közös fellépésből rá háruló kötelezettségek alól. A szerző szerint ezért a NATO akár ki is zárhatná tagjai közül országunkat, ha lenne ilyen típusú eljárása. Nem érdemes sok szót vesztegetni az efféle vádaskodásokra. Nem érdemes, hiszen a cikkre reagálva a NATO főtitkárának szóvivője leszögezte: „annyi bizonyos, hogy az illető csak a saját nézeteit fejthette ki." Indoklásul hozzáfűzte: „Mi nem kommentáljuk soha a nyilvánosság előtt a szövetségesek teljesítményeit", hiszen „a NATO-ban nincs olyan tisztviselő, akinek az lenne a dolga, hogy figyelje az egyes szövetséges országok aktáit. Nem így működik a dolog. Nem osztogatunk bizonyítványt senkinek." Nem érdemes továbbá azért sem részletesen foglalkozni e vádakkal, mert őszintén szólva a NATO és Magyarország kapcsolataira a mi (történeti) perspektívánkból egészen másfajta fény vetül - erre 56 évfordulóján elég pusztán utalnunk. Ám amikor az Orbánkormány felelősséggel csatlakozott a katonai szövetséghez, abban kifejezésre jutott a magyar állampolgároknak (a népszavazás többségével is kifejezett) akarata, hogy katonailag is a nyugati világhoz kívánunk csatlakozni, annak minden áldozatával együtt. Aki e politikai akarat komolyságát kétségbe vonja, az elfeldkezik a Fidesz elnökének a szovjet csapatok kivonulását követelő emlékezetes beszédéről, amely akkor hangzott el, amikor még a legtöbb szocialista politikus legfeljebb a semlegességig volt hajlandó elmerészkedni. Amiről a cikk kapcsán beszélni kell, az két téma. Egyrészt a magyar miniszterelnök az Egyesült Államokba készül. Tárgyalásai egyik legfontosabb - és ne legyünk naivak, nem tisztán katonapolitikai - témája a magyar harcirepülőgép-vásárlások ügye lesz. Ha valamilyen külső sugalmazást keresünk a cikk mögött, akkor annak oka e vitatéma lehet. (Ezt bizonyíthatja, hogy ugyane témában a Washington Post is közöl írást, hasonló hangsúlyokkal.) De még ekkor sem valószínű, hogy az amerikai fél megnyilvánulását kellene sejtenünk az ügy mögött. Sokkal valószínűbb, hogy a magyar fél próbálja e médiapolitikai manőverrel saját itthoni közönségét felkészíteni az esetleges engedményekre. És ez már egy másik kérdéshez kapcsolódik. Ki kell mondanunk: az Orbán-kormány ellenzéke tudta először hatékony fegyverként használni a külföldi médiát belpolitikai kérdések tematizálására. A zámolyi romák ügye volt talán e taktika leghatékonyabban tálalt ügye, amelyben szerepet vállalt a magyar értelmiség krémje is, amikor egy külföldi állam vezetőjéhez fordult egy belpolitikai kérdés megoldását keresve. Ez a politikai húzás igen hatékonynak bizonyult. Jól szolgálta a kormányzó erők lejáratásában érdekelt ellenzék céljait. De Magyarország érdekei biztosan sérültek általa, s persze semmivel sem vitt közelebb a romák kétségtelenül létező problémáinak megoldásához. Aminthogy a mostani cikk antiszemitizmust és irredentizmust emlegető retorikája sem viheti előbbre sem Magyaroszág és a NATO - bizonyára tovább javítandó - kapcsolatát, sem itthon a sokat emlegetett megbékélést a politikai erők és táboraik közt. Horkay Horcher Ferenc Lu. UllMUOdú C\ rüicÄCj^ Üfjcuri VfiTQ' ircít Tartalom ■ IDŐREND 4 Hazai és külföldi hírek ü REFLEKTOR 6 Ezer sebből vérzik a jövő évi büdzsé ■ KÖZÉLET 9 Kinél legyen a kassza kulcsa? 11 A hét kérdése 12 Lépéskényszer 14 Dávid Ibolya az MDF függetlenségéről 16 A KDNP időutazása 18 Betlen János arról, miért fideszes, ha független 20 Elbúcsúztatták Zsille Zoltánt 20 Szikora István etikáról és a nyilvánosságról 21 Polgári körben 22 Pró és Kontra: Hogyan tovább, jobbközép? A VILÁG 25 Francia aggodalmak 26 Amerikai visszhang a moszkvai túszdráma után 27 Kurd remények 28 Békétlen lelkek 30 Titkos egyezmények Prágával és Belgráddal 91 GAZDASÁG 32 A végén csattan az áfa 34 Parragh László az uniós csatlakozás kihívásairól ■ KÖRNYEZET 36 Megállj a multiknak 38 Nagyban folyik az illegális állatkereskedelem 40 Zöld morze 40 A környezeti demokrácia A KULTÚRA 42 Závada Pál írói világa 44 Olimpiai bajnok kórusok Dél-Koreában 45 Dobogó 46 A legkisebb óriás 47 Fekete Gyula győztes operája 48 László Zsolt az új találkozásokról 49 Évi hat bemutató 50 Nyizsinszkij naplója - filmen 51 A hét filmje: A vörös sárkány ■ TALLÓZÓ 53 A hét könyve: Carl Schmitt: A politikai fogalma 54 Iskolateremtő tudós 54 Magyar felvilágosodás 55 A nagy ötlet 56 Rádiókritika: Katonás tamáskodás 57 Televíziókritika: Utánlövés; Az utolsó polihisztor ■ KÖZÜGY 58 Mádl Ferenc: Illyés Gyula emlékezete 59 Fázsy Anikó: Jó barátunk, Amerika 61 Cséfalvay Zoltán: Európába, de mindahányan! 62 Tábori Tamás: Még egyszer köztársaság 63 Pelle János: Az erkölcsi tőke 63 Speidl Zoltán: Gumibot és pajzs 64 Szente Ildikó: Lélek és ráció ■ VISSZHANG 65 Olvasóink Írják 2002/11/08 hetiVálasz 63