Heti Válasz, 2004. október-december (4. évfolyam, 41-53. szám)
2004-11-11 / 46. szám
HATÁR GYŐZŐ KÖSZÖNTÉSE Kilencvenéves klasszikus Az ÉLETRAJZ ESEMÉNYEI általában fontosak bármely életmű alakulása szempontjából. Háttérként. Olyan népeknél, ahol a történelem állandóan beleszól a magánemberi életpálya alakulásába, meghatározóvá válik, nemcsak a tematikába, de a művek stílusába is beleszövődik. Mint például a közép-európai térségben, Határ Győző életművében. Benne egymást keresztezik a modern irodalmi beszédmódok és a közvetlen történelmi meghatározottság. Aggályosan távol tartaná magát az esetlegességtől, mégis az életmű minden mozzanatában tetten érhetjük a helyi történelem ihlette motívumokat. Életműve kötődik a világirodalom kortársi törekvéseihez, nyitott a filozófia régebbi és modern problematikája felé, de kapcsolódik a közép-európai és a sajátosan magyar kulturális és irodalomtörténeti adottságokhoz is. Egész életművére érvényes, amelyet klasszikus regényéről, a Heliánéról írt Weöres Sándor 1956 őszén: „Ezelőtt pár héttel Balatonfüreden írótársaságban beszélgettünk arról, van-e olyan magyar regény, mely világsikert arathatna, mely francia, angol, vagy német fordításban nem sikkadna középszerűvé, hanem pótolhatatlan értékként ragyogna? Sorra vettük a múlt és jelen kb. félszáz íróját. (...) Végül is, mindnyájunk nagy meglepődésére, a Te »Heliane« regényednél kötöttünk ki: ez a regény európai, anélkül, hogy úgy volna európai, mint a nyugatiak; érdekes; Duna-vidéki, de nem mucsai; ha lefordítanák nyugati nyelvre, nem zökkenne valamely nagy előd hatáskörébe.” Új „Kismagyarországba” Határ Győző életművét két véglet határozza meg: távol él a magyar irodalmi folytonosságtól, mégis kötődik a régió sajátos világához, bár élete jelentős részét emigrációban tölti, és egész pályáját a magyar irodalmi közélettől különváltan élte - írói beszédmódja mindenben kötődik a hazai klímához (az emigráció talán még inkább összeköti a magyar irodalom egészével). Hadd idézzem 1987. augusztus 30-án hozzám írt levelének részletét: „Tudod, a derék Haldimann Éva (a NZZ- ban) azt írta egyszer az Éjszaka minden megnő francia változatáról, hogy végső fokon az író »emigrációs magányát« tükrözi, azt a »sivatagot«, amiben él. Ezzel szemben a valóság az, hogy éppen harmincegy éve nem vagyok emigráns — addig az voltam, nem élek az egyedüllét »sivatagjában«, és emigránslétem a mások agyréme, nem az enyém.” A háború előtt a restaurációs hierarchiával került szembe, az ostrom után a kommunista rendszer közösíti ki. Irodalomtörténeti jelentőségű regényét (Heliáne, 1947) és verskötetét (Liturgikon, 1948) zúzdába küldik, a regény kritikusa a vezető irodalmi folyóiratban politikai szempontból életveszélyesen megfenyegeti a szerzőt. Amikor megélhetését fordításokkal biztosítja, Lukács György hangoztatja, hogy sok fordítással kell ellátni, mert így a szocialista irodalmi életnek dupla nyeresége lesz. Határ kiválóan fordít, és addig legalább nem ér rá saját műveket írni. Egy újabb kiadhatatlanná váló regény (Az Őrző Könyve, 1949, megjelent: 1974, Aurora könyvek, München, majd 1992, Életünk könyvek, Szombathely) megírása után, 1949 őszén megkísérli illegálisan elhagyni az országot. Elfogják, tiltott határátlépés kísérlete és a poggyászában megtalált regénye miatt két és fél évi börtönre ítélik, majd internálják (fogsága egy részét ugyanabban a börtönben tölti, ahol akkor már emléktábla örökíti meg a háború alatt általa is átélt börtönlázadás emlékét). Az étkezési körülmények elleni börtönsztrájk miatt szigorított büntetésként a márianosztrai börtönbe kerül, ahol kigondolja az utóbb élete főművének tartott „világdrámájának”, a Golgheloghinak első változatát. Közben internáltként a zongoraművész Cziffra György és a Kína-szakértő régész Lengyel Alfonz társaként önkezével a Miskolci Egyetem falainak építésében vesz részt. A börtön után építészmérnöki munkakörben dolgozik, majd ismét műfordításokkal tartja fenn magát, többek között Rabelais-t és Laurence Sterne remekeit, a Tristram Shandyt és az Érzelmes utazást fordítja. 1956-ban, a forradalom leverése után elhagyja az országot, feleségével együtt rövid ideig Bécsben tájékozódnak, majd Londonban telepszenek le, ahol évtizedekig a BBC magyar adásainak munkatársaként dolgozik, Wimbledonban él Hongriuscule („Kismagyarország”) nevet viselő Viktória-korabeli házában. Életműve itt teljesedik ki: még otthon írott regényei, valamint a már Angliában keletkezett könyvei sorra megjelennek. Sokáig nyugati kiadásban, 1986-tól már hazai kiadók gondozásában is. Magyarországra először Weöres Sándor temetésére tér haza, ő tartja a búcsúbeszédet. A rendszerváltás után a magyar irodalom megbecsült alkotója, a Miskolci Egyetem tiszteletbeli doktora, 75. születésnapján rangos állami kitüntetésben részesül. 1991- ben elsőként kap a külföldön élő magyar írók közül Kossuth-díjat. Embersorsképletek A XVIII. századi regényekhez kapcsolódva alakítja ki sajátos regényformáit. Nem az ember nevelődési folyamatának a leírása a célja, hanem a különböző helyzetekbe kerülő szereplők mozgatásával, egymáshoz való viszonyításukkal, állandó ütköztetésükkel az emberi létezés körülményeit vizsgálja. A tudományos-fantasztikus történetek tudóssorsa éppúgy témává válik, mint bizonyos „módszerek” felhasználásának biológiai és etikai kérdései. Ugyanakkor jelen van a történetekben a közösségi viselkedés kérdése, az ember lefokozódásának, kiszolgáltatottá válásának problematikája, illetőleg a megaláztatással való szembefordulás pátosza. Koestlerrel és Orwellel egy időben, de sohasem direkt politikai célzattal, hanem az emberi tájékozódás mechanizmusának vizsgálataként „kísérletezi ki” szövegeiben a kreatúralét ellenében a „nem szolgálás” megtartó erejét (Csodák Országa HÁTSÓ-EURÁZIA, 1937 és 1942 között!, Heliáne, 1947!, Az Őrző Könyve, 1949!). Keletkezési idejüket említve dicsekszem: már akkor keletkezett Budapesten olyan mű, mely nemcsak egyidős, de ütemelőző is lehet a világirodalomban. Ugyanakkor ezek a könyvek sokkal többek, mint futurológia és utópia, sőt, egészen mások, mint az Orwell-típusú vagy a Koestlerjellegű borzalomábrázolás. A filozófus a világmindenség létezésének mikéntjére, miértjére kérdez, az író a mindenségben a mindenségre kérdező ember csapdáit vizslatja. Az író válasza a filozófus kérdéseire: az Éjszaka minden megnő és a Köpönyeg sors (Julianosz ifúsága). Az utóbbi regényből idézve így hangzik Határ Győző embersorsképlete: 54 . Heti Válasz 2004.11.11