Heti Válasz, 2009. július-szeptember (9. évfolyam, 27-39. szám)

2009-08-20 / 34. szám

40 11F3JUH BIM I KJI­LIJlIáILIJLJ I 2009. augusztus 20. A Tanácsköztársaság vége és a káosz kora Magyarországon Amikor Kosztolányi Dezső Édes Annájának tudósí­tása szerint Kun Béla repülővel elhagyta Budapestet (és még egy kört írt le a Vérmező felett), új időszak köszöntött be a magyar politikatörténetben. Hat napig regnáló, szociáldemokratákból és szakszervezeti veze­tőkből álló kormány, román megszállás és egy, felénk viszonylag ritka, sikeres puccs, mindez néhány nap alatt. Pedig Kun Béla vonattal távozott. PUCCS BUDÁN Az északi hadjárat sikerei nyomán a párizsi békekonferenciát elnöklő Georges Clemenceau ultimátumára a tanácskormány a visszafoglalt felső­magyarországi területek kiürítése mel­lett döntött, s ígéretként még megkapta azt is, hogy a román csapatok visszahú­zódnak a Tiszántúlról. Amikor ez nem történt meg, a Vörös Hadsereg táma­dásba lendült, hogy kikényszerítse a területek visszaadását. Az úgynevezett tiszai offenzíva hamar összeomlott, csak részben amiatt, hogy ellenforra­dalmi érzelmű tisztek a franciákkal és a románokkal is megosztották informá­cióikat. A magyar tanácsállam kimerült, a hátországi terror és az ellátási zavarok aláásták maradék legitimitását is, s a katonai kudarcok értelmetlenné tették sokak külpolitikai várakozásait is. A román csapatok támadásba lendül­tek. Visszavették a tiszai offenzíva alatt elfoglalt vékonyka területsávot, majd a július 29-ről 30-ra virradó éjszaka át­keltek a Tiszán, és óvatosan megindul­tak Budapest felé. A román előőrsök augusztus 3-án vonultak be a városba, s másnap követte őket a csapatok zöme. A következő napokban a román hadse­reg továbbnyomult a Dunántúl északi részén, s elfoglalta Veszprémet, Győrt és Székesfehérvárt is. Itt keveredtek szórványos csetepatékba a Vörös Had­sereg egyes visszavonuló egységeivel (például a fegyvert nem letevő székely alakulatokkal), és a Nemzeti Hadsereg egyes, Szeged felől előrenyomuló ala­kulataival. Megszállt város A román hadsereg kényelmesen beren­dezkedett Budapesten: a törzset a Gel­­lért szállóban helyezték el, de a fény­űző magánvillákba is jutottak román tisztek. A román városparancsnokság szigorú cenzúrát gyakorolt, lehallgatta többek közt a kormánytagok beszélge­téseit, és már augusztusban nekilátott a város és a magyar ipar értékeinek - gépeknek, vasúti kocsiknak, műkin­cseknek - elszállításához. Ezalatt a tanácskormány után felállt a „szakszer­vezetinek” is hívott Peidl-kormány, melynek vezetője, Peidl Gyula nyom­dász, szakszervezeti tisztviselő március­ban ellenezte a proletárdiktatúrát és a két munkáspárt egyesülését. Miniszte­rei között voltak mérsékelt szociálde­mokraták (Peyer Károly) vagy olyan politikusok, akik szerepet vállaltak a kommunista diktatúrában, mint példá­ul Ágoston Péter, Dovcsák Antal vagy Garbai Sándor, a népbiztosok tanácsá­nak volt elnöke. Sőt, az első kormány­ülésen megjelent Harrer Ferenc volt budapesti alpolgármester, bécsi követ és külügyminiszter is, aki a radikális polgárság képviselőjeként átmenetileg elvállalta a főváros ügyeinek vezetését, s ő például rögvest javasolta a korábbi rendőrkapitány, Dietz Károly újbóli hivatalba helyezését. Peidl megkísérel­te a kisgazda Nagyatádi Szabó István bevonását is a kormány munkájába. Az új kabinet nem sok érdemi intéz­kedést hozhatott: egyetlen miniszter­­tanácsi ülésén kiállt a választások mielőbbi megtartása mellett, kormány­­biztosokat nevezett ki a vármegyékbe, helyreállította a címeket és rangokat a közhivatalokban. Augusztus 6-án, este valamivel hat óra után a Sándor-palo­tában minisztertanácsi ülésre gyüleke­ző szociáldemokrata miniszterek kel­lemetlen meglepetéssel szembesültek. Csilléry András fogorvos egy szál séta­pálcával a kezében, de felfegyverzett ellenforradalmárok és rendőrök kísé­retében berontott az ülésterembe, és a ABLONCZY BALÁZS | kultura@hetivalasz.hu

Next