Heti Válasz, 2009. július-szeptember (9. évfolyam, 27-39. szám)
2009-08-20 / 34. szám
40 11F3JUH BIM I KJILIJlIáILIJLJ I 2009. augusztus 20. A Tanácsköztársaság vége és a káosz kora Magyarországon Amikor Kosztolányi Dezső Édes Annájának tudósítása szerint Kun Béla repülővel elhagyta Budapestet (és még egy kört írt le a Vérmező felett), új időszak köszöntött be a magyar politikatörténetben. Hat napig regnáló, szociáldemokratákból és szakszervezeti vezetőkből álló kormány, román megszállás és egy, felénk viszonylag ritka, sikeres puccs, mindez néhány nap alatt. Pedig Kun Béla vonattal távozott. PUCCS BUDÁN Az északi hadjárat sikerei nyomán a párizsi békekonferenciát elnöklő Georges Clemenceau ultimátumára a tanácskormány a visszafoglalt felsőmagyarországi területek kiürítése mellett döntött, s ígéretként még megkapta azt is, hogy a román csapatok visszahúzódnak a Tiszántúlról. Amikor ez nem történt meg, a Vörös Hadsereg támadásba lendült, hogy kikényszerítse a területek visszaadását. Az úgynevezett tiszai offenzíva hamar összeomlott, csak részben amiatt, hogy ellenforradalmi érzelmű tisztek a franciákkal és a románokkal is megosztották információikat. A magyar tanácsállam kimerült, a hátországi terror és az ellátási zavarok aláásták maradék legitimitását is, s a katonai kudarcok értelmetlenné tették sokak külpolitikai várakozásait is. A román csapatok támadásba lendültek. Visszavették a tiszai offenzíva alatt elfoglalt vékonyka területsávot, majd a július 29-ről 30-ra virradó éjszaka átkeltek a Tiszán, és óvatosan megindultak Budapest felé. A román előőrsök augusztus 3-án vonultak be a városba, s másnap követte őket a csapatok zöme. A következő napokban a román hadsereg továbbnyomult a Dunántúl északi részén, s elfoglalta Veszprémet, Győrt és Székesfehérvárt is. Itt keveredtek szórványos csetepatékba a Vörös Hadsereg egyes visszavonuló egységeivel (például a fegyvert nem letevő székely alakulatokkal), és a Nemzeti Hadsereg egyes, Szeged felől előrenyomuló alakulataival. Megszállt város A román hadsereg kényelmesen berendezkedett Budapesten: a törzset a Gellért szállóban helyezték el, de a fényűző magánvillákba is jutottak román tisztek. A román városparancsnokság szigorú cenzúrát gyakorolt, lehallgatta többek közt a kormánytagok beszélgetéseit, és már augusztusban nekilátott a város és a magyar ipar értékeinek - gépeknek, vasúti kocsiknak, műkincseknek - elszállításához. Ezalatt a tanácskormány után felállt a „szakszervezetinek” is hívott Peidl-kormány, melynek vezetője, Peidl Gyula nyomdász, szakszervezeti tisztviselő márciusban ellenezte a proletárdiktatúrát és a két munkáspárt egyesülését. Miniszterei között voltak mérsékelt szociáldemokraták (Peyer Károly) vagy olyan politikusok, akik szerepet vállaltak a kommunista diktatúrában, mint például Ágoston Péter, Dovcsák Antal vagy Garbai Sándor, a népbiztosok tanácsának volt elnöke. Sőt, az első kormányülésen megjelent Harrer Ferenc volt budapesti alpolgármester, bécsi követ és külügyminiszter is, aki a radikális polgárság képviselőjeként átmenetileg elvállalta a főváros ügyeinek vezetését, s ő például rögvest javasolta a korábbi rendőrkapitány, Dietz Károly újbóli hivatalba helyezését. Peidl megkísérelte a kisgazda Nagyatádi Szabó István bevonását is a kormány munkájába. Az új kabinet nem sok érdemi intézkedést hozhatott: egyetlen minisztertanácsi ülésén kiállt a választások mielőbbi megtartása mellett, kormánybiztosokat nevezett ki a vármegyékbe, helyreállította a címeket és rangokat a közhivatalokban. Augusztus 6-án, este valamivel hat óra után a Sándor-palotában minisztertanácsi ülésre gyülekező szociáldemokrata miniszterek kellemetlen meglepetéssel szembesültek. Csilléry András fogorvos egy szál sétapálcával a kezében, de felfegyverzett ellenforradalmárok és rendőrök kíséretében berontott az ülésterembe, és a ABLONCZY BALÁZS | kultura@hetivalasz.hu