Heti Válasz, 2018. január-március (18. évfolyam, 1-13. szám)
2018-02-22 / 8. szám
60 heti Válasz | 201a február 22. napla Február 17. - szombat Egyszerűen szeretnék élni, mondtam sok éve egy lánynak. Nem értette, és hamarosan elment. Rosszul hangsúlyoztam? Nem néztem a szemébe, mint ilyen pillanatokban kéne? De, belenéztem, és a hangsúlyokkal sem volt hiba. Más miatt köszönt el. Kertet szeretnék, mondtam neki, és soroltam, milyen fákat ültetnék, mi kerülne az ágyásokba, és lenne persze csobolyó is, de hiába. Tekintete elárulta, hogy unja. Nem volt kertes. Táncolni szeretett, pezsgőt inni, nagyokat nevetni. A kert csendes lehetett számára. Sokáig én sem voltam más. Apám az évek során többször vásárolt telket, de művelésükhöz nem értett. A Nagykunság, ahonnan famíliánk elrúgta magát, nem kertkultúrájáról híres. Rosszul sült el minden. Borsóból első évben rengeteg termettettük levesnek, főzeléknek, jutott a rizibizibe, kapott a szomszéd is. Nem tanultunk belőle. A következő tavaszon a sárgarépát termeltük túl, s ha nem szól egyik barátom, hogy Hamvast árulnak a könyváruházban, végleg lelohad a vágyam egy kertre. A Rákóczi úti járdán nem lehetett látni a sor végét. Beálltam, és némán vártam. Hamvas Béláról annyit tudtam csak, hogy mindaz, amit ír, tilos portéka. Beletelt egy órába, míg végre kézbe vehettem a két agyoncenzúrázott, hitvány külsejű könyvet. Az olvasást A konyhakerttel kezdtem. Tetszett, és volt a sorban állásnak más hozadéka is. Pár nap múlva a Múzeum körúti antikvárium kirakatából egy könyv integetett felém. Jó címe volt: Egy kis kertet szerettem volna. Török Sándor írta. Bementem, kifizettem, hazavittem, és birtokba is vettem volna rögtön, de Török Sándort lassan kell olvasni. Mintha színes likőrt szopogatna az ember. De ma már nincsenek színes Likőrök. Ez nagyjából annyit jelent, hogy kevesen élveznek egy könyvet a stílusáért. Miért? Mert nekik nincs stílusuk. Hamvas, Török, és évek múlva Celibidache, a román dirigens sokféle hatásra lett kertész. Egyféleképp aligha lehettek volna, hiszen az egyik buddhista volt, a másik antropozófus, Ham vasnak meg Isten tudta, mikor s merre mutatott vallási iránytűje. Rengeteget akartam tudni róluk, ezért mikor a család hölgyei iskolába indultak, és csend lett, úgy képzeltem, eljön hozzám a három úr, és beszélgetünk a kertről. Lázas káprázat volt, fogalmam sincs, miért jutott eszembe a lány, aki elment, és miért szerettem volna, ha egy pillanatra eljut hozzá a hír, és megtudja, kikkel vagyok. De elhessegettem a kívánságot. Hamvas miatt. Szép kertje volt Szentendrén, ám történhetett vele valami hasonló egy lánnyal, mert ezt olvastam nála: „Megértettem azokat, akik inkább választották a kertet vagy a könyvtárszobát, mint a szószéket és a csatatereket.” Odébb: „A magányos élet gazdagabb, mint a nyilvános. A bölcs többet él, mint a hős.” Lejjebb: „A versenyen aratható győzelem lehetőségét megvetettem, így értem meg a nevezetes névtelenségre. Nevezetes névtelenségben él a rigó éppen úgy, mint a tücsök, a bölcs, vagy a szent, a névtelen jótevő s a magányos művész.” Keserű? Inkább keserédes. Mint az Unicum. (Ó, Zwack milyen boldog Lenne, ha tudná, hogy a nevezetes névtelenség ízét az ő italához hasonlította valaki...) Tavaszvárás háttérben bölcsekkel [VAS@HETIVALASZ.Hu] » Celibidade egy zen buddhista kolostor kertjében seprűvel dirigál