Hetilap, 1845. április-december (1. évfolyam, 1-79. szám)
1845-04-08 / 3. szám
is áll, mit mondjunk a’ sociális térről, melly épen minden választást kizár? Legyünk bár egytöl egyig a’ védvám-rendszer barátai, eszközölhetjük-e sociális úton, hogy határvámaink ne a’ szomszéd tartományi gyámnokot védjék országunk piaczán más nemzetek gyárnokai ellen , hanem saját magunk számára védjék meg honunk roppant fogyasztási piaczát — szomszéd és nem szomszéd idegen műipar óriás hatalmú versenye ellen ? — Ezt sociális utón nem cselekedhetjük. — Vagy legyünk egytől egyig a’ kereskedelmi korlátlan szabadság barátai ; eszközölhetjük-e sociális utón, hogy a’ vámsorompók lehulljanak, ’s a’ szorgalmas világ szabad versenye lehetségig olcsón fedezze műipari szükségeinket? Ezt sociális utón szintolly kevéssé cselekedhetjük. Reánk nézve tehát nincsen választás. A’ mi sociális iparkodásunk stalusgazdászati rendszerét viszonyaink elünkbe szabák. „Dolgozni ’s a’ hazánkban dologra ösztönt adni“ nekünk (ismét mondjuk, sociális utón) ez a’ statusgazdászatnak egyedül lehetséges rendszere. És itt vagyunk a’ védegyesület eszméjénél. Ez ország itt volt tegnap is, mint ma itt van; milliók piacza állott tegnap is nyitva a’ gyámok előtt, mikint ma áll; — mindazon elemek, mellyek a' gyáripart honunk számos vidéke természetes hivatásának mutatják, tegnap is megvoltak, mint ma megvannak; ’s egykét parányias kivétellel gyáraink még sem keletkeztenek; — ’s miért nem keletkeztenek ? — azért, mert honunk piacza a’ szomszéd tartományok műipara számára biztosítva lévén , alig akadt ember, ki gyártani avvagy csak akarhasson is, kinek csak eszébe is juthasson, hogy ez óriással védtelenül, pártolatlanúl szembeszáljon. Legelső feladat tehát ezen gondolatra bátorságot adni, ezen akaratot előteremteni. Mert cselekvés nincs, hahogy akarat nem ment előre, és akarat nincs, ha reá gondolat ösztönt nem adott. A’ nemzet törvényhozás útján ezen akaratra védegysület nélkül is adhatott volna ösztönt; de nem adott; — miért ? — miért nem ? — nem ide tartozik; elég az hozzá, hogy nem adott. Hátra van tehát a’ sociális tér, ’s ezen téren mint egyedüli tehetség? a’ nemzet nagy részének azon ünnepélyes nyilatkozata, hogy a’ honi műiparnak kelendőséget biztosit, ’s idegen előtt elsőbbséget nyújt. Ezen ünnepélyes nyilatkozat a’ védegyesület. — És lehet-e igazságos ember innen a’ határon, vagy határon túl, — a’ ki — ha Istennel ’s lelkiismeretűvel számot vet, ezen nyilatkozatot rész néven vehetné, sőt igen természetesnek ne találná ? Mivé lenne a’ haza szent neve, ha még csak annyi rokonszenvre sem jogosítaná, hogy a’ hazainak elsőséget adjunk idegen előtt , hogy polgártársak polgártársakhoz közös édes anyánk szülötteihez, jó ’s rész sorsunknak osztályosihoz ennyit szólhassunk : ,,Atyámfia! dolgozz, és én megveszem,a’mit dolgozál.“ Az idegennek pedig ennyit mondhassunk : „Barátom jel, és telepedjél meg ’s itt dolgozz, ha akarod , hogy vevőd legyek.“ — Lehet-e kevesebbet tennünk önmagunkért! — ’s ha csak ennyit teszünk, nem szívháboritó gyanusítás-e ránk mázolni, hogy hadat szenünk szomszédainknak ? A védegyesület pedig csak ennyit ’s nem egyebet teszen, midőn ezer meg ezer hazafiaknak csak nem az öszes nemzet szívében viszhangzott szavával kikiáltá, hogy a’ honi iparműnek elsőbbséget ád, piaczot nyit, ’s kivetkőzve a’ külföldiesség hypochondriájábúl, azt biztosítja a’ honi gyámok számára a’ mi létezhetésének első postulatuma t. i. „árakelendőséget.“ Ez volt az önfentartási ösztönü hazafiságnak legtermészetesebb, egyszersmind legártatlanabb nyilatkozványa, ’s csak ez volt képes megadni az első lökést arra, hogy a’ honi szorgalom munkára keljen, az idegen pedig ösztönt érezzen saját érdekét, országos érdekeink mezején keresni, ’s védelmünk szárnyai alatt ütni fel szorgalmának tanyáját. Csak igy lehetséges, hogy ha ezen védelem mellett a’ ’■ kezdet nehézségeit keresztül küzdé, helyzetünk előnyeit használva, bátran kiállon a’ versenytérre — és a’ védegyesület elérvén czélját, meg fog szűnni (talán az első 6 év múlva már, hahogy a’ természetes hatásnak kifejtésében nem gátoltatik) de a’ honi műipar iránti előszeretet megmarad; és a’ gyáripar mezején meghonosított értelmi tehetség ’s anyagi erő megmarad állandó tényezőjéül e’ nemzet jobblétének. Voltak, kik a’ védegyesület eszméjének keletkeztekor kételkedve kérdezek : ha nem volna-e jobb a’ már egykét év óta keletkezett megyei egyesületek szaporításának mezejére szorítkozni ? mi azonban, kik az élet nehéz iskolájában naponként erősebben látjuk igazolva, hogy a’ mi jó, törvényes, méltányos és igazságos, annak a’ nyílt ellenzés soha sem árthat annyit, mennyit a’ félénk tartózkodás, ’s spanyol falak mögötti bujkálás árt; mi erősen meg vagyunk győződve, mikint a’ védegyesület eszméje azon eszmék egyike, mellyek csak minél nyíltabb, minél szélesebb térre vitt nyilatkozványuk által fejthetik ki a’ czélzott hatást; ’s azért kimondhatlanul örvendettünk ugyan, midőn Tolnában, Komáromban, Győrben, Zemplénben, Biharban, Fejérben ’stb. megyei védegyesületek kísérletei által láttunk az eszmének országszerte nyilatkozatára utat töretni; de meg vagyunk győződve hogy amaz után maradva aprólékos töredékekben merittetett volna ki a’ nagyszerű eszme minden ereje, szembetűnő siker, ’s maradandó eredmény nélkül, a provokálni félt ellenszenvekre nézve pedig, abban találjuk tökéletes lelki megnyugvásunkat , hogy illy ügynek minden ellenszegülés csak intenzív erejét képes nevelni.