Hetilap, 1845. április-december (1. évfolyam, 1-79. szám)

1845-04-08 / 3. szám

is áll, mit mondjunk a’ sociális térről, melly épen min­den választást kizár? Legyünk bár egytöl egyig a’ véd­­vám-rendszer barátai, eszközölhetjük-e sociális úton, hogy határvámaink ne a’ szomszéd tartományi gyámnokot védjék országunk piaczán más nemzetek gyárnokai el­len , hanem saját magunk számára védjék meg honunk roppant fogyasztási piaczát — szomszéd és nem szom­széd idegen műipar óriás hatalmú versenye ellen ? — Ezt sociális utón nem cselekedhetjük. — Vagy legyünk egytől egyig a’ kereskedelmi korlátlan szabadság bará­tai ; eszközölhetjük-e sociális utón, hogy a’ vámsorom­pók lehulljanak, ’s a’ szorgalmas világ szabad versenye lehetségig olcsón fedezze műipari szükségeinket? Ezt sociális utón szintolly kevéssé cselekedhetjük. Reánk nézve tehát nincsen választás. A’ mi sociá­­lis iparkodásunk stalusgazdászati rendszerét viszonyaink elünkbe szabák. „D­o­l­g­o­zn­i ’s a’ h­azánkb­an­­ do­logra ösztönt adni“ nekünk (ismét mondjuk, sociális utón) ez a’ statusgazdászatnak egyedül lehet­séges rendszere. És itt vagyunk a’ védegyesület eszméjénél. Ez ország itt volt tegnap is, mint ma itt van; mil­liók piacza állott tegnap is nyitva a’ gyámok előtt, mi­­kint ma áll; — mindazon elemek, mellyek a' gyáripart honunk számos vidéke természetes hivatásának mutat­ják, tegnap is megvoltak, mint ma megvannak; ’s egy­két parányias kivétellel gyáraink még sem keletkezte­­nek; — ’s miért nem keletkeztenek ? — azért, mert ho­nunk piacza a’ szomszéd tartományok műipara számára biztosítva lévén , alig akadt ember, ki gyártani avvagy csak akarhasson is, kinek csak eszébe is juthasson, hogy ez óriással védtelenül, pártolatlanúl szem­beszáljon. Leg­első feladat tehát ezen gondolatra bátorságot adni, ezen akaratot előteremteni. Mert cselekvés nincs, hahogy aka­rat nem ment előre, és akarat nincs, ha reá gondolat ösztönt nem adott. A’ nemzet törvényhozás útján ezen akaratra védegysület nélkül is adhatott volna ösztönt; de nem adott; — miért ? — miért nem ? — nem ide tartozik; elég az hozzá, hogy nem adott. Hátra van te­hát a’ sociális tér, ’s ezen téren mint egyedüli tehetség? a’ nemzet nagy részének azon ünnepélyes nyilatkozata, hogy a’ honi műiparnak kelendőséget biztosit, ’s idegen előtt elsőbbséget nyújt. Ezen ünnepélyes nyilatkozat a’ védegyesület. — És lehet-e igazságos ember innen a’ határon, vagy ha­táron túl, — a’ ki — ha Istennel ’s lelkiismeretűvel szá­mot vet, ezen nyilatkozatot rész néven vehetné, sőt igen természetesnek ne találná ? Mivé lenne a’ haza szent neve, ha még csak annyi rokonszenvre sem jogosítaná, hogy a’ hazainak elsőséget adjunk idegen előtt , hogy polgártársak polgártársakhoz közös édes anyánk szülöt­teihez, jó ’s rész sorsunknak osztályosihoz ennyit szól­hassunk : ,,Atyámfia! dolgozz, és én megveszem,a’mit dolgozál.“ Az idegennek pedig ennyit mondhassunk : „Barátom jel, és telepedjél meg ’s itt dolgozz, ha aka­rod , hogy vevőd legyek.“ — Lehet-e kevesebbet ten­nünk önmagunkért! — ’s ha csak ennyit teszünk, nem szívháboritó gyanusítás-e ránk mázolni, hogy hadat sze­­nü­nk szomszédainknak ? A védegyesület pedig csak ennyit ’s nem egyebet teszen, midőn ezer meg ezer hazafiaknak csak nem az öszes nemzet szívében viszhangzott szavával kikiáltá, hogy a’ honi iparműnek elsőbbséget ád, piaczot nyit, ’s kivetkőzve a’ külföldiesség hypochondriájábúl, azt biz­tosítja a’ honi gyámok számára a’ mi létezhetésének el­ső postulatuma t. i. „árakelendőséget.“ Ez volt az ön­­fentartási ösztönü hazafiságnak legtermészetesebb, egy­szersmind legártatlanabb nyilatkozványa, ’s csak ez volt képes megadni az első lökést arra, hogy a’ honi szor­galom munkára keljen, az idegen pedig ösztönt érezzen saját érdekét, országos érdekeink mezején keresni, ’s védelmünk szárnyai alatt ütni fel szorgalmának tanyáját. Csak igy lehetséges, hogy ha ezen védelem mellett a’ ’■ kezdet nehézségeit keresztül küzdé, helyzetünk előnyeit használva, bátran kiállon a’ versenytérre — és a’ véd­egyesület elérvén czélját, meg fog szűnni (talán az el­ső 6 év múlva már, hahogy a’ természetes hatásnak ki­fejtésében nem gátoltatik) de a’ honi műipar iránti elő­szeretet megmarad; és a’ gyáripar mezején meghonosí­tott értelmi tehetség ’s anyagi erő megmarad állandó tényezőjéül e’ nemzet jobblétének. Voltak, kik a’ védegyesület eszméjének keletkez­­tekor kételkedve kérdezek : ha nem volna-e jobb a’ már egykét év óta keletkezett megyei egyesületek sza­porításának mezejére szorítkozni ? mi azonban, kik az élet nehéz iskolájában naponként erősebben látjuk iga­zolva, hogy a’ mi jó, törvényes, méltányos és igazságos, annak a’ nyílt ellenzés soha sem árthat annyit, mennyit a’ félénk tartózkodás, ’s spanyol falak mögötti bujkálás árt; mi erősen meg vagyunk győződve, mikint a’ véd­egyesület eszméje azon eszmék egyike, mellyek csak minél nyíltabb, minél szélesebb térre vitt nyilatkozvá­­nyuk által fejthetik ki a’ czélzott hatást; ’s azért kimond­­hatlanul örvendettünk ugyan, midőn Tolnában, Komá­romban, Győrben, Zemplénben, Biharban, Fejérben ’stb. megyei védegyesületek kísérletei által láttunk az esz­mének országszerte­ nyilatkozatára utat töretni; de meg vagyunk győződve hogy amaz után maradva aprólékos töredékekben merittetett volna ki a’ nagyszerű eszme minden ereje, szembetűnő siker, ’s maradandó eredmény nélkül, a­ provokálni félt ellenszenvekre nézve pedig, abban találjuk tökéletes lelki megnyugvásunkat , hogy illy ügynek minden ellenszegülés csak intenzív erejét képes nevelni.

Next