Hetilap, 1845. április-december (1. évfolyam, 1-79. szám)
1845-10-14 / 57. szám
mind e’ mellett jól meg kell munkálni. Átalában Belgiumban a’ lenmivelés inkább kerti miveléshez hasonlít. Ha nem annyira magnak mint lenanyagnak való lent akarunk termeszteni, lenünket sűrűn vessük , igy kevesebbé ágasbogas, vékony magas szálak teremnek, melly tulajdonságok a’ finom szösz nyeréséhez mulhatlanul megkívántatnak. Mivel pedig a’ sűrűn vetett vékony szálakat az erős fergetegek könnyen földre verhetik , honnét magok erejétől fel nem egyenesedhetvén elromolhatnak, gyámolításra van szükségök. E’ végre 1V?—2 öl távolságra egymástól karókat vernek le, melylyekre szélűben hosszában az egész lenvetésen keresztül elnyúló rudakat erősítenek, melly gyámolításnak hasznos voltáról eléggé meggyőződhetünk onnét, hogy például Tournay-ban a’ gyámolított lenvetés ára, holdankint 366 rajnai forint volt, midőn a’ gyámolítatlan nem kell tölebb 80 forintnál. Éréskor azaz , midőn a’ len a’ maga tövénél sárgulni kezd kinyövik, a’ mit azonban úgy kell érteni, ha inkább a’ jó szösz nyerését mint a’jó magét tartjuk szemünk előtt; utóbbi esetben a’ teljes megérést kell bevárni , noha ekkor a’ szösz darabosabbá és durvább tapintatévá lesz. Mihelyest a’ len érésre jutott, ajánlható volna, hogy a’ mint Belgiumban történik, az aratással úgy is eléggé elfoglalt földmivelő kezéből a’ len kereskedők vennék által. Belgiumban ugyanis augusztus hónapban a’ lenkereskedők az egész országot bejárják, a’ lábasba öszvevásárolják, ’s a’ további elkészítéshez szükséges munkálatokat, egész addig, midőn a’ gyáros által használható állapotba tétetik , magokra vállalják. Ezen munkálatok az előadandó folyamatban következnek egymásra: morzsolás, áztatás, szárítás, fehérítés, aszalás, pörkölés, törés, puhítás, gerebenylés. Mind ezekről egyenkint szólandunk :« Morzsolás. Ezen szóval neveztetik a’ magnak a’ növény egyéb álló részeitől elválasztása. E’ végre szolgál a’ morzsoló pad Hasonlít más egyéb ülő padokhoz , hossza mintegy 9 láb , két felöl a’ régitől mintegy 2 láb távolságra 8—12 hüvelyknyi hosszúságú, 1 lábnyi széles, felfelé irányzott vasfogakból álló fésű alakú készülettel ellátva. A’ fogak annyira állanak el egymástól , hogy a’ magot keresztül ne eresszék. Mind a’ két végről két ember egymás ellenében keresztül vetett lábakkal a’ padra ül, tehát egyszerre négyen; mindenik egy egy marok lent vesz kezébe, ’s azt a’ fésűbe csapkodván egyszersmind maga felé rántja, melly műtétei következtében, a’ mag a’ szálakról leválik, ’s a’ fésű előtt marad. Kíméletesebb bánásmód a’ pátolás, hanem ezt csak a’ jól kiszáradt növényeknél alkalmazhatni, ellenben a’ morzsolás a’ nem rég nyűtt len körül használtatik. Pár ábrá tolásnál a’ len valami szérűn kiteregettetik, a’ pátoló lapáttal a’ lenmagbogyókra vernek, ha az egyik oldal eléggé ki van verve, a’ másikra fordítják, mígnem minden bogyók lehullottak. A’ pátoló tuskót mutatja az I. ábra. Ezen műtételekkel együtt szokott járni az elválogatás, melly noha csekélységnek látszik ’s annálfogva gyakran el szokott hanyagoltatni, mindazonáltal a’ szösz jósága, minőségére nagy hatással bir. Ugyanis az áztatás és szárítás kellő végbemenetelére a’ lenszálak érettsége és egyenlősége, következőleg a’ lenneké’ szerinti osztályozása főtekintetet érdemel, mellyre még alább visszatérendünk. Az elválogatás igy megy véghez. Egy marék len a’ magtermö végnél kézbe fogattatván gyenge marokbaszorítás közben halkan a’ földhöz juttatik , vagy ha a’ gyökerekre tapadó földtől kell megtisztítani, valami darab tökéhez. Azután a’ magtermö felső végét magunk felé hajtva szétteregetjük, a’ barnás vagy piszkos szálakat kihányjuk. Miután a’ kézbevett maroklent, a’ töves végénél ismét kiegyenlítettük , térdünk közé fogjuk, úgy hogy a’ magvas részek felfelé álljanak; az egyenlő magasságú szálakat kiválogatjuk, a’ legmagasabbakon kezdvén mindaddig, mig nem utoljára a’ legrövidebbek maradnak. Egyszersmind a’ különféle hosszúságú szálak hosszaságuk szerint különféle osztályokba szétrakatnak, ’s kévékbe köttetvén a’ szárításig félre tétetnek. A’ belgiumi len különös jósága , kiváltképen ezen kezelésnek tulajdonítható, melly a’ ien áztatás vagy szárítás kedvező végbemenetelét igen nagy mértékben elősegíti. Általmegyünk a’ legfőbb tekintetet érdemlő műtéteire a* lenáztatásra vaagy szárításra. Mint föntebb említettük, a’ szálakat növényi enyv tartja körül, csőalakban a’ növény derekán. Az áztatás vagy szárítás által azt akarjuk elérni, hogy ezen növényi enyvet a’ szöszanyagról ártalom nélkül kiválasztatván , a’ szöszanyagot a’ növény derekáról könnyebben lefejthessük. Tehát az áztatás legfőbb kelléke lévén, hogy a’ növényi enyv ártalom nélkül minél tökéletesebben kiválasztassák , minélfogva a’ szöszszálak legkevesebb megrongáltatást szenvedjenek , mindezt kétféleképen érhetjük el, vagy úgy, hogy széllelteregetve a’ levegő változásainak kitesszük , vagy úgy, hogy beáztatás által forrást idézünk elő. Az elsőt levegő vagy harmatáztatásnak, az utóbbit vizbeáztatásnak nevezzük , ’s mindkettőt lehet egymással vegyesen is használni. Beáztatás. A’fentebb leírt módon kezelt lenszálak , áztatás előtt vékony, ’s kevéssé öszveszorított kévékbe köttetvén, rétegesen egymásra fektetve vizbe