Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-16 / 140. szám
A Erkel Ferenc emlékezete Hetvenöt esztendeje távozott el az élők sorából a magyar zenetörténet legragyogóbb tehetségeinek egyike. Erkel Ferenc, első jelentős operánk alkotója, a kiváló karmester és zongoraművész, az önmagára ébredő, eszmélni kezdő magyar nemzeti zenekultúra sokoldalú és fáradhatatlan szervezője. Családjában több muzsikus is akadt, édesapja, a németgyulai iskola tanítója, oltotta 1810-ben született fiába, Ferencbe a muzsika szeretetét s az atyai házban kapta első leckéit is a zene tudományából. Tízéves korában már kitűnően orgonáit és nemegyszer édesapját is helyettesítette. Erkel Ferenc művészi magatartásának kialakulásában három város kultúrájának és hagyományainak volt döntő hatása. Pozsonyban, ahol középiskolás diák volt, ismerkedett meg az európai zene eredményeivel. Kolozsvárott, ahol a fiatal muzsikus zongoratanárként kezdte pályafutását, ébredt rá arra, hogy életét a magyar zene felvirágoztatásának kell szentelnie. Pest-Budán, csaknem hat évtizedes munkásságának színhelyén érett nagy művésszé, korszakos zeneszerzővé, karmesterré és pedagógussá. 1834-ben hatalmas sikerrel mutatták be a főváros közönségének a Nemzeti Kaszinóban rendezett zongoraestjén. Egy évre rá a Magyar Színjátszó társaság karmestere lett. Itt kezdődött meg több mint fél évszázados kapcsolata az operajátszással. Avatott zenei vezetőt talált személyében az 1837-ben megnyílt Pesti Magyar Színház. Erkel minden erejét megfeszítve dolgozott a sajátosan magyar operarepertoár és játékstílus kimunkálásán. Szinte szimbolikus, hogy éppen első operájának bemutatóján, 1840. augusztus 8-án vette fel színháza a Nemzeti Színház nevet. Erkel Ferenc ismerte korát amelyben élt megértette, hogy a valóban magyar zeneművészet sorsa egybefont a szabadság és a haladás eszméivel. Annak a közönségnek írta operáit, amely szenvedélyesen követelte a szabadságot a demokratikus emberi jogok biztosítását. Az 1844-ben bemutatott Hunyadi Lászlóban tágas zenei formákat tölt meg a reformkor tipikus hangszeres zenéje, a verbunkos. Népies muzsika ilyen magas művészi foglalatban nálunk korábban nem hangzott el. A mű ismert kórusa a korszak mozgató tömegdala volt forradalmi harcra szólította a tömegeket A szabadságharc bukása hosszú hallgatást jelentett Erkel életében. Az 1861-ben bemutatott Bánk bán keserűbb a korábbi színpadi műveknél. Szintézis ez a mű Erkel alkotásai között, a magyar hangvételt magasrendű eszközökkel kapcsolja a köztéri olasz és francia opera eredményeihez. A Bánk bán sikerét a zeneszerző többé nem tudta megismételni Ifjúkorának forradalmi eszményei elhalványultak a kiegyezés utáni magyar társadalomban. Wagner elszánt hívei túlságosan konzervatívnak, mások nagyon is merésznek tartották zenéjét. A puritán magyar hang tábora az idegen hatásokat vetette a szemére. Megbecsülésben volt, ugyan része, de ez már inkább a nemzet nagy emberének szólt. Megbecsülés nemcsak zeneszerződ munkásságát övezte. 1853-ban, a Nemzeti Színház együtteséből ő alapította meg az első hivatásos zenekarunkat. a Budapesti Filharmóniai Társaságot 1867- ben az akkor alakult Országos Dalárdaegyesület — az első magyar kórusszövetség — országos karnagyává választja. 1875-ben, igazgatója és zongoratanára lesz a Liszt Ferenc alapította Zeneakadémiának. „Életfogytig” főigazgatója a Nemzeti Színháznak, majd az Operaháznak. Utoljára 1890-ben, 80. születésnapján lépett a nyilvánosság elé, a tiszteletére rendezett hangversenyen vezényelt és zongorázott, s három évre rá, anélkül, hogy megérte volna életművének méltó sikerét meghalt .Kevesen tudják, és sohasem emlegetik, hogy már Erkel Ferenc elindult azon az úton, amelyen a zenét a nép felé, a népet a zene felé közelíteni lehet...” — mondotta róla egykor Kodály Zoltán. Ma már azonban sokan tudják ezt közkincs Ekkel Ferenc munkássága. Breuer János Nagy szó az kimondhatatlanul, hogy Égető József fel akarja áldozni a szabadságát Negyven évig kibírta magányosan, de most valamiképpen rájött a nősülési láz. Itt a szomszéd telepen ajánlottak neki egy jóravaló özvegyasszonyt azt megy most megnézni, öreg kerékpárján hajt kicsit oldalra dűl, amikor tapossa a pedált mivel lába kurtábbra sikerült az átlagosnál Jöhetett volna autóbusszal, onnan indul a bánya elé. Mégis inkább a kerékpárt választotta. Így nincs időhöz kötve, akkor indul vissza, amikor jónak látja. öt kilométer az út, hamar odaér A telep szélénél lassít mintha innen kezdené a vizsgálódást. Pedig a vendéglő után kell majd jobbra térni, ott találja a Kígyó utcát, s abban Miskolczi Annát özvegy Strausz Pálné. Ahogy halad a vendéglő felé, hirtelen hatalmába keríti valami csúnya szorongás. — Most még nem késő, visszafordulhatok — gondolja, de aztán letorkolja magát. — Ez volt a baj eddig is, hogy túlságosan sokat teketóriáztam, ezért maradtam vén szamárnak, agglegény. De nagy eltökéltsége mégis megcsappant valamelyest és mire a vendéglőhöz ért úgy érezte, be kell térni egy kis szíverősítőre. Odatámasztotta az öreg kereket az ajtóhoz közel, a többi mellé, majd megigazította félrecsúszott nadrágszárát s benyitott határozottan. Bányászokkal volt tele a terem, némelyiket ismerte. De nem akarta, hogy faggassák, külön asztalhoz telepedett — Két decit tisztán? — mondta a pincérnek. S hogy milyen hamar megkerült a bor, maga is csudálkozott Felhajtotta azon hirtelenében, és hogy ne kelljen sokat várni, mindjárt rendelt még egy pohárra. Bátorsága nem csupán visszatért, de úgy érezte, akármilyen kicsi termete van, szembe tudna most szállni a mesebeli sárkánnyal is. Asszonynéző kedve meg különösen megnövekedett. Kicsit illegette magát a széken, mintha már szemközt élne a fekete hajú özveggyel, Miskolczi Annával Következő pohárral csupán csak azért ivott hogy el ne párologjon hamarjában ez a fene nagy bátorság. Mert, ha már így rászánta magát nem megy haza dolgavégezetlen. Jó háromnegyed óra múlva, amikor felállt a székről, egy cseppet megszédült. Odavntette a pincért fizetett. Az aprót nem kérte vissza. Legyen ünnepe a főúrnak is. A vendéglő előtt kihúzta magát egyenes tartással indult a bicikliért. Hanem a sok kerék úgy összegabarodott, mintha ezer lenne egycsomóban. Kimeresztette a szemét, majd behunyta, és elszántan kiráncigálta a kerékpárt. Mintha mindig erre járt volna, egyből meglelte a zöldre mázolt kerti kiskaput Onnan a házig valahogy beirányította a gépet bár az út keskeny volt és a kerékpár minduntalan más irányba akart haladni. — Jó napot Józsefi — mondta kedvesen az asszony, amint kilépett a tornácra. — Hát csakugyan idetalált ez a szép bicikli, nem hittem volna? Égető bután bámult az özvegyre, de aztán ahogy a ház végéhez támasztott kerékpárra , visszapillantott, mindjárt kiszállt fejéből a gőz. Vadonatúj gép volt az bizony, mégcsak nem is hasonlított az övére. Legfeljebb a szína. Legszívesebben szaladt volna vele vissza, de az asszony már invitálta befelé: — Kerüljön beljebb! A szobában telepedtek le. Az özvegy likőrt szedett elő a szekrényből, kínálta a vendéget: — Tudom, nem férfinak való ital, de nálam nincs, akinek erősebbet tartsak. A likőrtől kicsit megnyugodott Hiszen viszi is vissza mindjárt a gépet csak szétnéz előbb. — Tetszik tudni — kezdte a beszédet — jöttem volna én hamarább, de mindig közbejött valami. Mert mellesleg én vagyok a futballcsapat intézője, és minden vasárnapra jut egy mérkőzés. De most nem mentem el a fiúkkal... — Értem én — mondta Anna. — Az időt el kell tölteni valahol. Én is egész héten varrok, s szombaton jegyet váltok a moziba. Ennyi a én szórakozásom. Égető beleszimatolt a levegőbe, érezte az asszonyillatot szemével ölelgette a takaros menyecskét Nagyon szíves hozzá, biztosan nem szabadna, ha nyíltan kimondaná a döntő szót. Csak az a nyomorult kerékpár ne lenne itt Mert azonnal mehetnékje támad, amint az eszébe jut — Megbocsásson egy percre — szólt az asszony hirtelen, és felállt. — Szólok a bátyámnak, áthívom, ismerjék meg egymást Égető a ringó asszonyi testet nézte, amint távolodott az üvegajtón túl. Kár, hogy elment, keveset még maradhatott volna... Csupán, hogy végképpen tisztába jöjjenek egymással. — Fogyassza, kóstolja! — kínálta Annus asszony az asztalra tett tésztából Égetőt, amikor visszajött, s maga is csippentett belőle. Alig telt el tíz perc, kissé imbolyogva megjelent a jövendőbeli sógor. Vállas, csupa izomember volt, olyan sörény tornyosult a fején, mint valami hím oroszlánnak. — Jó szerencsét! — mondta. Igyekezett szíves lenni, de látszott, valami gond nyomja belülről Az özvegy a bátyjához húzódott, suttogva kérdezte: — Mi baj van, miért dúlszfúlsz? Az ember legyintett: — Hagyd el... a kerékpárom nem lelem... — Égető József, akiről már beszéltem — mutatott Annus asszony a vendégre. — Örülök, hogy összekerültünk — mondta kissé megkönnyebbülve Miskolczi. — Már többször hallottam magáról. Égető kényszeredetten mosolygott vissza, mert az imént elkapott megjegyzés belenyilallt. Mégis megemelte a H- kőrös poharat koccintásra nyújtotta. — Hát akkor egészségünkre! Miskolczi nem nyúlt a pohárért. — Ezzel a limonádéval nem lehet koccintani. Mindjárt hozok én a vendéglőből valódi bort — Biciklivel menjél, hamarább megjárod! — tanácsolta az özvegy. — Ott a József gépe a ház végiben, mehetsz azzal is. Égetőbe belehasított az ijedtség. Mi lesz ebből? Idegesen cserélgette lábát az asztal alatt, sehogy se lelte helyét — Ne menjen sehová, nem érek én rá — mondta erőtlenüL — Hogyan? — nézett Miskolczi meglepődve. — Már menni akar? — Nem végleg, csakis hogy is mondjam, sürgősen el kell szaladnom valahová. Miskolczi összehúzta a szemöldökét — Nem tart az semeddig ae, kerékpárral megjárom öt perc alatt — próbálta jobb belátásra bírni Égetőt — Most nem maradhatok, de később visszajövök — jelentette ki izgatottan, és felállt. Az özvegy sem tudta mire vélni a sürgős menőket Sértődötten szólalt meg: — Hagyd, Jenő! Ha sürgős dolga van, nem tartóztatjuk. — Hát jó — adta meg magát Miskolczi. De valahogy nem tetszett neki az egész dolog, kiment a kis emberrel a konyhába. — Ha csak kurkászni akart a húgom körül, kár volt idetolni a képét — sziszegte dühösen, és megfogta Égetőn a kabátot. — Én? Hogy gondol ilyet? — hápogott a vendég. Tisztességes szándékom van nekem, higgye el, mindjárt visszajövök. — De nekem az igazat mondd! — szorította Jenő. — Értse meg, előbb el kell intéznem valamit, csak azután maradhatok — magyarázkodott kétségbeesetten Égető. Miskolczi lecsendesítette a hangját. Elengedte a kabátot s ravaszkásan hunyorított: — Valami családi ügy? — Nem éppen, de sürgős. — Na, nekem megmondhatod! Szakítani kell előbb valami menyecskével?... Mi?... Nincs abban semmi, férfiak vagyunk. Égetővel forogni kezdett a konyha, makogott. _— Feleségül akarom venni a húgát... Csak elemeletem egy biciklit... De tiszta véletlenből__Az enyém helyett. — Mikor? — Nemrégen. A vendéglőnél. Azt kell visszavinni. — Az anyád — ordított Miskolczi, és ölbe kapta a kis embert. Az asszony ijedten szaladt ki, azt hitte, már ölik egymást. Miskolczi meg kiabált torkaszakadtából: — Héj, a máriáját! A sógor nemcsak asszonynézőbe jött, de visszahozta a biciklimet is! Míg az özvegy álmélkodott, ők kimentek az udvarra. Nevettek, azután összeölelkezve elindultak a vendéglő felé. »^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/VWVWWWS/WWWWVVWWSAAAAAAAAAAAAAAAAyw GERŐ JÁNOS i Asszony nézőben *AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/\AAAAAAA/NA/VWW^^A^^WWW\AA/WWWWWAAAA/\AAAAAAAAAAA/W* Grenketéti zászló rajza. FARKAS ANDRÁS: ^írtant ki ritmus dnőtteknek Csilingelek Kis rímeket. Mint kisgyerek Felnőtteket Utánozón — Ez itt a gondt — Csengőimen Adok jelet. Ingyen adom, Hogy jel legyen. Jelzek delet. Vagy délelőtt Játszom jelet. Árnyak között Emelkedett Kis fényeket. Üzengetek, Ha éjjelek Virrasztanak, Ha nappalok járnak gyalog. A tér ölén. Ha pillanat A tér feszes. Feleselő A tér szabad. Gyerekszava Támaszt keres, Repül elő. Korlátokat, S kis szólama. De csak a mi Minthogyha ma Korlátaink A holnapért Tudnak sunyin is szállana Szorítani. — Jel a jelért — A tér, a fény Együtt velem. Korláttalan, Hogy tett legyen. De létemért Hogy e fehér Határa van — Szándék legyen önérdekem. Miattam is. ítéletem — Mfások miatt A perc, a hang Talán hamis A kárhozat. A gond, a fény Hogy életünk Együtt suhan Arasznyi csak. Száradt iszap, Múló csapás, S hogy elmegyünk. Egy állomás — És áldomás — Nem érti más. Hogy mindenünk Zárt forma csak. Hogy meglegyünk: Testünk a csap, Amelyen át Eljut — hova? — A déliláb. A nagy csoda. Az életünk. Ki mondja meg. Hogy mit tegyünk? Van felelet kérdés helyett?