Népújság, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-31 / 177. szám

Ifjúsági napok Szegeden Szeged, a „­napfény váro­sa’, már pár órával a VII. szegedi ifjúsági napok meg­nyitása előtt is fesztivál-láz­­ban égett. A város minden pontján éneklő, vidám fiata­lokkal találkoztunk. Hazánk legnagyobb VIT-rendezvé­­nyére az ország minden ré­széből tízezernél több fiatal érkezett 11 kilönvonattal és 25 busszal. Az Express Ifjú­sági és Diákutazási Iroda He­ves megyei kirendeltségének szervezésében csaknem négy­száz fiatal utazott Szegedre. A hevesi csoport nagy város­néző sétán vett részt, az első napon, megtekintették a Dóm teret, a Zsinagógát, a népraj­zi kiállítást és m­ás érdekes­ségeket. A VII. szegedi ifjúsági na­pokat szombaton délután, a X. Világ­ifjúsági Találkozóval csaknem egyszerre nyitották meg. Szűcs Istvánná, a KISZ központi bizottságának titká­ra mondott ünnepi beszédet. Emlékeztette az ifjúságot a rájuk váró feladatokra, és a szegedi találkozó résztvevői­nek nevében üdvözletét küld­te a berlini VIT-re. Ezután a szegedi KISZ- szervezetek jelmezes karne­válja következett, amelyen élőképekkel elevenítették fel a közelmúlt politikai esemé­nyeit. Elvonult a nézők * előtt a Felszabadulási Emlékmű mása, a­ szovjet és az ameri­kai űrhajók összekapcsolódá­sa, Brezsnyev NSZK-beli és amerikai útja. Ügyes fiatalok megelevenítették Vietnam népének harcát, s életre kel­tek aktuális hazai gondjaink, jelezve például a húsprog­ram, az ifjúsági lakásépítés és a közlekedés problémáit, eredményeit. A ruhagyáriak a női egyenjogúságot hirdet­ték, a gyufagyár m­unkásai Piccassóra emlékeztek. Szombaton este hétezer né­zője volt a szabadtéri színpa­don Madách Imre drámai költeményének, a Mózesnek, amelyet Marton Endre ren­dezésében, kiváló színészek közreműködésével adtak elő. Kár, hogy az esős idő zavarta a produkciót. A tiszai fáklyaúsztatás, tű­zijáték sokáig élő emlék ma­rad minden résztvevő számá­ra. A színes rakéták nappali világosságot varázsoltak a környékre, s mint hulló csil­lagok zuhantak a Tisza vizé­be. A színes program hajna­lig tartó utcabállal zárult. Vasárnap délelőtt a ven­déglátók Express Show 73 címmel zenés műsorral ked­veskedtek a résztvevőknek. Az előadáson neves éneke­sek, együttesek léptek fel. A legnagyobb sikert Déri Ti­bor: Képzelt riport egy ame­rikai pop-fesztiválon című művének egy részlete aratta, melyet Monyók Gabi, Payer András és a Corvina együt­tes adott elő. A közönség ve­lük együtt énekelte a Rin­gasd el magad című slágert. (urbin) AllinfÓlf Pflv Ostoroson Igen sok háziasszony szőtte-fonta szőnyegét a kis fa­­#"­S­írO V­lust házakban. E régi szokás még ma is él, igaz, hogy már csak az idősebbek körében. A rongyhulladékokból nemcsak szőnyeget, hanem horgolással lábtörlőket és székpárnákat is készítettek. A tsz-járadékosok napközi ottho­nn nap­jainkban is igen sokan készítik ezeket a horgolásokat, pusztán időtöltésből. Vezető­jükkel naphosszat elbeszélgetnek, elnótáznak, s közben varrogatják, vágják a színes alap­anyagot. Ha lenne még több hulladékanyag, talán soha nem unatkoznának, hiszen a fáradt ujjaknak még mindig jólesik a mozgás, s az alkotókedv. (Fotó: Tóth Gizella) 1 Ligyija Alekszandrovna Esteledett, amikor a Cit­roen megérkezett Teherán európai jellegű északi részé­be. Három-négyemeletes há­zak, tágas ablakokkal, széles aszfaltozott utcák, parkok, emlékművek. Az utcán azon­ban a legújabb típusú autók­kal lovaskocsikkal, szamárfo­gatok, tevekaravánok keve­rednek. A kétpúpú óriások komoran lépegetnek, mintha azon töprengenének, hogy e régi, kényelmes utakat miért is borították be bitumennel. A Citroen a „Nagyeri” szállónál fékezett. A kereske­delmi képviseletre már késő lett volna belátogatni, így hát Szergejev elfoglalta a szobáját és kényein. •­.. .­é­gighevert a díványon. Reggel, elgyalogolva Te­herán legforgalmasabb út­kereszteződéséig, az üzletek­kel zsúfolt Lalezár és az elegáns Isztambul utca sar­káig, befordult a Lalezár ut­cába. Ebben, költői neve el­lenére (Virágosrét utca) egy­általán nem pompázott vi­rág, de még egy fűszál sem, viszont nagyon élénknek, vi­dámnak tetszett. A kirakatok — a szövettől a szivárvány színeiben csillogó drágakőig — roskadoztak az árutól. Szergejev hamarosan a fé­nyes, de nem túl hosszú utca végére ért, ott már a Pami­­nár kerület kezdődött, mely a kereskedelmi képviselet­nek is otthont nyújtott. Nem sokáig kellett keresgélnie, néhány perc múlva fel­kapaszkodott az épü­let második eme­letére, íme — megkezdődik a munkája. A folyosón sok ember — többségük helyi ke­reskedő — várakozott. Szergejev megállt egy ajtó előtt: ,,L. A. Zagorujko fő­könyvelő”. Bekopogott. — Szabad — hallott egy csengő hangot az ajtó mögül. Belépett, s határozatlanul megtorpant. Azt képzelte, hogy egy száraz „számkukac” fogadja majd, de csodálkozá­sára egy huszonöt év körüli, kedves arcú nő emelkedett fel az asztaltól. Szergejev za­varában olyasmit motyogott, hogy ő a főkönyvelőt keresi, de a másik határozottan ke­zet nyújtott. — Zagorusko Ligyija Alek­szandrovna, a főkönyvelő. Miben állhatok rendelkezésé­re? — kérdezte hivatalos hangon, elértve a belépő meglepetését. — Szergejev Jakov Va­­sziljevics könyvelő jelentke­zett szolgálatra. Ligyija Alekszandrovna ar­ca megváltozott: — Moszkvából? A népbiz­tosságról? — Nem. Bakui vagyok — válaszolta Szergejev és ne­hézkesen leült a székre. — Igieeen ? — a nő s nem palástolta csalódottságát. Kínos szünet állt be. — Mi újság Bakuban ? — törte meg a csöndet Ligyija Alekszandrovna. — Mindig öröm olyan emberrel talál­kozni, aki hazulról érkezik. Bár egy csak néhányi órát töl­töttem Bakuban, de megtet­szett nekem. Fél esztendeje, amikor ideutaztam. — Baku szépül, terjeszke­dik. Arra gondolt, hogy untig elegendő a rövid válasz, hi­szen ez a nő úgysem ismeri az új lakónegyedeket, parko­kat. — Azonnal láttam, hogy honnan érkezett. Vajon a mi férfiaink miért mindig kék bosztonruhában utaznak külföldre? — évődött Ligyija Alekszandrovna. — Mert akik ellátják őket, ezt tartják a legalkalma­sabbnak — dörmögte Szerge­jev, végigpillantva a ruhá­ján. A beszélgetés megint meg­szakadt. — Hol szállt meg... Jakov Vasziljevics? — A „Nagyéri” szállodá­ban. • — Még ma bemutatom ma­gát a gazdasági helyettesünk­nek. Jó az ismeretsége, ke­res majd egy kellemes la­kást. Egyedül érkezett, vagy a családjával? ... — Nincs családom. — Nos, kezdje a munkáját tájékozódással: meg kell is­mernie a piaci konjunktúrát, a megkötött szerződéseket. Az­után nézze át a tavalyi, 1939-as beszámoló jelentést. A konkrét tennivalóira ké­sőbb térünk rá. Ligyija Alekszandrovna azonban elég részletesen el­magyarázta, hogy mi lesz a feladata. Szergejev örömmel vette tudomásul, hogy a nő nagyszerűen ismeri a rábí­zott ügyeket. Végül Ligyija Alekszandrovna felállt az asztaltól, Szergejev követte a példáját. — Menjünk, bemutatom­ a képviselet vezetőinek és a könyvelés dolgozóinak. Mindketten kiléptek az irodából. (Folytatjuk) «73. július 31., kedd £1, Mamim « Camping, tizenéveseknek Negyedéve annak, hogy örömmel üdvözöltük a kez­deményezést, s tájékoztattuk olvasóinkat arról,­ hogy az idegenforgalom megyei szak­emberei gondolnak a kis­pénzű fiatalokra is, s ifjú­sági campinget létesítenek az egri Szépasszonyvölgy­­ben. Méltattuk az Express If­júsági és Diákutazási Iroda megyei kirendeltségének kezdeményezését, az Eger- Tourist, a vállalatok segítsé­gét, s elmondtuk azt is, mi­lyen lesz a régen várt ol­csó camping. Kis pénzért kényelmet, szórakozást a ja­vából! Ez volt a jelszó. A tábort június elsején avatták az első vendégek, a Szegedről jött diákok. Az­óta a csoportok váltják egy­mást. Vajon hogy érzik magu­kat? Azt kapták, kapják-e, amit reméltek? A környezet festői, két­ségkívül a legjobb­ helyet választották. Körül a völ­gyet őrző dombok vonulatai, s árnyat adó, dús koronájú fák mindenütt. A város kö­zel, zaja mégsem hajlik ide. Ideális környezet ez kikap­csolódásra, pihenésre. A rendben sorakozó sátrak­ szinte csábítanak a nomád életre, a civilizációs „áldá­soktól” kevésbé háborított nyugalomra. Ha az ember tervez mind­járt a pénztárcára gondol, azon töpreng, hogy mit, mennyiért kap.­­ A vendég egy éjszaká­ra tizenhét forintot fizet. Nem nagy összeg a horribi­lis szállodai árakhoz viszo­nyítva. A diákoknak még ennél is kevesebbe kerül, mert igénybe vehetik az Or­szágos Ifjúságpolitikai és Ok­tatási Tanács által nyújtott kedvezményeket. Az Express megyei irodáiban megkap­ják a kedvezményes ifjúsági szállásutalványokat, ez napi 6 forint költségcsökkenést je­lent, mert a szállást tizen­egy forintért kapják. Ehhez jön még az ebédhozzájáru­lást biztosító tikett — hét forint ötven fillérrel olcsób­ban étkezhetnek a másod- és harmadosztályú éttermek­ben —, és az ötvenszázalé­kos utazási kedvezmény, így már el lehet indulni or­szágjárásra — vélekedik Boros László gondnok, s mindjárt arról beszél, azt mutatja, hogy mit kap a fia­tal a tizenegy forintos szál­lásdíjért. A sátrak négyszemélye­sek. A vaságyakon szalma és gumimatrac. Jó ötlet volt az is, hogy a villanyt min­denhová bevezették. A vi­szonylagos kényelemhez nél­külözhetetlen a mosdó és a zuhanyozó. Elégedettek le­hetnek a kényelmesebbek is, hiszen a campingtól néhány méterre ott a Szépasszony­­völgyi kertvendéglő, regge­lizni, ebédelni, vacsorázni itt is lehet, méghozzá úgy, hogy a pénztárca se sínyli meg nagyon. Aki ide­­ beteszi a lábát, nem szívesen mozdul ki, gondolom magamban, csak azt furcsállom, hogy egy vendéggel sem találkozom. — Rendszerint reggel el­mennek, s csak késő este jönnek vissza, aludni — mondja a gondnok. — Úgy hallottam, hogy itt is akad szórakozási le­hetőség. Van társasjáték, lábteniszpálya... Sorolnám tovább, úgy ahogy ezt negyedéve meg is írtam, de Boros László le­hűti lelkesedésem: — Két tollaskészlet s egy gumilabda. Ezzel zárult is a kör. Jó lenne a gazdagabb választék, de akad ennél fontosabb teendő is bőven. Nem túlzott, erről ma­gam is meggyőződhettem négy mindszenti fiatalember segítségével. Volt mit mu­tatniuk, volt miről beszél­niük. Vida Ferenc a sátrakra panaszkodik. — Az ágyak a földbe süp­pednek, ha egy nagyobb eső jön, bokáig érő a sár, nin­csenek kőkockák, amire lép­hetnénk. Ács János a meleg vizet hiányolja. — Kellene egy bojler, most ugyan még így is el lehet viselni, de mi lesz szeptember közepén? Juhász Mihály pingpon­gozni szeretne, de nincs asztal, Vacsi Károly a focit sóvárogja, de­­ hiába, már megelégedne a sakkal is, de nincs. ■— Szerencsére itt a város. Még sosem voltunk Eger­ben, így hát van mivel el­tölteni az időt. Kár, hogy annyit kell gyalogolni, míg beérünk Jó lenne buszjá­ratot indítani. Bizony, erről is szó volt, csak más cég ígérte, ám a megvalósítás éppúgy késik, mint a negyedév,, előtti­­ el­képzelések valóra váltása. A "­négy mindszenti fiatal­ember erről mit sem tud, csak arról beszélnek, hogy miként lehetne kényelme­sebbé, otthonosabbá tenni a campinget. Még egy meg­jegyzésüket érdemes közzé­tenni : — Kevesen tudnak az or­szágban erről a camping­­ről. Mi is csak a véletlen­ben bíztunk, csak Egerben tudtuk meg, hogy ilyen is van. Nem ártana a propa­ganda. Több lenne a ven­dég. Kétségtelen, de az is tény, hogy többet is kellene nyúj­tani. Szép, szép a nomád élet, de még inkább az illú­ziója. Kell a minimális ké­nyelem, kell a kavicsozott út a sártenger helyett, kell a meleg víz, s nélkülözhe­tetlen a szórakozási lehető­ség, a gazdag választék. Nem kis dolog volt létre­hozni ezt a campinget. Még­is összejött a pénz, adott mindenki aki tudott, ki pénzt, ki társadalmi mun­kát, méghozzá töprengés nélkül, önzetlenül, csak ar­ra gondolva, hogy ezzel a kispénzű diákokon segít. Úgy érezzük, hogy a követ­kező lépést már könnyebb megtenni. Ami ma hiány­zik, könnyebben pótolható, kevesebbe kerül, s ráadá­sul sok időt sem igényel. Megnyugtató, hogy a távo­labbi jövő sokat ígér: lesz­nek faházak, lesz bojler, lábteniszpálya is egykor. Nógrádverőcei ifjúsági tábor minősítve. Ilyennek tervezik a szépasszonyvölgyi campin­get. Addig azonban eltelik egy-két év. Kár lenne megfeledkezni arról, hogy a vendégek na­ponta jönnek, néznek, lát­nak, s nem mindig szívderí­tőt. Pécsi István

Next