Népújság, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-18 / 270. szám
FÜLÖP LAJOS: Röppenj fel nyelv, légy könnyed és bohém lebegjetek táncosan, ti sorok, színes képek, játszi hangulatok, köszöntsétek Vitézt az ünnepén. Debrecen fia, ország vándora, garabonciás, örök csavargó, hívoÉ Patak, Komárom és Csurgó, hogy aztán csak meghalni térj haza. Két kemény század pergett le, látod, s kezd igazolódni látomásod, melyet oly soká érvényesíthetsz: „írok a boldogabb maradéknak, . .. írok a huszadik századnak, hol a magyar igazán magyar lesz." Civi» Ir o fiai köszönlése Kétszáz éve született Csokonai Vitéz Mihály NEM SOKKAL kétszáz esztendő előtt történt, hogy egy bécsi testőr, különben magyar nemes úr, a császári udvar pompáját odahagyva hazatért s a Tiszaháton széjjel tekintve úgy találta: sivárak itt a viszonyok, pallérozatlan a nyelv, nincs magyar tudomány s nyoma sincs a nálunk haladottabb európai nemzeteknél felvirágzott szép literatúrának. Bessenyei György volt a testőr s az már rég tudott, hogy felismerését milyen tett követte: előbb drámákat írt, aztán átgondolt művelődési programot készített, amelynek célja egész akkori kultúránk megjobbítása, az európai fejlődéshez való igazítása volt. Törekvéseinek kezdetét az 1772-es dátummal szokás jelölni, a híresjeles klasszicista mű, az Agis tragédiájának megjelenési évével. S milyen különös: a Bessenyei-program csírázásának idején, egy évvel az Agis megjelenése után megszületik az a költő is Csokonai Vitéz Mihály személyében, aki nem csupán részese, de kiteljesítője és összegezője lesz majd mindannak, ami 1772 és 1004 között a felvilágosodás jegyében történt irodalmunkban. Ma erre a költőre emlékezünk, születése kétszázadik évfordulóján. Csokonai talán a legigazabban s legteljesebben felvilágosult. költőnk. A polgárosodás gondolatával már a reformáció idején magát elkötelező Debrecenben született, családján belül is polgárnak minősíthető környezetben. A híres debreceni kollégiumba kerülve is a polgárság szellemisége övezi, még akkor is, ha helyenként és időnként a konzervativizmus kövületeit kellett itt megtörni egy-egy tudós tanárnak. Hatvani István pl. a természettudomány oktatását modernizálja s első ízben tanít országos viszonylatban kémiát. Szilágyi Sámuel Voltaire Heriade-ját, a felvilágosodás eposzát fordítja itt ekkortájt, Maróthy György pedig zenét tanít, ami a lírikussá levés útján különösképp fontos momentum egy költő életében. S tán az sem hanyagolható tény e szellemi környezet megrajzolásakor, hogy 1776-tól francia nyelvmester tanítja itt az ősi kollégiumban a megvilágosodás nyelvét, Csokonainak olyan tanáráról is tudunk aztán — Fodor Gerzsonról van szó —, aki a Martinovics-mozgalomban is részt vett. MINDEZEK voltaképp meg is magyarázzák: miért lehetett alkalmas az egyébként is rendkívüli képességgel és tehetséggel megáldott Csokonai minden új befogadására s arra, hogy a sokféle élményt és hatást európai színvonalon lényegítse magyar költészetté. Olyan műveltséganyag birtokosa lett itt, amellyel az egész akkori Európa szellemi világát megközelíthette. Az antik irodalom remekeit éppúgy, mint Tassót, Metastasiót, Ariostót vagy éppen Gessnert és Bürgert, de Rousseaut, Voltaire-t és az angol szentimentális költőket, Youngot és Herveyt is. Alighanem innen van, hogy viszonylag korán költői programot is szab magának, ami egyfelől a meghódított tudás (elsősorban is a poétamesterségben) rendszerezését jelentette, másfelől meg ars poetica megfogalmazását, amely utóbbi ha később módosul is, elkészülte idején a költői tudatosság szép, sok vonatkozásban. egyedülálló példája. A vidám természetű poéta c. versről van szó, mely a „szentimentális költészet sápadt fájdalom- és halálkultuszát” utasítja el s a rokokó hangszerelésével kifejezhető öröm igenlését fogalmazza meg... Rokokó és szentimentalizmus. Máris ott vagyunk a Csokonai-oeuvre összegezésvoltának két fontos összetevőjénél. A szintézisteremtés során — a Urában legalábbis — Csokonai itt teremt elsősorban időálló műveket. Az ok alighanem abban keresendő, hogy az előbbi, a rokokók versformáinak strófa-szerkezeteinek, rím-kombinációinak roppant változatosságát” alakította ki, az utóbbi meg — már a fenti vers szentimentalizmust elutasító gesztusa után jóval, a Lilla-szerelem lezárulta után — legfájóbb, legbensőbb élményeinek lehetett foglalata... A SZINTÉZISTEREMTŐ Csokonai sokoldalúságát persze más is dicséri. Elsősorban is politikai, művelődéstörténeti érdeklődése-tájékonysága, de az a szándék is, hogy mindazt, amit a felvilágosodás bölcseletéből magába szívott, lírává oldja, sőt a poézis mesterségbeli fortélyait kutató esztézis iránti vonzódása is, mely utóbbinak különösen nagy értékei vannak, hisz igazában már a Kazinczy-féle klasszika normáin mutat túl, nem is csak a romantika, de a népies realizmus irányába. Ki ne ismerné fel például Az álom c. vers jellegzetesen a felvilágosodás filozófiájából táplálkozó materializmusát, s a Magyar hajnal hasad c. költemény poltikusságát, tanulmányaiban meg az irodalom s a művészet elméleti kérdéseiben való jártasságát. S természetesen azt is, hogy nem egy művével egyike az elsőknek a XVIII—XIX. század fordulóján, akik a népiesség leglényegét s fontosságát felismerték s a még sokáig tekintélynek számító Kazinczy ellenében vállalták és vallották a póriasság gyakorlatát, annak szükségességét a versköltésben. S ha ezt a sajnos, tragikusan korán lezárult életpályát tovább vizsgáljuk, még mindig akad benne bőven olyan alkotóelem, amely egyik vagy másik, 1772 és 1795 közé iktatható előzmény vagy kezdemény kiteljesítése, vagy legalábbis továbbvitele lesz. Gondoljunk csak drámaírói munkásságára, amely Bessenyei eredetit alkotni akarását folytatja, vagy Dorottyára, amely mind műfajában, mind valóságanyagában az egykorú magyar világ egyik leghívebb vetülete, s a balsikerű Diétái Magyar Múzsára, amely a Magyar Museum, az Orphius s az Uránia törekvéseit is folytathatta volna, de csak a „polgári-felvilágosult eszmények közti hányódásnak megrázó dokumentuma” lehetett a korviszonyok mostohasága miatt... CSOKONAI kétszáz év óta van jelen Irodalmunkban. Jelenlétét az utódok, költőutódok sokasága nyugtázta s egyben interpretálta is, mint a magyar líra legjobb, legszebb, legnemesebb hagyományainak egyikét. Petőfi, Ady, Tóth Árpád vagy Dsida Jenő Csokonai-reflexiói egyaránt beszédes példák lehetnek. Ma, születésének kétszázados fordulóján akkor leszünk igazán méltók örökségére, ha emlékét nemcsak ápoljuk, hanem költészetének mának szóló igazságait és gazdagságát a maga teljességében meghódítjuk. Azaz: megszűnik csak iskolai olvasmány lenni a Csokonai-versek gyűjteménye, s bevonul az élményt jelentő művek gazdag tárházába ...LÖKÖ8 ISTVAN Magyar! Hajnal hasad! Vigadj, magyar haza! s meg ne tagadd önnök Javaidtól azt a valódi örömöt, A mellyért víg hanggal echózik a Mátra, Az egész országban harsogó vivátra. Vége van már, vége a hajdani gyásznak, Lehasadoztak már a fekete vásznak. Menyeket a fényes világosság előtt A hajdani idők mostohás keze szőtt. Az eltépett gyásznak rongyainál fogva Tündökük egy nyájas hajnal mosolyogvg. Setét völgyeinkre sugárit ereszti. Mellyel a megrögzött vak homályt széteszi Biztatja hazánkat vidámitó képe. Hogy már a magyarok napja is képe, 8 rövid időn felhág egünk délpontjára. Hogy világosságot hintsen valahára. Kelj fel azért magyar álmodból serkenj fel. Már orcáidra süt e nyájas égi Jel. Kelj fel! s ázsiai Musáddal köszöntsed, Ebibe háláló indulatld öntsed. Örvendj, hogy elmúlván a setét éjszaka, Megnyílt a napkelet bársonyos ablaka. Ez által egy kövér reménység táplálhat, Hogy még napod fényes delére felszállhat. Lesz még a magyarnak ollyan dicső neve, A mi ilyen volt a Mars mezején eleve. S még azok is laurust fűznek magyarlnkra, Kik most finnyás orral néznek herosinkra. Idvez légy, szép hajnal! ragyogtasd fáklyádat. Víg egünkön mutasd mosolygó orcádat. Jerimé Nymphái már a víg Dunának Elődbe koszorús főve indulónak. Ezt minap egy jámbor magyar énekelte, S benne a huszadik századot képzelte. Csokonai Vitéz Mihály: <VVSVVVWAMAAAAAAAAMWIVAV ] A PATYOLAT Levetkezett kedvesem, Már feredni készül; Jer, Musám! majd meglesem, Millyen ruha nélkűl De látod és nem mutatja Ö e bokroknak kincsemet. Őrzi vékony patyolatja Gyönyörűségemet. Mint a napnak tekinteti Mikor a setét felhőkből kivetkezik, Kiderül, s magát szebben kedvelteti, Ha csak vékony ködök fedezik Egy az ő szépségei, Mellyeket a ruha fedett, Komor fedelei közzűl kifényesedett Es most csak egy világos ködből sugározik, Mellyből súgára méltóságé,® Bénynyel játszadozik. — Oszolj széljel, kis selyem köd, s tisztulj fel. Ne fogd el napomat, kis fellegecske! Bár téged drága pénzért tanúit kézzel Szövött is az ázsiai legszebb menyecske. Tartózkodó kérelem A hatalmas szerelemnek Megemésztő tüze bánt. Te lehetsz írja sebemnek Gyönyörű kis tulipánt! Szemeid szép ragyogása Eleven hajnali tűz, Via kid harmatozása Sok ezer gondot elűz. Teljesítsd angyali szókkal, Szeretőd a mire kért, Ezer ambrosia csókkal Fizetek válaszodért. Madame! azt kérdezed tőlem, melyik a legjobb csók? S ha megfejtem ez édes kérdést, fogadod, hogy jutalmát ezt a legjobb csókot ajánlod énnekem? Te tudod, hogy fiú és baráti csóknál egyebet nem esmerek, de jól látom, hogy ezeket nem is érted a te kérdésedbe. Jól látom én azt, hogy a szerelem rózsáiba termett csókokról tudakozol, eléggé megmagyarázta azt nékem a te kecsegtető pillantásod, amely nem komor philosophusi feleletet várna éntőlem, de minthogy én abba a paradicsomba járatlan vagyok, s ama jónak és gonosznak tudásának fájáról azon édes gyümölcsöket még nem szedtem, csak úgy felelek fontos kérdésekre, amint a természet, az értelem, és a philosophia világosítanak. Én tehát azt mondom, hogy a szeretetre érdemelten tárgyak mindazok, valamelyekben szeretet nem találtatik. A szeretet egy oly titkos vonóerő és sympathia, mely csak oda szívódik, hol szeretmének viszontaglalását érzi. A pompa, a cifraság, a kincsek érzéketlen dolgok, nem érdemlik a szívnek szerelmét. Az az indulat, melyet az emberekben ezek támasztanak, sokat különböz attól, melyet igaz szeretetnek lehet mondani. Vak halandók! kik annyira esdekletek a vagyon után, nézzétek el ezt a záros koporsót, melybe a döglött aranyat őrizitek, szégyenüljetek el. Micsoda szerelmet, s gyönyörűséget találhat a ti szivetek egy oly holt szépségben? Szomorú tévelygés! Vak szeretet! Csak a lélek méltó a szeretetre, mert csak a’ tud visszaszeretni, s csak a’ méltó a szeretőre. A szeretetnek legtisztább s legszentebb adója a csók, ez a mennyei maradvány, mely a megromlott földet elhagyó istenek édes nektárjának és ambrósiájának egyedül való maradványa. Valósággal kellemetes dolog az a csók, melyet egy szép arcának piros rózsábról szedünk. Valósággal, aki a dolgot úgy érti, mint ti értitek, szerelmes, szerencsés szeretők, azt fogja mondani, hogy meghalt állat az a csók, amelyre a megcsókoltatott szépség csókot nem ad vissza, és az én értelmem szerén, is az a legjobb csók — mert nem méltó a csókra semmiféle olyan tárgy, mely a csókra csókot nem ad vissza —, és így tehát, azok az édes összecuppanásaik két szerelmes ajakoknak, midőn egyik száj a másikat verdesi; mikor Amor a Legkellemetesebb bosszúállással ugyanazon pontban lövi ki mind a két nyilát: ezek, mondom, a valóságos csókok, mikor igazságos feloszlással annyit adunk egymásnak, mint amennyit elveszünk. Csókolja tehát valamely válogatott szája mellet, akár a homlokot, akár a kezet, de rám nézve sohasem történjen meg. Hogy az én gyönyörű asszonykámnak egyebét csókoljam, hanem csak azt, ami visszacsókoló, ti. i. az ő szócskáját, amelyre akkor kiszalad mind a kettőnknek a lelke, és az maga is csókolódik, s a körülötte lebegő leheletekkel életet ad a csókoló rubintok szép kincsének, akkor azok a meglelkesedett csókok egy kisded cuppanósba a legnagyobb dolgokat beszélik el egymás közt, s azokat a legédesebb titkokat, melyeket csak ők értenek, s mások belőle semmit sem tudnak. Ilyen gyönyörűséget érez egy lélek a másikkal egyesülvén; ilyen csókokat érez egy száj a másikba ütődvén, és valamint az ilyen csókok megcsókoltatnak, úgy a lélek is öszvetalálkozván, szeretnek és visszaszerettetnek. Melyik a legjobb csók ? rtAWWVWWVVVVtVWWVVWWWW AMAWWWVVVVWAVWAV'^WAV,