Népújság, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-01 / 229. szám
Hétfő esti külpolitikai kommentárunk: Amerikai szenátorok Kubában „Megtört a jég. Megtettük az első lépést. Küldetésünket sikeresnek mondhatjuk” — jelentette ki Jakob Javíts szenátor, aki Havannában nyilatkozott a sajtónak. Az amerikai szenátus külügyi bizottságának két tagja, akik nem hivatalos vendégként péntek este óta tartózkodnak Havannában, azt követően válaszoltak az újságírók kérdéseire, hogy három órás megbeszélésen fogadta őket Fidel Castro kubai miniszterelnök. „Rendkívül mély benyomást tett ránk Fidel Castro — mondották a szenátorok. Örültünk, hogy lehetőségünk volt alaposan megismerni a kubai kormány álláspontját országaink kapcsolatát illetően. Bár lényegesek az eltérések, mégis azon leszünk, hogy visszatérve az Egyesült Államokba, elősegítsük országaink, kormányaink közeledését”.. Az egyik kérdésre válaszolva, Javíts szenátor ismét leszögezte, hogy nem képviselik az USA kormányát, sem Ford elnököt. Látogatásuk magánjellegű, megbeszéléseik kötetlen eszmecserék voltak. A Havannába érkezett kereken harminc újságírót és televízió-riportert, valamint a kubai fővárosban dolgozó külföldi tudósítókat elsősorban az érdekelte, hogy milyen kérdések szerepeltek a Fidel Castróval folytatott háromórás megbeszélésen. „Számtalan témát érintettünk, egyebek között két ország biztonságát, az emberi jogokat is, a kivándorlók helyzetét is. De mindenekelőtt az foglalkoztatott bennünket, hogy miként tudjuk elhárítani azokat az akadályokat, amelyek nehezítik a további közeledést” — hangsúlyozták a szenátorok. Azt, hogy a közeljövőben esetleg amerikai küldöttség utazik Havannába, vagy pedig kubai delegáció Washingtonba, a szenátorok „lehetségesnek” mondották. Az amerikai szenátus külügyi bizottságának két tagja, akik rövid látogatásukat befejezve, magyar idő szerint hétfőn délután utaznak el Havannából,végezetül hangsúlyozták, hogy Fidel Castro péntek esti kemény hangú beszéde ellenére elégedetten „sikereket elkönyvelve” hagyják el Kubát. ÄAAA*\A/\AAA*WWWWWV\Ai'WV\A^*<V\A/\AA«W J 1*14, Oktober L» kedd / Groirks Varsóban Andrej Gromiko, az SZKP PB tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, aki a lengyel kormány vendégeként vasárnap érkezett hivatalos varsói látogatásra, hétfőn délelőtt a kétoldalú együttműködés és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről tárgyalást folytatott Stefan Olszowski külügyminiszterrel. Andrej Gromiko megérkezésekor a varsói repülőtéren újságírók előtt az alábbi nyilatkozatot tette: A békéért és a nemzetközi biztonságért folyó történelmi méretű küzdelemben a Szovjetunió, a Lengyel Népköztársaság és szocialista közösségünk többi országa egységfrontban, baráti egyetértésben vesz részt. A testvéri országok külpolitikai akcióinak öszehangolása ma elmélyültebb és hatékonyabb, mint eddig bármikor volt. Üdvözlő távirat a Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából CSOVEN-LAJ elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsi elnökének PEKING A kínai nép nemzeti ünnepén, a Kínai Népköztársaság megalakulásának 25. évfordulója alkalmából a Magyar Népköztársaság kormánya, a magyar nép és a magam nevében üdvözletem és jókívánságaim küldöm önnek, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának és a kínai népnek. Kívánom, hogy országaink kapcsolatai a béke és a haladás érdekében tovább szélesedjenek. FOCK JENŐ, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Szovjet üdvözlet Kína nemzeti ünnepe alkalmából A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége és a szovjet minisztertanács a következő táviratot intézte a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlésének állandó bizottságához és a Kínai Népköztársaság Államtanácsához: „A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége és a Szovjetunió minisztertanácsa a szovjet nép nevében szívélyes üdvözletét és legjobb kívánságait küldi a kínai népnek a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 25. évfordulója alkalmából. Kínában a népi forradalom győzelme, mint a világforradalmi folyamat része, a kínai dolgozók történelmi vívmánya volt a felszabadulásukért folytatott harcban, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közvetlen hatása alatt bontakozott ki. A csangkajsekista rezsim megdöntése, a feudalizmus maradványainak felszámolása, Kínának az imperialista hatalmak uralma alól történt felszabadulása megteremtette az előfeltételeket ahhoz, hogy Kína rátérjen a szocialista úton való fejlődésre. A Szovjet nép, amely következetesen sokoldalú támogatást nyújtott Kínának forradalmi harcában és a szocialista építésben, őrizte és őrzi baráti érzéseit a testvéri kínai nép iránt. A népköztársaság negyedszázados jubileumának napján sikereket kívánunk a kínai népnek a szocialista vívmányok védelméhez és fejlesztéséhez. A Szovjetunió a Kínai Népköztársasághoz fűződő kapcsolatok normalizálásának, a nagy kínai néppel való barátság helyreállításának híve volt és az is marad. E célokat szolgálják a Szovjetunió javaslatai, egyebek között azok a javaslatok, hogy megköti Kínával az erőszak alkalmazásáról való lemondásra vonatkozó Szerződést és a meg nem támadási szerződést, továbbá fejleszti különféle területeken a vele való kapcsolatokat a kölcsönös előnyök alapján. A szovjet-kkínai kapcsolatok normalizálása megfelelne a két ország népei alapvető érdekeinek, elősegítené a világszocializmus államainak megszilárdulását, nagy jelentőségű hozzájárulás lenne a béke erősítésének a népek biztonságának ügyéhez. A Szovjetunió az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott határozatoktól vezérelve, amelyek egyöntetű támogatásra találtak az egész szovjet népnél, a jövőben is megmásíthatatlanul és következetesen megteszi az erőfeszítéseket a Kínai Népköztársasághoz fűződő kapcsolatok fejlesztésére. (MTI) Ünnep - tragédia közben A Ciprusi Köztársaság nemzeti függetlenségének napját ünnepli. Minden más esztendőben egyszerű lett volna ezzel a mondattal kezdeni a megemlékezést. Hiszen a Földközi-tenger keleti medencéjének stratégiai gócpontjában lévő sziget minden belső feszültség ellenére is képes volt arra, hogy mint az ENSZ tagállama, méltóképpen szerepeljen a nemzetközi politika fórumain. Emellett gazdaságilag megerősödjék és nemzeti függetlenségének fenntartása mellett a történelem és stratégia veszélyes kanyarai közepette kibontakoztassa el nem kötelezett, semleges politikáját. Az ünneplés szó kimondása ebben az esztendőben nehéz feladat. Függetlenségi napján Ciprus szigete még mindig a tragédia árnyékában él. A Ciprusi Köztársaság — úgy amint azt a haladó világ megismerte és becsülte — romokban hever. Ma már vlágos az is,hogy , ezért 'a rom'!“''na?.ért a dolgok legmélyén nem csak a görög katonai junta esztelen provokációja és nem it> csak a török hadsereg étvágya a felelős. Az egész akciósorozat mélyén az atlanti tömb, a NATO manőverei álltak. Stratégiai helyzete miatt a Ciprusi Köztársaságnak jóformán születésének pillanata óta bonyolult és nehéz harcot kellett vívnia az atlanti tervekkel szemben. A NATO hódító terveinek jelképe volt már az is, hogy a köztársaság születésekor a kicsiny szigetre olyan egyezményeket kényszerítettek, amelyek az ország területének egy részét egyszerűen kivonták A törvényes kormány szuverenítása alól és brit fennhatóság alá helyezték. Ez kezdettől fogva jelezte, hogy a NATO Ciprust katonai támaszpontként akarja kezelni. A Pentagon szobáiban tervek tucatjai születtek, és sokszor rafinált módon különböztek egymástól. És végül: a NATO magán Cipruson is kudarcot vallott. Csődbe jutott az a kísértet, amely a NATO kamarillán belül a Ciprusi Köztársaság törvényes kormányának feje felett — egy amerikai áldással tartandó angol—görög— török konferencián akarta megoldani ezt a kérdést. A NATO kudarca és gyengülése azonban a ciprusi nép számára nem csökkenti a tragédia méreteit. Görögök száz ezrei és törökök tízezrei váltak földönfutókká, s a sziget gazdasága megsemmisült. A tragédia e pillanatában nyilvánvaló, hogy csak a komoly és felelős diplomáciai tárgyalások hozhatnak megoldást. E tárgyalások alapvető feladata csakis az lehet, hogy a függetlenség és elkötelezettség alapján helyreállítsa a Ciprusi Köztársaság, az ENSZ tagállamának, mint alkotmányjogilag egységes államnak a szuverenitását, s biztosítsa a szigeten lévő külföldi csapatok kivonását így jöhetnek létre az olyan tárgyalás feltételei, amelyen a ciprusi görög és török közösség tagjai elvakult szenvedélyektől mentesen rendezik belső problémáikat. Ahhoz, hogy ez a folyamat megkezdődjék, mindenekelőtt ki kell ragadni a Ciprus ügyében folytatott tárgyalásokat a NATO keretei közül. Már augusztus utolsó napjaiban javaslatot tett a Szovjetunió arra, hogy az ENSZ keretein belül hívjanak össze nemzetközi konferenciát, mégpedig Ciprus, Görögország, Törökország és a Biztonsági Tanács valamennyi tagállamának részvételével. A tanácskozásokba, hangoztatta a szovjet javaslat, más országokat, például el nem kötelezett államokat is be lehetne vonni. Az Egyesült Államok, Anglia és Törökország egy hónapja ellenáll ennek a javaslatnak, amelyet Görögország és a Ciprusi Köztársaság kormánya már elfogadott. A megoldás minden bizonnyal hosszú és bonyolult diplomáciai küzdelem eredménye lesz. Függetlenségének nemzeti ünnepén csak azt kívánhatjuk Ciprus egész népének, hogy a következő esztendőben az „ünnepl” szó ismét méltó legyen eh a naphoz. — L — e. Portugáliai helyzetkép Lemondott Spinola, az új köztársasági elnök Costa Comes Csendesen menesztik a „csendes többség’1. vezéreit.»« Simó Endre, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Spinola portugál köztársasági elnök hétfőn délelőtt elhangzott beszédében bejelentette, hogy lemond. Antonio de Spinola tábornok azzal indokolta meg elhatározását, hogy — úgymond — a fasizmust megdöntő fegyveres erők mozgalma eltért eredeti programjától. Hevesen bírálta a fasizmust megdöntő fegyveres erők mozgalmának demokratizálási és a gyarmatosítás felszámolására irányuló programját. Azt mondta, hogy Portugáliában általánossá vált az anarchia és a gazdasági káosz. Az államfő rádió- és televíziós beszédét 11.35 órakor fejezte be. Még egy utolsó felhívást intézett a portugálokhoz, arra szólítva fel őket, hogy őrizzék meg a „demokratikus szellemüket.. ” Spinola államfő lemondása azután történt, hogy a portugál államtanács vasárnapi rendkívüli ülésén állást foglalt a fegyveres erők mozgalma által kibontakozott demokratikus folyamat folytatása és a gyarmati rendszer felszámolása mellett. Ez egyszersmind azt jelentette, hogy a hatalomból ki kell rekeszteni azokat, akik szembekerültek a fegyveres és a népi erők demokratikus és haladó programjával, sőt, a legutóbbi napokban nyíltan ellenforradalmi összeesküvést szőttek ellene azzal a céllal, hogy megakadályozzák a portugál és a nemzetközi nagytőke és finánctőke érdekeit keresztező törekvések folytatását. Spinola köztársasági elnök lemondása végső soron annak tulajdonítható, hogy az elnök nevét adta ahhoz a szélsőjobboldali mozgalomhoz, amely a „csendes többség” megtévesztő leplében a demokratikus rezsim megdöntésére szövetkezett. Az államfő személyében olyan politikus távozik Portugália államfői tisztségéből, aki a fasiszta Caetano-rezsim idején a fasiszta gyarmati politikával szemben haladó nézeteket vallott, a diktatúra április 25-én történt, megdöntése után viszont nem tudott megfelelni azoknak a mélyreható társadalmi átalakítási folyamatoknak, amelyeket a demokratikus, népi erőkhöz kötődő haladó katonatisztek mozgalma indított el útjára. Spinola szeptember közepétől nemcsak szembe került az általa túlságosan radikálisnak ítélt törekvésekkel, hanem minden erejével akadályozta is Portugália valóban demokratikus politikai, társadalmi és gazdasági átalakításának programját. * Tudósítói helyzetjelentés „Túljutottunk a válságon, tovább haladunk a fegyveres erők mozgalma (MFA) programjában foglaltak megvalósításának útján” — jelentette ki hétfőre virradóra elhangzott rádió- és televízióbeszédében Vasco Goncalves dandártábornok, a portugál ideiglenes kormány miniszterelnöke. ,»A fasizmus megdöntése óta először kényszerültünk rá arra, hogy olyan reakciós offenzívát éljünk át, amely nyíltan az április 25-i mozgalom ellen irányult. Az MFA és a demokratikus, népi erők egységén múlott, hogy elhárítottuk a reakció polgárháborúval fenyegető támadását” — mondta. A miniszterelnök áttekintve a fasizmus megbuktatása óta elért nagy eredményeket, elsősorban a gyarmatosítás felszámolásainak fontosságára utalt. „Mindenkivel és mindennel szemben megvédjük vívmányainkat, mindenkivel és mindennel szemben biztosítjuk a haladó program megvalósítását” — hangoztatta Goncalves, majd felszólította a portugál dolgozókat, hogy vasárnap munkával ünnepeljék meg a reakció fölött aratott nagy győzelmet. A miniszterelnök beszédében nem érintette, milyen döntések születtek az államtanács vasárnapi, rendkívüli ülésén. Lisszaboni megfigyelők nyilvánvalónak tartják, hogy menesztik a legfőbb hatalmi központokból a szombati ellenforradalmi államcsínykísérletben kompromittálódott katonákat, illetve politikusokat. A baloldali O Seculo hétfő reggeli számában interjút közöl Galvao de Meló tábornokkal, a junta szélsőjobboldali nézeteiről ismert tagjával, aki kijelentette: „visszavonul” és energiáit ezután kedvenc kedvtelésére, a lovaglásra illetve a lótenyésztésre fordítja. Galvao de Meló a szombat hajnali puccskísérlet előtt — Spinolára hivatkozva — nyíltan kiállt az úgynevezett „csendes többség” szélsőjobboldali tüntetésének megtartása mellett. Az O Sérulo éjszaka megjelent rendkívüli kiadása úgy véli, hogy Melón kívül távozik a nemzet megmentésének tanácsából Jaimé Silverio Marques és Máma Diego Neto tábornok is, utóbbi a légierők főparamsnoka. Ami a kormányt illeti, igy valószínűnek tartják, hogy menesztik José Sanchez Ospiio őrnagy, tájékoztatásügyi minisztert és Mario Firmino Miguel alezredes, hadügyminisztert. A három tábornokot és a két minisztert úgy ismerik, hogy szoros kapcsolatok fűzik őket Spinolához. Mint emlékezetes, Osorio, az államcsínykísérlet napján a kormány nevében hamis felhívást adott ki és közölte a Lisszabonba vezető utakat ellenőrzésük alatt tartó munkásosztagokat, hogy ha nem bontják le a reakciós tüntetésre igyekvők átvizsgálására felállított úttorlaszokat, akkor bevetik ellenük a katonaságot. Mint később kiderült, ennek, a felhívásnak az volt a célja, hogy elhárítsa a legfőbb akadályt azoknak, a szélsőjobboldaliaknak az útjából, akik fegyvereket és lőszert akartak Lisszabonba csempészni a demokratikus rendszer megdöntésére. A hétfő reggeli újságok fényképekkel illusztrálják, milyen nagy mennyiségű fegyvert, lőszert és felforgató propagandaanyagot foglaltak le a munkások éberségi osztagai, valamint az operatív parancsnokság, a Carv valho dandártábornok vezette Copcon. A televízióban bemutatták azt a helyet is, ahonnan egy ismeretlen merénylő látcsöves puskával akarta kioltani Váel Goncalvés miniszterelnök'életét.' ..w A''Portugál' ' Kommunista Párt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága hétfőre virradóra hivatalos nyilatkozatban foglalt állást amellett, hogy a legerélyesebben tisztázzák, kiket terhelt a felelősség az ellenforradalmi összeesküvés megszervezéséért. „Határozottan olyan eszközöket kell igénybe venni, amelyek gyorsan megtisztíthatják az államapparátust a reakciósoktól. Egyes személyiségeknek az ellenforradalmi összeesküvéssel kapcsolatos magatartása megköveteli, hogy bátran fellépjenek velük szemben” — áll a nyilatkozatban. A politikai bizottság szerint illúzió volna azt hinni, hogy a fasiszta összeesküvők beletörődnek vereségükbe, és nem törnek ismét az MFA, a kormány és általában a demokráciáiért és a gyarmati rendszer felszámolásáért kibontakoztatott folyamat ellen. A portugál államtanács és a nemzet megmentésének juntája hétfőn délután Costa Gomes tábornokot, a fegyveres erők eddigi vezérkari főnökét, az államtanács és a junta tagját nevezte ki Portugália új köztársasági elnökévé. Costa Gomez tábornok azok közé a katonatisztek közé tartozik, akik magukévá tették a fasizmust megdöntő fegyveres erők mozgalmának (MFA) társadalmipolitikai programját. Az utóbbi időkben olyan személyiségnek ismerték, aki a politikai életben lemondott Spinola elnök képviselte konzervatív jobboldal és a Goncalves vezette haladó katonai szárny között helyezkedett el. A fegyveres erők mozgalmának koordinációs bizottsága hivatalosan közölte, hogy a nemzet megmentésének juntájából menesztették Carlos Galvo Meló, Jaime Silverio Marques és Manuel Diogo Neto tábornokot. A juntában tehát az államfővé kinevelt Costa Gomesen kívül Antonio Alva Rosa Coutinho Ventengernagy és Jose Baptista Pinheiro Azevedo altengernagy foglal helyet. / *