Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-01 / 206. szám
AWVMA* \AAAA«A'.AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA*AAAAAAAA<VSAAAAAAAAA' Kedd esti külpolitikai kommentárunk: Szemtanúk a pokolból Genfben a nemzetközi jogászbizottság jelentést tett közzé az emberi jogok folyamatos megsértéséről Chilében — adják hírül a távirati irodák. A rövid ismertetésekből kitűnik, hogy a harminckét oldalas kiadvány minden szava tény — vérlázító, elfogadhatatlan, gyűlöletes tény. Kínzásokról, eltűnésekről, letartóztatásokról szól ez a jogászi alapossággal összeállított dokumentumgyűjtemény. Ugyanazon a napon, Európától távol, de Chiléhez közelebb, Mexikóvárosból is közöltek chilei témájú jelentést a hírügynökségek: az üldözés elől elmenekült újságírók nyilatkoztak és szavaikban ugyancsak egymást követték a tények és a számok. Három esztendeje, 1973 szeptemberében, amikor Pinocheték a törvényesen megválasztott államfő, dr. Salvador Allende személyén kezdték meg az azóta szüntelen népirtást, összesen mintegy 2200 újságíró tevékenykedett az ország nagyobb szerkesztőségeiben. Ebből 1500-an vannak azóta jeltelen sírban, koncentrációs táborban, börtönben vagy éppen száműzetésben. Mindössze egy nappal a genfi és a mexikóvárosi keltezésű, Chilével kapcsolatos hírek előtt. Prágából is világgá röppent a jelentés: a szakszervezeti világszövetség felszólította a világ szervezett dolgozóinak sok százmilliós táborát, hogy szeptember 11-ét, a chilei fasiszta puccs évfordulóját, világszerte tegyék a chilei nép iránt megnyilvánuló, tevékeny szolidaritás napjává. A prágai hír előtt öt nappal Brüsszelből közöltek chilei vonatkozású hírt: a belga fővárosban nyilatkozott az akkor odaérkezett dr. Fernando Ostrono Fernandez, neves chilei ügyvéd, aki a belga kormánytól kért és kapott politikai menedékjogot. Az ügyvéd napokkal korábban szabadult Pinochet koncentrációs táboraiból, ahol tizenhat hónapot töltött — csak azért, mert gyakorolta hivatását: elvállaltat Louis Corvalannak, a Chilei KP főtitkárának jogi védelmét. Egy NATO-ország sem tagadta meg segítségét és rokonszenvét ettől a bátor jogásztól, aki szemtanúként számolt be arról, mit élt át tizenhat hónap alatt. Három éve Pinocheték azt hitték, a világ majd napirendre tér a gaztettek felett. Tévedtek: néhány nap alatt Genfből, Mexikóvárosból, Prágából és Brüsszelből szólaltak meg — közvetve vagy közvetlenül — a vádoló szemtanúk. A zsarnok nem ünnepelhet zavartalanul szeptember 11-én. - (KS) C \ Monfifrijfi 1976. szeptember*1., szerda * ^Szeptember 23-2 ©: Világértekezlet Helsinkibe. A fegyverkezési hajsza beszüntetése, a leszerelés és az enyhülés érdekében, szeptember 23. és 26. között Helsinkiben tartandó világértekezletet előkészítő bizottságok befejezték tanácskozásukat a finn fővárosban. A Helsinki világértekezleten megvitatásra kerülő problémákról parlamenti képviselők, nemzeti szakszervezeti központok, ifjúsági és nőszervezetek küldöttei, a kulturális élet kiemelkedő személyiségei, egyházi vezetők, tudósok és újságírók folytattak előkészítő tanácskozást. Az előkészítő munkában a Szovjetunióból, más szocialista országokból, európai, ázsiai, afrikai, latinamerikai államokból és az Egyesült Államokból érkezett küldöttek vettek részt. Az előkészítő tanácskozások résztvevői megállapodtak azoknak a problémáknak a köréről, amelyeket az értekezlet idején tartandó kerekasztal-tanácskozásokon vitatnak meg. (TASZSZ) Teng bírálatának sikere segítette a világűrbe Kína új műholdját PEKING Pekingben kedden hajnalban sajtóközleményben adták hírül a sorrendben hatodik kínai mesterséges hold felbocsátását. A kommüniké a tényen kívül semmi egyéb technikai részlettel nem szolgált, így semmit sem tudni a szputnyik paramétereiről, vagy rendeltetéséről, még kevésbé, ami a dolog érdeme szempontjából fontosabb lehet, a hordozó rakéta minőségéről. Elmondja viszont a közlemény, hogy a mesterséges hold „kitűnő helyzetben” érte el föld körüli pályáját, ami adott esetben nem a légköri viszonyokra vonatkozik, hanem „a Teng Hsziaoping bírálatát célzó kampány óriási sikereire”. Kínában megszokott dolog, hogy a sikeres rakéta-, nukleáris, vagy űrkísérleteket mindig az éppen napirenden levő politikai kampány „sikereivel” hozzák összefüggésbe. (MTI) wwaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaAAaaaaaaaaaaaaa/vaaaaaaaaaa^" Carter: „Ha utóbbi években az ISIl-nak nem volt elnöke!” NEW YORK: „Az utóbbi években, ha külpolitikai kérdésekről volt szó, az Egyesült Államoknak nem volt elnöke, mivel Henry Kissinger ilyenkor külügyminiszter és elnök is volt egy személyben” — jelentette ki atlantai választási beszédében Jimmy Carter, a demokrata párt elnökjelöltje. A közel-keleti válsággal kapcsolatban Carter újból elkötelezte magát Izrael mellett. Ismét „Izrael védhető határainak” elvét nevezte egy majdani békemegállapodás alapjának. Állítása szerint, egy ilyen megállapodás kétoldalú tárgyalások révén érhető el. Nem tagadhatta ugyanakkor, hogy a palesztin probléma megoldása a rendezés alapvető feltétele. Walter Mondale, Carter alelnökjelöltje ezalatt San Franciscóban mondott külpolitikai beszédet, s ebben élesen támadta a „Nixon— Ford adminisztrációt” egyrészt a belső problémák megoldatlansága, másrészt a növekvő külföldi fegyvereladások miatt. Mondale hangoztatta: attól tart, hogy Ford a választások előtt „az utolsó pillanatban” megállapodást akar kötni a Szovjetunióval a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról. (AFP) Katonai szakértőnk írja: A „PAJZS-76” közös gyakorlatról A HIVATALOS közlemény szerint a varsói szerződés egyesített fegyveres erői a Lengyel Népköztársaság területén „Pajzs—76” fedőnévvel szeptember 9-e és 16-a között közös gyakorlatot tartanak. A gyakorlat célja a szövetséges hadseregek parancsnoki állománya, törzsei és csapatai kiképzésének további tökéletesítése. A „Pajzs—76”on az NDK nemzeti néphadserege, a lengyel néphadsereg, a szovjet hadsereg és a csehszlovák néphadsereg szárazföldi és harcászati légierőinek egységei vesznek részt, összesen mintegy 35 ezer fő. Érdemes emlékeztetni arra, hogy amíg a NATO európai fegyveres erői minden évben — így például a múlt évi helsinki biztonsági és együttműködési konferencia utáni enyhültebb légkörben is — jelentős létszámú csapatok részvételével és nagy területre kiterjedő demonstratív hadgyakorlatokat tartottak, a szocialista országok határainak közelében, addig a varsói szerződés egyesített fegyveres erői legutoljára négy évvel ezelőtt, Csehszlovákia területén „Pajzs—72” fedőnévvel rendeztek nagyobb közös gyakorlatot. A testvéri szocialista országok párt- és állami vezetése mintegy ezzel is kifejezésre akarta juttatni, hogy — az atlanti tömbbel ellentétben — távol áll tőle az erőfitogtatás és álláspontja szerint az európai problémák megoldására a katonai eszközök egyáltalán nem alkalmasak. Az azonban kézenfekvő, hogy a NATO-nak a helsinki szellemmel ellentétes fokozott katonai aktivitását aligha lehetne passzívan szemlélni. Ilyen helyzetben a testvéri szocialista országok egyes hadseregeinek, vagy egyesített fegyveres erőinek gyakorlatai meghatározott politikai-katonapolitikai célokat szolgálnak, békevédelmi funkciójukat és eltökéltségüket fejezik ki. Ezt a jellemző vonásukat különösen hangsúlyoznunk kell, hiszen a katonai enyhülés nyugati ellenzői — a fegyverkezés magas színvonalát igazolandó — előszeretettel hivatkoznak a varsói szerződés szervezetének állítólagos fenyegetésére, holott a valóságban ilyen nem létezik. Azt viszont senki sem vonhatja kétségbe, hogy a szocialista közösségnek joga és kötelessége megtenni minden szükségesnek tartott intézkedést a kollektív önvédelem hatékonyságának növelésére. Ezt szolgálja — egyebek között — a most bejelentett közös gyakorlat is.A KORÁBBI időszakokhoz képest mindenképpen újdonságnak számít, hogy a helsinki értekezlet záróokmányának a bizalomerősítő intézkedésekről elfogadott ajánlásai szellemében kellő időben — vagyis 21 nappal előbb — kölcsönösen bejelentik a legalább 25 ezer főt megmozgató gyakorlatokat. Általában ez alkalommal közlik az adott gyakorlat fedőnevét, célját és időtartamát. így járt el a Szovjetunió mind a „Kaukázus”, mind pedig az „Észak” esetében, sőt ezekre külföldi katonai megfigyelőket is meghívott. IDEGEN államok képviselőinek meghívása az egyes gyakorlatokra a mindenkori politikai elhatározás kérdése. A helsinki fő dokumentumban arról van szó, hogy „a meghívó állam fogja meghatározni minden egyes esetben a megfigyelők létszámát, és persze azt is, egyáltalán meghívják-e más államok katonai képviselőit. Az önkéntesség a meghívás elfogadására szintén úgy vonatkozik, mint magára a meghívásra. Egyikre nézve sincs kötelező előírás, bár a helsinki záróokmányt aláíró államok „a stabilitás és a biztonság növelése céljából” az előrejelzést kívánatosnak tartják. Most elsőként a térségben levő egyik NATO-ország, Dánia kormánya jelentette be, hogy két fővel képviselteti magát a közös gyakorlaton. A szovjet hírügynökség közlése alapján, a dán fegyveres erők vezérkarának egy ezredese és egy alezredes tekinti majd meg a „Pajzs—76”-ot. Serfőző László alezredes Afrikai hírek DAR ES SALAAM: Az úgynevezett „alkotmányozó konferencia Namíbia jövőjéről” azt a célt szolgálja, hogy elszigeteljék a Délnyugat-Afrikai Népi Szervezetet a namíbiai néptől és megakadályozzák, hogy a SWAPO megoldja az ország problémáit — jelentette ki kedden Sean Macbride, az ENSZ Namíbia ügyeivel foglalkozó különmegbízottja Dar Es Salaamban. Macbride azzal vádolta a pretoriai fajüldöző rezsimet, hogy polgárháborús légkört szándékozik kialakítani Namíbiában, faji alapon konfliktust szít az afrikaiak között és ezzel megpróbálja elkendőzni a fehér kisebbség és a benszülött lakosság közötti fő ellentéteket. Az ENSZ különmegbízottja végezetül élesen elítélte a NATO-tagországok széles körű katonai együttműködését a pretoriai fajüldöző rezsimmel. LUANDA: A délnyugat-afrikai hatóságok határozata alapján harci készültséget rendeltek el a Namíbiát törvénytelenül megszálló csapatoknál. Az intézkedést egyrészt annak a határidőnek a lejárta váltotta ki, amelyet a Biztonsági Tanács jelölt ki az ország függetlenségének biztosítására, másrészt a Biztonsági Tanács kedden kezdődő vitája Délnyugat-Afrika kérdéséről. képtávirónkon érkezett Tájkép, csata után. A londoni Notting Hill szegénynegyed lakói, elsősorban bevándorolt trinidadiak karnevált tartottak. Amely faji zavargásokba, a színesbőrűek és a rendőrök összecsapásaiba torkollott. A képen: rendőrök a már „megtisztított” Notting Hillben. Nicosiában húszévi börtönre ítélték Nikosz Szampszont, aki 1974-ben az athéni junta segítségével puccsot szervezett Makariosz érsek-elnök megdöntésére Cipruson. A képen elvezetik az elítéltet. A franciaországi St. Etienneben paraszttüntetésre került sor. A tüntetők azért tiltakoztak, amiért szerintük a hatóságok aránytalanul osztották el az aszálysegélyt. Együttműködési okmányt írtak alá MOSZKVA: Moszkvában kedden aláírták a Szovjetunió és a Vietnami Szocialista Köztársaság 1976-ra szóló kulturális és tudományos együttműködési tervét. Az okmányt szovjet részről Nyikolaj Firjubin külügyminiszter-helyettes, vietnami részről Nguyen Huu Khieu a VSZK moszkvai nagykövete írta alá. A felek a megállapodás értelmében széles körű tájékoztató tevékenységet fejtenek ki annak érdekében, hogy a két nép kölcsönösen megismerje egymásnak a kommunizmus, illetve a szocializmus építése terén elért eredményeit. A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat az alábbi munkakörökbe vár munkavállalókat Gyöngyösi telepére: magasnyomású olajtüzelésű kazán hi, fűtőket, tmk-villanyszerelőket, — továbbá — festő és tapétázó szakmunkásokat, burkoló szakmunkásokat, szigetelő szakmunkásokat, épületlakatos szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat Juttatások a kollektív szerződésben rögzítettek szerint. Jelentkezés: Gyöngyös, Róbert Károly u. 19. Eger, Lenin út 13. Hatvan, Bajza út 9. sz. alatt munkaidőben.