Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-30 / 305. szám
SOK VAGY KEVÉS...? Mozikörkép Egerben Sok vagy kevés a két mozi Egerben? Nem tudnak erre egyértelmű választ adni beszélgetőtársaim: Okos Oszkár, a Heves megyei Moziüzemi Vállalat forgalmazási osztályvezetője, Vajda Lászlóné, a Bródy mozi és Kiss Lajos, a Vörös Csillag üzemvezetője. Van, amikor háromszor annyian állnak sorban a pénztárak előtt, mint amennyien beférnek, de olyan is előfordul, hogy csak néhányan üldögélnek a széksorokban. Azt azonban együttvéve megállapítják, hogy újra divat lett moziba járni. Azok is visszatértek, akik már elszoktak attól, hogy kimozduljanak karosszékükből, akik az utóbbi években inkább a televízióhoz kötődtek. Az adatok beszédesek : mindkét filmszínház húsz-húszezerrel több látogatót fogadott az elmúlt hónapokban, mint azelőtt. Ha a szabadtéri vetítések közönségét is beszámoljuk,’ akkor majdnem hatszázezer néző volt kíváncsi a filmtermésre Egerben. Ez azt jelenti, hogy a megyeszékhely minden egyes lakója tízszer váltott jegyet különböző előadásokra, ami országosan is kiemelkedő eredmény: a legjobb tíz között szokott szerepelni ez a vállalat, s most sem adja alább. Hullámhegy és -völgy . A közönség — ebben megegyezünk — nem a régi. Nagyon válogat, de ha egy filmet izgalmasnak talál, valóságos roham indul meg. Így volt ez a Ben Hur esetében, de most is, amikor a Hófehérke és a hét törpe című Walt Disney produkciót vetítik, szinte lehetetlen kielégíteni az igényeket. Természetesen megvan az oka ennek a nagy érdeklődésnek, most van a téli szünet, sok ütemben ledolgozták előre a két ünnep közötti napokat, így sokan ráérnek. S hová menjenek? A megyeszékhelyen nincs még egy olyan kulturális intézmény, amely egyenletes színvonalon és folyamatosan működik: itt, ha az ember megveszi a jegyét, akkor azt kapja, amire számít. Gyöngyösön — ahol egy kitűnő művelődési központ dolgozik — nem volt ekkora felhajtás a Ben Húr körül. Nem csoda, hogy Egerben ily nagy nyomás nehezedik a mozikra: ma ez a legolcsóbb, és legkönnyebben hozzáférhető szórakozási forma. Már ha van jegy... De nemcsak a szuperprodukciók mentek telt ház mellett hanem a magyar filmeket is sokan látták. Sikeres volt az elmúlt év terméséből az Egymásra nézve, a Varc, a Cha-cha-cha, a Suli-buli, a Szívzűr. Az is változás, hogy egyre több fiatal jár moziba, a közönség hetvenöt százaléka 25 éven aluli. Ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Építsünk, de hogy? De mit is lehet tenni azért, hogy az igényeiknek meg tudjanak fellelni? A sokat emlegetett nehezebb gazdasági körülmények között aligha építhetnek egy új filmszínházat, pedig az lenne a legegyszerűbb megoldás. Különösen azért lenne Egerben egy ilyenre szükség, mert a Csebokszári lakótelep egyre bővül, az ottlakóknak pedig jószerivel helyben semmiféle szórakozási lehetőségük sincs. Más ötletekre van szükség, s ezekben nem is szűkölködik a moziüzemi vállalat. Gondoltak arra, hogy a Vörös Csillag mozi épületére húznak még egy emeletet s kialakítanak egy 150 személyes kistermet. Ehhez tízmillió forint kölcsönre volna szükségük, de még ezt is nehezen kapnák meg. Itt olyan filmeket játszanának, amelyek eleve kevesebb nézőt vonzanak. Így tovább lehetne műsoron tartani a sikeresebb műveket. Ha ez nem lehetséges, akkor — ebben már megállapodtak — az ifjúsági házban egy héten háromszor olyan alkotásokat mutatnának be, melyek a fiatalok érdeklődésére tarthatnának számot. S a jövő útja: a mozinak kissé olyanná kell válnia, mint a könyvtárnak, a legértékesebb műveket videokazettán tarthatnák raktáron, s amikor valamiért szükség van rá, hát elővennék. A MOKÉP és a filmgyár már meg is egyezett, hogy a fővárosban létrehoznak egy központi kölcsönző irodát Arra is gondoltak, hogy a Vörös Csillag mozi átalakításával egy különleges szolgáltatást honosítanak meg: az erkélyt presszóvá formálják. Asztalokat helyeznek el, s a vetítés alatt italokat szolgálnak fel. Ez természetesen nem lesz olcsó mulatság... Munka- és közönségmegosztás Ezt kínálja tehát a jövő, de mi a helyzet ma? A Bródy mozi sokkal inkább egyházi kiállítások befogadására lenne alkalmas, min a filmek vetítésére. Bár az ide vetődő idegen megcsodálja, qfzert ilyen filmszínházat máshol nemigen látni. Nemrég korszerűsítették, belülről olyan jó, amilyen csak lehet. Ám a külseje... A homlokzati része omladozik. Négy intézmény labdázik, hogy kihez is tartozik a felújítás, az ingatlankezelő vállalathoz, a műemléki felügyelőséghez, vagy a városi tanácshoz, netán a bérlőhöz, a moziüzemi vállalathoz. Volt már baj a szomszédsággal is: az italbolt törzsvendégei az itteni presszót látogatták meg gyakorta. Be is kellett szüntetni az alkohol árusítását. A Vörös Csillag a megye bemutató filmszínháza. Erre is ráfér egy kis igazítás, a fűtést, világítást rendbe kell hozni. A két mozi között munkamegosztás van: az előbbi az általános iskolákat és az üzemek egyik felét, az utóbbi a középiskolákat, s az üzemek, vállalatok másik felét szervezi filmklubra, értékes alkotásokra. Ha nagy az érdeklődés, akkor mindkét helyen megváltoztatják a műsort, ahogy most is, s tekercsenként küldik át a filmet a másik mozi gépéhez. A „jegyínség" egyik oka az, hogy a gyárak dolgozói, az iskolák élnek elővételi jogaikkal. A végén csak arra lyukadunk ki, hogy több vetítési hely kellene. De hol? Meg kell találni a legmegfelelőbb megoldásokat. Mondjuk valamelyik iskolában lehetne vasárnapi matinékat rendezni? _Talán más lenne az ideális? Egy biztos: a városnak össze kell fognia azért, hogy ki-ki láthassa*, amire kiváncsi. Gábor László A leszázalékolt férfi I. Amikor P. reggel kitekintett az ablakon, ólomszürke eget látott és nekikeseredetten esett az eső. — Hát ez az — gondolta magában —, a front! — Mióta egyedül élt egy alig háromszor három méteres szobában, egyre rosszabbul viselte a frontátvonulásokat. Nagyon szerette a lányait, és úgy érezte, az anyjuk, a mostanra már csak „volt felesége” az „ex neje", egyre inkább elidegeníti tőle őket. Rajtuk keresztül akarja visszafizetni állítólagos sérelmeit A bíróságon is olyanokat kiabált hogy „rád tékozoltam a fiatalságomat", meg „csak azért mentem hozzád, mert akkor még azt hittem, hogy...” Igaz, ami igaz, harmincöt éves korára csak csoportvezetőségig vitte. Nem vállalt másodállást, nem járt vadászni az igazgatóval, fizetésemelést is csak akkor kapott amikor a beosztottai már majdnem utolérték. A felesége talán ezért is nevezte „antikarrieristának”, és amikor a szomszédjuk Ladára cserélte a Trabantját — mintha egy rossz, szirupos regényben olvasná —, fogta és áthúzta az ágyát a szoba másik sarkába. Utódjának kétszintes kertes háza és Skodája is volt Igaz, fiatalnak már éppen nem mondható, s azt rebesgették róla, hogy két évet ült adócsalásért. Maszek autószerelő a lelkem. Meglehet, ezt a „volt neje” neki is elnézte volna, sőt alighanem azt is, ha lecsukják sikkasztásért, valutacsalásért. Csakhogy neki még nyugati útlevele se volt... Valahányszor meglátogatta a gyerekeit, mindig végig kellett hallgatnia: bundát vett „Karcsi apu” karácsonyra, a lányai milyen külföldi játékokat kaptak, s hogy éppen egy angol képeslapra szeretnének előfizetni, mert, hogy a gyerekeket „inglisre” is beíratják. Mindez végigfutott az agyán, míg magára kapkodta a ruháját. Főbérlője, a kövér Szamekné utánaszólt, hogy mondani akar valamit, de ő csak visszakiabált, majd este... A reggeli eső összemosta a többi gyárba, hivatalba sietővel. Bent semmi különös, a szokásos napi hajtás... Aztán tíz óra után „Mónus” hívta. A diplomaosztás után még jól kijöttek egymással, de mert a feleségek nem tetszettek egymásnak, elmaradtak. Csak mostanában kezdtek ismét találkozgatni. — Szevasz, vén lókötő! — recsegte a készülék. — Segíthetnél rajtam. Kifogtam egy pénzes melót, ötvenezer van rajta, de én nem vehetem fel. Kapsz tíz százalékot, ha aláírod helyettem a szerződést. — Ne hülyéskedj, tudod, hogy levágják a negyven százalékot... — A túrót vágják le! Tiszta meló, csak a nevedet kell adnod, pajtás! — Büdös ez nekem, ne haragudj... — Betojtál, mint mindig — egy kattanás volt a válasz. Nem volt ideje töprengésre, a főnöke hívatta. „Arról van szó — kezdte —, hogy gratulálni szeretnék. Jó munkát végeztetek — itt megállt, szemüvegével babrált egy ideig, majd atyáskodva átnézett fölötte: — Két gyerek után fizetsz, ugye... ? Csak azért, mert lesz egy kis jutalom is. Javasoljak neked ötezer-tízezer forintot? Nem sokra mész vele. Viszont van egy francia tanulmányutunk. Háromnapos. Ha elfogadod, abból az isten se tud levonni semmit. Na milyenek vagyunk?” Választ se várva fölállt, kezet rázott vele, s már ült is vissza a papírjai közé. (Folytatjuk) T. Ágoston László NÉPÚJSÁG, 1982. december 30., csütörtök „Kötelezettséget vállalok arra.. Rubik-alapítvány Ki ne ismerné ma már Rubik Ernő nevét, amelyet találmányával kapott szárnyra a világhírnév. A történet, 1975. január 30-án kezdődött, amikor bejelentette szabadalmát az Országos Találmányi Hivatalnak, írván, hogy „A találmány tárgya térbeli logikai játék, amely külső alakját tekintve zárt kockává, vagy szférikus felületű testté, célszerűen gömbbé, vagy egyéb amorf testté összeépíthető huszonhét téridomból van összeállítva ... ”, magyarázta el a hosszú leíró szövegben, 4 rajzzal és 15 ábrával. Aztán e bejelentés után, 1976. október 28-án közzétették a szabadalmat, mely hivatalosan is megjelent 1977. december 31-én. Minden ment a maga útján, ha nem is nehézségek nélkül. Végre sok huzavona után megkezdődött a gyártás is, a kockából világsiker, Rubik Ernő okleveles építészmérnök, főiskolai tanársegédből a magyar játék utazó nagykövete és egyetemi docens lett. Csak úgy mellékesen szocialista milliomos, ahogy az „Élet és Irodalom” cikkírója említette. Ám ezeket a milliókat nem csak a maga javára kívánja fordítani. Attól a szándéktól vezéreltetve ugyanis, hogy a játék embert kibontakoztató varázsa fokozódjék, hogy a magyar játéktervezők külföldi tanulmányutakon kamatoztassák képességeiket, kötelezettséget vállalt három millió forintos alapítványra. A közjegyző által hitelesített alapítvány szövege így hangzik: „Kötelezettséget vállalok arra, hogy 3 millió forintot a fiatal magyar iparművészek külföldi tanulmányútjainak támogatására fordítok. E támogatásban részesülhetnek a Magyar Iparművészeti Főiskola hallgatói, oktatói, s a már ’ főiskolát végzett iparművészek is”. Az összeget 2,5 millió forint konvertibilis valutában, a többit forintban helyezte letétbe. Az alapító levélben úgy rendelkezett, hogy az alapítvány a művelődési miniszter jóváhagyásával válik érvényessé. Ez gyorsan megtörtént: a minap Köpeczi Béla művelődési miniszter melegen megköszönve az adományt, jóváhagyta az alapítványt, melyet 1983-ban már igénybe vehetnek az arra érdemes magyar iparművészek, játéktervezők és jelöltek, oktatók és hallgatók. A miniszter levele az egész nemzet, mindannyiunk nevében szólt. Megköszönte Rubik Ernő tehetségét, nagylelkűségét, mellyel a magyar játéktervezés világbékességet szolgáló fejlődését valósította meg. Annyi bizonyos: találmánya felrázta nemcsak a közvéleményt, hanem a játéktervezőket is. Itthon és külföldön egyaránt. Milliók forgatják a világon a Rubik-kockát villamoson, autóbuszon, várakozás közben, s e külső megjelenésében Vasarely op art idomjaira emlékeztető logikai játék sokak társa lett. Olyan játék, amely egyúttal értelem-képzelet-lelemény-ügyesség fejlesztő eszköz. Önmagában is, továbbá hatásában, abban az azóta bejelentett ezer magyar játékszabadalomban, melyre az Országos Találmányi Hivatalnak külön osztályt kellett szerveznie. Külföldön is hirtelenül fellendült a logikai játékok tervezése. Mindenesetre valami elindult, s azóta folytatódik az élő folyamat. Rubik Ernő tökéletesíti kockáját és új játékokat tervez. (L. M.) Klubbarátság Az egész összejövetel úgy kezdődött, ahogy ez lenni szokott. A gyöngyösi lakásszövetkezet ifjúsági klubjában ott szorongtak a fiatalok, tőlük pedig egy kicsit távolabbra ott üldögélnek a meghívottak, a nyugdíjasok — félszegen, bizonytalankodva, várakozóan. Majd a nőbizottság elnöke szíves szavakkal köszöntötte a vendégeket és ekkor az is kiderült, hogy a fiatalok között is vannak olyanok, akik elég messziről, Szegedről, az ottani ifjúsági ház klubjából rándultak át ide, erre a Mátraalji településbe. A két klub már nem is először jön így össze, persze hol itt, hol ott. Bevallom, az ifjúsági klubok mai életéről sok jót nem hallottam. Mintha az évekkel ezelőtti nagy-nagy nekibuzdulás mára már alább hagyott volna. Ez a lakásszövetkezeti szinte kivétel. Hiszen ők eszelték ki azt is, hogy az idősebbeket meghívják. Hogy a szórakoztatásuk biztos legyen, nem csak lemezjátszót hoztak, hozzá „örökzöld” slágereket tartalmazó lemezeket, hanem a TÜSZSZI egy mostanában összeállít kis csapatát is felkérték, hogy jöjjenek énekelni, szavalni, gitározzanak. A találkozó több mint két órán keresztül tartott. A fehér hajú, ünneplőbe öltözött nyugdíjasok közben kólát ittak, szendvicset ettek és nagy lelkesedéssel tapsoltak minden énekszám és vers után. Látni kellett őket A szemük csillogását. A meghatottságukat. Az örömüket Hallani, ahogy a végén halkan kimondták: — Köszönjük a meghívást, nagyon jól éreztük magunkat. Ugye, néha nem is kell sok a boldogsághoz? (amf.) „ELMEBAJNOKSÁG”. Új vetélkedőműsort indít a televízió 1983 elején. A januárban kezdődő sorozat első műsorát a tv 1-es stúdiójában rögzítették (MTI fotó: Friedmann Endre felvj