Hevesi Szemle, 1989 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1989 / 3. szám - TUDOMÁNY - Zahemszky László: Petőfi-expedíció Szibériában
ság tüntetést szervezett professzora ellen, s ezen az egyetemről való eltávolítását követelték. Ezzel egyidejűleg, a képviselőházban a néppártiak tiltakoztak „erkölcsrontó” tanári tevékenysége ellen. 1907 októberében a haladásellenző diákok újból tüntettek ellene. Szerencsére azonban az újat szerető diákok mellé álltak. 1907-ben, Pécsett, részt vett a polgári radikálisok által szervezett szabad tanítás kongresszusán. Ez harcainak újabb állomását jelentette. A kongresszuson nagy visszhangot keltett a Prohászka Ottokár püspökkel folytatott vitája a szabad tanítás tárgyáról és módszeréről. A harcias püspök azzal vádolta Pikiert, hogy a tudomány szerepének hangsúlyozásában eljutott a hit tagadásáig. A gazdasági érdeket az erkölcs elé helyezte, az internacionalizmust pedig a nemzeti eszme lekicsinylésére használta fel. Pikter azzal vágott vissza, hogy Prohászka elvont erkölcsi ideálokat hirdet, kezdetleges formában. Ezt bizonyította, hogy az ember rendeltetését egy természetfölötti lény szolgálatára vezette vissza. Rámutatott, arra, hogy a boldogságot és örök életet nem lehet az erkölcs megtartásának jutalmaként felfogni, s az elvont felebaráti szeretetre nem lehet a társadalmat alapozni. A kongresszus után tovább folytatódtak a Pikker elleni támadások. Az Alkotmány és a Magyar Állam című folyóiratok benne az ifjúság megrontóját látták. Marxistának, kommunistának nevezték, bár nem volt az. Pikier haladó elveivel és harcos magatartásával számos tanítványt gyűjtött maga köré. Tanítványa volt a század eleji magyar progresszió több képviselője, így Jászi Oszkár, Somló Bódog és Vámbéry Rusztemban. Pikier Gyulát 1919 után az ellenforradalmi rendszer kiépülése kezdetén, 1920- nyugdíjazták. Ettől kezdve sokat tartózkodott és dolgozott a megyénkbeli Ecséden levő kastélyában (jelenleg óvoda). A községben birtoka is volt. A nagy jogbölcsész 1937. november 28-án hunyt el, Budapesten. Munkássága haladó hagyományaink jelentős részét alkotja, ezért hajtunk fejet előtte születésének 125. évfordulóján. Szecskó Károly • Tudomány Petőfi-expedíció Szibériában A költő feltételezett szibériai sírjának exhumálása céljából, Morvai Ferenc nagyrédei feltaláló által életre hívott Petőfi-bizottság expedíciója — Kéri Edit történész, Szirti László, a Movi munkatársa, Búzás Mónika, a Megamorv iroda képviselője — e sorok írójának vezetésével, április 2-án, azzal a céllal utazott a Szovjetunióba, hogy előkészítse a barguzini sír nyári kihantolását, valamint hogy moszkvai és szibériai levéltárakban az 1849-es szabadságharc leverése után Szibériába hurcolt magyar hadifoglyok után kutasson. Négytagú csoportunk két hét alatt kb. húszezer kilométeres utat tett meg. Jártunk Moszkvában, Ulan-Udéban, Barguzinban, Irkusztkban és Csitában. Hogy a Barguzinban eltemetett Alekszandr Sztyepanovics Petrovics azonos lehet-e mi poétánkkal, ahhoz legalább azt kell bizonyítanunk, vittek-e az oroszok egyáltalán foglyokat Szibériába. A magyar és az orosz, illetve szovjet történettudomány mindeddig tagadta ezt a tételt. Alekszandr Gerskovics Az én Petőfim című tanulmánygyűjteményében (Bp., Gondolat Kiadó, 1979.) F. A. Kudrjavcev irkutszki történészprofesszorra hivatkozva, azt írja, hogy „Sz. V. Makszimov, a neves tudós, aki a múlt század hatvanas éveiben gondosan tanulmányozta a szibériai kényszermunka és száműzetés intézményét, nagyszabású munkájában (Szibéria és a kényszermunka, 1871.) nem tesz említést száműzött magyar hadifoglyokról.” Az irkutszki egyetem könyvtárában kezünkben volt ennek a — Magyarországon alighanem ismeretlen — alapműnek a negyedik kiadása, ahol a II. kötet 2. részének 376. oldalán azt olvastuk, hogy 1850 táján tömegesen tűntek föl Szibériában vándorkereskedéssel és pénzhamisítással foglalkozó magyarok. Sajnos rövidre szabott irkutszki tartózkodásunk nem tette lehetővé, hogy végigtanulmányozzuk a jó ezeroldalas könyvet, könyvtár- 65